"...a vallás lett a remény egyetlen valóságos eszköze. Mivel az igazság annyira borzasztó, az igazság ellensége volt a népnek. Bokonon tehát minden igyekezetével azon volt, hogy jobbnál jobb hazugságokkal traktálja őket."

„Irányítsa életedet a foma*, mert általa leszel bátor és szelíd és egészséges és boldog.”

Bokonon Könyve I:5 (*ártalmatlan hazugság)

Még a történet első fejezete előtti lapon olvasható ez a rövid tan, melyet Bokonon, e könyvben szereplő fiktív vallásalapító fogalmazott meg. De ki pontosan ez a Bokonon? És hogy vált egyszerre egy fatalista és mégis kishitű vallás alapítójává?

Kurt Vonnegut, amerikai regényíró és esszéista könyvének - a Macskabölcsőnek - egyik fontos figurája.

Eredeti nevén Lionel Boyd Johnson (született 1891-ben, Tobago szigetén) egy fekete bőrű brit alattvaló család sarja, majd később gazdag família gyermeke (a nagyapja kalózok kincsére bukkant).

A meggazdagodást követően Johnson élete hosszas vándorlásba csap át:

 

49. Partra vetett hal a vad tenger peremén

"Lionel Boyd Johnsonban kellő mennyiségű intellektuális becsvágy lévén, 1911-ben egy szál magában átvitorlázott Tobagóról Londonba egy Selyempapucs nevezetű egyárbocoson. Útjának célja az volt, hogy felsőfokú oktatásban részesüljön.

Londonban beiratkozott a Gazdasági és Politikai Főiskolára.

Tanulmányait félbeszakította az első világháború. A gyalogsághoz vonult be, több kitüntetést kapott, a harctéren tiszti rangot nyert, napiparancsban négy ízben dicsérték meg. A második ypres-i csatában gáztámadás érte, két évig kórházban kezelték, majd elbocsátották.

Ő pedig hazaindult Tobagóra, megint egyedül, a Selyempapucs fedélzetén.

Alig tizenöt kilométerre szülőföldjétől hajóját feltartóztatta és átkutatta az U-99-es német tengeralattjáró. Johnson hadifogságba esett, kis hajóját a fritzek célpontnak használták. A tengeralattjáró még a felszínen volt, amikor megtámadta és foglyul ejtette a Holló nevű brit torpedóromboló.

A torpedóromboló a fedélzetére vette Johnsont és a németeket, az U-99-est pedig elsüllyesztette.

A Holló a Földközi-tenger felé tartott de nem érte el célját.

A hajó kormányozhatatlanná vált, tehetetlenül hányódott, vagy az óramutató irányában tett hatalmas köröket. Végül a Zöldfoki-szigetekre vetődött.

Johnson nyolc hónapot töltött a szigeteken, várta, hogy bármiféle szállítóeszközzel átkerülhessen a nyugati féltekére.

Végül elszegődött matróznak egy halászhajóra, amely illegális bevándorlókat szállított a Massachusetts állambeli New Bedfordba. A hajót a szél Newportban, Rhode Islanden partra sodorta.

Addigra Johnsonban megérett az a meggyőződés hogy valaki valamiféle okból valahova el akarja juttatni. Egy darabig tehát Newportban maradt, hogy megtudja, nem az volt-e a rendeltetése. Kertész-és ácsmunkát végzett a híres Rumfoord-birtokon.

Eközben Rumfoordék számos híres vendégét látta; köztük volt J. P Morgan, John J. Pershing tábornok, Franklin Delano Roosevelt, Enrico Caruso, Warren Gamaliel Harding és Harry Houdini.

És eközben fejeződött be az első világháború, melynek során tízmillió ember elpusztult, húszmillió pedig, közöttük Johnson, megsebesült.

Amikor a háború véget ért, IV. Remington Rum a Rumfoord család fenegyereke elhatározta, hogy Seherezádé nevű gőzjachtján Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Görögország, Egyiptom, India, Kína és Japán érintésével megkerüli a világot. Johnsonnak felajánlotta az első tiszti posztot, és Johnson elfogadta az ajánlatot.

A világnak sok csodáját meglátta Johnson ezen a hajóúton.

A Seherezádé Bombay kikötőjében a ködben összeütközés áldozata lett, csak Johnson maradt életben. Két évig élt Indiában, ahol Mahátma Gandhi hívéül szegődött. Amikor az ő vezetésével indiaiak csoportosan a vasúti sínekre feküdtek a brit uralom elleni tiltakozásul, letartóztatták.

Börtönbüntetése leteltével államköltségen hazatoloncolták.

 Odahaza szkúnert épített, és Selyempapucs II.-nek nevezte el.

Céltalanul hajózott a Karib-tengeren, várta, hogy egy vihar majdcsak szárnyára kapja, és valódi rendeltetési helyén partra sodorja.

1922-ben a haiti Port-au-Prince-ben keresett menedéket a hurrikán elől; az országot akkor az Egyesült Államok haditengerészete tartotta megszállva.

Johnsont megkörnyékezte egy zseniális, idealista, autodidakta szökevény tengerészgyalogos, Earl McCabe. MeCabe tizedes volt. Épp akkor lopta el százada üdülési alapját. Ötszáz dollárt ajánlott fel Johnsonnak, ha átviszi Miamibe.

Vitorlát bontottak hát kettesben; irány: Miami.

Ám egy szélvihar a szkúnert San Lorenzo szikláira vetette.

A hajó elsüllyedt. Johnson és McCabe anyaszült pucéron kievickélt a partra.

Mint Bokonon maga számol be kalandjáról:

 

Partra vetett hal

a vad tenger peremén,

ziháltam a földön,

így lett belőlem Én.

 

Elbűvölte a misztérium, hogy pucéron partra vetődött egy ismeretlen szigeten. Úgy határozott, nem áll a kaland útjába; úgy határozott, kitapasztalja, meddig jut el egy ember, akit pucéron vet partra a sós víz.

Ez volt az újjászületése:

 

Legyetek mint a kisdedek

a Biblia mondja,

nahát én az leszek

e naptól fogva.

 

Igen egyszerűen jutott a Bokonon névhez. A sziget angol nyelvjárásában így ejtették a Johnson nevet.”

 

San Lorenzo fiktív szigetének nem szánt épp kellemesnek mondható sorsot a szerző.

 

57 Lidércnyomás                                       

"Semmiféle értelemben nem volt csoda, hogy McCabe tizedes és Johnson magához ragadta a hatalmat San Lorenzón. Sokan magukhoz ragadták már a hatalmat San Lorenzón - ennél ugyanis mi sem volt könnyebb. Azon egyszerű okból mégpedig, hogy Isten, az Ő végtelen bölcsességében, abszolút értéktelennek alkotta a szigetet.

A meddő San Lorenzó-i hatalom első birtokosaként Hernando Cortez nevét jegyzi fel a krónika. Cortez és emberei 1519-ben ivóvízért szálltak partra, elkeresztelték a szigetet, birtokba vették V. Károly császár nevében, aztán soha vissza nem tértek. Ez után egymást követték az expedíciók: kutattak aranyat, gyémántot, rubint, fűszert, nem találtak semmit, szórakozás végett és eretnekség miatt elégettek egypár bennszülöttet, aztán felszedték a horgonyt.

„Amikor 1682-ben Franciaország magának követelte San Lorenzót - írja Castle -, egyetlen spanyolnak sem volt ellenvetése. Amikor 1699-ben Dánia bejelentette igényét San Lorenzóra, egyetlen franciának sem volt egy tiltakozó szava sem. Amikor a hollandok 1704-ben igényt formáltak San Lorenzóra, a dánok egy árva szót se szóltak. Amikor 1706-ban Anglia magának követelte San Lorenzót, a hollandok szó nélkül tűrték. Amikor 1720-ban Spanyolország visszakövetelte San Lorenzót, az angolok némán elviselték. Amikor pedig 1786-ban afrikai négerek megkaparintottak egy brit rabszolgahajót, kikötöttek San Lorenzón, kikiáltották a sziget függetlenségét, és megalapították a császár nélküli birodalmat, a spanyolok egy sóhajtásnyit sem panaszkodtak.

Az uralkodó Tum-bumva volt, az egyetlen ember, aki valaha is érdemesnek tartotta a szigetet a védelemre. A fanatikus Tum-bumva emeltette a San Lorenzó-i katedrálist, valamint a sziget északi partján a fantasztikus védműrendszert, amely ma a köztársaság úgynevezett elnökének magánrezidenciája.

A védműrendszert soha senki meg nem támadta, mert soha senkinek semmiféle elfogadható ok nem jutott eszébe, hogy miért is kellene megtámadnia. Következésképpen a védműrendszer nem is védelmezett semmit. A néphit szerint ezernégyszáz emberéletet követelt az építése; felét nyilvánosan végezték ki, mert nem teljesítették a normát."

A Castle Cukor Rt. 1916-ban vetette meg a lábát San Lorenzón, az első világháborús cukorkonjunktúra idején. Semmiféle kormányzat nem volt. A társaság a magas cukorárak ismeretében azt hitte, hogy még a San Lorenzó-i agyag- és kavicsmezőket is haszonnal művelhetik meg. Senkinek nem volt egy szó ellenvetése sem.

Amikor McCabe és Johnson 1922-ben megérkezett, és bejelentették, hogy átveszik az uralmat, a Castle Cukor Rt. ernyedten átadta a terepet, mint aki lidércnyomástól szabadul.”

Miután átvették a hatalmat, McCabe és Johnson felosztották egymás között a munkát. McCabe lett San Lorenzo új vezetője, Johnson pedig új vallást tervezett, ekkor vált Bokononná.

 

78. Acélgyűrű

"- Amikor sok-sok évvel ezelőtt Bokonon és McCabe átvette a hatalmat ebben az istenverte országban - mesélte Julian Castle- kihajították a papokat. Aztán pedig Bokonon cinikusan és játszi módon új vallást talált ki.

- Tudom-mondtam.

- És amikor nyilvánvaló lett, hogy semmiféle kormányreform vagy gazdasági reform nemigen enyhíthet a nép nyomorán, a vallás lett a remény egyetlen valóságos eszköze. Mivel az igazság annyira borzasztó, az igazság ellensége volt a népnek. Bokonon tehát minden igyekezetével azon volt, hogy jobbnál jobb hazugságokkal traktálja őket.

- És hogyhogy kiátkozták?

- Ez az ő ötlete volt. Megkérte McCabe-et, hogy helyezze törvényen kívül, vallásostul-mindenestül, hogy ezáltal több legyen a sava-borsa a nép hitéletének. Történetesen írt is erről egy versikét.

Castle elmondta a verset, amely nem szerepel Bokonon Könyvében:

Otthagytam a kormányt,

az okom nem volt más,

mint az, hogy az igazi vallás

jóformán árulás.

- A kampó is Bokonon ötlete volt mint a bokononisták méltó büntetése - folytatta Castle. - Madame Tussaud panoptikumából merítette az ötletet, ott latta a Borzalmak Termében. - Gonoszul kacsintott. - Hogy legyen sava-borsa, persze.

- Sokan haltak meg a kampón?

- Eleinte nem, eleinte nem. Kezdetben csak hitegették a népet. Ravasz rémhíreket röppentettek föl kivégzésekről, de senki sem tudott olyan emberről, akit valóban így végeztek volna ki. McCabe nagy élvezettel halmozta a vérszomjas fenyegetéseket a bokononistákra, vagyis hát mindenkire.

- Bokonon elrejtőzött az őserdőben - folytatta Castle -, ott aztán egész álló nap irt meg prédikált, és ette a sok finomságot, amit a tanítványai odahordtak.

McCabe meg a munkanélküliekből, vagyis gyakorlatilag mindenkiből, hadsereget szervezett Bokonon üldözésére.

Úgy félévenként McCabe diadalmasan bejelenti, hogy Bokonont acélgyűrű veszi körül, s a gyűrű könyörtelenül összébb és összébb zárul.

Aztán a könyörtelen gyűrű vezérei kezüket- lábukat tördelve és gutaütéstől kerülgetve jelentik McCabe-nek, hogy Bokonon megcselekedte a lehetetlent.

- Megszökött, elpárolgott, és megint prédikál. Csoda!

 

79. Miért durvult el McCabe lelke

- McCabe és Bokonon egyesült erővel sem tudta az úgynevezett életszínvonalat emelni. - mondta Castle. - Mi tagadás, az élet maradt pont olyan rövid, kegyetlen és aljas, mint azelőtt. Csakhogy emberek már nem törődtek annyit a szörnyű igazsággal. Ahogy terebélyesedett a városbéli kegyetlen zsarnok meg az őserdőbéli szelíd, szent ember legendája, úgy nőtt-növekedett a nép boldogsága. Mindenki teljes munkaidőben dolgozott: színészei lettek egy drámának, amit megértettek, amit bárki emberfia bárhol megért és megtapsol.

- Az élet tehát műalkotás lett - álmélkodtam.

- Az. Csak egy volt a bökkenő.

- Mégpedig?

- A dráma nagyon igénybe vette a két főszereplőtt, McCabe-et és Bokonont. Fiatalkorukban még úgyszólván egyformák voltak, fele angyal, fele kalóz.

Hanem a dráma idővel elsorvasztotta Bokonon kalózfelét és McCabe angyalfelét. És McCabe meg Bokonon gyötrelmes árat fizetett a nép boldogságáért: McCabe megismerte a zsarnok gyötrődését Bokonon pedig a szent gyötrődését. Gyakorlati mind a kettő megtébolyodott.

Castle begörbítette bal keze mutatóujáat.

- Aztán már csakugyan sorra haltak meg az emberek a ko-am-pó-óón.

- És Bokonont mégsem fogták el? – kérdeztem.

- Annyira McCabe se tébolyodott meg. Meg sem próbálta amúgy istenigazában elkapni Bokonont.

- Akkor hát miért nem kapta el?

- Annyi józan esze maradt McCabe-nek, hogy jól tudja: ha nincs a hadviselés a szent ember ellen, neki megszűnik a létjogosultsága. És ezt „Papa" Monzano is tudja.

- Most is meghalnak az emberek a kampón?

- Muszáj; ott nem lehet életben maradni.

- Úgy értem, „Papa" csakugyan így végeztet ki embereket?

- Kétévenként egyet, csupán azért, hogy be ne rozsdálljon a verkli. - Castle sóhajtott, és felnézett az alkonyi égre. - Buzgó, buzgó, buzgó.

- Tessék?!

- Így mondjuk mi, bokononisták, amikor úgy érezzük, hogy sok minden rejtelmes dolog megy végbe.

- Maga? - Csak bámultam. - Maga is bokononista?

Egykedvű pillantást vetett rám.

- Maga is. Csak még nem jött rá.”

Láthatjuk tehát, hogy Vonnegut kiélezett gondolkodásával alaposan odavág a mindenkori hatalom és a vallás kapcsolatának. Erre a fajta kapcsolatra jócskán találunk példát az emberiség történelmében.

A Bokononizmus (néhány fogalma és tanítása)

Foma

A bokononizmus alapja a már említett foma, ami ártalmatlan hazugságokat jelent, amelyekkel elfedhetjük az élet nyomorúságos voltát.

Teremtéstörténet

A bokononizmus is rendelkezik saját genezistörténettel. Melyben az áll, hogy a nap (Borasisi) kezében tartotta a holdat (Pabu), kitől azt remélte, hogy tüzes gyermekeket szül neki. Borasisi reményei azonban nem teljesültek, Pabu minduntalan hideg gyermekeket (bolygókat) szült neki. Ezeket a gyermekeket Borasisi undorral elhajította, később pedig utánuk vágta Pabut is. Pabu végül kedvenc gyermekéhez költözött, ez volt a Föld. Azért volt a kedvence, mert emberek népesítették be, azok pedig felnéztek rá, szerették és szánták.

Za-ma-ki-bo

A bokononizmus lényege, a sors, elkerülhetetlen végzet.

A bokononisták szokása, hogy nem azt mondják: „Úgy történt, hogy…”. hanem: „Úgy kellet történnie, hogy…”. Ez abból fakad, hogy a bokononisták fatalisták, tehát az isteni rendeltetésben hisznek. Azonban hiába vetik hitüket a sorsba, túl sokat nem remélnek tőle:


„Mit remélhet a földön az emberiség számára a gondolkodó ember elmúlt évmilliók tapasztalatai alapján? Semmit.” 

 

Karasz

„A mi bokononista hitünk szerint az emberiség brigádokba szerveződik, és ezek a brigádok Isten akaratát cselekszik, anélkül hogy erre valaha is rájönnének. Bokonon szerint az efféle brigád neve karasz…”

A karasz nem ismer kötöttségeket, különbségeket:

„Ó, a Central Parkban

horkoló piás,

dzsungel mélyén járó

oroszlánvadász,

kínai fogorvos,

angol királynő –

a nagy masinában

egy srófra jár ő.

Klassz, klassz, csuda klassz,

klassz, klassz, csuda klassz –

sokféle a népség,

a gép ugyanaz.”

Duprasz

A duprasz kétszemélyes karasz, melybe nem furakodhat be másik ember, még a duprasz tagok gyermekei sem. Ezt a karaszt az egymás iránti szerelem tartja össze.

 

Nagybömb

Vagy hamis karasz: Isten akaratát egyáltalán nem szolgáló, útjainak szempontjából céltalan csoportosulás. Ennek a karasznak a tagjai valamely közös tulajdonság, közösen meghatározott cél érdekében gyűlnek egybe.

„…nagybömb példák: az Amerikai Forradalom Leányai, a General Electric cég, az Agglegények Nemzetközi Rendje – valamint bármely nemzet, bármikor, bárhol.

Amint Bokonon dalra serkent, ekképp:

Ha érteni vágyod a nagybömböt,

hámozz meg egy léggömböt”

 

Vámpéter

Ahogy a keréknek, úgy a karasznak is van tengelye, amely körül az forog. A vámpéter a karaszok középpontját, lényegét képezik (ez lehet tárgy, személy, eszme, bármi).

 

Boko-maru

Bokononista szokás, lényege: mezítelen talpak, lábfejek összeérintése során két lélek, tudat összeolvadása.

Vin-dit

Egy hirtelen lökés, felismerés, amely az egyént a bokononizmus hite felé irányítja. Egy misztikus jelen keresztül az egyén felismeri, hogy Istennek terve van vele és az egész élettel.

Isten és az élet célja

„Kezdetben teremté Isten a földet, és rátekintett kozmikus magányában. És mondá az Úr:  »Alkossunk élőlényt a sárból hadd lássa a sár, mit cselekedtünk.« És az Úr megalkotta valamennyi élőlényt, amely most mozog, és egyike volt ezeknek az ember. A sár csak ember formájában képes beszélni. Az Úr odahajolt, mikor a sár ember formájában felült, körülnézett és beszélt. Az ember pislogott.

»Mi a célja mindezeknek?« - kérdezte udvariasan.

»Mindennek célja kell hogy legyen? « - kérdé az Úr.

»Hát persze« - felelte az ember.

»Akkor reád bízom, találj ki valami célt ennek az egésznek« - mondá az Úr. És odébállt.”

 

 

Az utolsó kenet

Isten adá a sarat.
Isten magányossá vált.
Isten tehát így szólt egy maroknyi sárhoz: „Ülj fel!”
„Lásd kezem munkáját, a hegyeket, a tengert, az eget, a csillagokat.”
És én valék a maroknyi sár, amely felült és körültekintett.
Boldog én, boldog sár.
Én, a sár, felültem, és láttam Isten gyönyörű kezemunkáját.
Szép munka volt, Isten!
Csak tőled telhetett ez, Isten! Én meg nem tudtam volna tenni.
Mérhetetlenül jelentéktelen vagyok Hozzád képest.
Csak úgy érezhetem magam egy szemernyivel jelentékenyebbnek,
ha ama tengernyi sárra gondolok, amely még fel sem ült, és nem tekintett körül.
Én oly sokat kaptam, s a többi sár oly keveset.
Hálásan köszönöm a megtiszteltetést!
Most a sár megint lefekszik és elalszik.
Micsoda emlékei lesznek, holott csupán sár!
Milyen érdekes egyéb felült sarakkal találkoztam!
Amit csak láttam, mindent szerettem!
Jó éjszakát!
Most a mennybe megyek.
Már alig várom, hogy meggyőződjem felőle,
mi volt a vámpéterem, és hogy ki volt a karaszomban,
és megtudjam mindazt a jót, amit karaszunk cselekedett éretted.
Ámen.

Habár a könyvben sokszor esik szó Bokononról és a bokononizmusról, mégsem ő és az általa megalkotott vallás képezi a regény magját. Sokkal inkább átszövi a regény főbb szálait, amelyek egy mindent lezáró, rezignált, de mégis frappáns csomóban végződnek. Óramű pontossággal elkötött csomó ez, kiálló szál nincs.

A vallás és a hatalom kérdéskörén túl Vonnegut célkeresztjébe kerül még a tudomány, a technológia, a fegyverkezés és úgy általában az emberi hülyeség sava-borsa. Ebben a történetben megismerjük az atombomba atyjának azon napját, melyen lebombázták Hirosimát, megismerkedünk a bomba atyjának három elfuserált gyermekével, agyvérzést kapunk egy chicagói bicikligyár tulajdonosától, illetve megtanulhatjuk belőle, hogy a pokol nem csak tűztől izzó szörnyű mélység képében jöhet el az emberiségért. És talán a könyv végére érve, kicsit mindannyian bokononistákká válunk. Buzgó, buzgó, buzgó...

megosztás
A cikk Balzac, Gogol, Csehov, Dosztojevszkij, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső két tucat művének rövid összefoglalóját és a hozzájuk kapcsolható motívumokat gyűjti össze.
  • Balzac: Goriot apó
  • Dosztojevszkij: Egy nevetséges ember álma
  • Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
  • Gogol: A köpönyeg
  • Csehov: A csinovnyik halála
  • Csehov: A köpönyegforgató
  • Mikszáth Kálmán: Bede Anna tartozása
  • Móricz Zsigmond: Hét krajcár
  • Móricz Zsigmond: Kis Samu Jóska
  • Móricz Zsigmond: Barbárok
  • Móricz Zsigmond: Szegény emberek
  • Móricz Zsigmond: Tragédia
  • Móricz Zsigmond: A kondás legszennyesebb inge

 

Balzac: Goriot apó


Párizs, 1819 (négy évvel Napóleon bukása után).
A korabeli francia társadalom hű keresztmetszetét adja Vauquer-né polgári penziója. A harmadikon lakik Rastignac, elszegényedett nemesi család fia, aki az érvényesülés vágyával jött a fővárosba tanulni. Karrierjét meglehetősen különböző tanácsok és minták egyengetik:
1. Édesanyja tisztességes előmenetelre biztatja, amikor fia kérésére elküldi levélben a család féléves jövedelmét.
2. Arisztokrata rokonuk szerint hideg számítással, mások kihasználásával juthat csak előre.
3. Vasfejű, a szökött fegyenc két karrierlehetőséget vázol: a lángész ereje vagy a korrupció ügyessége. "Csapjon a tömegbe, mint az ágyúgolyó, vagy lopakodjék közé, mint a dögvész." Ez utóbbira remek tervet eszel ki: egy örökség cseles megszerzését Rastignac számára (20% közvetítői díj fejében).
4. Goriot apó feltétlen odaadásával mutat példát: nélkülözésben él, hogy minden vagyonát pénzzé tehesse, kisegítve ezzel tékozló lányait. A kor társadalmi feszültségeit jól összegzi Goriot sírfelirata, amely szerint két diák költségén temették el egy grófné és egy báróné apját.

kulcsfogalmak: társadalmi egyenlőtlenség; polgárság és arisztokrácia feszültsége; képmutatás; karrier

 

Dosztojevszkij: Egy nevetséges ember álma


Hőse egy pétervári értelmiségi, akit a lét kilátástalansága nihilizmusba hajt: "minden mindegy". Elhatározza, hogy öngyilkos lesz, de mielőtt megtehetné, mély álomba merül. Látomásában végrehajtja tettét, megtalálják, eltemetik, és a koporsó hideg nyirkosságában az örök üresség borzalmával szembesül. Egy lény ragadja ki ebből a helyzetből, és elrepíti messze az űrbe, majd leteszi az őskori Föld hasonmásán, valahol a Földközi-tenger egyik szigetén. Az utazó itt ámulattal csodálja az aranykort, amelyet később (akaratlanul) megront. Az álom évezredeket átrepülve mutatja meg, hogyan bontakozott ki az ősbűnből (az első hazugság) a civilizáció, hogyan veszítette el az emberiség az ártatlanságát és boldogságát. Amikor az utazó felismeri, hogy mindez az ő hibája, megszakad a szíve, és: felébred. Megvilágosodása után a cselekvő szeretet és az Igazság hirdetése mellett kötelezi el magát.

kulcsfogalmak: nihilizmus; aranykor; civilizáció; tudás és érzés viszonya; kereszténység 
szöveg: http://irodalom.net/cikk/91

 

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés


Raszkolnyikov, pétervári egyetemista sajátos erkölcsi elvet vall "A bűnről" című cikkében: szerinte a kevés nem közönséges ember lelkiismeretfurdalás nélkül áthághat bármilyen szabályt. Akár gyilkolhat is, ha az egész társadalom javát célzó tettei akadályba ütköznek. Ennek szellemében üt agyon egy uzsorás öregasszonyt (és kényszerből annak ártatlan húgát). Súlyos gyötrődés során jut el addig, hogy feladja magát, s utána még hosszú hónapokig tart a lelki megtisztulása. Ebben egyrészt Porfirij vizsgálóbíró elgondolkodtató kérdései, másrészt Szonya önfeláldozó szeretete, harmadrészt egy betegsége idején vissza-visszatérő rémálom vezeti. Nagyszabású látomásában az egész emberiséget megfertőzi Raszkolnyikov rögeszméje, és rövid időn belül káoszba hull a civilizáció. Éppen húsvétra esik testi és lelki gyógyulása: sírva borul a cselekvő szeretetben mindvégig fáradhatatlan Szonya lábai elé. 

kulcsfogalmak: cselekvő szeretet; kilátástalanság; orosz értelmiség; eszmék és rögeszmék

 

Gogol: A köpönyeg


Akakij Akakijevics a legjelentéktelenebb kishivatalnok a XIX. századi orosz állami gépezetben. Szegénysége és esetlensége miatt kollégái állandó gúnyolódásának célpontja. Egyetlen menedéke munkája, az iratmásolás, amelyben soha egyetlen hibát sem ejt. Nagy fordulatot él meg, amikor új köpönyeget kell csináltatnia. Bár súlyos nélkülözéseket szenved takarékoskodása idején, személyisége egyre határozottabbá válik, kezd kinyílni. Ez akkor üt vissza rá, amikor az ellopott köpönyeg ügyében egy magas rangú hivatalnokot keres fel. A tekintélyes személy hatalmát durván demonstrálva utasítja rendre a kishivatalnokot, aki pár nap múlva meghal. A társadalmi igazságtalanság csak a fantasztikum szintjén hozható helyre: Akakij Akakijevics kísértetjárásba kezd, amely során mindenféle rendű-rangú emberről lerángatja a kabátot. Utolsó "áldozatában", a tekintélyes személyben lassú, pozitív személyiségváltozást indít meg a borzalmas élmény.

motívumok: rangkórság, szegénység, kiszolgáltatottság, hivatal, ügymenet, empátia 
szöveg: http://mek.oszk.hu/00300/00397/00397.htm

 

Csehov: A csinovnyik halála


Cservjakov kishivatalnok számára kivételes alkalom, valóságos ünnep, amikor nagyritkán eljuthat színházba. Ilyenkor mennyei boldogságot érez - ha nem is a darab miatt, hanem inkább mert előkelő körök közelében lehet. Éppen ezért éli meg katasztrófaként, amikor véletlenül letüsszenti az előtte ülő államtanácsost. Működésbe lépnek a szolgai reflexek, és alázatos bocsánatkérések sorát indítja el a megrémült kishivatalnok. Addig zaklatja a "sértettet", míg az valóban megsértődik, gúnyolódásnak érezve a hatodik bocsánatkérést. A rendre utasított Cservjakovban megszakad valami, és még aznap meghal.

kulcsfogalmak: rangkórság; kiszolgáltatottság; hivatal; abszurd 
szöveg: http://vasarnap.transindex.ro/?cikk=9

 

Csehov: A köpönyegforgató


Egy utcai incidensben lepleződik le az orosz rangkórság. Ocsumelov rendőrfelügyelő szorult helyzetbe kerül: hiányos információk alapján kell megítélnie egy botrányos esetet. Hrjukin aranyműves kártérítést követel, mert megharapta egy arra kószáló kutya. Ocsumelovot nem a pontos körülmények érdeklik, hanem kizárólag az, hogy kié az eb. Az odacsődült nézőközönségnek két tippje van: vagy kóbor kutya, vagy a tábornok falkájából való. A rendőrfelügyelő ítélete ennek megfelelően ingadozik, míg végül a tábornok szakácsa dönti el a vitát. Ekkorra Ocsumelov már hatszor véleményt váltott (és köpönyeget fordított), a végén mégis Hrjukint neveti ki a kárörvendő nép.


kulcsfogalmak: rangkórság; groteszk; drámai helyzet 
szöveg: https://hu.wikisource.org/wiki/A_k%C3%B6p%C3%B6nyegforgat%C3%B3

 

Mikszáth Kálmán: Bede Anna tartozása


Éppen az utolsó ügyet tárgyalja az ítélőszék egy hideg téli napon bent, a fülledt tеremben. Helyes, üde parasztlány áll meg a fásult, unott bírák előtt, akik megrökönyödnek, hallván az orgazdaság vádját. A lány szó nélkül elfogadja az ítéletet, s csak a legvégén (mintegy véletlenül) árulja el, hogy ő nem is a beidézett Anna, hanem a húga: Erzsi. Halott nővére büntetését készül leülni, mert "a törvény az törvény", Anna nem mehet bűnösen a túlvilágra. A bírót meghatja a család mély vallásossága, és egy kegyes hazugsággal nyugtatja meg a lányt, aki így nővére ártatlanságának hitében szaladhat haza az édesanyjához.

kulcsfogalmak: lelkiismeret; népi vallásosság 
szöveg: http://mek.oszk.hu/00900/00950/00950.htm#2

 

Móricz Zsigmond: Hét krajcár


Megható történetben idézi fel Móricz a XX. század elejének vidéki mélyszegénységét. A tüdőbeteg asszony nem tudja kimosni a napszámosként robotoló férje váltóruháját, mert elfogyott a szappan. Kisfiával az egész házat felfordítják, hogy előkerítsék a szükséges hét krajcárt: minden zsebet, minden fiókot átnéznek. Azért, hogy a gyerek ne szenvedje a nyomor súlyát, az anya vidám játéknak álcázza a pénz keresgélését. A legfájdalmasabb pillanatban kacagnak legjobban: amikor az utolsó krajcárt egy szerencsétlen koldus adja nekik. Mire azonban összegyűlik a pénz, már beesteledik, s újabb problémával szembesülnek: lámpaolaj sincs.

kulcsfogalmak: mélyszegénység; anyai áldozat 
szöveg:  http://epa.oszk.hu/00000/00022/00019/00423.htm

 

Móricz Zsigmond: Kis Samu Jóska


Két jó kedélyű székely legény szolgált az orosz fronton: Kis Samu és Samu Jóska. Már napok óta éheztek az őrségben, amikor végre elhatározták, hogy leveshez való paréjt gyűjtenek. Kis Samu a szögesdrót mögé kúszott, ahol egy békésen alvó orosz őrt talált. Ellopta a zsákját, és visszaosont a barátjához. Csak ekkor derült ki, hogy nemcsak kenyeret hozott, hanem egy faragott bababölcsőt is. Samu Jóska ragaszkodott hozzá, hogy ő vigye vissza a gyerekjátékot (és egy darab kenyeret) az orosznak, aki akkor már ébren volt. Mindkettőjük szeme könnyes lett a gesztustól, amelyben az apai szív felülemelkedett a háború embertelen világán.

kulcsfogalmak: apai érzelmek; front; háború; a közkatona értéke 
szöveg: http://mek.oszk.hu/01500/01502/html/01.htm#11

 

Móricz Zsigmond: Barbárok


Még fel sem tűnik a két alak a pusztai horizonton, a puli már jelzi Bodri juhásznak, hogy rossz szándékú látogatók közelednek. Veres juhászék előbb ajánlatot tesznek a rézveretes szíjra, majd kisfiával együtt agyonverik a gazdát, és elhajtják a juhait. Tíz nap múlva az asszony keresi Bodrit és a fiút a szokott helyen. Veres juhász megtévesztő útmutatása nyomán még a Dunántúlt is bejárja, míg végül a puli kölyke akad rá a holttestekre. Szigorú vizsgálóbíró faggatja Veres juhászt a szegedi bíróságon. Bár már "megérett a kötél", a makacs vadember sehogy sem akarja beismerni Bodri juhász és fia meggyilkolását. A bíró nem tudja felébreszteni a lelkiismeretét, ezért a babonához fordul: a rézveretes szíj látványára végül megtörik a gyilkos.

kulcsfogalmak: kiszolgáltatottság; embertelenség; babona; igazságszolgáltatás
szöveg: http://mek.oszk.hu/01500/01502/html/02.htm#50

 

Móricz Zsigmond: Szegény emberek

 

Két ember ássa Vargáék földjét napszámban. A fiatalabbik egy katona, akit két év frontszolgálat után engedtek haza egy hónapra, hogy rendezze a háromfős családja által felhalmozott adósságot. Az ásásért kapott napszám azonban még a létszükségleteket sem fedezi, ezért a katona munkaadóinak kirablására szánja el magát. A háborúban rögzült ösztönök uralkodnak el rajta, amikor lemészárolja a tetthelyen talált két gyereket. Már nem tiszta az elméje, amikor a feleségével vásárba menet gazdagok és szegények háborújáról filozofál. Otthon hajdúk várják, akik számára a katona kisfia szolgáltat bizonyítékot – öntudatlanul.

Az elbeszélésben két ellentétes kép rajzolódik ki a háborúról. Ami az otthoni öregek számára jópofa frontsztorik gyűjteménye, az a katonának véres valóság: első áldozata egy orvlövész lány volt, a fronton halott társaik testéből építettek fedezéket, s a legnagyobb ínség idején az ellenség húsát ették.

kulcsfogalmak: háború, mélyszegénység, elmezavar 
szöveg: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00212/06477.htm

 

Móricz Zsigmond: Tragédia

 

Kis János a legnyomorultabb szegényember, akinek szó szerint semmije nincs: sem anyagi, sem lelki értelemben. Nehéz napszámban görnyed, s csak egyetlen gondolat jár a fejében: az evés. A folytonos éhség miatt mindig mogorva, dühös, agresszív. Családját teljesen elhanyagolja, lelkileg vegetál, semmi célja nincs. Egyszer aztán (groteszk módon) mégiscsak talál magának egy „emberi léten túli” feladatot: ki akarja enni vagyonából a gazdáját. Sarudy ugyanis az összes napszámosát is meghívja a lánya lakodalmába. Kis János nekifeszül a harcnak, s gyönge gyomra heves tiltakozása ellenére órákig lapátolja magába a zsíros ételeket. Végül a torkán akadt fövetlen húsdarabtól megfullad. Halála éppen olyan jelentéktelen, mint az élete volt – s ez az igazi tragédia.

kulcsfogalmak: mélyszegénység, társadalomkritika, groteszk
szöveg: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00040/00979.htm

 

Móricz Zsigmond: A kondás legszennyesebb inge

 

A földesúr felesége kedves, energikus asszony: maga felügyeli a kastély kertjének tavaszi rendezgetését. Gondos anyának bizonyul, amikor nem engedi iskolába a megfázás enyhe tüneteit mutató fiát. Épp ezért kel ki magából, amikor meglátja, hogy az egyik kapáló parasztasszony derékig földbe ásta a másfél éves gyerekét, hogy az el ne mászkáljon. Leteremti a nőt, kegyetlennek, felelőtlennek bélyegzi, és megparancsolja, hogy vegye ki a földből a kicsit. A szegény asszony később őt hibáztatja a gyerek felfázásáért, amit (orvosság híján) babonával próbálnak gyógyítani. A földesúr felesége hatósággal fenyegetőzik a kegyetlen szertartás láttán (földre fektették a gyereket, a disznópásztor legkoszosabb ingére), de a kis beteget már senki nem tudja megmenteni. A gyerek halála után egymást hibáztatja a két anya. A parasztasszony babonás magyarázata szerint a földesúr felesége „megtörte az isteni akaratot”, amikor felülbírálta a népszokást.

kulcsfogalmak: mélyszegénység, együttérzés, anyai szerep
szöveg: http://mek.oszk.hu/01500/01502/html/02.htm#45

megosztás
Mi a mítosz? Történet, amelyben egy adott közösség megfogalmazza önmagát: honnan jött és hová tart. Mitikus narratívák a történelem minden korszakában voltak – és vannak ma is. Hol nyíltan, hol lappangó módon szabályozzák életünket…

A vallásos ember számára a tér nem homogén Ezt a vallásos ember úgy éli meg, mint a szent, vagyis az egyedüli valóságos, valóságosan létező tér és minden egyéb közötti ellentétet, ami azt mint formátlan tágasság veszi körül.

A terület, amelyen élnek: a „világ” (pontosabban: „a mi világunk”), a kozmosz; a többi már nem kozmosz, hanem egyfajta idegen, kaotikus tér, amelyben kísértetek, démonok és „idegenek” (akiket a démonokkal és a holtak lelkével azonosítanak) lakoznak. (Mircea Eliade)

homogén: egyenletes, egységes

 

 

A Nyugat olyan világ még a XIX. században is, amely hisz, de mivel a vallásos hit hanyatlásnak indult, egyre nagyobb teret nyernek a szekularizált hitek, nevezhetjük ezeket vallásoknak: elkötelezettség és buzgóság tekintetében követőik nem maradnak el a szó szoros értelmében vett vallások hívei mögött. Így hát, paradox módon, a viszonylagos vallási apály dacára a XIX. századot igen magas fokú idealizmus jellemzi. A nemzet kétségen kívül vallás volt. Meghaltak érte a barikádokon, elvéreztek a lövészárkokban. Egy adott pillanatban minden a nemzet logikájába illeszkedett. (Lucian Boia)

szekularizált: vallásmentesített
paradox: önmagának látszólag ellentmondó
idealizmus: a tökéletes keresése

 

 

Mint teória és mint praxis a kommunizmus nemcsak társadalmi, hanem szellemi és vallásos jelenség is. A legmélyebb veszély vallásos jellegében rejlik. Mert mint társadalmi rendszer, a kommunizmus akár közömbös is maradhatna a vallással szemben. De mint valamilyen vallásszerűség, ellentétben van a kereszténységgel, amelyet igyekszik kiszorítani és leváltani.

Akárcsak egy vallás, a kommunizmus is teljes világképet hoz magával; az élet minden alapkérdésére van megoldása, és értelmet kölcsönöz az emberi létnek. A marxizmusnak nem a racionális, objektív-tudományos elemei élednek fel a kommunizmusban, hanem a mítoszalkotó, vallásos erői. (Nyikolaj Bergyajev)

teória: elmélet
praxis: gyakorlat
racionális: ésszerű
objektív: tárgyilagos

 

 

A szekularizált vallásokra is rájár a rúd. Így jutottunk el oda, hogy nincsenek már nagy projektjeink, hiszen ezek csakis erős hitből fakadhatnának. Európának nincs mitológiája. Márpedig mitologikus perspektíva nélkül (mitologikusnak tekintve mindazt, ami erős hitet feltételez) semmi érdemleges nem jön létre ezen a világon.

A nemzeti bankjegyeket rendszerint sajátos jelképekkel, leggyakrabban különböző személyiségek portréival jelölik meg - az euró ellenben absztrakt köntösben, építészeti motívumokkal díszítve jelentkezik. Nemzeti személyiségből garmadával kerülne, európaiakat viszont, úgy tűnik még nem fedeztek fel. Eredetileg számoltak velük, de valamennyien elhasaltak a vizsgán, nyilván azért, hogy ne gerjesszenek gyanakvást, lévén, hogy nehéz lenne minden nációt és ideológiát egyaránt képviselni. (Lucian Boia)

projekt: vállalkozás
perspektíva: jövőkép
absztrakt: elvont
náció: nemzet

ideológia: eszme

 

 

Van egy még nagyobb erőszak, ez a pénz hatalmának erőszaka. Ez a rejtett diktatúra a kapitalista társadalomban. Az embert nem nyíltan, észrevehető módon kényszerítik. Az ember élete a pénztől, a világ legszemélytelenebb, legrosszabb minőségű, mindenre egyformán elcserélhető erejétől függ. Az embert nem nyíltan, fizikai erőszakkal fosztják meg a lelkiismereti szabadságától, gondolatszabadságától, véleményszabadságától, hanem anyagilag függő helyzetbe hozzák, az éhhalál fenyegeti, s ez fosztja meg a szabadságától.  (Nyikolaj Bergyajev)

A szolgaság korlátját tudatának hiánya adja. A szolgaság világa az önmagától elidegenedett szellem világa. A külsővé válás a szolgaság forrása. A szabadság: belsővé válás. A szolgaság mindig elidegenedést, az emberi természeten túlra való kivetettséget jelent.

A kereszténység legnagyobb tette, amit ő maga sem ismer eléggé, hogy Krisztus eljövetele, az ember és a világ megváltása kiszabadította az embert a természet és a démonok fogságából; kirántotta az embert az elemi természet mélységéből és lelkileg autonóm szellemi lényként talpra állította. (Nyikolaj Bergyajev)

autonóm: önálló

 

 

 

 

A monizmus az ember szolgaságának filozófiai forrása. A monizmus az „általánosnak”, az elvont-univerzálisnak az uralma, a személy és a szabadság tagadása. (Nyikolaj Bergyajev)

A lelkiismeret központja nem lehet valamilyen univerzális egységben, nem esik elidegenedés alá, hanem a személy mélyében marad. Az „egyetemesség” szónak egyedül elfogadható, nem szolgai értelme a személy belső, konkrét univerzalizmusát jelenti, nem pedig a lelkiismeretnek valamilyen külső intézményben történő elidegenedését. Csak az szabad, aki nem engedi meg, hogy lelkiismerete és véleménye elidegenedjék, kivetődjék, aki pedig ezt megengedi, az szolga. 

univerzális: általános, egyetemes
monizmus: egyetlen alapelv elfogadása

 

 

A tömegember a hangya előtt és a homo sapiens mögött megrekedt entitás. Ha megnézed a homo kádárikuszt, a tömegember sajátos kárpát-medencei alfaját, azt látod, hogy képtelen önmagáról gondoskodni, úgyhogy ezt a kötelezettséget lépten-nyomon áthárítja valakire: a politikára, az aktívakra, az államra, a gyerekeire, a szüleire. Képtelen arra, hogy a nagyon bőséges erőforrásokat a maga számára megfelelően elossza, és azzal tervezzen. Az állatoknál ezt elvégzik az ösztönök, a homo sapiensnél az értelem - lásd a mókust, aki tud tartalékolni, vagy lásd a homo sapienst, aki szintén tud. A tömegember erre képtelen. Ijesztő, hogy milyen sokan élik az életüket ebben a féllétben. (Puzsér Róbert)

entitás: létező dolog
homo kádárikusz: Kádár János uralkodása (1945-1988) alatt kialakult embertípus

 

 

Az emberi tömeg a kereskedelmi tévék gyártósorain percről percre képződik, a korszellem pedig kedvez ennek a tömegnek. A huszadik században a tömeg átvette az uralmat - ennek jelei a nácizmus, a bolsevizmus és a fogyasztói kapitalizmus, más szóval a neoliberalizmus. Megint más szóval monopolkapitalizmus - és kérem, hogy senki ne alkalmazza erre a „szabadversenyes kapitalizmus" szókapcsolatot, mert itt szó sincs szabad versenyről. Kartellekről és monopóliumokról van szó. (Puzsér Róbert)


kartell: cégek nyereségnövelő szövetsége
monopólium: piaci egyeduralom

 

 

A XXI. század mítosza

2001. szeptember 11-én porig romboltatott a nyugati vallás temploma, a World Trade Center, ezzel magát az Istent (Világgazdaság) érte támadás. Ezután a papság (média) és a próféták (politikusok) a végletekig fűtötték a nép vallásos szenvedélyét, amelynek alapja a legősibb félelem, a káosztól (mai nevén terrorizmus) való rettegés lett.

 

 

Ennek fényében adódik az aggasztó kérdés: van-e szabad akarat? A születésed óta téged ért hatások megszámlálhatóak és mérhetőek. A bolygó egy zárt rendszer - ezek véges mennyiségű változók, amelyekkel számolni lehet, csak egy nagyon nagy teljesítményű számítógép kell hozzá. Ha ezeket a változókat hozzárendelem a genetikádhoz - amely szintén mérhető, hiszen már valami húsz éven belül térkép lesz róla -, akkor azzal te leírhatóvá válsz: száz százalékig biztosan lesz jósolható, hogy a következő gondolatod, mozdulatod vagy szavad mi lesz. Eszerint determinizmus van. Nincs szabad akarat, viszont megkaptad a szabad akarat illúzióját, hogy azt tudd hinni, te cselekszel. Mi értelme van az egésznek, ez a kérdés. Értelme? Az illúzió. Ha nem élne benned a szabad akarat illúziója, meg kéne ölnöd magad. Akkor is működik az illúzió, ha tudod, hogy illúzió - mert működteted: miközben oszlatod az illúziót, újat gyártasz. (Puzsér Róbert)

determinizmus: eleve elrendeltség
illúzió: érzékcsalódás

 

Maga a szó: "liberalizmus" mára minden vonzerejét elvesztette, noha egy gyönyörű szóból ered: a "szabadságból". A szabadsággal nem lehet a tömegeket lenyűgözni. A tömeg nem hisz a szabadságban, és alapvető érdekeivel nem tudja azt összhangba hozni. Valójában a szabadság inkább arisztokratikus, semmint demokratikus. Csupán az emberiség kisebb hányadának érték, minthogy elsősorban a személyiségre, az individuumra irányul. A forradalmakban soha nem a liberalizmus aratott diadalt. Nemcsak szociális, de politikai forradalmakban sem, hiszen a forradalom a tömegek ügye. A tömeg mindig az egyenlőség pátoszát hirdeti, nem a szabadságét. A nagy forradalmakat nem a szabadság, hanem az egyenlőség törvénye tartja mozgásban. A liberális szellem lényegét tekintve nem forradalmi szellem. A liberalizmus a társadalom kulturált rétegeinek életérzése és világnézete. Nem kíséri sem viharos őserő, sem tűz, sem lángoló szív, sokkal inkább mértéktartás és túl nagy megformáltság jellemzi. A liberalizmus igazsága formális igazság. Nem mond az élet értelméről semmit, sem jót, sem rosszat, garantálni szeretné az egyénnek, hogy élete értelméről szabadon döntsön. A liberális eszme nem tud hasonlatossá válni a valláshoz, nem mutat vallásos jelleget. Ez a liberális eszme gyengéje, de egyben a jó oldala is. A demokratikus, szocialista vagy anarchista eszmék igyekeznek határozott tartalmat adni az emberi életnek; könnyen álvallásokká válnak, s a hozzájuk való viszony vallási színezetet ölt. Valahol itt gyökerezik ezeknek az eszméknek a hazug volta, mivel semmi olyan lelki tartalmuk nincs, ami vallásos pátoszra méltó volna. Vallásos érzésekkel viseltetni arra méltatlan tárgy iránt - óriási hazugság és istenkísértés. El kell ismerni, a liberalizmus nem buzdít ilyesmire. A demokrácia eszméje a liberalizmusénál formálisabb, viszont képes magát az emberi élet értelmének, sajátos típusának feltüntetni. Ezért rejlik benne veszedelmes kísértés. A szocialista eszme mérhetetlen követeléseivel tűnik ki. Meg akarja határozni az ember életének céljait, miközben ő maga csupán egyike az élet eszközeinek, anyagi eszköz, nem több. (Nyikolaj Bergyajev)

megosztás
Kétféle egyenlőtlenséget látok az emberi fajban. Az egyiket természetinek vagy fizikainak nevezem, mert a természet hozta létre; ide tartoznak az életkornak, az egészségi állapotnak, a testi erőnek, valamint a szellemnek vagy léleknek a különbségei.

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban

 

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,

Az emberiségnek elhányt rongyain

Komor betűkkel, mint a téli éj,

Leírva áll a rettentő tanulság:

     "Hogy míg nyomorra milliók születnek,

Néhány ezernek jutna üdv a földön,

Ha istenésszel, angyal érzelemmel

Használni tudnák éltök napjait."

 

Rousseau: Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól
Kétféle egyenlőtlenséget látok az emberi fajban. Az egyiket természetinek vagy fizikainak nevezem, mert a természet hozta létre; ide tartoznak az életkornak, az egészségi állapotnak, a testi erőnek, valamint a szellemnek vagy léleknek a különbségei. A másikat morális vagy politikai egyenlőtlenségnek nevezhetjük, mert egy bizonyos közmegállapodástól függ, és az emberek közötti egyezség hozta létre vagy legalábbis szentesíti. Ez utóbbi különféle kiváltságokból áll, melyeket némelyek másoknak a rovására élveznek; így például gazdagabbak, hatalmasabbak, nagyobb megbecsülésnek örvendenek, mint amazok, sőt engedelmeskedésre bírhatják őket.

Swift: Gulliver
Legyengült, nyava­lyás test, bőr, gödrös pofák: ezek a legbiztosabb jelei az elő­kelő származásnak olyannyira, hogy egészséges és robusz­tus külső a lehető legkompromittálóbb egy arisztokratára nézve: a nagyvilág rögtön arról kezd suttogni, hogy az igazi apa csak hordár vagy kocsis lehetett. A nemes ember szel­lemi tökéletlenségei harmóniában vannak a testiekkel, lé­vén lelkivilágának összetevői: álmos közöny, butaság, műveletlenség, hisztéria, bujaság és nagyzási mánia.

(kapcsolódási pont: a vers szerint a kultúrtörténet "rettentő tanulsága" az, hogy a civilizáció nem tudta felszámolni a társadalmi különbségeket. A többség a nyomortól szenved, a kevés kiváltságos pedig a céltalan léttől. Annak ellenére, hogy a felvilágosodás legfőbb célja a közjó elérése volt.) 

 

Miért e lom? hogy mint juh a gyepen

Legeljünk rajta? s léha tudománytól

Zabáltan elhenyéljük a napot?

Az isten napját! nemzet életét!

Miért e lom? szagáról ismerem meg

Az állatember minden bűneit.

Erény van írva e lapon; de egykor

Zsivány ruhája volt. S amott?

Az ártatlanság boldog napjai

Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,

Vagy egy dühös bujának pongyoláján.

És itt a törvény - véres lázadók

Hamis birák és zsarnokok mezéből

Fehérre mosdott könyvnek lapjain.

Emitt a gépek s számok titkai!

De akik a ruhát elszaggaták

Hogy majd belőle csínos könyv legyen,

Számon kivül maradtak: Ixion

Bőszült vihartól űzött kerekén

Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.

Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;

A csillagászat egy vak koldus asszony

Condráin méri a világokat:

Világ és vakság egy hitvány lapon!

Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből

S most a szabadság és a hősi kor

Beszéli benne nagy történetét.

Hűség, barátság aljas hitszegők

Gunyáiból készült lapon regél.

Irtózatos hazudság mindenütt!

Az írt betűket a sápadt levél

Halotti képe kárhoztatja el.

Országok rongya! könyvtár a neved,

De hát hol a könyv mely célhoz vezet?

 

Petőfi: Az apostol
Mi volt ezen müvekben? az,
Hogy a papok nem emberek,
De ördögök,
S a királyok nem istenek,
Hanem csak emberek,
És minden ember ember egyaránt,
S az embernek nemcsak joga,
Hanem teremtőjéhezi
Kötelessége is
Szabadnak lennie,
Mert aki isten legszebb adományát
Meg nem becsűli,
Magát az istent sem becsűli az!

(kapcsolódási pont: Petőfi hőse szerint az emberi lét célja a boldogság, amelynek eszköze a szabadság. Erről ír könyvet, amelyet csak illegálisan tud kiadni, mivel ezek a gondolatok vallást és fölséget sértenek.)

 

Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e

A könyvek által a világ elébb?

 

 A dijoni akadémia kérdése:
„A tudományok és a művészetek fejlődése javította-e az emberi erkölcsöket?”

(kapcsolódási pont: már a felvilágosodás korában felmerült a kétség, hogy nevezhető-e valódi fejlődésnek az, ha csak a technika halad előre, de az ember nem. Rousseau szerint a természetből kiszakadt ember a társadalmi létben egyre kiszolgáltatottabb lesz.)

 

Ment, hogy minél dicsőbbek népei,

Salakjok annál borzasztóbb legyen,

S a rongyos ember bőszült kebele

Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.

 

Howard Fast: Thomas Paine
Az ember Isten része, vagy pedig fenevad. (...) S most a forradalom, járatlan úton haladva, megundorodva egy szervezett, haszonleső, harácsoló egyháztól, a semmi és a sehol istennélküliségét karolta föl.  

Márai Sándor: Napló 1945
Minden, amit az emberek csinálnak, így a forradalom is valahogyan elviselhető addig, amíg az emberi természet szerint történik. Danton forradalma, akármilyen véres: emberszabású, mert emberszerű. Szenvedélyek és emberi helyzetek ütköznek a nyaktiló körül. Egy emberi vállalkozás akkor lesz elviselhetetlen, mikor nem az emberi természet törvényei szerint, hanem egy Elv eszméje szerint iparkodik megszervezni, fegyelmezni a társadalmat.

Sieburg (...) pontosan megmutatja, mint bukott el a francia forradalom a pillanatban, mikor Robespierre és Saint-Just egy irtózatos erejű, de emberszabású vállalkozást embertelenné akartak nevelni, mert egy Elvhez – a Néphez mint fogalomhoz – akarták idomítani. Az emberek csak emberi módon tudnak aljasok és hősök lenni. A megváltás is akkor kell csak nekik, ha emberszabású.

Egy napon feláll majd egy hős és kimondja, hogy minden emberi – egyéni és közösségi – vállalkozás igazi célja nem az Állam, nem a Párt, nem Európa, hanem az ember maga, a személyiség. Róla is szó van. Ezt az embert agyonverik majd. De ez lesz az első, igazi forradalmár. S ha megértik, amit mond, ez lesz az első, igazi forradalom a világon.

(kapcsolódási pont: "a hír nemzete" = a franciák, "a rongyos ember bőszült kebele" = a csőcselék elégedelensége. A francia forradalom 1789-ben a szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében indult. De pár éven belül terrorba fulladt, mert nem "tökös farmerek" ragadtak fegyvert (mint 1775-ben az amerikai függetlenségi háborúban), hanem az elégedetlen aljanép. Márai Sándor szerint azért buktak el, mert mindent az Elveknek rendeltek alá. Thomas Panie szerint pedig azért, mert az egyházzal együtt a vallást is eldobták, pedig Isten nélkül nincs rend a keresztény világban.)

 

De hát ledöntsük, amit ezredek

Ész napvilága mellett dolgozának?

A bölcsek és a költők műveit,

S mit a tapasztalás arany

Bányáiból kifejtett az idő?

Hány fényes lélek tépte el magát,

Virrasztott a sziv égő romja mellett,

Hogy tévedt, sujtott embertársinak

Irányt adjon s erőt, vigasztalást.

 

Petőfi: Az apostol
Az ember meghalt benne s él a polgár.
Ki a családé volt elébb,
Most a világé;
Ki három embert ölelt az imént,
Most milliókat ölel át.
 

Vörösmarty: Szózat
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

(kapcsolódási pont: a Szózat és Az apostol című mű is azokra az önfeláldozó emberekre hivatkozik, akik kizárólag a társadalomért, az emberiségért éltek. Szilveszter végig az ember és polgár szerep között vívódik, és mindig az utóbbi a hangsúlyosabb.)

 

Az el nem ismert érdem hősei,

Kiket - midőn már elhunytak s midőn

Ingyen tehette - csúfos háladattal

Kezdett imádni a galád világ,

 

Petőfi: Az apostol
Megemlékeztek a győzők ezekről,
S a diadalnak örömébe szőtték
Szent neveiket koszorú gyanánt,
S elvitték volna őket a
Dicsőség templomába,
De hol keressék, hol lelik meg őket?
Rég elhamvadtak a bitófa mellett!

(kapcsolódási pont: a hétköznapi ember ragaszkodik a fennálló rendhez, ezért sosem fogadja el a merész újítókat, a nagy gondolkodókat. Általában már jóval a haláluk után ismerik el az érdemeiket.)

 

Népboldogító eszmék vértanúi

Ők mind e többi rongykereskedővel,

Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,

Rosz szenvedélyek oktatóival

Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -

Egy máglya üszkén elhamvadjanak?

Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,

Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,

Oly fényes elmék a sár fiait

A sűlyedéstől meg nem mentheték!

 

Petőfi: Az apostol
A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárai, hanem
Az embereknek lelkei.
Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;
Hogyan kivánhatnók tehát, hogy
A föld hamar megérjék?…

(kapcsolódási pont: Petőfi a szőlőszem-hasonlatban ír ezekről a "fényes elmékről", akik a közösség felemelésére áldozták életüket.)

 

Hogy még alig bír a föld egy zugot,

Egy kis virányt a puszta homokon

Hol legkelendőbb név az emberé,

Hol a teremtés ősi jogai

E névhez "ember!" advák örökűl –

 

Thomas Paine: Az ember jogai
Az amerikai kormányzat: demokráciába oltott képviselet. Olyan léptéket társított a formához, amely minden esetben párhuzamos az elv nagyságával. Ami Athén volt kicsiben, az lesz Amerika nagyban. Az egyik az ókor csodája volt, a másik a jelen mintája és csodálatának tárgya lesz. Az összes kormányforma közül ez a legkönnyebben érthető, és a legmegfelelőbb a gyakorlatban. Egyszerre zárja ki az örökletes módszerrel járó tudatlanságot és bizonytalanságot, és az egyszerű demokrácia kényelmetlenségét.

(kapcsolódási pont: Vörösmarty itt az Egyesült Államokról beszél, az egyetlen országról, ahol az alkotmányban megfogalmazták és a törvényekben érvényesítik az emberi jogokat. Thomas Paine Philadelphiában ismerte meg az amerikai demokráciát.)

 

Kivéve aki feketén született,

Mert azt baromnak tartják e dicsők

S az isten képét szíjjal ostorozzák.

 

Howard Fast: Thomas Paine
Paine nem volt vak. Olyan sokáig élt a patkányfogóban, hogy most már nem lehet elvakítani, s a rosszat is látja, nemcsak a jót. Egyébként is az orra alá dugják, hiszen a nyomdával szemben, ahol dolgozik, ott van Philadelphia fő rabszolgapiaca. Délelőtt-délután hal­lani az árverésvezető éneklő hangját:

- Eladó egy férfi, eladó egy férfi, ritka, jó húsban levő fe­kete példány, erős, mint a bivaly, érett, mint a körte, tüzes­vérű, mint a legkülönb csődör, tessék megtapintani, fárad­janak beljebb, uraim, győződjenek meg férfiúi erejéről, jól ismeri az ostort, alaposan be van törve, be van tanítva.

(kapcsolódási pont: a keresztény ember jogos felháborodásával ítéli el a rabszolgatartást, az amerikai életforma szégyenfoltját.)

 

És mégis - mégis fáradozni kell.

Egy újabb szellem kezd felküzdeni,

Egy új irány tör át a lelkeken:

A nyers fajokba tisztább érzeményt

S gyümölcsözőbb eszméket oltani,

Hogy végre egymást szívben átkarolják,

S uralkodjék igazság, szeretet.

Hogy a legalsó pór is kunyhajában

Mondhassa bizton: nem vagyok magam!

Testvérim vannak, számos milliók;

Én védem őket, ők megvédnek engem.

Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.

 

Charles Fourier 
Minden nagy létszámú társulásban a résztvevőket hajlamaik, és képességeik szerint egyszerű csoportokra kell fölbontani… abból a célból, hogy a legteljesebben kifejlődjenek az egyes tagok képességei… Ha valaki tagnak lép be a falangába, fölbecsülik földjeit, gépeit, az anyagokat, bútorait és berendezéseit, amiket ténylegesen magával hoz be. A vezetőség minden tagnak részvényeket, vagy részvény-kuponokat ad ki a tag által bevitt vagyonnal egyenlő értékben.

- A falansztervilág alapelve: a szervezettség.
- Célja: a munkamegosztáson alapuló kollektív termelés és ellátás.
- Ebben a rendszerben a család hagyományos szerepe háttérbe szorul. A házasság intézménye
elveszíti jelentőségét. A gyerekeket a közösség neveli.
- Elvben mindenki a képességeinek megfelelő munkát végzi, és szükségleteinek megfelelően
részesedik a közös javakból.
- Vagyoni és jogi értelemben a közösség minden tagja egyenlő. Nincs pénzrendszer és
magántulajdon.
- A gyermekek 18 éves korukig nem dolgoznak, csak tanulnak.
- 50 év fölött a közösség tartja el az időseket.

(kapcsolódási pont: az utópista szocialisták a tökéletes társadalomról ábrándoztak, amelyben nincs pénz, nincs magántulajdon, nincs gazdasági verseny. Helyette rend, együttműködés és ésszerűség.)

 

Ez az, miért csüggedni nem szabad.

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit

Agyunk az ihlett órákban teremt.

S ha összehordtunk minden kis követ,

Építsük egy újabb kor Bábelét,

Míg oly magas lesz, mint a csillagok.

S ha majd benéztünk a menny ajtaján,

Kihallhatók az angyalok zenéjét,

És földi vérünk minden csepjei

Magas gyönyörnek lángjától hevültek,

Menjünk szét mint a régi nemzetek,

És kezdjünk újra tűrni és tanulni.

Ez hát a sors és nincs vég semmiben?

Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal

S meg nem kövűlnek élő fiai.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,

És tápot adni lelki vágyainknak.

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.

Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,

S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,

Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt

Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.

Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,

Mondhatjuk, térvén őseink porához:

Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

 

József Attila: Dunánál
... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

 

1844 vége

megosztás
"Nem véletlen, hogy a Szózat folyamatosan ott lebeg a kollektív tudatban, mint egy alternatív Himnusz. (...) Amennyivel nagyobb költő Kölcseynél Vörösmarty, épp annyival egészségesebb identitásképző az önsajnálatnál a hazaszeretet." (Puzsér Róbert)

Himnusz és Szózat összehasonlítása

 

 

 

A ferde kereszt

 

"Most már a Holdon járt az ember, atommagot tanult meg hasítani az ember, a géntérkép lassan készen van - de a koronán a kereszet nem merjük kiegyenesíteni, mert még a kezünkben marad, és letörik. És akkor mi van? Nem úgy "nőtt" rajta, azt vissza lehet oda hegeszteni, bármikor. Félünk, hogy az alatt a tizenöt perc alatt, míg nincs rajta a koronán a kereszt, az alatt Isten lefényképezi a koronát, és nincs rajta a kereszt... Jajj!
Számomra ez többet jelent, mint egy ferde kereszt a koronán. Egyetlen másik nép nincs a világon, amelynek annyit jelentene a korona, mint a mi számunkra. Máshol a korona egy hatalmi szimbólum - Magyarországon az ország szombóluma.
A ferde kereszt, az a mi nemzettudatunknak, a mi önidentitásunknak a ferdeségét szimbolizálja."

 

Pannónia Kapitány

 

"A nemzettudat két alapvető összetevője közül az egyik mi magunk vagyunk, a másik az a mítosz, amit magunk köré írunk. A nemzeti identitás tükrében magunkra kell ismernünk, de annak ugyanakkor többnek kell lennie, mint amik vagyunk. Többnek - a mítoszainkkal."

A "Nyugat Univerzum" alkotócsoport előzetest készített a tervezett filmjükhöz, amely akár lehetne egy felemelő magyar mítosz is... Szerinted hogyan kellene végződnie ehhez?

 

megosztás
Egy filmrészlet látható az alábbi videón - hang nélkül. Feladat: írj 7-8 soros bevezetőt (elbeszélő rész), majd írd meg a szereplők mondatait (számozás segíti az eligazodást). A megszólalások feleljenek meg a szereplők gesztusainak, mimikájának.

megosztás
Nevemben és mellettem egy csomó senki mozog, dúl-fúl, harcol és ír, akikhez semmi közöm. Én inkább akarnék központi főszolgabíró vagy alispán lenni Szilágy vármegyében, a vármegyémben, mint hírhedt költő.
  1. Sem utódja, sem boldog őse...
  2. A Hortobágy poétája
  3. Új Vizeken járok
  4. A Tisza-parton
  5. Góg és Magóg fia vagyok én
  6. A magyar Messiások
  7. Az én menyasszonyom
  8. Vad szirttetőn állunk
  9. Héja-nász az avaron 
  10. Elbocsátó, szép üzenet
  11. A Halál rokona
  12. Párisban járt az Ősz
  13. Nekünk Mohács kell
  14. Bujdosó kuruc rigmusa
  15. Sípja régi babonának
  16. A Sion-hegy alatt
  17. Hiszek hitetlenül Istenben
  18. Álmom: az Isten

 

Sem utódja, sem boldog őse...

Sem utódja, sem boldog őse...
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

 

A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

 

Új Vizeken járok

Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
Röhögjenek a részeg evezősre.
Röpülj, hajóm,
Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.

Szállani, szállani, szállani egyre,
Új, új Vizekre, nagy, szűzi Vizekre,
Röpülj, hajóm,
Szállani, szállani, szállani egyre.

Új horizonok libegnek elébed,
Minden percben új, félelmes az Élet,
Röpülj, hajóm,
Új horizonok libegnek elébed.

Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok.

Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék hegedőse.

 

A Tisza-parton

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?

 

Góg és Magóg fia vagyok én

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

 

A magyar Messiások

Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.

Ezerszer is meghalnak
S üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit se tehettek,
Óh, semmit se tehettek.

 

Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

 

Vad szirttetőn állunk 

Vad szirttetőn mi ketten
Állunk árván, meredten,
Állunk összetapadtan,
Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:
Egy ingás és zuhanunk.

Véres hús-kapcsok óvnak,
Amíg összefonódnak:
Kékes, reszkető ajkunk.
Míg csókolsz, nincsen szavunk,
Ha megszólalsz zuhanunk.

 

Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

 

Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

 

A Halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Ősz-időket.

Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hivását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.

Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borus:
A világot.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

 

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

 

Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

 

Bujdosó kuruc rigmusa

Tíz jó évig a halálban,
Egy rossz karddal száz csatában,
Soha-soha hites vágyban,
Soha-soha vetett ágyban.

Kergettem a labanc-hordát,
Sirattam a szivem sorsát,
Mégsem fordult felém orcád,
Rossz csillagú Magyarország.

Sirattalak, nem sirattál,
Pártoltalak, veszni hagytál,
Mindent adtam, mit sem adtál,
Ha eldőltem, nem biztattál.

Hullasztottam meleg vérem,
Rágódtam dobott kenyéren.
Se barátom, se testvérem,
Se bánatom, se reményem.

Már életem nyugalommal
Indul és kevéske gonddal,
Vendégséggel, vigalommal,
Lengyel borral és asszonnyal.

Lengyel urak selymes ágya
Mégis forró, mint a máglya.
Hajh, még egyszer lennék árva,
Be jó volna, hogyha fájna.

Áldott inség: magyar élet,
Világon sincs párod néked,
Nincsen célod, nincsen véged,
Kínhalál az üdvösséged.

Elbocsát az anyánk csókja,
Minden rózsánk véres rózsa,
Bénán esünk koporsóba,
De így éltünk vitézmódra.

 

Sípja régi babonának

Csak magamban sírom sorsod,
Vérem népe, magyar népem,
Sátor-sarkon bort nyakalva
Koldus-vásár közepében,
Már menőben bús világgá,
Fáradt lábbal útrakészen.

Körös-körül kavarognak
Béna árnyak, rongyos árnyak,
Nótát sipol a fülembe
Sípja régi babonának,
Édes népem, szól a sípszó,
Sohse lesz jól, sohse látlak.

Szól a sípszó: átkozott nép,
Ne hagyja az Úr veretlen,
Uralkodást magán nem tűr
S szabadságra érdemetlen,
Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.

Üzenhettek már utánam,
Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
Határ-szélen botot vágok,
Vérem többé sohse issza
Veszett népem veszett földje:
Sohse nézek többet vissza.

 

A Sion-hegy alatt

Borzolt, fehér Isten-szakállal,
Tépetten, fázva fújt, szaladt
Az én Uram, a rég feledett,
Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
Valahol Sion-hegy alatt.

Egy nagy harang volt a kabátja,
Piros betükkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr,
Paskolta, verte a ködöt,
Rórátéra harangozott.

Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.

Megvárt ott, a Sion-hegy alján
S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.

Ráncos, vén kezét megcsókoltam
S jajgatva törtem az eszem:
„Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.”

„Halottan visszajöttem hozzád
Én, az életben kárhozott.
Csak tudnék egy gyermeki imát.”
Ő nézett reám szomorún
S harangozott, harangozott.

„Csak nagyszerű nevedet tudnám.”
Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
Minden lépése zsoltár-ütem:
Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.

 

Hiszek hitetlenül Istenben

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? - ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.

 

Álmom: az Isten

Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.

Vele szeretnék találkozni,
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S újból imádkozni.

Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.

megosztás
A 10.A osztály diákjai szóbeli és írásbeli vizsgákon adnak számot korábbi tételekből. Az alábbi táblázatok segítenek a felkészülésben és az értékelésben. (A "vázlat" oszlop az elégséges szint, a "háttér" a közepes/jó, a "kérdések" pedig a jeles.)

A nyugati kultúra eredete (szellemtörténeti összefoglalás, amely a szóbeli felelet elején hangzik el):

A görögök találták fel a szépséget, a zsidók a történelmet, a kereszténység pedig a szuverén egyéniséget. Az ókori görögök mérték először emberi mértékkel a világot - ezért látja művészetüket minden kor tökéletesnek. Az ókori zsidóság az örök ismétlődés helyett lineáris folyamatként élte meg az időt, törekedve Isten akaratának beteljesítésére. Ebből származik a fejlődés eszméje, amely a nyugati embert a világ élvonalába emelte. A keresztény középkor pedig megteremtette az individuális kiteljesedés lehetőségét - amelyet a humanizmus évszázadai bontottak ki mind a művészet (reneszánsz), mind a vallás (protestantizmus), mind a társadalom (felvilágosodás) terén.

 

A címekre kattintva letölthető a táblázat Word dokumentum formájában. (Nagyobb kép megjelenítéséhez használd a jobb klikk + "Kép megnyitása új lapon" lehetőséget.)

Szophoklész: Antigoné

Források (kattints a linkre):

- görög színház: http://irodalom.net/cikk/28 (3-4. bekezdés)
- thébai mondakör: http://irodalom.net/cikk/28 (1. bekezdés)
- Delphoi: Delphoi.pptx

Válaszok:

- Mi a dráma? 
A művészetnek az a formája, amely emberi viszonyokban ragad meg társadalmi jelenségeket.
- Mi a különbség tragédia és komédia között? 
tragédia: nagy emberek bukásán rendülünk meg
komédia: kisszerű emberek lelepleződésén nevetünk
- Mit jelentett valójában az Oidipusz által kapott jóslat? Miben rokon a Jézust célzó sátáni kísértésekkel?
a, megöli az apját: tehát elfordult az istentől (apa = ős = ős-ten = isten)
b, birtokolja az anyját: az anya(g)i világot
Ami Oidipusznál a jóslat, az Jézusnál a sátáni kísértés:
a, ugorjon le: forduljon el Istentől (ezzel elveszítve a hitét)
b, fogadja el a világuralmat: önző módon vegye birtokba az anyagi világot
- Igazságosan döntött Kreón a testvérek eltemetéséről?
Valójában mindkettő bűnös volt: Polüneikész mert megtámadta Thébát, Eteoklész mert nem adta át a trónt (egyezségüket felborítva)
- Mit jelent a hübrisz? Melyik eposzi hős szenvedett ugyanebben a betegségben?
Hübrisz: túlzott elbizakodottság, gőg. A trójai háború végén Odüsszeusz magának tulajdonította a hadicsel sikerét, pedig Poszeidón segítsége nélkül elbukott volna. Tíz éves leckét kapott abból, hogy az ember kevesebb, mint az isten.
- Mit felel Iszméné Kreón vádjaira?
Magára veszi azt, amit meg sem tett, hogy megengesztelje halott testvérét. 
- Miért nem találkoznak Kreón és a fiatalok érvei?
Antigoné és Haimón a józan észt képviselik, Kreón a tekintélyének rabja. A fiatalok az istenekre és Théba népére hivatkoznak, Kreón címkézik: "éretlen", "asszony rabja", "törvényszegő". 
- Miért fontos kérdés, hogy isteni vagy emberi törvényt kövessünk? (belső/külső szabály)
Káoszból csak akkor lesz kozmosz, ha vannak mindenkire vonatkozó szabályok. Nem mindegy azonban, hogy ezeket hogyan éljük meg: ha külső kényszerként, akkor örökké lázadozni fogunk, és boldogtalanok leszünk. Ha belsővé tesszük (lásd: aranyszabály), akkor az elfogadott korlátok között szabadok lehetünk.

 

Shakespeare: Rómeó és Júlia

Forrás (kattints a linkre):
http://irodalom.net/cikk/47

Válaszok:

- Miért olyan különleges, hogy tizenévesek szerelméről tragédiát írt Shakespeare?
Azért, mert a klasszikus tragédiák szereplői mind nagy formátumú emberek, akik egész közösségeket érintő dolgokban döntenek. A szerelmet (pláne ifjak fellángolását) nem tartották tragédiához méltó témának.
- Mi volt a céljuk a misztériumjátékoknak?
Az, hogy megismertessék a bibliai történeteket az írástudatlan néppel. Látványos, nagy költségvetésű előadásokat fizetett az egyház a város főterén, a székesegyház mellé állított háromszintes színpadon.
- Miért nehéz kérdés a „ki vagyok én”? (Anger Management)
Az említett film főhőse sehogy sem tud felelni a kérdésre, mert hiába mondja a foglalkozását, hobbiját, jellemét, a terapeuta mindig visszakérdez: "De ki vagy te, David, valójában?" Az ember lényege nem fér bele ilyen kategóriákba.
- Hogyan nevelték a jó keresztény lányt a középkorban?
Gyakorlatilag lakat alatt őrizték. Egyetlen értéke a szüzessége volt, egyetlen erénye az engedelmesség, egyetlen "szórakozása" az ima. Nem olvashatott világi irodalmat, nem táncolhatott, nem találkozhatott idegenekkel.
- Mi az érdekházasság?
A házasság klasszikus formája: a szülők által vagyoni alapon összehozott férj és feleség.
- Hogyan osztályozták a bűnöket Dante poklában?
Tornácon a kereszteletlenek és a közömbösek, lejjebb a mértéktelenek (ételben, italban, szerelemben), alattuk az erőszakosak (mással, önmagukkal, Istennel szemben), lent pedig a csalók (akikben nem bíztak, és akikben igen: Lucifer és Júdás).
- Melyek a reneszánsz festészet stílusjegyei?
Nyugodt kompozíció (gyakran háromszög), perspektíva megjelenése, természeti háttér. Portrék.
- Miért nem fontos tudni a Capulet és Montague ellentét okát?
Mert nem az számít, hanem a tény, hogy a két szerelmest a társadalmi kötöttégeik akadályozzák szerelmük (és egyéniségük) kibontakozásában.
- Miért botrány a két fiatal első találkozása?
Mert nem találkozhattak volna kísérő nélkül. Nem beszélve arról, hogy Rómeó megérintette Júliát, majd csókot is kért tőle.
- Mi okozza a tragédiájukat?
A végzetes fordulatot egy "versenyfutás" hozza. Lőrinc barát levele vitte a jó hírt Rómeónak (Júlia csak tetszhalott), egy hűséges barát pedig a rosszat (Júlia halott). Az utóbbi ért oda korábban.
- Hogyan jelenik meg a szabadságvágy a Napfivér, Holdnővér című filmben?
Ferenc megpróbálja rávenni apját, hogy másként gondolkodjon a földi javakról (kidobja az értékeit). Ezért a püspök elé viszik, aki rendbontással vádolja. Ferenc elmondja, hogy mindennél többet ér a lélek (az indivíduum szabadsága), és ezt szimbolikusan is jelzi: levetkőzik, és visszaadja ruháját (és ezzel nevét) az apjának.

    

Balassi Bálint költészete

Forrás (kattints a linkre):
http://irodalom.net/cikk/23

További kérdés: 
(magyar reneszánszhoz) - Miért nem keresték a reneszánsz előtt a költői dicsőséget?

 

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem

 forrás: http://irodalom.net/cikk/26

https://www.dropbox.com/s/r8460lzk86tlbp5/Antigon%C3%A9.mp3?dl=0

https://www.dropbox.com/s/ks03kx0w4n7dv3h/Balassi.mp3?dl=0

https://www.dropbox.com/s/cfipy4quroq6xvh/R%20%C3%A9s%20J.mp3?dl=0

https://www.dropbox.com/s/ygommgeneb3dah1/Zr%C3%ADnyi.mp3?dl=0

megosztás
Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por es homou vogymuk. Menyi milosztben terümtevé elevé miü isemüköt Ádámot, es odutta valá neki paradicsumot házoá. Es mend paradicsumben valou gyimilcsektül mondá neki élnie.

A tihanyi apátság alapítólevele (1055)

feher vara rea meneh hodu utu rea

Jellemzők:
- a mostani egy szótagú szavak végén tővéghangzó volt: vár (vara), út (utu), had (hodu)
- a rag (-rá) még nem tapadt a szóhoz

Halotti Beszéd és Könyörgés (1200) - az első összefüggő magyar nyelvű szövegemlék

Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por es homou vogymuk. Menyi milosztben terümtevé elevé miü isemüköt Ádámot, es odutta valá neki paradicsumot házoá. Es mend paradicsumben valou gyimilcsektül mondá neki élnie. Heon tilutoá üt igy fá gyimilcsétül. Gye mondoá neki, méret nüm eneik: isa, ki napon emdül az gyimilcstül, halálnek haláláal holsz. Hadlavá holtát terümtevé Istentül, gye feledevé. Engedé ürdüng intetüinek, es evék az tilvut gyimilcstul. Es az gyimilcsben halálut evék. Es az gyimilcsnek ul keserü volá vize, hugy turkukat migé szokosztja valá. Nüm heon mogánek, gye mend ü fajánek halálut evék. Haraguvék Isten, es vetevé üt ez munkás világ belé: es lön halálnek es pukulnek fesze, es mend ü nemének. Kik azok? Mi vogymuk. Hugy es ti látjátuk szümtükhel: isa, es nüm igy ember mulhotja ez vermüt, isa mend azhuz járou vogymuk.


Ómagyar Mária-Siralom (1200) 
- az első magyar vers

 

 

 

 

megosztás
Fantasztikus drámai erőt ad a műnek az, hogy döntéshelyzetbe hozza a legelső embert, Ádámot. Lucifer álmot bocsát rá, amelyben megmutatja az emberiség történetét a kezdetektől az utolsó előtti pillanatig.

I. jelképek

Az első két színben a jelképek szintjén jelenik meg az, ami a későbbiekben a történelem valóságában:

1. teremtés és pusztítás dinamikája

A negyedik angyal hevesen kritizálja a teremtést, amelyben Isten az alkotó erő (aki állít), Lucifer pedig a romboló (aki tagad). Ez a dinamika előképe annak, ahogy később a történelmi színekben sorra kudarcot vallanak a nagy eszmék. Tehát nem valami „sátáni gonoszságról” van szó, hanem a világ tényleges működéséről: várunk valamit > csalódunk > újabb vágyat fogalmazunk meg stb.

[Az indiai istenség, Shiva tánca ugyanezt fejezi ki. Jobb kéz: dob (kezdet), bal kéz: tűz (vég).]

2. letaszítás (kiűzetés)

Isten éppen úgy űzi ki az engedetlen embert a Paradicsomból, mint a kritikus angyalt a mennyből. Mindkettő ugyanazt jelképezi: az ember kiszakad a nyugodt isteni egységből, és elindul a maga kérdésekkel teli útján. A kiűzetés tehát nem valamiféle „büntetés”, hanem annak érzékeltetése, hogy a szabad akarat hatalmas teher és felelősség. Ezentúl nincsenek készen kapott válaszok, hanem az ember maga dönt arról, mi jó és mi rossz.

[Az említett Shiva rendkívül plasztikusan formázza meg az isteni egységet, amelyet a zsidó mítoszban a tökéletes kert, a Paradicsom jelképez.]

  

 

II. történelemszemlélet

Azért van szüksége Madáchnak a zsidó mitológiára, mert a Biblia fogalmazza meg szimbólumok nyelvén a nyugati gondolkodás lényegét: a haladást. A zsidók szakítottak először a ciklikus időszemlélettel, szerintük az emberi történelem lineárisan halad a teremtéstől az apokalipszisig. De míg a zsidók a szilárd isteni akaratot hitték irányadónak, Madách már kérdésként fogalmazza meg: „Aztán mivégre az egész teremtés?” (Lucifer, első szín).

Fantasztikus drámai erőt ad a műnek az, hogy döntéshelyzetbe hozza a legelső embert, Ádámot. Lucifer álmot bocsát rá, amelyben megmutatja az emberiség történetét a kezdetektől az utolsó előtti pillanatig. Ha (Luciferhez hasonlóan) Ádám is értelmetlennek látja a teremtést, akkor egy mozdulattal véget vethet neki. (Mivel ő az első ember, öngyilkossága az egész faj halálát jelentené.)

 

III. tizenegy állomás

Bár hagyományosan az ókori Egyiptomot tartják az első történelmi színnek, a harmadik (még ha bibliai szereplőkkel is) már belép a történelembe: megmutatja a magántulajdon kialakulásának őskori pillanatát („Ez az enyém.” - Ádám). Ezzel fizikailag is megerősíti az isteni egységből való kiszakadás mozzanatát. Ahogy Csokonai írja: a „mienk”-ből „enyim, tied” lett. A férfi mellett a nő is megfogalmazza önmagát: az elveszett édent igyekszik újrateremteni („Én meg lugost csinálok, éppen ollyat, mint az előbbi” - Éva). Lucifer rögtön a jövőbe vetíti a két fogalmat, ezzel előre pörgetve a civilizáció folyamatát. tulajdon > ipar, család > haza

„Vajh, mi nagy szavat
Mondottatok ki. A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
És e két eszme nő majd szüntelen,
Amíg belőle hon lesz és ipar,
Szülője minden nagynak és nemesnek,
És felfalója önnön gyermekének.”

1. Egyiptom

"megleltem az utat, Mely a valódi nagysághoz vezet." "Erősebb lett az ember, mint az Isten." - A legelső eszme (vagy inkább ösztön) az uralkodás, ez a fáraó alakjában testesül meg (istenkirályság - despotizmus). Azért evett a tudás fájáról az ember, mert olyan akart lenni, mint az isten (ez Egyiptomban meg is valósul).

"Űrt érzek, mondhatatlan űrt." - Ádám Lucifer kérdésére válaszol: nem boldog, mert ürességet érez. Nem történik semmi, nincs feladat, nincs cél.

"Milljók egy miatt." - A meggyötört nép panaszát egy rabszolga veti a fáraó szemére.

"E millióknak kell érvényt szereznem. Szabad államban - másutt nem lehet. Enyésszen az egyén, ha él a köz" - Ádám felszabadítja a rabszolgákat, belátja, hogy az egyén boldogsága a közösség boldogságának függvénye.

2. Athén

"Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek." - mondja az egyik demagóg (népbutító szónok).

"Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!"- feleli a másik, fizetett árulónak titulálva az előbbit.

"E gyáva népet meg nem átkozom, Az nem hibás, annak természete, Hogy a nyomor szolgává bélyegezze" - Ádám mondja, amikor halálra ítélik. A "népnek" sosincs valódi hatalma, csak ereje, amit az ügyes gazemberek kihasználnak. Éppen úgy, mint a szabadszállási választáson megbukott Petőfi esetében. (Az apostol címűben is megjelenik ez a mozzanat.)

"Átláttad-é, hogy a bódult tömegnek Nemesb ura voltál, mint ő neked?" - Lucifer Egyiptom és Athén társadalmi berendezkedését állítja szembe, az előbbi javára. Jobb egy rendezett diktatúra, mint az ezer sebből vérző demokrácia.

"Örülj, mulass, tagadd meg az erényt." - A csalódott Ádám ebben a jelmondatban fogalmazza meg a hanyatló ókor legfőbb eszméjét, az élet nyers élvezetét.

3. Róma

"Ki hinne még közöttünk istenekben? Mondd Júliádra, jobban elhiszem." - A Krisztus korabeli nyugati világ súlyos lelki válságban szenvedett: a korábbi vallások már nem adtak útmutatást, feltöltődést. Az erkölcsi válság jele az is, hogy a harci fogadás tétje egy nő és egy ló.

"Forróbb a vágy, ha egy kis vér ömölt." - Az orgiákban a legalantasabb emberi ösztönök szabadultak el, a testiség és a halál élménye borzongató izgalomban egyesült.

"Nehány őrültet most feszítenek fel, Testvériségről, jogrul álmodókat." - Lucifer az őskeresztény vértanúkra hivatkozik ironikusan.

"Öleld meg, És lopd ki szájából az obulust." - A mulatozó társaság iszonyú jelenetben találkozik a halállal: Hippia megfertőződik, amikor szórakozásból megcsókolja a pestises halottat.

"El fogsz pusztulni, korcsult nemzedék" - Péter apostol jelenik meg, és ítéletet mond a hanyatló ókori világról.

"Emelkedjél fel hozzá, ím, e vízzel Lelked kitisztul menten a salaktól" - Az apostol megkereszteli a rémült lányt, aki a halál küszöbén megkönnyebbül. Ugyanígy hatott a kereszténység örömhíre az első századokban.

"Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad Érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet." - Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál). A bencés rend jelmondata visszhangzik Péter apostol mondataiban. A középkori vallásos gondolkodás lényege az önmegtartóztatásban való tökéletesedés.

4. Konstantinápoly

"Mondd, mit hiszesz, a Homousiont, Vagy Homoiusiont?" - Ádámtól kérdezik, hogy az egyháznak megfelelően gondolkodik vagy mást vall (azaz eretnek).

"Az ártatlant, atyám, csak nem kivánod." - Ádám kérdezi a főpaptól, aki szerint nem a popgány az igazi veszély, hanem az eretnekség. Ezért kell már gyerekként elpusztítani.

"Adjátok fel, barátim, azt az i-t" - Ádám kéri, hogy ébredjenek fel, és a kereszténység valódi üzenetét (szeretet) éljék meg.

"Bajnokok, vegyétek! Vegyétek a vezeklésnek tanát" - Egy szezetes búcsúcédulát árul.

"Enyém ez a jel, mást nem adhatok. A zárdafal közt nem tenyész remény." - Éva fekete szalagot ad emlékül az őt megmentő Ádámnak, jelezve, hogy elérhetetlen marad számára (apáca lesz).

"S miért? hát nem nagy eszme az, midőn Tengerfenékre szállok kulcsodért?" - Lucifer könnyűszerrel megkaphatná Helenét, de tréfálkozik vele. (Ádám és Éva emelkedett mondataival éles ellentétben áll a két szolga nagyon is profán beszélgetése.)

"Isten dicsére embert áldozának, S az ember korcs volt, eszmémet betöltni." - Ádám így értékeli a középkort: a megvalósult kereszténység a nyomába sem ért az eredeti eszmének.

"Ne lelkesítsen többé semmi is, Mozogjon a világ, amint akar, Kerekeit többé nem ígazítom, Egykedvüen nézvén botlásait. Kifáradtam - pihenni akarok." - Ahogy felépül a polgári társadalom, Ádám lemond a világmegváltó hős szerepéről, és elmerül a tudomány titkaiban.

5. Prága

"Rossz hír kering az udvarban felőled, Hogy új tanoknak híveül szegődtél, Rostálod a szentegyház téteit." - Keplert azzal vádolják, hogy a protestáns vallás felé húz.

"János, nekem szükségem volna pénzre." - Borbála szégyelli polgári származású férjét, aki nem tud a császári udvarhoz méltó egzisztenciát teremteni.

"Elárulom tudásomat miattad" - Kepler kifakad, hogy tudósként buta horoszkópokat kell gyártania, hogy megélhessen.

"kétséges rangodhoz csatoltam Jövőmet, és nem általam jutál-e Jobb társaságba? Hálátlan, tagadd el." - A 18. századi társadalmi feszültségek jelennek meg Kepler és Borbála kapcsolatában, a főúri és polgári réteg szembenállása.

"Hej, famulus! hozz bort, úgy reszketek, Fagyos világ ez, kell, hogy feltüzeljem. E törpe korban így kell lelkesülni" - A francia forradalom csak egy részeg álom lesz, jelezvén, hogy nem hozott tartós változást. (1789, 1793, 1799, 1815)

"Óh, hallom, hallom a jövő dalát" - Ádám a Marseillaise (a későbbi francia himnusz) dallamát hallja.

 

6. Párizs

"Egyenlőség, testvériség, szabadság! / Halál reá, ki el nem ismeri!" - Ádám lelkes jelszavait a nép vad üvöltése követi, rögtön meg is tagadva ezzel a szent célokat. Már a nyitó jelenetben látszik, hogy az egyenlőség erőszakos megvalósítása a szabadság elveszítésével jár. A testvériségről nem is beszélve.


"S kell-é kezes jobb, mint magam vagyok, Ki életem nem nézem semmibe?" - Egy tiszt jelentkezik a kivégzett áruló tábornok helyére, ám Dantonnak kétségei vannak a rátermettségét illetően. Az önérzetes tiszt öngyilkosságal "bizonyít", amelyre Ádám csak annyit felel: "Kár érte, egy ellenséges golyót megérdemelt..."

"Nincs engedélyem, polgár, a királytól, Hogy idegen seregbe léphetek." - A guillotine elé hurcolt márki viselkedése a valódi nemesség jegyeit mutatja. Az igazi arisztokrácia szolgálat: a középkorban Istennek, az újkorban a királynak. Danton rögtön felismeri a márki erkölcsi nagyságát, és tábornoki rangot ajánl neki.


"Az áldozatra szentelt állatot sem gúnyolák útjában a papok." - Éva két alakban jelenik meg Párizsban. Az egyik a márki testvére, egy elérhetetlen, eszményi nőalak. Miután őt megölik a forradalmárok, "feltámad" egy borzalmas, "felgerjedt pórnő" képében. Ádám iszonyodik tőle.


"Az áldozat, hidd el, magam vagyok." - Danton tudja, hogy a népvezéri szerep a guillotine-hoz vezet, mert idővel őt is árulónak tartják majd, és kivégzik.

 

7. Prága

"Nem oktatom, csak idomítom őket, szavak szerint, miket nem értenek" - a tanítvány érkezése előtt elárulja Kepler Lucifernek, hogy már egyáltalán nem hisz a tudományban. A francia forradalom utáni csalódottságnak ad hangot ezzel.

"Bármely titkát fejtsd hát meg a tudásnak, nagy férfiú, én csak nyerek vele, mert érezem, semmit fel nem fogok." - ezzel a mondattal érdemli ki a tanítvány, hogy Kepler felfedje előtte a nagy titkot.

"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" - a romantika korának világfelfogása jelenik meg Kepler tanításában. A XIX. század alkotói ráéreztek a nagy titkokra (amelyek egy részét a következő évszázadban fejtették meg).

"Engem vezess te, kétes szellemőr, az új világba, mely fejlődni fog" - Lucifer Ádámot Londonba viszi, a kapitalizmus világába, amelynek szervező ereje a gazdasági verseny lesz.

 

8. London

"A gépek, mondom, ördög művei: szánktól ragadják a kenyeret el." - munkájukat elvesztett dolgozók panaszkodnak az egyre gyorsabb és kegyetlenebb ipari forradalomra.

"El hát padomról, semmiháziak. Azt vélitek tán, a pénzt csak lopom, Vagy gyermekem s nőm koldusbotra termett" - eltűnik a kocsmáros kedvessége, amikor kiderül, hogy Ádám és Lucifer nem fogyasztanak semmit.

"Miért bánsz így a művészettel, ember! Mondd, tetszik-é, amit húzasz, magadnak?" - Ádám kérdezi a zeneművésztől, aki a tehetségét aprópénzre váltja a piacon.

"Erősebben kell hát befogni őket, dolgozzanak fél éjjel gyárainkban, elég pihenni a másik fele, kinek álmodni úgysem célszerű" - cinikus megjegyzést tesz a dolgozók nyomorára a gyáros, akinek egyetlen gondja a profit növelése.

 

9. Falanszter

"Nem kisszerű volt-é a hon fogalma?" - a falanszter elutasítja a nemzet eszméjét, mert az csak előítéletet és háborút szül.

"Él, ami hasznos, és mit ekkorig a tudomány pótolni nem tudott: A disznó és a birka" - a tudósok társadalma minden haszontalan állatot kiirtott, csak azokat tartotta meg, amelyek zsírt, húst vagy gyapjút adnak.

"De már nekünk, a legvégső falatnál fukarkodnunk kell, általlátva rég, Hogy elfogy a sajt, és éhen veszünk." - sötét jövőt képzelnek a falanszter tudósai: a természet egyre mostohábban bánik majd az emberrel, míg végül (négyezer év múlva) a Nap is kihűl.

"Mindig széklábat csináltam, és azt is a leghitványabb alakra." - a falanszter csak az egyformaságot viseli el. Büntetnek minden eltérést, minden különlegességet. Így jár Michelangelo is, akinek nem engedik, hogy kibontakoztassa tehetségét.

 

10. Űr

"S nem látok célt, nem érzek akadályt. Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét. Hideg borzongat, Lucifer!" - az űrben Ádám a puszta anyaggal találkozik, és elrettenti az üresség, az értelmetlenség.

"A cél voltaképp mi is? A cél, megszűnte a dicső csatának, a cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga." - Ádám rájön, hogy nem a célba érkezés, hanem az oda vezető küzdelmes út a lényeg.

 

11. Eszkimó szín

"Lábunk alatt a föld egyenlitője. A tudomány nem győzött végzetén." - Lucifer megmutatja Ádámnak a kietlen, befagyott világot: a jövőt.

"Okoskodásod a jóllakotté, míg itt társadé éhes gyomornak filozófiája." - Lucifer jelzi Ádámnak, hogy nem helyénvaló elítélnie az eszkimót. Hogyan is gondolkodhatna józan, emberi módon az, aki még a legalapvetőbb szükségleteit sem tudja kielégíteni.

"Vezess jövőmbül a jelenbe vissza, ne lássam többé ádáz sorsomat: A hasztalan harcot. Hadd fontolom meg: dacoljak-é még Isten végzetével." - az utolsó álomszínben Ádám keserűen összegzi az emberiség történelmét. Értelmetlen harcnak látja, amelynek egyetlen módon veheti elejét: ha öngyilkos lesz.

megosztás
Előfordult már nyilván mindenkivel, hogy egy regényben, filmben úgy alakítják a körülményeket, hogy épp a bűnözőnek szurkolunk. Van, hogy mindenek ellenére ő a szimpatikus, a nyilvánvaló bűn ellenére is. Bulgakov Wolandja és kísérői is ilyenek...

Úgy ejtetted ki a szavakat, mintha nem ismernéd el az árnyékot, sem a gonoszságot. De légy szíves egy pillanatig eltűnődni a kérdésen: mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden tárgy, minden ember, kivétel nélkül. Itt van például a domb árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben? Ostoba vagy.” – mondja Woland Lévi Máténak A Mester és Margaritában. A fény és az árnyék, a jó és a gonosz, a fehér és fekete ellentéte örökös toposz az irodalomban. De ez a Woland – ő valahogy más. Noha ő lenne itt a gonosz, mégis bünteti a bűnöket, a bűnösöket. Pedig ebben a különleges regényben ő a sátán. A sátánt – akit gyakran neveznek Belzebubnak, Azazellnek, Lucifernek, Mefisztónak és egyéb démonnak – a világirodalomban nagyjából kétféleképpen ábrázolják: a középkorban főleg komikus megjelenítést kap, egy olyan lény, amely folyton csatát veszít Istennel folytatott harcában. Ez fontos volt, hozzá tartozott az egyházi propagandához. Később pedig, például a romantikában, a bibliai történet az alapja, az angyalok bukásával. Így aztán nagyon érdekes, hogy Bulgakov a forradalom utáni moszkvai emberek szélsőségesen zavart értékrendszerét éppenséggel a „rosszakkal” akarja helyrehozatni.

Az alábbiakban nem a mű értelmezésére teszek kísérletet, nem keresek és adok magyarázatokat tisztázatlan kérdésekre, nem elemzem a regényt – van már nagy szakirodalma –, csupán néhány gondolatomat osztom meg Moszkva váratlan látogatóiról, az ördögi kvartettről: a nevükről és szerepükről. Persze, a regényben vannak még más nagyon jól ismert nevek is, beszélő és bibliai, mitikus nevek – de ők nem tartoznak a látogatók közé, nekik más szerepük van, így nem ennek az írásnak a témái.

A démoni csapat vezetőjével már a regény elején megismerkedünk, megtudjuk, hogy drága, szürke öltönyt visel, külföldi cipőt, sőt, sétapálcája is van. Egyik szeme fekete, a másik zöld, ferde ajkak, simára borotvált orca, fekete, aszimmetrikus szemöldökök. Vagyis idegen. A neve sem véletlen: középkori német írásokban lehet rábukkanni a Faland névre, amely ott keresztény mitológiára vezethető vissza, a jelentése pedig csaló, becstelen. Vagy például Goethe a Faustban a boszorkányok éjszakája (Walpurgisnacht) jelenetben Mefisztót „ifjú Voland”-nak nevezteti.

Bulgakov Wolandot különböző helyzetekben, más-más formákban, kinézetben, viselkedésben mutatja az olvasónak, úgyhogy újra és újra másként látjuk. Moszkva lakóit figyeli ő, akik helyzettől függően vagy furcsa embernek látják, zavarodottnak, bolondnak – vagy pedig külföldi kémnek, akit azonnal be kell zárni. Persze, az is felmerül bennük, hogy gonosz, netán túlvilági erőket képvisel, melyekben ugyan ők egyáltalán nem hisznek.

Egyszerre mindegyik regényi térben és időben képes létezni Woland, el is mondja: „Ott voltam az oszlopcsarnokban Ponczius Pilátussal, később a kertben, amikor Kajafással tárgyalt, végül az emelvényen is, de titokban, hogy úgy mondjam, inkognitóban…”; ott van a regényi jelenben is, mindent tud a múltról, a jelenről, az emberekről, a sorsról. Tudja, hogy Berlioz halálát mi okozza majd és mikor; hogy a rokona Kijevben él, és mik a tervei; hogy Szokov a büfében romlott halat árul; kitalálja mások rejtett gondolatait, vágyait – Woland tehát tényleg mindent tud. Ő nem hétköznapi ördög: nem azért jött, hogy tegye a gonoszságot, hanem hogy büntesse azt. Vagyis afféle bíróként jelenik meg, aki elítéli és megbünteti a vétkezőket, a képmutatókat – mindazokat, akik gyáván mást vallanak a világ előtt, mint amit valójában tesznek. A büntetés: halál. A legnagyobb bűn az árulás, így a regényben Júdásnak és Meigel bárónak hamar vége.

Woland arra igyekszik kényszeríteni az embereket, hogy maradjanak hűek önmagukhoz, segíteni akar nekik, ezáltal túlhaladta Mefisztót. Egyetlen büntetés sem ok nélküli – a rossz, a gonoszság nem kívülről jön, hanem belül van, az emberekben, akik egyfolytában szövögetik gonosz terveiket. A mindenhol jelenlévő gonoszság karmai közül kell kimentenie a Mestert, akit a huszadik század harmincas éveinek hazug, orosz irodalmi-művészeti élete ellehetetlenített; valamint Margaritát, aki által kiderül, hogy a szerelem mégsem mindenható, és egyedül a nő sem tudna segíteni a Mesteren.

Woland nem erkölcsi forradalmár. Nem akarja megváltoztatni a világot, csak tárgyilagosan fürkészi. Igazából csak felgyorsítja az amúgy is várható eseményeket. Azt az elméletet képviseli, hogy a történésekbe az ember nem tud beavatkozni, mert minden előre meghatározott; vagyis ebből a helyzetből csak a transzcendencián át vezet a kiút:

„– Nem kell ide semmiféle álláspont – mondta a különös professzor. – Jézus létezett, és punktum.

– Valamiféle bizonyítékra azért szükség volna... – kezdte Berlioz.

– Nem kell ide semmiféle bizonyíték…” – mondja már a regény elején Woland Berlióznak és Hontalannak, akik merészen mutatják ateista mivoltukat. Woland szerint viszont bőven van hely az életben Jézus és az ördög számára is. Az ember sorsáról tehát másvalaki dönt, nem pedig maga az ember, és Woland az egyik „másvalaki”.

 

Woland nem osztja Jesua véleményét, miszerint minden ember jó; ő felosztja az emberiséget jó és rossz emberekre, illetve egyszerűekre és nem egyszerűekre. Ez talán a mű ellentétekre épülő elemei közül a legfontosabb, mert ezzel domborodik ki a szerző félelme, vagy talán csak reményvesztettsége: nincs remény. Ugyanis Woland távozásával nem lesz katarzis, nem tisztul meg Moszkva, nem győz a jó a gonosz felett, a legtöbb bűnös vezetőt csupán áthelyezik egy másik, hasonló jellegű vezetői állásba…

 

Korovjov-Fagót a leghatásosabb tagja Woland csapatának. A kinézete: „Apró fején zsokésapka, kurta-furcsa kockás zakó rajta, ugyancsak levegőből szabott... Öles termet, de valószínűtlenül sovány, válla keskeny, s arckifejezése – hadd hívjam föl erre külön a figyelmet – csúfondáros.” A külsőjéről nyilván eszünkbe jut az Ivan Karamazovnak megjelenő ördögalak.  És mit mond az ő neve? Melyik neve a fontosabb, beszélőbb? A Korovjov mintha nem is lenne lényeges, mintha csak akkor találta volna ki, amikor rákérdeztek: „ – De hát kicsoda ön? Mi a neve? – kérdezte egyre szigorúbban, és fenyegetően közelebb lépett az illetőhöz. A polgártárs azonban egy szikrát sem ijedt meg. – A nevem? Hát mondjuk... Korovjov.” A „Korovjov” töve, a „korov” engem a kóróra emlékeztet; utána is jártam, szláv nyelvekben valóban kórót jelent, sok mindenre rábukkantam keresgélés közben, még az is lehet, hogy mi vettük át mondjuk a szerbből ezt a szót. Azonban számomra ez inkább zsákutca a regénnyel kapcsolatosan, így a másik neve után eredtem, a Fagót után. Ez már érdekesebb, ugyanis ha figyelembe vesszük, hogy többször is karvezetőként, énektanárként mutatkozik be, a fagott pedig egy hangszer, akkor máris van kapcsolat, de még nem a rosszasággal. Azonban olaszul a fagottnak van egy másik jelentése is, mégpedig afféle tökfilkó, suta, ügyetlen figura. (Nyilván más, a latinra építő nyelvekben is hasonló a helyzet, egyik ismerősöm ugyanis, aki spanyol nyelvvizsgára készül, mesélte, hogy amikor Mexikóban élt egy évig, fagottónak nevezték, ha valamit ügyetlenkedett.)

Korovjov – Fagót afféle végrehajtó a műben, Woland végrehajtója: leleplező. Behemóttal, a macskával együtt a szatirikus jelenetek irányítói. Ez pedig azért gonoszság, mert az ember nem szereti, ha lelepleződik. Az ő tréfáik nyomán jut el a cselekmény több helyszínen is a végső leszámoláshoz. Kettejük alakja a középkori démonábrázolás modern változata.

Behemót – arra mondjuk, aki nagytestű, esetlen. A regényben ez a macska neve. A macskákról pedig köztudott, hogy ősidők óta nagy szerepük van a mágiában, a természetfelettiben, a démoniban – hol gonoszként tűntetik fel őket (pl. boszorkány-macska, fekete macska), hol pedig segítőként (pl. szerencse-macska). Woland missziójában neki is fontos szerepe van: el kell lopnia például Berlióz fejét. De nem ő dönt életről és halálról, noha könyörtelen azokkal szemben, akik megérdemlik. Ő is végrehajtó, de legfőképp provokátor és félelmet keltő. És, mint afféle macska, megenged magának olyan szabadságot is, hogy olykor magát Wolandot is provokálja…

Azazello – a természetfeletti team negyedik tagja később jelenik meg. Első pillantásra ördögi: „– Azazello! – Hívására kicsi, sánta, vörös emberke szaladt ki az előszobába, fekete trikó simult feszesen testéhez, bőrövébe kés volt szúrva, sárga agyar a szájában, bal szemén hályog.” Ijesztő figura. Mi más is lehetne ezzel a névvel? Hiszen nem más ez a lény, mint az ószövetségi Azazel, a gyilkos démon. A regényben brutális leszámolásokat hajt végre, nem írom le, mi mindent, hogy aki még nem olvasta, ne innen tudja meg. J A lényeg, hogy igazi ördögi arcát mutatja, hisz viselkedésével dörgölőzik azokhoz, akiket végül is kinyír. Ugyanakkor kimondja a lényeget, amikor a Mesterhez szól; összefoglalja Woland filozófiáját, ezzel együtt a regényét, elmondja azokat a gondolatokat, amelyek az alkotó egyént foglalkoztathatják: „– Jaj, hogy mondhat ilyet értelmes ember létére! – korholta Azazello. – Nézze: barátnője Mesternek szólítja, mind a ketten éreznek, gondolkoznak, hogy lehetné­nek halottak? Talán bizony ahhoz, hogy az ember élőnek érezze magát, okvetlenül kórházi ingben, gatyában kell kuksolni a pinceodúban? Nevetséges!...”

Előfordult már nyilván mindenkivel, hogy egy regényben, filmben úgy alakítják a körülményeket, hogy épp a bűnözőnek szurkolunk. Van, hogy mindenek ellenére ő a szimpatikus, a nyilvánvaló bűn ellenére is. Bulgakov Wolandja és kísérői is ilyenek, legalábbis számomra. Valahogy szurkoltam nekik, pedig sok-sok otrombaságot követtek el. De akik ellen vétettek, azok mind-mind álszent, képmutató, buta emberek voltak – és a butaság is egyfajta bűn.  Wolandék eltérnek a hagyományos rossztól. Nem napjaink gonoszai, bűnözői, nem is csupán természetfeletti, mitologikus démonok: ők meg szeretnék oldani az álságos helyzetet, jó útra szeretnék téríteni az embereket. Semmi sem mindennapi, annak ellenére, hogy a hazug szereplők éppen hogy mindennaposnak akarják hinni azt, ami nem az, még akkor is, ha saját szemükkel látják a csodákat. Mert erősen hiszik, hogy nem hiszik. Ahogy Istenben sem, úgy a gonoszban sem hisznek. Ezért választhatott Bulgakov ilyen szócsöveket gondolatai közlésére, mert általuk bemutathatta, hogy a hétköznapi élet – nem élet.

megosztás
Kilencedik osztályban május közepétől szóbeli feleletek formájában ismétlünk. A diákok különböző nehézségű kérdéscsoportokból húznak, valamint felrajzolják és értelmezik az egész éves anyagot összefoglaló kultúr/kört.

Kultúr/kör

(A képek bal felén a táblára kerülő rajz, jobb felén a hozzá tartozó illusztráció.)

1. ősesemény

Harmincezer évvel ezelőtt sokkoló élménnyel indult az emberi kultúra története: a halhatatlannak hitt vezér a törzs szeme láttára pusztult el. Ezt az őstragédiát ismétlik később az emberáldozati szertartások, amelyek fenntartják a halott törzsfő kultuszát.

 

2. axis mundi (világtengely)

Az ősök idővel istenekké váltak (ős-ten) és a messzi égbe költöztek, az ember pedig biztos pontot próbált találni az idegen, ellenséges világban. A legtöbb teremtéstörténet azzal indul, hogy az ős-ten kozmoszt (rendezett világot) teremt a káoszból (amelyet víz vagy kígyó jelképez). Az axis mundi leggyakrabban valamilyen oszlop, amely egyrészt a világ közepét, a biztos pontot jelöli, másrészt megteremti a kapcsolatot a világszintek között (fent, lent, túl).

 

3. monomítosz

Az őskori és ókori közösségek minden tudásukat és tapasztalatukat történetekben őrizték. Ezeknek hősei a világ minden táján lényegében ugyanazt az utat járták be. Joseph Campbell könyve (Az ezerarcú hős) összegyűjti a közös jellemzőket, és "monomítosz" néven fogalmazza meg 17 pontban. Ennek felére egyszerűsített változata a következő: a hős útja kalandra hívással kezdődik (amelyet gyakran visszautasítás követ, ha a hős még nem alkalmas az indulásra). A felkészülésben mentor segíti, hogy átléphesse az ismeretlen világ küszöbét. A hős próbákat áll ki, ellenségek akadályozzák, szövetségesek segítik, míg végül eléri a kaland mélypontját, a krízist. Ekkor kell szembenéznie legnagyobb félelmével: önmagával. Jelképesen meghal, régi énjét elveszíti, s így már szembe tud nézni bármilyen ellenféllel. A küzdelemből győztesen kerül ki, díja a "kincs", amely valamilyen tudás, felismerés. Újjászületve lép vissza az ismert világba, majd a megszerzett kincset megosztja a közösséggel.

A hős és a beavatott között az a különbség, hogy az előbbi végigjárja az egész utat, az utóbbi csak a küszöbtől az újjászületésig. A beavatási rítusok három fő pontja megegyezik a hős útjának "lenti" felével: 
- elszakítás (küszöb átlépése)
- jelképes halál (krízis)
- újjászületés

 

4. hellenizmus

A görögök az egész törzsi mitológiát felvitték az Olümposzra, isteneik főleg megszemélyesített természeti erők. Ám a politeizmus nem nyújtott biztos pontot, így idővel egyre fontosabb szerepet kapott a Sors (a képen Apollón delphoi jóshelye, amelynek felirata: "Ismerd meg önmagad!"). A Szókratész-féle kritikus gondolkodás elterjedése tovább mélyítette a lelki-világnézeti válságot, amelynek legégetőbb kérdése: Mi lesz a lélekkel a halál után?

 

5. kereszténység

Az ókori zsidóság "találta fel" a történelmet: nem körforgásként élték meg az időt, hanem lineárisan. Szerintük Istennek célja van a teremtéssel. Jézus személyes megjelenésével veszi kezdetét az időszámítás, és megjelenik az első egyetemes vallás, a kereszténység. Megváltást hirdet minden őszinte bűnbánónak, és Jézus feltámadásával biztosítja az emberiséget a lélek halhatatlanságáról.

 

Kérdések:

- Mi a kar szerepe a görög drámákban?
Kardalok választják el egymástól a jeleneteket. A kar nem a színpadon áll, de időnként beszélget a szereplőkkel, hogy hallható legyen belső vívódásuk (lásd Kreón az Antigonéban).

- Hasonlítsd össze Apollón és Dionüszosz alakját.
Apollón a rend, Dionüszosz a bor és mámor istene. Apollón mértéktartó, Dionüszosz mértéktelen. Apollón hűvös, Dionüszosz szenvedélyes.

- Hogyan épül fel egy ősi beavatási szertartás?
A beavatandókat elszakítják a törzstől, próbáknak vetik alá, amelyek során jelképesen meghal a régi énjük, majd újjászületve kerülnek vissza a közösségbe.

- Melyik ősi mozzanat jelenik meg a szentáldozásban? (ostyavétel a misén)
Az "ősesemény" során a halhatatlannak hitt ős elpusztult, s a törzs ösztönösen rávetette magát és felfalta. Később az emberáldozatokban ez már jelképes mozzanatként tér vissza: az áldozat elfogyasztásával telítődnek isteni erővel. A katolikusoknál ez az ostyaevés, azaz Krisztus testének magunkhoz vétele.

- Mire készült Kasornya Kálmán, és mit tett végül?
Kosztolányi Dezső Borotva című beavatás-novellájának hőse öngyilkos akart lenni a közfürdőben. De ahogy fizikailag megtisztult, lelke is kezdett rendbe jönni, és talált magának olyan feladatokat, amelyek életben tartották (három bocsánatkérés).


- Mennyiben beavatástörténet a tékozló fiú?
Elszakítás: a fiú kikéri az örökségét, és elhagyja otthonát, ahogy a beavatandó is elszakad a közösségtől. Jelképes halál: miután elpazarolja a vagyonát, földönfutóként szembenéz önmagával, és bűnbánattal a szívében hazatér. Régi énje akkor hal meg, amikor megalázkodik apja előtt, vállalva akár a ház legutolsó szolgájának szerepét is. Újjászületés: az apa örömmel fogadja fiát, hisz tudja, hogy meg kellett járnia a poklot, hogy újjászülethessen.


- Mi a közös Oidipuszban és Jack McCallban?
Mindkettőjük számára fájdalmas próba az önismeret: Oidipusz megvakította magát, Jack McCall pedig leragasztotta saját száját. A büszke thébai királynak be kellett teljesítenie a szörnyű jóslatot, hogy önmagába nézhessen, a nagyszájú üzletembernek pedig el kellett némulnia, hogy meghallja saját belső hangját.


- Milyen tanácsot kapott Odüsszeusz Agamemnón árnyától az alvilágban?
A görög sereg vezére királyi pompával tért haza, ahol a trónkövetelők azonnal meg is ölték. Ezért tanácsolja Agamemnón Odüsszeusznak, hogy otthon Ithakában csak akkor fedje fel kilétét, ha már felmérte a terepet. (Hasznos tanács volt, hisz Pénelopé kérői biztos az életére törtek volna.)


- Miért volt nehéz döntés a Szkülla és Kharübdisz megközelítése?
A tengerszorosban valamelyikhez mindenképpen közel kellett menni. Kharübdisz örvénye két esélyes: vagy mindenki elveszik, vagy mindenki megmarad. Szkülla hat feje hat embert biztosan elragad. Odüsszeusz a két rossz közül az utóbbi mellett döntött, mert nem akarta kockáztatni az egész legénység életét.

- Trevor McKinney egy fordított piramisjátékot talált ki. Melyek voltak ennek a szabályai?
Három emberrel kellett jót tenni, segíteni egy nehéz dologban, amit maga nem tudna megoldani. A jócselekedetet nem szabad világgá kürtölni, és fontos, hogy nem viszonozni kell, hanem másoknak továbbadni. („Pay it forward” – Add tovább)


- Miért volt lelki válságban a Krisztus korabeli nyugati világ?
A Római birodalom világnézeti sokfélesége (görög istenek, perzsa kultuszok stb.) félelmetes bizonytalanságot eredményezett, mivel megrendült az ősi mitologikus világnézet. Helyét különféle vallások vették át, amelyek mindenféle ellentmondástól, kérdésektől feszültek. Például: istenek vagy emberek törvényeit kövessük? (Antigoné); mennyire ismerjük meg magunkat? (Oidipusz); halhatatlan-e a lélek? milyen a túlvilág? (misztériumvallások).

- Kik voltak a szofisták?
Időszámításunk előtt félezer évvel a görög városállamokat utazó tanítók járták, akik tudásukat pénzért árulták. Bármit meg tudtak magyarázni bármivel, ebben különböztek az önmagával is rendkívül szigorú Szókratésztől.

- Miért támadta meg Polüneikész Thébát?
A szerencsétlen vérfertőző Oidipusz fiai a testvérviszály átkát kapták apjuktól. Úgy akarták kikerülni, hogy megegyeztek: felváltva uralkodnak Théba trónján. Ezt az egyezséget Eteoklész rögtön megszegte azzal, hogy egy év után nem adta át a trónt testvérének, aki válaszul Argoszból hozott katonákkal támadta meg a várost.

- Miről ismerte meg Pénelopé a hazatérő Odüsszeuszt?
Még az íjverseny után is gyanakvó maradt Pénelopé, nem akarta, nem merte elhinni, hogy Odüsszeusz hazatért. De aztán a hős elmondta, hogyan annak idején hogyan faragta ki nászágyát abból a fából, amely köré a hálótermét építette. Mivel ezt senki más nem tudhatta a világon, a hűséges asszony férje nyakába borult.

- Mi bajod eshet a következő helyeken:

  • lótuszevők földje
  • szirének szigete
  • Kirké istennő szigete

Ha lótuszt fogyasztok, elkábulok, elhal bennem a honvágy, és örökre ott ragadok. A szirének elcsábítanak hízelgő énekükkel, majd miután kikötöttem a szigetükön, felfalnak. Kirké istennő disznóvá változtat.

- Mutasd be a delphoi jóshelyet.
Zeusz jelölte ki a helyét, azzal, hogy két madarat engedett össze a világ két széléről. Gázok törnek fel a földből, amely mélyén az Apollón által megölt kígyó fekszik. Phytia papnő bódult állapotú motyogásából a mellette álló papok fogalmaznak verses jóslatot. A jóshelyen álló szentély felirata: „Ismerd meg önmagad!”

- Mit tett Patroklosz?
A trójai háborúban jelentősen gyengítette a görögöket, hogy a sértett Akhilleusz megtagadta a küzdelemben való részvételt. Unokatestvére arra kéri, hogy legalább ő hadd menjen vissza harcolni Akhilleusz fegyvereit viselve, ezzel erőt adva a görögöknek. Amint a harctérre lép, Hektór trójai herceg megöli.

- Hogyan halt meg Szókratész?
Azzal vádolták a filozófust, hogy nem tiszteli az isteneket, és eszméivel megrontja az athéni ifjúságot. Enyhíthette volna az ítéletet, ha megtagadja önmagát, de ő vállalta a halált: kiitta a méregpoharat.

- Hogyan mentette meg Jézus a házasságtörő asszonyt?
Azt mondta a kövezésre készülő tömegnek, hogy az vesse rá az első követ, aki maga bűntelen. Ezzel figyelmeztetett, hogy az ember könnyen válik ítélkezővé, és ha csak mások hibáival foglalkozunk, az senkit nem ösztönöz a jóra.

- Hogyan „dumálta ki” magát Trisztán a fürdőben?
Trisztán megmentette az íreket a sárkánytól, elnyerve ezzel Izoldát a Márk király számára. Izolda a kicsorbult kardot látva rájött, hogy a fiú Morholtnak (Izolda bátyjának) gyilkosa. Rátört a fürdőben, hogy bosszút álljon. Trisztán előbb meglepte azzal, hogy közölte: kétszeresen is joga van megölni, majd elbizonytalanította, emlékeztetvén, hogy ha megöli őt, akkor a más tollaival ékeskedő hitvány udvaronchoz adják majd.

- Hogyan menekült meg Izolda az istenítélettől?
Márk király Izolda hűtlenségére gyanakszik, ezért istenítéletet követel. Feleségének izzó vasat tartva kell kérdésekre felelnie. Izolda Trisztán segítségével tudja kijátszani a próbát: a férfi koldusnak öltözve kapja el a csónakból „véletlenül” kizuhanó királynőt, aki utána bátran vall: Soha más férfi nem tartott karjai között, mint férjem s ez a szegény koldus, aki az imént megmentett a vízbe zuhanástól.

- Mi volt a szerepe a vitorláknak Trisztán és Izolda történetében?
A búskomorságban vergődő Trisztán elküldi feleségét (Fehérkezű Izoldát), hogy hívja el Cornwallból Aranyhajú Izoldát, mert csak az ő szerelme hozhatja vissza az életbe. Azt kéri, hogy ha Aranyhajú Izolda a hajón van, akkor fehér vitorlával térjenek vissza, ha nincs, akkor feketével. A mélyen megbántott feleség bosszút áll: viszi a nőt, de fekete vitorlával, így Trisztán belehal a fájdalomba, s (amint meglátja halott szerelmét) Aranyhajú Izolda is.

- Mire tanította a középkori ifjakat a Roland-ének?
Azt, hogy az elsődleges feladatuk a kereszténység szolgálata. Legfontosabb erényük a hűség (Istenhez, királyhoz, földesúrhoz). A középkori lovag nem fél a haláltól (hisz hősiességéért az üdvösség várja), nem él vissza az erejével (önuralom, mértéktartás jellemzi), tiszteli a nőket, megvédi a gyengéket és az elesetteket.

- Mit adott az Idegpálya hősnője (Venus) a közösségnek?
Venus és csapata úgy pusztította el az „Idegpálya” nevű online játékot, hogy rádöbbentette a nézőket „virtuális” tetteik súlyára. A névtelenül szavazó felhasználók többsége véres kimenetelű játékra szavazott, s megrémültek, amikor valódi nevük jelent meg a képernyőn. Venus csak megjátszotta a halálát, így elkerülte őket a gyilkosságban való bűnrészesség vádja - de a sokkoló élmény megmaradt.

- Hogyan nézett szembe önmagával Jack McCall?
Jack McCall sikeres üzletember, gyönyörű házzal, pörgős munkával – elhanyagolt családdal. Hiába kéri felesége, hogy költözzenek gyermekbarát házba, Jack nem akar változtatni korábbi életmódján. Egy furcsa fa hatására megnémul, és ekkor tud odafigyelni a belső hangjára, amely arra ösztönzi, hogy bocsásson meg az édesapjának, és próbáljon jobb szülő lenni, mint ő.

- Jellemezd a hagyományos indiai temetést az Utazás Darjeelingbe c. film alapján.
A három nagyvárosi testvér nem tudja megélni a gyászt édesapjuk temetésén, New Yorkban. Egy évvel később, egy indiai szertartáson találják meg a békét. A kisfiú temetése ősi rituálé szerint zajlik, senki sem siet, senki sem kapkod, mindennek megvan a helye, mindenkinek megvan a szerepe. Kozmikus lassúsággal zajlik a halott mosdatása, a virágfűzés, a siratóének, a szertartásvezető kántálása, a holttest elégetése és az azt követő megtisztulás, megmártózás a folyóban.

- Miért kellett meghalnia Jézusnak?
A hatalom sose nézi jó szemmel, ha valaki arra buzdítja a népet, hogy belső törvényeket kövessen. Jézus kivette a fegyvert a papság kezéből, hiszen gyakorlatilag a zsidóság összes törvényét elsöpörte az aranyszabály (szeresd felebarátod, mint önmagad). Ennél azonban egyetemesebb magyarázat is van. Jézus útja jelképes, így halálát sem kell szó szerint venni.  Példát adott azzal, hogy meghalt önmagának és újjászületett a közösségnek - értve ez alatt az egész emberiséget.


- Miért éppen a zsidóknál jelent meg Jézus?
A zsidók voltak az elsők, akik nem körforgásként képzelték el a világidőt, hanem egyenes vonalú folyamatként. Szerintük Istennek célja van a teremtéssel, és különösen a "kiválasztott néppel", a zsidósággal. A babiloni fogságot és a római megszállást megszenvedő zsidóság reménykedve várta egy jobb kor eljövetelét. Prófétáik azt jövendölték, hogy egy Dávidhoz hasonló nagy király állítja majd helyre Izrael dicsőségét. Vallásuk pedig ugyanolyan válsággal küszködött, mint a többi: a kölső szabályozás nem hozott belső egyensúlyt, vagyis: az hibákra, bűnökre koncentráló törvények nem segítettek abban, hogy a jóra ösztönözzék az embereket.

- Hogyan viszonyult az ősi ember az álmokhoz?
Az ősi ember meg volt győződve arról, hogy amit álmában tesz, az valóban megtörténik. A lélek ugyanis ilyenkor „önálló életre kel”. Ezért szidta le reggel az afrikai bennszülött az expedíció vezetőjét, akinek a csónakját „vontatta” egész éjjel. Ezért kér büntetést magára az ausztrál őslakó, aki éjjel más asszonyával hált. És ezért nevezik Álmosnak Árpád apját (mert édesanyja, Emese szerint álmában fogant).

- Miből lettek az istenek, hogyan váltak egyre elvontabbá?
Az isten kezdetben nem kitalált lény, hanem a halott ős, akiknek kultuszát fenntartja a törzs. Ezt őrzi a magyar „isten” kifejezés is: ős + ten. Ő a legrégebbi teremtéstörténetek hőse, akinek lakhelye leggyakrabban az ég. Ám ahogy az ember figyelme egyre inkább a földi dolgok felé fordul (termékenység, földművelés), a teremtő isten kultusza egyre inkább halványul, míg végül már csak egy üres név marad.

- Hogyan jelképezi a Napfivér, Holdnővér c. film, hogy Ferencnek nem ér semmit a földi gazdagság?
Ferenc apja kereskedő, aki büszkén mutatja kincseit a háborúból hazatérő fiúnak. De ezek a kincsek egy börtöncellához hasonló, rácsos lyukban vannak a pincében. Jelezvén, hogy aki csak őket tartja értéknek, az maga is rab. A földi vagyon értéktelenségek érzetét erősíti, hogy Ferenc kezének árnyéka hiába próbálja megragadni az asztalon heverő aranypénzt.

- Mutasd be az utolsó ítéletet.
A keresztény mítosz szerint az Isten, aki az idők kezdetén megteremtette a világot, az idők végén majd el is pusztítja azt. Ez lesz az utolsó ítélet, a „harag napja”. Angyalok trombitái ébresztik fel majd az összes halottat, és mindet Krisztus ítélőszéke elé terelik. A középkori ábrázolásokon meztelenek az emberek (jelezvén, hogy nincs titkuk Isten előtt) és rettegve görnyednek, hisz azon a napon „még a szentek is félnek”. Egykori cselekedeteik alapján dől el, hogy a pokolba vagy a mennyországba kerülnek.

- Hogyan tekintett a város Assisi Ferencre a háború előtt, és hogyan látták őt utána? Mit gondolt erről a lány, Claire?
Ferencet az egész város helyes és értékes fiúnak tartotta, ám amikor a háborúból hazatérve a természetet bámulva énekelgetett, bolondnak bélyegezték. Claire maga is különc, rendszeresen visz élelmet a városszéli szegény betegeknek. Szerinte éppen fordítva van: Ferenc a háború előtt volt bolond, és most találta meg igazán önmagát.


- Jellemezd a városi templom és a San Damiano Krisztus-szobrát.
A Napfivér, Holdnővér című filmben jól meg lehet figyelni, hogy az egyház hogyan formálja saját képére Krisztust. A városi templom keresztjén egy királyi díszekbe öltöztetett, csukott szemű Krisztus függ, míg a San Damiano megváltója szinte ruhátlanul, megalázott testtel, de nyitott szemmel, szelíd szomorúsággal tekint a hívekre.

- Mi a purgatórium?
A túlvilág harmadik szintje, amelyet az egyház a 8. században talált ki a hívek további megfélemlítésére. Lényege az, hogy aki nem végzetesen súlyos bűnöket követett el, annak lelke pár száz évnyi tűzben edzés után megtisztulhat. (Később jó pénzért lehetett „rövidíteni” az itt letöltendő időt.)


- Hogyan gondolkodott az ősi ember a lélekről?
Halhatatlannak gondolták. Gyakran egy kis embernek képzelték, aki bennünk él, és csak betegség vagy álom esetén hagyja el a testet ideiglenesen, illetve véglegesen akkor, amikor meghalunk.


- Mi volt az emberáldozati szertartások menete?
Kiválasztották az áldozatot, s pompásan feldíszítették, azonosítva őt az istennel. Rituálisan tisztelegtek előtte, majd meggyilkolták, majd (több kultúrában) szétszaggatták és megették, hogy részesüljenek az isteni erőből. Aztán pokolra vetették, hogy később feltámadhasson és visszatérhessen az égbe.


- Hasonlítsd össze az őskeresztények és a római egyház Krisztus-képét.
Az őskeresztények egy közülük való szerény tanítót tiszteltek, aki szótlanul vállalt szenvedésével és kereszthalálával példát adott nekik. A római egyház ezzel ellenkező képet alkotott a végítéletkor visszatérő Krisztusról. Dühösnek, bosszúállónak ábrázolták, szigorú bírónak, akitől az egész világ retteg, s aki kíméletlenül veti a pokol tüzére a bűnösöket.

- Hogyan épül fel a pokol Dante szerint?
Kapujában a közönyösek vannak, lejjebb három nagy kör: a mértéktelenek (ételben, italban, szerelemben), az erőszakosak (mással, magukkal vagy Istennel szemben) és a csalók (akikben nem bíztak, és akikben bíztak) bugyrai.

megosztás
A Roland-ének hőse életét adja utóvédként egy hegyszorosban. Éppen úgy, mint Lux a Mad Max című filmben, amelynek másfél perces jelenetét az eposzok stílusában próbáltuk megírni - legalább másfél A4-es oldal terjedelemben. (9.A fogalmazási feladat)

A fogalmazás megírása előtt az alábbi szavakat gyűjtöttük össze segítségként:

vörös, vörös haj, kopasz, segítség, átjutás, kanyon, hágó, szoros, sivatag, kompresszor, töltény, kormány, por, homokszemcsék, szikla, hegyek, nem hisz a szemének, kétségbeesett, meglepett, csodálkozik, vulkán, rozsdás/krómozott, súlya mint a hegyeké, duzzadó izmok, szomorúság, eltökélt, elszánt, határozott, szenvedély, menetszél, gyorsaság, szívverés, benzingőz, benzinszag, motorzaj, dugyattyú, henger, vezérműszíj, torz jármű, bika, mamut, víziló, bivaly, kába, böhöm, behemót, góliát, tápászkodik, észhez tér, feléled, kabin, fülke, tető, fekély, Lux, földrengés, fékpofa, féktárcsa, vasoxid, grafit, hősies, sebhely, önfeláldozás, tűz, lángok, koponya, meleg, forró, tűzforró, harci kocsi, rabok, gitár, hangszer, remény

 

megosztás
A fenti címmel írj tényfeltáró újságcikket a magányos merénylőről, Szilveszterről - fókuszban az emberi és polgári szerepek konfliktusa és a radikalizálódás okai. (Ismerted is Szilvesztert: osztálytársak voltatok az iskolában.) 10.-es feladat.

Fehér Tamás: A szőlőszemtől az ólomgolyóig

 

Ez a történet kezdetben egy kisfiúról szól, akinek a neve Szilveszter volt. Eleinte nagyon félénk, és alázatos fiú volt. De volt benne valami. Egy olyan dolog, ami a legtöbb emberből hiányzik. Kitartás, és az önbecsülés. Szilvesztert fiatal korában mindig csak megalázták, és nagyon sokat bántották. Talán ez volt az ő legnagyobb baja, hogy mindig más emberek életével foglalkozott, és a sajátjára semmi idő nem maradt. De még ne menjünk ennyire előre. Volt egy olyan pont az életében, ahol már nem bírta tovább ezt a sok fájdalmat és gyötrelmet, és többet nem engedte, hogy robotként bánjanak vele. Talán ez volt a változásának a legelső jele. Amikor ott hagyta azt a borzalmas, embertelen munkát, akkor utána eljött az iskolánkba, hogy méltó oktatás részében fejleszthesse saját magát. A kitartás itt is előjött belőle. Mivel kitűnő tanuló volt. De az iskola elvégzése után, mégis csak egy jegyzői állást kapott. Hogy miért? Mert megint másoknak a helyzetét nézte, és nem akart olyan munkát vállalni, ahol úgy bánik az emberekkel, mint ahogy régen vele is bántak. Nagyon lassú volt a változás. Mint akár csak egy kicsinyke szőlőszem fejlődése, a tűző napsütésben. Talán még az is gyorsabb volt, mivel Szilveszternek itt már családja van, és egy jegyzői munka nem volt túl kifizetődő. Ő csak más emberek helyzetét nézte, és rajtuk próbált volna segíteni. Talán ha ennyi erőt fektetett volna bele a saját életébe, mint másokéba, akkor egy igazán boldog életet élhetett volna. De ő nem adta fel, és a nehezebb utat választotta. A nehezebb út sokszor rögös, és fájdalmas. Szilveszter ezt később meg is tapasztalta. Az embereket motiválta arra, hogy van egy jobb világ, és törjenek ki a mai elromlott társadalom szenvedéseiből, és megaláztatásaiból.  Szilveszter azt vallotta, hogy minden ember egyenlő, és ugyanannyi jogokkal rendelkeznek, mint bárki más. Mert emberek. Persze semmibe vették. Hiszen ha minden ember azt csinálna, amit akar, akkor felbomlana az egész társadalom és még nagyobb káosz uralkodna a földön, mint valaha. Innestől, nem nevezhetnénk magunkat embernek. Bár sokan félreértelmezték Szilveszter szándékait. Ő az emberek lelkét, és persze a jogaikat szerette volna szabaddá tenni. Talán ezért is nem tudtak őt megérteni. Nem sokkal később írt egy könyvet, amik az emberek jogairól szólnak. Ez a könyv valami zseniális. Még Rousseau-nak sem voltak ehhez fogható gondolatai. Pedig ők aztán nagyon sok mindenben hasonlítanak. Külön-külön nem tudták, de ha ismerték volna egymást, akkor ketten világmegváltó emberek lehettek volna. De a könyvre visszatérve, nem akarták kiadni, mivel az emberek visszaéltek volna a jogaikkal, és egy idő után a királynak már semmi hatalma sem lett volna a dühöngő nép felett. A könyv miatt még le is csukták. Szabadulása után, elvárták volna tőle, hogy újra beálljon a sorba és szolgája legyen a társadalom felsőbb rétegeinek. De Szilvesztert nem lehetett megtörni. Merényletet követett el a királlyal szemben, reménykedve hogy ezzel minden probléma megoldódik. Ezért fel is akasztották. Sajnálom, hogy a korunk egyik legnagyobb hősének ilyen halált kellett halnia. Minden olyan ember, aki próbál egyéni, és kitartó lenni, azok általában mindig erre a sorsa jutottak. De legalább fent maradt a mai, és az utó nemzedékünknek, egy ilyen ember neve is, aki a saját önző céljait félretéve, jobbá akarta tenni a világot. Kezdetben én sem hittem neki, de amikor elolvastam a könyvet akkor valami megfogott. És azóta én is teljesen másképp látom a világot. Szilveszter neve örökre fenn marad az emberiségben, de én csak úgy hívom őt, hogy a korunk hőse.

 

 

Makovics Máté: A szőlőszemtől az ólomgolyóig

 

Tanítóból merénylő. Ismertem már Szilvesztert iskoláskorunk óta, nem gondoltam volna, hogy idáig el fog jutni. Ő volt a legszerényebb és a legokosabb az osztályban, sokra vihette volna. Már ekkor világmegváltó tervei voltak, melyek nem tudtak beteljesedni. Iskola után felvették jegyzőnek s próbálta tanítani az embereket a jogaikról cserébe elzavarták azon indokkal, hogy tanai istenkáromlások. Szegény Szilveszter nem tudta megtalálni helyét az életben. A polgárságnak, az emberek segítésének szentelte életét és magánéletét hanyagolta, szerette a családját, de nem találta meg az összhangot ember és polgár között, nem tudta családfői feladatát teljesíteni. Kisebbik fia halála annyira sokkolta, hogy kiadatott egy könyvet melyben ócsárolta a királyokat és a papokat. Szerinte a királyok csak emberek nem istenek, a papok meg nem emberek, hanem ördögök. Nem kellett sok e könyv miatt letartóztatták és tíz év börtönre ítélték felségárulás és hamisítás vádjával. Egy csendes fejlődő korszakból idáig süllyedt. A tíz év alatt nem látta a világ fejlődését, történéseit. Felesége halálát is csak egy látomásából tudhatta meg. A börtönőröktől azt tudtam meg, nem nagyon állt szóba senkivel, alig evett. Majd mikor letelt az ideje és végre kijöhetett első kérdése az volt, hogy: „Szabad már a haza?”. Majd rájött, még rosszabb, mint volt. Majd elindult megkeresni kedvese nyughelyét, de sehol sem lelte. Ezután eljött az a bizonyos nap, amin megpecsételődött élete. Beállt a tömegbe és várt, hogy jöjjön a felvonulás és lelőhesse a királyt. Meglátta a királyt és célba vette. Durrant a puska és a király porba hullt s vele együtt Szilveszter is, a tömeg elkezdte verni. A rendőrök elvitték és másnap felakasztották. Így végezte e nemes lélek, mely megválthatta volna világot.

 

 

Bujáki Gábor: A szőlőszemtől az ólomgolyóig

 

Ebben a cikkemben arról az emberről, barátomról lesz szó, aki megkísérelte lelőni a királyt. Nagyon jól ismertem Szilveszternek hívták. Leírom most önöknek, milyen ember is volt ő, és hogy került ilyen helyzetbe. Rengeteget kellett nyomoznom, hogy kideríthessem mi volt az, amiért ezt tette. Emlékszem, még az iskolában mesélte, hogy ő nem lehetne most itt, ha egy kedves magántanár nem ad neki pénzt. Egy évi fizetését adta neki Szilveszternek. Azért adta neki, mert ő is látta, hogy Szilveszternek a koldulásnál nagyobb dolgokat kell véghezvinnie. Nem voltak igazi szülei. Egy kocsma előtt találták meg gyerekként. Lopnia kellett, majd mikor ez idős nőhöz került koldulni. Ezután felbérelték egy gazdag úrfi szolgálására. Ez az úrfi naponta megverte Szilvesztert. Majd egy nap Szilveszter ezt nem tűrte tovább és elment a gazdag családtól. Sok mindent itt, a rabságban tanult meg. Írni, olvasni. Fent említettem: a magántanár nekiadta a pénzét Szilveszternek. Ennek köszönhető, hogy Szilveszter most az iskola legjobb tanulója. Már iskolás korában is sokan zaklatták azzal, hogy nem-e jön hozzánk dolgozni. De ő ki akarta járni az iskolát. Sikerült is neki. Rengeteg időmbe telt ezt kideríteni, amit most írok. Állítólag volt egy földesúr, aki rengeteg pénzt adott volna Szilveszternek kevés munkáért. De ő nemet mondott rá, azért mert nem akart senkinél sem hatalmasabb lenni. Azt szerette volna, hogy mindenki egyenjogú legyen. Ő mindig inkább polgár volt, mint ember. Mindig a népen segített, úgy ahogy csak tudott. Állítólag ezért zavarták el őt a faluból. Valószínűleg azért nem volt még élelemre sem pénzük, mert nem fogadta el a munkaajánlatokat. Szilveszter megházasodott, lett két gyereke. Rettentő nagy tragédia következett be. Szilveszter legkisebb fia, még csak kisded volt, és az élelemhiány miatt elhunyt. Ekkor a nyugodt és lelkes ember, összetört. Ekkor írhatta meg a könyvét, amit magam is olvastam. Talán a legjobb könyv, amit valaha olvastam. Érdekesebbnél érdekesebb dolgok vannak benne. Mindenkinek ajánlom. Azt tudni kell, hogy ez a könyv nem törvényes úton lett kiadva. A cenzúra nem engedte volna. Szilveszter, aki lassan akarta megváltani a világot, most hirtelen és meggondolatlan dolgot tett. Igaz, a könyve eljutott az egész országba, de ő maga börtönbe került emiatt. Tíz keserves évig volt a börtönnek rabja.  Miután kikerült a rabságból, rá pár napra megtörtént a tragédia. Rálőtt a tömegből a királyra. Elkapták és halálra ítélték. Ugyan azt nem tudtam kideríteni mi okból támadta meg a királyt, de valószínű a családja elvesztése lehet az oka. Soha nem fogjuk megtudni. Miután az ítéltet meghozták, még azon a napon lefejezték nagy nyilvánosság előtt. És tömegsírba hajították. Ez lett volna Szilveszter szomorú története.

 


Nagy Máté: A szőlőszemtől az ólomgolyóig

 

A mai cikkben egy régi ismerősöm, Szilveszter történetét mondom el, hogy lett az emberi igazság harcosából közönséges hazaáruló. Miért is lett hazaáruló? Csak azért mert hitt abban, hogy minden embernek járnak a jogai. Őt nem érdekelték a nemesi címek, a rangok, hisz minden ember egyenlő. Már gyerekkorában rájött erre, amikor ifjú gyerekkén egy gazdag család gyerekét szolgálta (miért lenne ő különb, mint én, csak azért mert gazdag család sarja). Miután elbocsátották a háztól, a gazdag gyerek tanítója felfigyelt Szilveszterre, és odaadta egy éves jövedelmét, hogy iskolába járhasson. Miután kijárta az iskolát, jegyző lett, aki a helyi földesurat nem igazán kedvelte, mert kegyetlennek találta azt, ahogy ő a munkásaival bánt. Nem törődött Szilveszter senki szavával, csak az emberek jólléte és jogainak megléte érdekelte. Ám a földesúr ezt nem hagyhatta szó nélkül, ezért összefogott a pappal, hogy Szilvesztert eltakarítsák az utukból, ami sikerült is. Szilveszter elkeseredettségében egy könyvet írt, amit ki akart adatni, de nem volt olyan bolond ember, ki ezt a könyvet kiadatná. Mi állt ebben a könyvben: az hogy a papok nem emberek, hanem ördögök, hogy a király nem isten, csak ember. Ezután Szilveszter a családjával a sötét padlásszobában másolta a könyveket. Közben gyermeke éhen halt, amit a felesége nem igazán tudott feldolgozni. Szilvesztert a könyve miatt börtönbe zárták, majd a börtönben tudta meg hogy a felesége meghalt. Miután a börtönből kiengedték, végső elkeseredésében a király ellen egy merényletet tervezett, ami nem járt sikerrel. Ezért a tettéért halálbüntetést kapott. Ezzel történetünk végére értünk, és mi is volt ebből a tanulság? Az hogy az ember vagy magával vagy a társadalommal törődik (ember vagy polgár) és, hogy túlságosan befolyásolta az életét a revolúció gondolata. 

 

 

Hudacsek Pál Péter: A szőlőszemtől az ólomgolyóig

 

Mind tudják azt a hírt, hogy a fiatalembert, aki merényletet követett el a mi szeretett királyunk ellen, kivégezték. Később eszméltem fel, hogy az az ember az én régi kitűnő tanuló osztálytársam volt. Biztosan kíváncsiak, miért vált ennyire radikálissá, mi vette rá a merényletre. Ezt az embert Szilveszternek hívták. Régről ismerem, és tudom, hogy a szíve a helyén volt, annak ellenére, amiken keresztülment. Az iskolában elmesélte, hogy csapongott a világban. Egyszer egy földesúr szolgálatában állt, mint szolgáló. Teltek-múltak az évek s egy napon öntudatra ébredt, hogy ő is ember nem kutya, akit ütni, rúgni lehet. Visszatekintve úgy gondolom, hogy ezért tanult olyan keményen az iskolában. Kutatásaim során kiderült az is, hogy rengeteg jól fizető állást elutasított mert, ha elfogadja, akkor saját maga ellen fordult volna. Végül egy kis faluban lett jegyző és az egész életét a fejlődésnek, valamint az emberiségnek a megsegítésére szentelte. A faluban először még istenítették Szilvesztert, mert azt hitték ő a Messiás, amiért kiáll a nép mellett, de mikor a földesúr megfenyegette, Szilveszter csak nevetett, mert úgy gondolta, hogy a nép mögötte állt. Ez nagyon nagy hibának bizonyult, ugyanis megtudtam attól a Tiszteletes Úrtól, aki a kis faluban volt a pap, hogy azt mondta a népnek: „Ő nem a Messiás, akit vártunk. Hanem maga az ördög, aki azért jött, hogy megrontson bennünket.” Így elzavarták Szilvesztert a faluból, de volt egy lány, aki máshogy látta az ifjút. Ki volt az a lány? A földesúr lánya volt, Júlia, aki egy gyűrűt vitt magával a későbbi jegygyűrűjüket. A történtek után megírta az Emberiség hibái című könyvet, amit nem adtak ki. Ezután Szilveszter másolásból próbálta fenntartani a már négy tagú családot, de elbukott - nem felelőtlensége miatt, hanem mert az embereket segítette. Találkoztam a szomszédokkal, akik elmondták, hogy meghalt a csecsemő, valamint a temetésre a jegygyűrűjétől vált meg a pár, hogy tisztességesen el tudják temetni a csecsemőt. Szilveszternek itt vágták el a múltját s jelenjét. Szilveszter életében ez volt az a fordulópont, ahol radikális módszerekhez folyamodott. Beszéltem a bíró úrral, aki elítélte Szilvesztert a könyve miatt, ami istenkáromlást és királytagadást foglalt magába. A bíró személyes véleménye pedig az volt, hogy megérti Szilveszter cselekedeteit, hiszen sok mindenen keresztül ment, de elítéli a módszereit, mert szerinte lett volna másik út. A bűnei miatt 10 év börtönre ítélték. Később a börtönőrtől megtudtam, hogy Szilveszter még mindig a haza fejlődésén gondolkodott. A börtönévek felénél volt egy látomása a feleségéről, aki elhunyt, és elbúcsúzni jött Szilvesztertől. Szilveszter, aki sosem becsmérelte az Istent mégis eljutott arra a szintre, mikor kitört belőle a düh és a fájdalom, és átkozta az Istent. A börtön után megkérdezte a börtönőrt: „Szabad-e a haza?” Szomorúan ismerte fel, hogy még mélyebbre süllyedt a világ a ganéban, mint mikor ő elkezdte a fejlődéshez vezető utat. Ezeknek a szerencsétlen eseményeknek pl.: a jegyzői kudarc, a nem sikerült legális könyvkiadás, a csecsemő halála, a börtön és a feleségének halálhíre miatt hozta meg azt a döntést, hogy merényletet követ el a Király ellen, amiben ismét kudarcot vallott. A Király a földre rogyott, vállán megsebesülve, Szilveszter azonnal elfogták és kivégezték. Szilveszter élete így ért véget, de valamit tudniuk kell: a könyvben megfogalmaz minden hibát, a nép hibáit, hogy hagyják elnyomni magukat, a társadalom hibáit és a jobb korhoz vezető utat, az evolúciót, ami a lassú fejlődést jelenti, valamint a közjót. Remélem, megértik ezt a fiatalembert.      

 

megosztás
Veszi Roland elefántcsont kürtjét, szája öblén hang riad s harsan szét, magos a hegy elnyújtja zengését, harminc mérföld visszhangozza jelét, hallja Károly s az egész nemesség, szól a király „harcol az utóvéd!”

737
hajnal fénylik éjszaka elillan
sereg élén lovagok hadában
nyargal császár büszkén daliásan
„báró urak! így szól Károly mostan
"előttünk ím szűk ösvény s hágó van
utóhadam ki vezesse? halljam!"


783
ímhol császár szólítja Rolandot
„kedves öcsém! szép úr! megtudhatod
sereg felét tőlem ingyen kapod
oltalmadul tőlem fogadhatod”
felel a gróf „így menni nem fogok!
verjen Isten! ős névre gyászt hozok!
csak húszezret tartok meg frank harcost!
hegy hágóját bizton megjárhatod
míg élek én aggódnod nincsen ok”


792
ménjére száll Roland gróf hadra kél
melléje lép bajtársa Olivér
jő Gerin gróf s véle vitéz Gerér
jő Ottó is és véle Berenzsér
jő Asztor is s Anszeisz a merész
s Rosszijonból Zsirárd az agg vezér
s jő hatalmas dús herceg úr Gajfér
szól az érsek „megyek jóhíremért!"
„én is veled - így szól hummi Valtér -
szolgálatra uramért Rolandért!”
s választják már húszezer vitézét

hívja Roland s jó Valtér ott terem
„frankhonbéli ezer frank kísérjen
őrködjetek hegyeken s völgyeken
császár hada maradjon sértetlen”
felel Valtér „teérted megteszem”
frankhonbéli ezer frank elmegyen
hegyet s völgyet vigyáz majd éberen


1006
szól Olivér „társam uram! higgyed!
szaracénnal vár ránk az ütközet!”
felel Roland „Isten bár adná meg!
királyunkért álljuk meg helyünket!
uráért tűr jobbágy kínt s gyötrelmet
izzadságot s dermesztő hideget
szőrét-bőrét veszti s nem kesereg!
vigyázzatok! jó csapást mérjetek!
ne mondjanak rólunk rossz éneket!
pogány kárt vall s keresztények győznek
nem adom én rossz példáját ennek”

Olivér gróf fölhág hegytetőre
onnét tekint széles Hispánföldre
s az összegyűlt sok-sok szerecsenre
sisakoknak csillog ékessége
jó pajzsoknak s vérteknek vert dísze
zászlós kopják sűrű rengetege
számlálatlan vonul a had rendje
oly sok ember nincs ki fölbecsűlje
gróf maga is szinte eszét vesztve
hegyről leszáll amint tud sietve
frankokhoz jő s elbeszéli rendre
szól Olivér „oly sok pogányt leltem
hogy nem látott ennyit még senki sem
ímhol jönnek pajzsosan százezren
sisakosán fehér páncélingben rőt
lándzsáik merednek fényesen
oly csata lesz kinek párja nincsen
jó frank urak! erőtök Istenben!
harc mezején ne hátráljunk verten!”
szól a frank nép „átkozott ki retten!
bár halni kel! nem fut köztünk egy sem!


1049
szól Olivér „e gazok erősek frank
vitézünk látom ím kevesebb
társam Roland! fújjad meg kürtödet!
hallja Károly s hozza a sereget!”
felel Roland „ezt tennem őrület!
szép Frankföldön veszteném híremet!
Dürendállal sok jó csapást mérek
vasát vérben tövig fürdetem meg
gaz pogányok mind kik idejöttek
hágónál hidd halálra jegyzettek!”

szól Olivér „gáncsra nincs ok ebben!
láttam mily sok a hispán szerecsen
tengernyi nép hegyeken s völgyeken
lankás dombon és a sík földeken
csuda fajzat óriás seregben
csapatunk meg csekély velük szemben”
felel Roland „még nagyobb így kedvem!
nem kívánja sem angyal sem Isten é
des Frankföld hírét hogy elvesszem!
halál sújtson inkább minthogy szégyen!
jó harcunkért tart császár szívében!”


1110
látja Roland közeleg a csata
mint oroszlán s leopárd harcolna
frankokhoz szól Olivérnek mondja
„kedves társam! szavad ím hiába
e frankokat császár reánk hagyta
hússzor ezrük nekünk választotta
jól tudta ő egy sincs köztük gyáva!
uráért van jobbágy kínlódása
dermedése s forró izzadása
testét s vérét őérte áldozza
kezemben kard kezedben meg kopja
Dürendálom király nékem adta
halálomkor aki majd megkapja
elmondhatja nemes úr forgatta”

 

1124
Türpin érsek ímhol előrelép
dombra vágtat sarkantyúzza ménjét
frankokhoz szól így kezdi beszédét
„báró urak! Károlyé az őrség!
meg kell halnunk immár királyunkért!
segítsetek védni kereszt hitét!
ütközet lesz nincsen abban kétség
szemtől szembe a szaracén népség
bűnt valljatok esdve Úr kegyelmét!
bűnt oldozok lélek menekedjék
haláltokban vár rátok nagy szentség
Paradicsom teljében fényes szék”
lóról leszáll leborul sok vitéz
áldja őket osztja Isten kegyét
harcot rendel hogy bűnüket mentsék
emelkedik föláll a frank sereg
föloldozva bűntől tisztulva meg
Úr áldását osztotta az érsek
gyors ménjeik kengyelébe lépnek
öltve fegyvert s lovag-módra vértet:
e harcosok ütközetre készek!


1152
fölül Roland hágónál lovára
Éber nevű hamar paripára
fegyvert visel szépen illik rája
vitézként jő: markában lándzsája
acélhegyét ég felé fordítja
reá kötve patyolat zászlaja
öklénél leng lobogója szárnya
szál termete tündöklő víg arca
követi őt mögötte jó társa
oltalmának frank sereg őt tartja
szilájan néz a szaracén hadra
kegyes szemmel pillant a frankokra
tisztes szóval népét így szólítja
„báró urak! lépjünk szép sort tartva
pogány had jő készen hős halálra
híres neves jó csata vár ránk ma
frank király se vívott szebbet soha!”


1188
Marszil öccse Aelrott a neve
legelsőként vágtat had élére
frankjainkhoz szól gonosz beszéde
„álnok frankok! itt harcunk ideje!
áruló lett ki védőtök lenne
dőre király hágót őriztette
el is pusztul édes Frankföld dísze
Nagy Károlynak elvész ma jobbkeze”
hallja Roland: Uram! mily nagy mérge
sarkanytúzza s megiramlik ménje
üti vágja gróf őt bárhol érje
pajzsot repeszt vértjét zúzza össze
csontját töri csapást mér mellére
hátából hogy hasadjon gerince
lándzsarúdtól szökik pogány lelke
mély döféstől nagyot hőköl teste
öklelőfa holtan veti földre
nyakát töri estében kettébe


1213
herceg jő most Falzaronnak hívják
Marszil király édes testvérbátyját
Abiron és Dátán hűbérurát
gonoszabbat nem látott a világ
szeme között ha nézed homlokát
féllábnyinak méred széles csontját
bú kínozza látván öccse holtát
sorból kilép eszét vesztve vágtáz
fenn harsogja szaracén jelszavát
frank seregre szór nagy gyalázkodást
„édes Frankföld veszti ma nagyságát!"
Olivér gróf nem rejti haragját
ménbe vágja arany sarkantyúját
elsuhintja bajnoki csapását
pajzsot repeszt roppantja páncélját
húsba döfi a lobogó szárnyát
öklelőfa buktatja nyergen át
földre pillant ott nyúlik a galád
s Olivér gróf szilaj szóval kiált
„fenyegethetsz látvány! nincs gondom rád!
megnyerjük ma frankok! eme csatát!”
„Örömhegye!” zengi frank jelszavát


1235
király jő most a neve Korzalisz
vad Berberföld barbárja közelít
így szólítja szerecsen társait
„eme tusa mi részünkre hajlik
e néhány frank csekély hadnak számít
hitvány csapat ki itt sorakozik
Károly innét egyel sem szabadít
eljött napja haláluk itt lelik”
Türpin érsek jól hallja szavait
ily haraggal nem gyűlölt még senkit
ménbe vágja arany sarkantyúit
jó virtussal osztja csapásait
pajzsot repeszt szétzúzza vértjeit
hosszú lándzsát pogány testbe mélyít
beléje döf holtában fölszökik
öklelőfa dönti le tetemit


1338
jó Roland gróf harcmezőn lovagol
Dürendállal csapást mér kaszabol
szaracénok seregében tarol
ím láthatod holtat holtra hántol
pirosló vér körötte szerte foly
vér csorog le vértjéről s karjáról
jó ménjének szügyéről s marjáról
Olivér is hadakozni bátor
tizenkét úr mentes minden gáncstól
frankok népe tusakodik harcol
sok pogány hull sok áléi a harctól
„áldott hősök!” érsek úr ígyen szól
„Örömhegye!” jelszó ez Károlytól


1510
látják frankok nagy a pogány sereg
sok szaracén mezőn szerte hemzseg
Olivérhez s Rolandhoz hőn esdnek
tizenkét úr frank népét védje meg
s így szól ekkor hozzájuk az érsek
„báró urak! el ne csüggedjetek!
égre kérlek ne meneküljetek!
ne mondjanak rólunk rossz éneket!
inkább harcban érjen halál minket!
leljük vesztünk miként ígértetett
mai napnál úgysem élünk többet -
arra tőlem ám zálogot nyertek
Paradicsom kertjébe bementek
Aprószentek oldalán ülhettek”
szavát hallván frankok kedvre kelnek
Örömhegyét harsogni nem restek


1713
így szól Roland „kemény ez a csata
kürtöm fúvóm Károly hogy meghallja”
szól Olivér „vitézre nem vallna!
midőn mondtam szíved átallotta
ha ő itt van kárunk most nem volna
ki ott maradt nem szolgált így gáncsra”
s szól Olivér „higgyed! szakállamra!
ha még engem lát szép húgom Aida
nem hálhatsz te karja között soha!”
így szól Roland „miért ez a harag?”
fele rá az „társam! oka te vagy!
nem dőreség bajnok ha latolgat
vakmerésnek hogyha mértéket szab
játszó kedved pusztított frankokat
nincs már tőlünk Károlyért szolgálat
szóm ha hiszed eljő urunk s a had
győzelemmel vívjuk most csatánkat
s Marszil király halott vagy láncos rab...
keserüljük Roland! hős harcodat
nem nyer tőlünk Károly már oltalmat
végítélet sem lel hívebb urat
halál sújt rád s Frankföldre gyalázat
hű barátság ma köztünk megszakad
kínban válunk ha jő az alkonyat”


1753
veszi Roland elefántcsont kürtjét
szája öblén hang riad s harsan szét
magos a hegy elnyújtja zengését
harminc mérföld visszhangozza jelét
hallja Károly s az egész nemesség
szól a király „harcol az utóvéd!”
fújja Roland sajgó nehéz kínban
elefántcsont kürtjét búbánatban
szája szélén pirosló vér buggyan
halántéka csontja beleroppan
fújja kürtjét hangja messze harsan
hallja Károly ki jár a hágóban
hallja Najmon hallja mind a sok frank
szól a király „Rolandé e kürthang
nem kürtölne ha nem volna harcban"
Roland grófnak vérben ázik szája
összeroppan halántéka csontja
kürt szavában bánata és kínja
hallja Károly frank sereg hallgatja
szói a király „hosszan búg kürt hangja”
felel Najmon „vitéz gondját mondja
bizton vélem dúl a kemény csata
s áruló bújt téged gyávaságra
oltsd fegyvered! szád jelszód kiáltsa!
hős hadadnak légy ím oltalmára!
jól hallhalod: ez Roland végszava”
Károly császár fúvatja kürtjeit
frank had leszáll ölti fegyvereit
vértet kardot s arany sisakjait
ékes pajzsot s jó lándzsák rúdjait
veres fehér s kék színű zászlait...
csataménjén sok báró pompázik
sarkantyúval hágón által űzik
társat társa közben ekként szólít
„Rolandot ha látjuk még holtáig
véle együtt mérjük csapásait!”

 

1851
tekint Roland lankákra hegyekre
sok frankot lát mezőn holtan fekve
jó lovagként ígyen szól keserve
„báró urak! vigye Úr kegyelme
lelketeket Paradicsom kertbe
nyugtassa ott virágos szent gyepre!
hívebbeket nálatok ki lelne?
szolgáltatok régóta nem szűnve
Nagy Károlynak széles földet nyerve
császár nevelt titeket - s mivégre?
szép frank hazánk! mily édes a földje!
pusztává lett szörnyű romlás érte
miattam sújt frankok! halál keze
nincs már tőlem egynek is védelme!
óvjon Isten ki nem téved sose!
Olivér társ! nem hagylak el! gyere!
bútól hullok ha nincs ki megölne...
jó testvéreim! föl az ütközetre!”

 

1978
szemébe néz Roland Olivérnek
arca annak sápadt halovány lett
ont testéből pirosló vért a seb
rögös cseppje áztatja a földet
„Uramisten! - szól Roland - mit tegyek?
társam uram! szánom vitézséged
nem lesz bajnok ki fölérne véled
édes Frankföld! gyűlik ma szégyened
jobbágyaid pusztulnak elesnek
császárunknak nagy romlást szereznek”
végzi szavát s elalél úgy szenved

szenved Roland aléltan ül lován
Olivér meg sebtől van halálán
vérét veszti szemére hull az árny
távol ha áll vagy szeme előtt tán
föl nem ismer halandót - nem látván
jó társát is hogy leli a tusán
karddal sújtja aranyos sisakján
acéljával orrvasig hatolván
fejét a kard nem sebesíti ám
nézi Roland ámulva csapásán
kérdi tőle barátság szép hangján
„nékem társam szíved ily csapást szán?
Roland vagyok ki kedvel igazán
nem sértettél hogy megvívjunk csatán”
szól Olivér „szavad ím hallom ám
de nem látlak: Úr óvjon ezután!
sújtottalak bocsásd meg nagy hibám!”
felel Roland „felróni nem tudnám
Isten előtt s itt is megbocsátnám”
e szavakra egymáshoz hajolván
szeretetben elválnak búcsúzván

Olivér gróf holtát érzi borzad
üregében két szeme fönnakad
világa huny s hallása megszakad
ménről lejő s el is nyúlik hanyatt
hangos szóval bűnéről számot ad
kulcsolt kezet ég felé fölmutat
mennyek üdvét esdekli magának
Úr áldását Frankföldnek s Károlynak
főképpen is társának Rolandnak...
sisakja hull szíve bénul lankad
föld porában lel teste nyugalmat
meghalt a gróf élete megszakadt
sír hős Roland fájdalma fölfakad
soha ilyen bús vitézt nem hallhatsz


2077
rejmszi Türpin ékes pajzsa romlott
sisakja hull vas zúz fején csontot
mállik vértje sodronya is foszlott
négy lándzsa üt sebet testén nagyot
ménje holtan alatta összerogy
esik Türpin! soha ily bánatot!
rejmszi Türpin midőn érzi estét
s négy lándzsarúd hogy átveri testét
talpra szökik nem késik a derék
Roland felé szaporázza léptét
röviden szól „verve nem vagyok még!
vitéz míg él nem hagyja hogy győzzék!”


2099
jó Roland gróf hősként vívja harcát
verejtékzik forró láz járja át
szörnyű fájás gyötri koponyáját
kürt hívása tépte halántékát
jön-e Károly? állítja tudását
fogja kürtjét gyönge halk hangot ád
torpan császár hogy meghallja szavát
„urak! - így szól - nyögjük sors csapását
Roland öcsém éri ma végnapját
kürt szavából hallom halódását
ki segélyt hoz gyorsan vágtasson hát!
fújjatok meg mindahány harsonát!”
hatvanezret fújnak meg - hadd hallják!
fölzeng a hegy völgyek is harsogják
szaracénok tréfának nem tartják
„jő mireánk Nagy Károly!” kiáltják

látja Roland mint jőnek feléje
erőt merít éled büszke kedve
meg nem hátrál míg csak tart élete
jó ménjén ül Éber annak neve
sarkantyúnak színarany tüskéje
hol csata dúl tör az ellenségre
s Türpin érsek szintúgy együtt vele
szólnak azok „bőrét ki-ki mentse!
halljuk hangját zeng a frank sok kürtje
hatalmas úr Károly tér meg ide”
gyávát Roland nem szívelt sohasem
dölyfösszívűt és hamislelkűt sem
s lovagot sem ha nem küzd keményen
érsek úrhoz Türpinhez szól fennen
„gyalog harcolsz míg én ülök ménen
kedvellek ám s melletted a helyem
jó sors rossz sors minket együtt érjen
nem hagylak el bárki ember kérjen
pogányokra menjünk mind a ketten!
Dürrendálom tusáz igen szépen!"


2215
midőn Roland látja társak holtát
s Olivérnek kit kedvelt halálát
bánat gyötri nem fojtja sírását
belésápad szín elhagyja arcát
bús keservét nem bírhatja tovább
porba ájul veszti akaratát
szól az érsek „vitéz! balsors száll rád!”

midőn Türpin gróf ájultat látja
oly bú gyötri mit nem érzett soha
elefántcsont kürtöt ím markolja
Ronszeválban fut sebes folyócska
odamenne grófnak inni adna
apránként lép meg-megroggyan lába
oly esendő nem érhet el oda
lankad immár sok vérét hullatta
alig jut el kőhajintásnyira
bénul szíve bukik orcájára
körülveszi halál szorítása

ájultából Roland gróf föléled
talpára áll nagy fájdalmat érez
tekint völgybe tekinti a hegyet
társak mögött lát zöldellő gyepet
a rajta nyugvó jó bárót nemeset
érsek urat Istentől fölkentet:
fölfelé néz vallja ő a vétket
összekulcsol ég felé két kezet
Paradicsom üdvéért Úrhoz esd
Károly hősei meghalt ím az érsek
kemény csaták! gyönyörű beszédek!
pogány ellen bajnokként élt évek!
adjon néki Isten szent kegyelmet!

látja Roland hever érsek porban
teste mellett béle kiomlóban
koponyából velő kifolyóban...
melle dombján ott ahol két csont van
fehér kezét fekteti kulcsoltan
megsiratja mint illik hangosan
„vitéz lovag! ősi nemből fogant!
dicső Úrnak lelked hadd ajánljam!
nem lesz híve még ily fáradatlan!
prófétáltál: apostol se jobban
pásztorkodtál törvény tartásában
ne is légyen részed kínzatásban
Paradicsom tárjon kaput nyomban!”

érzi Roland halála közeli
fülein át agyvelő csepeg
ki társainak Isten kegyét esdi
maga miatt Gábor angyalt kéri
kürtjét fogja gáncs őt majd nem éri
más kezébe Dürendálját veszi
ugarföld van onnét nyíllövésnyi
Hispánföldre lehet arra jutni
dombra hág föl lát páros fát állni
négy márványkő árnyukat díszíti
zöld pázsiton magát hanyatt veti
el is alél halála közeli

magos a hegy magos a fák törzse
négy márványkő fénye csillan messze
aléltan hull Roland a zöld gyepre
egy szaracén lesi nagyideje
halottak közt halottként rejtezve
képét s testét orvul bevérezve
talpra szökik s jő futva sietve
erős és szép daliás termete
halált hoz rá botor dölyfössége

Roland testét s fegyverét illetve
hogy ígyen szól „bukott Károly öccse!
viszem kardját arabok földjére!”
alig vonná tér gróf eszméletre
érzi Roland kardot oroznának
nyitja szemét s ily szókat szól annak
„mifelünkön téged nem gyanítlak!”
fogja kürtjét kit soha el nem hagy
aranymívű sisakjára lecsap
kemény acél s koponyacsont hasad
szeme párja üregéből guvad
gróf lábához pogány holtan roskad
„átkozott! - szól - hát ily vakmerő vagy?
hogy megilless jogot rá vajh kaphatsz?
ki ezt hallja tart majd nagy bolondnak!
csorbája tört bár elefántcsontnak
s hullott kristály meg arany cifrázat”

érzi Roland huny szeme világa
erőt veszen hogy álljon talpára
színtelen már s vértelen orcája
előtte ím setét barna szikla
dühvel-búval tízszer is megsújtja
acél pendül nem csorbul ám kardja
„hajh! - szól a gróf - segítsél Mária!
jó Dürrendál! te szívem bánata!
elpusztulok - kinek lesz rád gondja?
győzelmesen dúlt véled sok csata
sok messzi föld hajolt hódolatra
hószakállú Károly mind uralja
nem forgathat téged futó gyáva
vitéz jobbágy fogott két markára
szent Frankföldön nem lesz soha párja”

sújtja Roland az ónix-kő sziklát
acél pendül nem lelsz pengén csorbát
gróf hogy látja nem törik bármint vág
enmagában így kezdi panaszát
„hajh Dürendál! szépség fény tisztaság!
mint tükrözöd nap lángzó sugarát!
midőn Károly Moriann völgyben járt
égből az Úr leküldte angyalát
övezné föl véled jó hadnagyát
nékem adott dicső királyunk át
néki győztem Anzsut s Bretániát
véled győztem Pejtu s Mejn grófságát
néki győztem nemes Normandiát
véled Provánszt meg Akvitániát
Lombardiát s Róma tartományát
néki győztem Bajorhont s Flandriát
Burgundiát s egész Polóniát
hódoltattam Konstantin városát
szászok földje lesi kívánságát
néki győztem Izlandot Skóciát
s Angolföldet kedves kamoráját
győztem véled országoknak sorát
hószakállú Károlyt hogy uralják...
e jó kardért búbánat nagy gond rág
halnék inkább minthogy latrok bírják
ne hagyd Atyám! Frankhont így gyalázzák!”

lesújt Roland setét sziklakőre
nincs reá szó mily nagy rögöt nyes le
acél pendül csorbája ám egy se
pattan inkább föl a magos égre
gróf hogy látja nem törik a penge
enmagában így szól halk keserve
„hajh Dürrendál! szépség! szentek szentje!
fogód arany s benne sok ereklye
Péter foga Szent Vazul vércseppje
szent uramnak Dénesnek hajfürtje
s Szűz Mária köpenye szegélye
nem illendő hogy juss pogánykézre
keresztény kell szolgálatod tegye
futó gyáva díszed ne viselje!
mily sok földet igáztam véled le
hószakállú Károly hűségére!
hatalmas már császár híre-neve”

érzi Roland halál közelíti
feje felől szíve táját lepi
iramlik gróf fenyőfát eléri
zöld pázsiton magát arcra veti
kardját kürtjét testével rejtezi
fejjel akar pogánynak fordulni
hőn kívánja s mindezt azért teszi
mondja Károly s mondják majd hadai
„lelkét hős gróf hódítva adta ki”
vétkét vallja mellét buzgón veri
bűnért Úrnak kesztyűjét terjeszti

érzi Roland betelt már az idő
alatta domb Hispánföldre néző
egy kezével mellét verdesi ő
„Uram! légy most bűnért kegyelmező!
sok vétkemért: nagy bár vagy enyésző!
születéstől vagyok bíz vétkező
eme napig mely számomra végső”
jobb kesztyűt hűz Istennek küldendő
szent angyalnép égből hozzá lejő

jó Roland gróf fekszik fenyő alatt
arcot fordít tekint hispán tájat
idéz újra sok vitéz dolgokat
hódoltatott messzi országokat
édes Frankhont nemes rokonokat
s Károly császárt a tápláló urat
sóhajt sírást magába nem fojthat
könyörögni magáért sem mulaszt
vétkét vallja kérleli az Urat
„igaz Atya! ki nem szólsz hamisat
holt porából Lázárt támasztottad
oroszlántól Dánielt megóvtad
minden vésztől lelkemet távoztasd!
vétkeztem bár életemben sokat”
jobb kesztyűjét terjeszti az Úrnak
Gábor angyal kezéből veszi azt
két karjára feje horgad lankad
keze kulcsolt - gróf élte kiapad...
hagyja Isten Kerub angyalának
tengervésztől óvó Szent Mihálynak
s parancsolja szintúgy Szent Gábornak
gróf lelkével mennyekbe szálljanak

meghalt Roland lelke fönn Istennél
ímhol császár Ronszeválba megtér
utak mentén s végig az ösvénynél
hol csak akad egy ölnyi lábnyi tér
frank vagy pogány hever ott alig fér
kiált Károly „öcsém! hová lettél?
hová érsek? s jó grófom Olivér?
hová Gerin? s ki társa vagy Gerér?
hová Ottó? s hová jó Berenzsér?
kedves Ivón s Ivori elvesztél?
mivé lettél gaszkon hős Enzselér?
Sámson herceg Anszeisz eltűntél?
s rosszijoni agg Zsirárd vajh még él?
Tizénkét úr kit hagytam e helynél!”
mi haszna már! válasz vissza nem ér
„Istenem! - szól - mily kínzó vád kisér
hogy nem láttam öldöklő csata kél."


2443
trombitáit császár megfúvatja
vitéz úrral együtt nyargal hada
hispán népség ím hátát fordítja
űzni őket frankok akarata
látja király hajlik alkonyatra
zöld mezőben száll lóról pázsitra
földre borul Úristent szólítja
érette hogy Napot megállítsa
késsen az éj ne légyen napnyugta
angyala jő Úrtól hírmondója
sebtében szól így hangzik parancsa
„vágtass Károly! nem fogy Nap világa
tudja az Úr hullt Frankföld virága
zúdítsd bosszúd vétkes nép nyakába!”
hallja császár s felszökik lovára
Nagy Károlyért Isten lám csodát tett
megállt a Nap ég boltján megmeredt
fut pogány nép űzik frank seregek
Setétlő-völgy hol nyomukba érnek
Szaragossza felé űzve térnek
halált osztó frank csapások esnek


3705
megtér császár Hispánföldről haza
Ákenbe jő hol áll Frankföld trónja
palotának fölmegy csarnokába
szép kisasszony lép elébe Aida
s kérdi „hol van Roland hős dalia?
ki fogadta én leszek a párja”
gyötri Károlyt szíve bús bánata
könnye fakad szakállát szaggatja
„kedves húgom! kérdessz ím rég-holtra!
váltom ám őt bizony még nagyobbra
Lajost adom jobbat ki adhatna
fiam lévén majd országom bírja”
felel Aida „nem hajlok e szóra!
szent sem angyal s Urunk sem óhajtja
Roland holtát éltem hogy ne bánja”
halaványul s Károly elé
hullva halott immár... lelkét Isten óvja!
sok frank báró zokogva siratja
szép Aidának élete véget ér
király véli hogy csupán elalél
szánja szíve s könnyeket nem kímél
kézen fogja s emeli vajha kél
lecsuklik ám feje vállához ér
látja Károly hogy halott már s nem él
azon nyomban négy grófnét odakér
hölgyklaslromba holt lányt ki elkísér
s ki ott virraszt míg pirkad s múl az éj
majd temetik oltár lépcsejénél

 

megosztás