„Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál. Más nem. Azóta vagyok ember, mióta nagyapámat láttam holtan, tízéves koromban, akit talán legjobban szerettem ekkor. Költő, művész, gondolkodó is csak azóta vagyok.” (Kosztolányi)

„Magányosan, az önmagadhoz vezető utat kell járnod.” (Nietzsche)

 

Miért olyan nehéz verset elemezni?

Első éves egyetemista voltam, amikor Kovács Árpád professzor úr egy József Attiláról szóló óra után feltette nekünk a kérdést: „Értik?” Természetesen mindenki hevesen bólogatott. Tanár úr válasza a következő volt: „Nagyszerű. Nekem szívem csücske József Attila, negyven éve olvasom, lassan kezdem érteni.”

Egy verset többféle mélységben is megérthetünk. Megérhetjük úgy, hogy önmagunk érzelmeit vetítjük bele. Ezért szerettem régen verset mondani: úgy éreztem, a szerzők az én fájdalmaimat öntik versbe. A megértés másik módja az, amelyről – úgy hiszem – Kovács Árpád tanár úr beszélt: megérteni a költő önértelmezését, amely elvezet a lét értelmezésééig.

Kosztolányi Dezső szavai azonban azt mutatták meg nekem, hogy bármennyire is „Vajon igaz-e az a hiedelem, mely a költő őszinteségéről terjedt el? Azt hiszem, vaskos félreértésről van szó. A költő őszintesége sem közkeletű szókimondás, hanem gyakran ennek megkerülése. Egy milliárdnyi részét mondja ki annak, ami benne él, s szavai épp azért olyan varázsosak, mert mögöttük egy egész világ áll, mint aranyfedezet. Árnyalatok rémlenek föl versében, révület, sejtelem, harag, szeretet, de sohase gondolatok. A gondolat egyszerűen nem oldódik fel a költészet anyagában, ott marad nyersen, mint egy darab kő.”

Ezért olyan nehéz verset elemezni. Nem objektív tudományról beszélünk. A rímképletet és a verselést leszámítva minden szó minden értelmezőnél más jelentésrétegeket hív elő; minden meglátás és elemzés szubjektív, az olvasótól függ.

A költészet személyessége a 20. században fordulatot vett. A késő modern kor létrehozta az önteremtő én-t, az önreflexív személyt, a selfet. Gyakran érezzük azt egy-egy késő modern líránál, hogy olyan, mintha egy belső monológot olvasnánk.

A létösszegző versek olvasásakor azt érezzük, hogy mindannyian ugyanúgy és ugyanazt értjük: a szerző megnyílt nekünk, elárulta titkait, megmutatta életének jelentős állomásait. A költő itt áll előttünk fedetlenül, nem választanak már el bennünket a szavak és a könyvborító. „Egész életműve [ti. Kosztolányié] – írta Babits Mihály – mintha csak előkészület lett volna arra a néhány utolsó versre, amelyben ez a gondolat megjelenik és kiteljesedik: a halál gondolata… Utolsó versei, amelyek a magyar költészet legszebbjeihez sorakoznak, mindenkinek a saját haláláról énekelnek.”

Gintli Tibor József Attiláról írott gondolatai a fent említett személyességet cáfolják: „Az élőbeszéd imitálására meghatározó szerep hárul a beszélő és a befogadó újszerű viszonyának megteremtésében. Bár minden lírai megszólalás szükségszerűen valamely költői szerepet feltételez, József Attila kései versei a »szerepnélküliség« képzetét keltik az olvasóban. A lírai hang és az olvasó közötti viszony természetesen soha nem feleltethető meg két egymással bensőséges viszonyban lévő életrajzi személy kapcsolatának.”

Vitatkozom Gintli Tibor „szerepnélküliség” fogalmával, ugyanis nem tudom szerepnélküliségben értelmezni József Attila Kész a leltár és Kosztolányi Dezső Számadás című verseit. Ezekben a versekben épp arról van szó, amiről Németh G. Béla beszél az önmegszólító verstípus kapcsán: abban az esetben, amikor a szerző megszólítja önmagát, az aposztrophé hivatott jelezni a szerepválságban összegződött krízist, a költő célja tudatni velünk, hogy le akarja győzni szerepválságát. Tehát épp a szerepnélküliség ellentétéről beszélhetünk. Ez a téma a 20. század közepére központi mozzanattá emelkedett.

Mindkét vers több mint számadás, vagy leltár, több a belső én válságának leírásánál. Mindkét szerző az egzisztencializmus közösségvállalásának és a sztoicizmus mély rezignáltságának hangján szólal meg. Rilke nagy halálnak nevezi azt a (tudat)állapotot, amikor az ember szembesül saját halálával, azaz tudatában van annak, hogy meg fog halni. Heidegger azt mondja, az egész életünk halálra szánt, és épp ez teszi létünket létté. E két költemény nagyságát épp abban látom, hogy a két szerző kérlelhetetlen tudatossággal ad számot életéről.

„Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál. Más nem. Azóta vagyok ember, mióta nagyapámat láttam holtan, tízéves koromban, akit talán legjobban szerettem ekkor. Költő, művész, gondolkodó is csak azóta vagyok. Az a roppant különbség, mely élő és halott között van, a halál hallhatása, megértette velem, hogy valamit tennem kell. Én verseket kezdtem írni. (…)  Ha nem lenne halál, művészet sem lenne.” – Írja Kosztolányi Dezső.

 Ezekben a sorokban fedeztem fel az egzisztencialista felfogást. Sartre Exisztencializmus című könyvében ezt írja: „Az exisztencialisták (…) a »saját halál« problémáját akarják vizsgálni, vagyis a nem-létet akarják a tudattal korrelációba vonni, ami – amellett, hogy legfeljebb művészi úton érzékeltethető, de tudományosan megvalósíthatatlan feladat – nyíltan elárulja, hogy a tudatot minden létreláció nélkül kényelmesen el tudják képzelni.” Amikor már azt hittem, felfedeztem egy új kutatási irányt, rátaláltam Hima Gabriella írására: Az egzisztencializmus és Kosztolányi.

A Számadás Kosztolányi 1935-ös kötetének címadó verse, melyet 1933-ban írt. (Fontos a dátum, ugyanis ebben az évben vette észre magán a rák első tüneteit. A Számadás tehát nem csak a fentebb említett szerepválság megfogalmazása, hanem egyfajta végső számadás is.) A vers hét számozott szonettből áll. Mindegyik szakasz a lét alapvető boldogtalanságáról számol be, és ezt a létállapotot teszi közös sorssá. „Nem vagy magad (…), de ha ezekkel a testvéreiddel / élsz majd, elámulsz. Nagy ez a család.” Akárcsak József Attila, aki az életre ítéltetettségnek eszméjét emeli közös emberi sorssá: „Éltem – és ebbe más is belehalt már.”

„Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.”

Kosztolányi Dezső verseiben a semmi szó két értelemben is megjelenik: van egy hétköznapi olvasata, és van egy transzcendens, a mindennel egyenértékűvé váló semmi. Ez utóbbit használja József Attila is, amikor azt írja, a semmi ágán ül szíve.

A szó ebben a kitágított értelemében való használatát kibővíti Kosztolányi még a senki fogalmával is, mikor így szól: „Ki senkié sem, az mindenkié.” A mikrokozmoszt makrokozmosszá emelő transzcendencia gyakran fordul elő Kosztolányi és József Attila lírájában. „Az ember lényegéhez tartozó transzcendenciának – nem az isteni transzcendencia, hanem az önmagából való kilépés értelmében véve – és az ember önmagábazártságát cáfoló, de az emberi mindenségben való jelenlétét hangsúlyozó szubjektivitásnak a kapcsolatát nevezzük mi exisztencialista humanizmusnak.” (Sartre)

Legalább ennyire fontos mindkét költemény esetében az életbe való belenyugvás. Mindkét vers attól kiemelkedő, hogy a lírai én nem a halállal dacol, hanem az élettel, de végül rezignáltan veszi tudomásul: „… ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek.” (József Attila) / „… nincs semmi sem, amit elveszthetünk.” (Kosztolányi Dezső)

Jelentős létélmény a hiány és töredezettség érzete. Sokan sokféleképpen definiálják ezt az állapotot. Ady így fogalmaz: „Minden egész eltörött.”, Kosztolányi a Számadásban: „… s ne a törtet tekintsd és csonka részét, de az egész nem-osztható egészét…”

József Attila pedig világhiányról beszél, valamint úgy kezdi versét, hogy: „Magamban bíztam eleitől fogva.” Ez utóbbi gondolatot természetesen vehetjük a 90. zsoltár parafrazálásának is. De szerintem itt arról a – Nietzsche által már megfogalmazott – helyzetről van szó, amikor az ember rádöbben arra, hogy nincs már egység, nincs olyan, hogy minden. „Az ember minden támasz és segítség nélkül kénytelen percenként kigondolni az embert.” (Sartre)

A Számadás és a Kész a leltár az igeidőben is hasonlóságot mutat. Mindkét szerző múlt időben ír önmaga életéről: „Most már elég, ne szépítgesd, te gyáva, nem szégyen ez, vallj – úgyis vége van…” (Kosztolányi). „Születtem, elvegyültem, kiváltam.” (József Attila)

Kosztolányi a Számadásban felszámolja eddigi szerepét, és egy újat jelöl ki:

„No lásd, maradj, árvák között az árva,
maradj közöttük, állj meg végre itt,
nem kérve semmit és semmit se várva:
ezek a te igaz testvéreid.”

Új pozíciójában azt mutatja meg, hogy a boldogság nem más, mint beolvadás, elfogadása a hétköznapi világnak. Ezzel szemben áll a boldogtalanság, amely minden emberben közös. Ennek a helyzetnek a felismerése a részvét és együttérzés helyzetéből fogalmazódik meg, a lírai én a kívülállás egzisztencialista pozícióját veszi fel. Esterházy Péter így ír Kosztolányiról: „…új, soha nem ismert szépséget ad a boldogtalanság csúfságának. A szenvedés is lehet új erőt adó, ha például vezeklés a legnagyobb szégyenünkért, a szeretetnélküliségért.” Ezek a gondolatok József Attiláról szintúgy elmondhatók.

A Kész a leltárt 1936-ban írta József Attila. A lírai én szintén számot ad eddigi életéről, ám Kosztolányitól eltérően teszi ezt. A szerepválságot nem követi újabb szerepkijelölés, a lírai én a születéstől a halálig jut. („Születtem, elvegyültem, kiváltam.”) Ez a vers a Kései siratóval rokon. És nemcsak azért, mert a költő kései verseiről beszélünk. A szerző mindkét versben az életet betegségnek tartja, amelybe végül belehalunk. („Harminchat fokos lázban égek mindig…”) Felismerhetők a versben a Curriculum vitae-ben megismert jelentős életrajzi pontok.


Németh Andor így emlékezik József Attilára: „Szerette a világot, s meg volt róla győződve, hogy növekedvén, átlátunk majd a bűn és az erény emberközi korlátain, s hogy egyszer ez az egyelőre csupa csősz világ végül mégis olyanná lesz, amilyennel ennek a csupa szív költőnek jóvátehetetlenül adósa maradt. (Szép Szó, 1938. január-február)

 

(Egyetemi dolgozat rövidítése, amelynek eredeti címe: „Magányosan, az önmagadhoz vezető utat kell járnod.” avagy Kosztolányi Dezső Számadás és József Attila Kész a leltár című versének összehasonlítása az egzisztencializmus és sztoicizmus fókuszában)

 

Források:
• Kosztolányi Dezső: Életre-halálra, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978
• Németh Andor: A szélén behajtva, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973
• József Attila Összes versei, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972
• Dr. Karádi Zsolt: Nagyjaink könyvsorozat – Kosztolányi Dezső, Tóth Könyvkereskedés Kft., Debrecen, 1996
• Gintli Tibor: Magyar irodalom, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010
• http://magyar-irodalom.elte.hu/prae/pr/200002/324_Halmai_Tamas.html
• http://csicsada-irodalom-birodalom.blogspot.hu/2013/01/immar-kesz-leltar-osszegzes-es.html
• http://gondolkodom.hu/pilinszky-janos-jozsef-attila-emlekkonyvebe/
• http://keseiversek.blog.hu/2011/07/18/az_oneletirasba_poetizalt_halalkep
Bókay Antal: Énszerkezet, önteremtés - József Attila üzenete (link)
Szigeti Csaba: A kettészelt semmi toposza Kosztolányi Dezsőnél és ma (link)

megosztás
"Lőj, hát lőj! Látod, hogy nem tudsz? Olyan lány, mint te, nem lőhet rá egy olyan férfira, mint én vagyok. Ki vagy te? Mit keresel a világon? Ismerted akár csak a nagyapádat? Nekem jogom van élni: sok minden vár rám, és sok mindent kell elvégeznem."

Szoba egy amerikai déli városban. Fehér falak, egy dívány. Jobbra ablak, balra ajtó a fürdőszobába. Hátul kis benyíló, mögötte a bejárati ajtó

 

ELSŐ KÉP

Mielőtt a függöny fölmegy, szélzúgás hallatszik. Lizzie egyedül van, ingben, porszívózik. Csöngetnek. Habozó pillantást vet a fürdőszoba ajtaja felé. Ismét csöngetnek. Leállítja a porszívót, és benyit a fürdőszobába

LIZZIE (halkan) Csöngettek, maradj nyugton. (Ajtót nyit)

Az ajtó keretében ott áll a néger. Nagydarab, fehér hajú, kövér. Mereven áll

Mi baj? Eltévesztette az ajtót?

Kis szünet

Mit akar itt? Beszéljen már.

NÉGER (könyörögve) Kérem, asszonyom, kérem.

LIZZIE Mit kérsz? (jobban megnézi) No, nézd csak! Te voltál az, a vonaton? Meg tudtál lógni előlük? Hogy tudtad meg a címemet?

NÉGER Kerestem, asszonyom. Mindenfelé kerestem. (Egy mozdulatot tesz, hogy szeretne belépni) Kérem.

LIZZIE Maradj csak kint. Valaki van nálam. Hát mit akarsz?

NÉGER Kérem szépen.

LIZZIE De mit akarsz? Pénzt?

NÉGER Nem, asszonyom.

Szünet

Kérem, tessék megmondani neki, hogy ártatlan vagyok.

LIZZIE Kinek?

NÉGER A bírónak. Mondja meg neki, kérem szépen, asszonyom.

LIZZIE Nem mondok semmit.

NÉGER De kérem szépen.

LIZZIE Semmit. Magamnak is van elég bajom, nemhogy a másét akarnám a nyakamba venni. Menj innét.

NÉGER De maga tudja, hogy éh ártatlan vagyok. Hát tettem én valamit ?

LIZZIE Semmit. De én nem megyek a bíróhoz. Utálok minden bírót és hekust. Mint a bűnömet.

NÉGER Otthagytam a feleségemet, gyerekeimet, egész éjszaka bolyongtam. Nem bírom tovább.

LIZZIE Hagyd el a várost.

NÉGER Lesnek rám a pályaudvaron.

LIZZIE Ki les rád?

NÉGER A fehérek.

LIZZIE Miféle fehérek?

NÉGER Az összes fehérek. Ma még nem volt kint?

LIZZIE Nem.

NÉGER Az utcán nyüzsögnek az emberek. Fiatalok és öregek beszélgetnek egymással. Ismeretlenek is.

LIZZIE Hát aztán?

NÉGER Hát aztán bolyonghatok, bujkálhatok, míg csak el nem kapnak. Ha fehérek ismeretlenül szóba állnak egymással, akkor hamarosan meghal egy néger.

Szünet

Mondja meg nekik, hogy ártatlan vagyok. A bírónak meg az újságíróknak. Hátha beteszik az újságba. Mondja meg, asszonyom, mondja meg, mondja meg!

LIZZIE Ne kiabálj. Van nálam valaki.

Szünet

Az újságokra ne számíts. Nem akarok most feltűnést.

Szünet

De azt megígérem, hogy ha behívnak tanúskodni, megmondom az igazat.

NÉGER Megmondja nekik, hogy ártatlan vagyok?

LIZZIE Megmondom.

NÉGER Esküszik, hogy megmondja?

LIZZIE Igen, igen.

NÉGER Megesküszik a Jóistenre? Aki mindent lát?

LIZZIE Eridj a pokolba. Megígérem, és kész.

Szünet

Eredj már! Menj már!

NÉGER (hirtelen) Kérem, rejtsen el.

LIZZIE Téged?

NÉGER Hát nem akar, asszonyom? Nem akar?

LIZZIE Téged? Én? Még mit nem? (Becsapja előtte az ajtót) Még csak az kéne. (A fürdőszoba felé fordul) Kijöhetsz.

FRED (kilép ingujjban, nyakkendő, gallér nélkül) Mi történt?

LIZZIE Semmi.

FRED Azt hittem, hogy a rendőrség.

LIZZIE Rendőrség? Valami bajod van velük?

FRED Nekem? Semmi. De azt hittem, hogy neked.

LIZZIE (sértődötten) Na, hallod! Nem vagyok én tolvaj!

FRED Nem is volt soha dolgod a rendőrséggel?

LIZZIE Legalábbis lopásért nem.

Megindítja a porszívót, nagy szélvágás

FRED (idegesíti a zaj) Ha!

LIZZIE (túlordítja a zajt) Mi a baj, édesem?

FRED (ordít) Megreped a dobhártyám!

LIZZIE (ordít) Mindjárt megvagyok!

Szünet

Én már ilyen vagyok.

FRED (ordít) Tessék?

LIZZIE (ordít) Azt mondom, hogy én már ilyen vagyok.

FRED (ordít) Milyen?

LIZZIE (ordít) Ilyen. Másnap reggel muszáj megfürödnöm és porszívóznom. (Abbahagyja a porszívózást)

FRED (az ágyra mutat) Ha már úgyis ott vagy, takard le.

LIZZIE Mit?

FRED Az ágyat. Mondom, takard le. Csak úgy bűzlik a bűntől.

LIZZIE A bűntől? Hát ezt meg honnan szeded? Pap vagy te?

FRED Nem. Miért?

LIZZIE Úgy beszélsz, mint a Szentírás. (Ránéz) Nem, nem vagy te pap, sokkal ápoltabb vagy annál. Mutasd csak a gyűrűidet. (Csodálkozva) Nahát, nahát! Gazdag vagy?

FRED Igen.

LIZZIE Nagyon gazdag?

FRED Nagyon.

LIZZIE Annál jobb. (Megöleli, csókra nyújtja a száját) Az jó, ha a férfi gazdag. Az olyan bizalomgerjesztő.

FRED (habozik, hogy megcsókolja-e, aztán elfordul) Takard le az ágyat.

LIZZIE Jó, jó, jó! Letakarom. (Letakarja, kuncog) „Bűzlik a bűntől!” Ezt sose találtam volna ki. Hallod? A te bűnödtől, drágám. (Fred egy mozdulatára) Igen, persze, az enyémtől is. De az én lelkemen már olyan sok minden szárad. . . (Leül az ágyra, és maga mellé húzza Fredet) Gyere. Ülj csak ide a közös bűnünkre. De jó bűn volt, mi? Édes kis bűn. (Nevet) Ne süsd le a szemed. Félsz tőlem?

Fred vadul magához szorítja

Ne! Fáj!

Fred elereszti

Micsoda figura vagy te! Nincs valami sok bizalmam hozzád.

Szünet

Mi a keresztneved? Nem mondod meg? Úgy zavar, hogy nem tudlak minek szólítani. Előszörre ez is elég. A vezetéknevet ritkán szokták elárulni, meg is értem. De a keresztnevet! Hogy különböztesselek meg benneteket egymástól, ha a keresztneveteket se tudom. Mondd meg, drágám, mondd meg!

FRED Nem.

LIZZIE  Akkor te leszel a Névtelen úr. (Fölkel) Várj, rögtön megvagyok. (Rakosgat) Ezt ide. Ezt ide. Kész. A székeket az asztal köré: így sokkal előkelőbb. Nem tudsz egy képkereskedést? Szeretnék egypár képet a falra. Egy van a kofferomban, egy édes. Az van aláírva: „Az eltört korsó.” Egy kislány van rajta, szegény, eltörte a korsóját. Francia kép.

FRED Miféle korsót?

LIZZIE Mit tudom én? A korsóját. Biztosan volt egy korsója. Szembe egy öreg nagyanyót szeretnék fölakasztani. Amint kötöget vagy mesél az unokáinak. Ó! Elhúzom a függönyt, kinyitom az ablakot. (Megteszi) Milyen szép idő van! Megint egy nap. (Nyújtózik) Ó! De jól érzem magam. Szép az idő, jó volt a fürdő, jólesett a szerelem, remek kondícióban vagyok, remekül érzem magam. Gyere, nézd csak ezt a kilátást! Nézd, de szép! Csak fák. Hát nem ragyogó? Ezt a mázlit, mi? Elsőre ilyen szobát találtam a város úrinegyedében. Nem jössz? Nem szereted a városodat?

FRED De szeretem. A magam ablakából.

LIZZIE (hirtelen) Ugye, nem jelent rosszat, ha reggel négert lát az ember?

FRED Miért?

LIZZIE Mert... Ott megy egy szemben a járdán.

FRED Négert látni mindig rosszat jelent. A néger: ördög.

Szünet

Csukd be az ablakot.

LIZZIE Nem akarod, hogy szellőztessek?

FRED Mondom, csukd be az ablakot. Jó. És húzd be a függönyt. Gyújtsd meg a villanyt.

LIZZIE Miért? A négerek miatt?

FRED Hülye.

LIZZIE De amikor olyan szépen süt a nap.

FRED Ide ne süssön. Azt akarom, hogy a szobád maradjon úgy, ahogy az éjjel volt. Mondom, csukd be az ablakot. A napsütést megkaphatom kint is. (Fölkel, felémegy, ránéz)

LIZZIE (bizonytalan nyugtalansággal) Mi bajod?

FRED Semmi. Add ide a nyakkendőmet.

LIZZIE A fürdőszobában van. (Kimegy)

FRED gyorsan kinyitja az asztal fiókját, kotorászik benne

LIZZIE (visszajön a nyakkendővel) Itt van. Várj csak. (Megköti neki)

Tudod, nem nagyon szeretem a futó vendégeket, a sok új arcot. Három-négy kedves, idősebb vendég, állandóra, ez az ideálom. Egy kedden, egy csütörtökön, egy víkendre. Azt mondom neked, te ugyan kicsit fiatal vagy még, de a komolyabbak közül. Ha kedved lenne.. . Jó, jó, nem szólok többet. Gondold meg. No csak, no csak. Olyan szép vagy, mint egy csillag. Csókolj meg, gyönyörűségem, ezért a pénzért meg is csókolhatsz. Hát meg se akarsz csókolni?

Fred hirtelen vadul megcsókolja és ellöki

LIZZIE Au!

FRED Te ördög.

LIZZIE Mi?

FRED Te vagy az ördög.

LIZZIE Megint bibliázol? Mi van veled?

FRED Semmi. Röhögnöm kell.

LIZZIE Elég furcsán szoktál röhögni.

Szünet

Meg vagy elégedve?

FRED Megelégedve? Mivel?

LIZZIE (nevetve utánozza) Megelégedve? Mivel? Kislányom, milyen buta vagy te.

FRED Ja, igen… Nagyon. Nagyon meg vagyok elégedve. Mennyi kell?

LIZZIE Ki beszélt erről? Azt kérdeztem, hogy meg vagy-e elégedve? Igazán szólhattál volna egypár kedves szót. Vagy mit? Talán nem vagy megelégedve? Csodálnám, igazán csodálnám.

FRED Fogd be a szád!

LIZZIE Úgy öleltél, úgy szorítottál. És azt súgtad a fülembe, hogy szeretsz.

FRED Részeg voltál.

LIZZIE Dehogy voltam.

FRED De igen.

LIZZIE Mondom, hogy nem.

FRED Mindenesetre én részeg voltam. Nem emlékszem semmire.

LIZZIE Kár. A fürdőszobában vetkőztem le, s mikor visszajöttem, egészen elvörösödtél. Nem emlékszel? Még azt mondtam neked: „Édes kis rákom!” Nem emlékszel, hogy eloltottad a lámpát, és hogy a sötétben szerettél? Ez nagyon kedves és figyelmes volt tőled. Nem emlékszel?

FRED Nem.

LIZZIE És amikor azt játszottuk, hogy két újszülött vagyunk egy bölcsőben? Erre sem emlékszel?

FRED Mondom, hogy fogd be a szád. Amit az ember éjszaka tesz, arról nem beszél nappal.

LIZZIE (kihívóan) És ha nekem mégis úgy tetszik? Mikor olyan jól mulattam!

FRED Ha! Jól mulattál! (Hozzálép, megcirógatja a vállát, és két keze a nő nyaka köré zárul) Mindig jól mulattok, ha azt hiszitek, behálóztatok egy férfit.

Szünet

Ezt a te éjszakádat elfelejtettem. Tökéletesen elfelejtettem. A lokálra emlékszem, semmi többre. A többire csak te emlékszel, csak te. (Megszorítja a nyakát)

LIZZIE Mit csinálsz?

FRED Szorítom a nyakadat.

LIZZIE Ez fáj.

FRED Csak te. Ha valamivel erősebben szorítanám, a világon senki se maradna, aki emlékeznék erre az éjszakára. (Elereszti) Mennyi kell?

LIZZIE Ha elfelejtetted, akkor úgy látszik, rosszul végeztem a dolgomat. Kontár munkáért nem jár fizetés.

FRED Ne dumálj. Mennyi?

LIZZIE Ide hallgass. Tegnapelőtt érkeztem, te vagy az első vendégem. Az elsőnek ingyen csinálom, szerencsét hoz.

FRED Tőled nem kell ajándék. (Egy tízdollárost tesz az asztalra)

LIZZIE Nem kell a dohány, de kíváncsi vagyok, mennyire tartasz. Várj, kitalálom. (Fölveszi a pénzt, behunyja a szemét) Negyven dollár? Nem. Az sok, és különben is két darab volna. Húsz dollár? Csak? Nem, akkor ez több negyvennél. Ötven. Száz. (Fred egész idő alatt csöndesen, nevetve figyeli) Annyi baj legyen, megnézem. (Megnézi) Nem tévedtél?

FRED Nem hinném.

LIZZIE Tudod, mit adtál?

FRED Tudom.

LIZZIE Vedd vissza. Azonnal vedd vissza.

Fred egy mozdulattal visszalöki

Tíz dollár! Tíz dollár! Tíz dollárért kapsz te ilyen fiatal nőt, mint én? Láttad a combomat? (Mutatja) És a mellemet? Láttad? Hát ezek tízdolláros mellek? Vidd a pénzed, és pusztulj innét, mielőtt dühbe gurulok. Tíz dollár. És az úr összecsókolta mindenemet, az úr folyton újra akarta kezdeni, az úr elmeséltette a gyerekkoromat, reggel pedig az úr rosszkedvű, pofákat vág, mintha állandó alkalmazottja lennék, és mindez mennyiért? Nem negyvenért, nem harmincért, nem húszért: tíz dollárért.

FRED Nagyon is sok ilyen disznóságért.

LIZZIE Disznó vagy magad! Honnan jöttél, te paraszt? Nagy szajha lehet az anyád, ha nem tanított meg, hogy becsüld a nőket.

FRED Elhallgass!

LIZZIE Nagy szajha! Nagy szajha!

FRED (fojtott hangon) Adok egy jótanácsot, kicsikém. Ha nem akarod, hogy megfojtson valamelyik itteni fiú, ne nagyon emlegesd az anyjukat.

LIZZIE (hozzálép) Hát fojts meg! Fojts meg, hadd látom!

FRED (hátrál) Nyughass.

Lizzie fölvesz az asztalról egy kis vázát, szemmel láthatólag azzal a szándékkal, hogy a fejéhez vágja

Nesze, itt van még tíz dollár, de aztán maradj nyugton, vagy becsukatlak.

LIZZIE Te? Te fogsz engem becsukatni?

FRED Én.

LIZZIE Te?

FRED Én.

LIZZIE Azt szeretném látni!

FRED Az én apám Clarke!

LIZZIE Miféle Clarke?

FRED A szenátor.

LIZZIE Igazán? Az enyém meg Roosevelt.

FRED Láttad már Clarke fényképét az újságokban?

LIZZIE Igen... Na és?

FRED Itt van. (Fényképet mutat) Én meg itt vagyok mellette. A vállamra teszi a kezét.

LIZZIE (hirtelen elcsöndesedik) No nézd csak! Milyen szép ember az apád. Mutasd csak.

FRED (kitépi a kezéből a fényképet) Ennyi elég.

LIZZIE Milyen szép ember. Olyan igazságos, szigorú arca van. Igazán olyan a szava, mint a méz?

Fred nem felel

És a kert? A tietek?

FRED Igen.

LIZZIE Szép nagynak látszik. És a kislányok a széken, a húgaid?

Fred nem felel

Dombon van a ház?

FRED Igen.

LIZZIE Amikor leülsz a reggelihez, az ablakból látod az egész várost?

FRED Igen.

LIZZIE És a tálalást haranggal jelzik nálatok? Igazán felelhetnél.

FRED Gongütéssel.

LIZZIE (magánkívül) Gong! Most aztán nem értelek. Ha nekem ilyen családom lenne, ilyen házam, fizetni kéne, hogy máshova menjek éjszakára.

Szünet

Bocsáss meg, amit a mamádról mondtam, dühös voltam. Ő is rajta van a képen?

FRED Megtiltom, hogy róla beszélj.

LIZZIE Jó, jó.

Szünet

Kérdezhetek valamit?

Fred nem felel

Ha utálod a szerelmet, akkor miért jöttél ide?

Fred nem felel

(Lizzie sóhajt) Nna! Ha már itt vagyok, megpróbálom megtanulni az itteni szokásokat.

Szünet. Fred fésülködik a tükör előtt

FRED Északról jöttél?

LIZZIE Igen.

FRED New Yorkból?

LIZZIE Ez meg mit izgat?

FRED New Yorkról beszéltél az imént.

LIZZIE Mindenki beszélhet New Yorkról, nem jelent semmit.

FRED Miért nem maradtál ott?

LIZZIE Elegem volt belőle.

FRED Valami kellemetlenség?

LIZZIE Persze hogy az. Én úgy vonzom a kellemetlenségeket, mint a mágnes. Vannak ilyen emberek. Látod ezt a kígyót? (Mutatja a karkötőjét) Ez hozza a pechet.

FRED Akkor miért hordod?

LIZZIE Nem dobhatom el. Borzasztó lehet a kígyó bosszúja.

FRED Rajtad akart erőszakot elkövetni az a Néger?

LIZZIE Mi?

FRED Tegnapelőtt érkeztél a hatórás gyorssal?

LIZZIE Igen.

FRED Akkor te vagy az.

LIZZIE Senki sem akart erőszakot elkövetni rajtam. (Keserűen nevet) Erőszakot? Rajtam?

FRED Te vagy az. Webster mondta tegnap a lokálban.

LIZZIE Webster?

Szünet

Hát ezért?

FRED Mit ezért?

LIZZIE Ezért csillogott úgy a szemed. Ez izgatott, mi? Te piszok. Akinek ilyen derék apja van.

FRED Hülye.

Szünet

Ha arra gondolok, hogy egy négerrel háltál.

LIZZIE Akkor?

FRED Öt néger cselédem van. Ha telefonhoz hívnak, és egyikük fölveszi a kagylót, előbb megtörli, aztán adja ide.

LIZZIE (csodálattal füttyent) Ez igen.

FRED (lágyan) Mi itt nem nagyon szeretjük a négereket. Sőt, azokat a fehér nőket sem, akik velük szórakoznak.

LIZZIE Értem. Nekem ugyan semmi bajom velük, de nem szeretném, ha hozzám nyúlna valamelyik.

FRED Mit tudja azt az ember? Ördög vagy, a néger is ördög. (Hirtelen) Szóval meg akart erőszakolni?

LIZZIE Mi közöd hozzá?

FRED Két néger szállt be hozzád a fülkébe. Egyszer csak rád vetették magukat. Te segítségért kiáltottál, berontottak a fehérek. Az egyik néger borotvát rántott, az egyik fehér pedig egy jól irányzott golyóval leterítette, a másik néger elmenekült.

LIZZIE Ezt hallottad Webstertől?

FRED Ezt.

LIZZIE És ő honnét tudta?

FRED Erről beszél az egész város.

LIZZIE Az egész város? Ilyen az én szerencsém. Hát egyéb dolgotok nincs?

FRED Így történt minden, ahogy mondtam?

LIZZIE Szó sincs róla. A két néger nyugodtan beszélgetett, rám se nézett. Aztán beszállt négy fehér, kettő szorosan mellém ült. Megnyertek valami rugby-meccset, és be voltak rúgva. Azt mondták, hogy négerszag van, és ki akarták dobni őket az ajtón. A két fekete védekezett, ahogy tudott, s az egyik fehér kapott egy monoklit. Erre rántott revolvert és lőtt. Ez történt. A másik néger pedig, amint az állomásra értünk, leugrott a vonatról.

FRED Ismeri mindenki, megkapja ő is, ami jár neki.

Szünet

És majd a bíró előtt is ezt a történetet akarod elmondani?

LIZZIE Mi közöd hozzá?

FRED Felelj!

LIZZIE Nem megyek én a bíróhoz. Utálom én a cirkuszt, megmondtam.

FRED Pedig oda kell menned.

LIZZIE Nem megyek. Nem akarok én többé összekerülni a rendőrséggel.

FRED Majd eljönnek érted,

LIZZIE Akkor pedig elmondom, amit láttam.

Szünet

FRED Számot vetettél azzal, hogy mit akarsz tenni?

LIZZIE Mit akarok tenni?

FRED Tanúskodni egy fehér ellen, egy fekete érdekében.

LIZZIE Ha egyszer a fehér a bűnös.

FRED Nem bűnös.

LIZZIE Ölt, tehát bűnös.

FRED És mi a bűne?

LIZZIE Az, hogy ölt.

FRED De egy négert ölt meg.

LIZZIE Na és?

FRED Ha mindenki bűnös lenne, aki egy négert megölt…

LIZZIE De ehhez nem volt joga!

FRED Hogyhogy joga?

LIZZIE Nem volt joga hozzá,

FRED Jog, ez afféle északi beszéd.

Szünet

Akár bűnös, akár nem, nem büntethetsz meg valakit, aki a te fajodhoz tartozik.

LIZZIE Senkit se akarok megbüntetni. Megkérdik majd, hogy mit láttam, én meg elmondom.

Szünet

FRED (nekiront) Mi van közted és e közt a néger közt? Miért véded?

LIZZIE Nem is ismerem.

FRED Hát akkor?

LIZZIE Meg akarom mondani az igazat.

FRED Az igazat! Egy tízdolláros szajha akarja megmondani az igazat. Nincs igazság. Csak fehérek vannak és feketék. Tizenhétezer fehér, húszezer fekete. Itt nem vagyunk New Yorkban, itt nem szabad tréfálni.

Szünet

Thomas az unokabátyám.

LIZZIE Ki az?

FRED Az a fiú, aki ölt. Az unokabátyám.

LIZZIE (meghökken) Ó!

FRED Nagyon jóravaló fiú. Neked ugyan ez nem sokat jelent, de ő mégis nagyon jóravaló fiú.

LIZZIE Jóravaló fiú az, aki folyton hozzám dörgölőzik, és föl akarja húzni a szoknyámat? Köszönöm, nem kérek az ilyenből. Nem csodálom, hogy egy családba tartoztok.

FRED (felemeli a kezét) Te piszok! (Uralkodik magán) Te ördög vagy, s az ördöggel rosszat kell tenni. Fölhúzta a szoknyádat, lelőtt egy piszkos négert. Megtörtént. Az ilyesmit megteszi az ember úgy, hogy oda se figyel. Nem számít. De Thomas vezéregyéniség: ez számít.

LIZZIE Lehet. De a néger nem követett el semmit.

FRED Egy néger mindig elkövet valamit.

LIZZIE Ezért még nem fogok egy ártatlan embert bemártani.

FRED Ha őt nem, akkor Thomast. Egyiket mindenképpen bemártod. Rajtad áll a választás.

LIZZIE Na tessék. Eljöttem, és most megint bent vagyok a pácban. (A karkötőhöz) Te ronda vacak, hát megint ezt teszed velem? (Földhöz vágja)

FRED Mennyit akarsz?

LIZZIE Egy fillért sem.

FRED Ötszáz dollár.

LIZZIE Nem kell egy fitying sem.

FRED Sok éjszakádba kerül, amíg megkeresel ötszáz dollárt.

LIZZIE Főleg, ha a többi is ilyen fösvény lesz, mint te.

Szünet

Hát ezért intettél nekem tegnap este?

FRED Hát.. .

LIZZIE Szóval ezért. Mondod magadban: itt a nőéi, fölmegyek hozzá, megkötjük az üzletet. Hát ezért. Simogattál és közben jéghideg maradtál, mert folyton arra gondoltál, hogyan adjam be neki?

Szünet

Csak egyet, egyet árulj el, fiúkám ! Ha te csak ezt az ajánlatot akartad tenni nekem, nem kellett volna lefeküdnöd velem. Nem? Miért feküdtél le, te piszok? Miért feküdtél le?

FRED Az ördög vigyen el, ha tudom,

LIZZIE (könnyezve egy székbe rogy) Piszok! Piszok! Piszok!

FRED Ötszáz dollár! Ne bőgj, az Isten szerelmére! Ötszáz dollár! Ne bőgj! Ne bőgj! Na, Lizzie! Lizzie! Térj észhez! Ötszáz dollár !

LIZZIE (zokogva) Én nem akarok észhez térni, nekem nem kell az ötszáz dollárod, én nem leszek hamis tanú. Én visszamegyek New Yorkba, én el akarok menni innét. El akarok menni.

Csöngetnek, hirtelen abbahagyja. Ismét csöngetnek

(Halkan) Hát ez mi? Pszt.

Hosszú csöngetés

Nem nyitok ajtót. Maradj csöndben.

Dörömbölnek

EGY HANG Kinyitni! Rendőrség!

LIZZIE (halkan) A zsaruk. Tudtam, hogy így lesz. (A karkötőre mutat) Ez az oka. (Lehajol érte, a karjára húzza) Még mindig jobb, ha fönn tartom. Bújj el.

Dörömbölés

A HANG Rendőrség!

LIZZIE Bújj el már. Menj a fürdőszobába.

Fred nem mozdul, Lizzie teljes erőből lökdösi

Menj! Menj már!

A HANG Ott vagy, Fred? Fred? Ott vagy?

FRED Itt. (Eltaszítja Lizzie-t, a nő rémülten bámulja)

LIZZIE Hát ezért?

Fred ajtót nyit, belép John és James. Az ajtó nyitva marad

JOHN Rendőrség. Te vagy Lizzie MacKay?

LIZZIE (nem is hallja, Fred bámul) Hát ezért!

JOHN (megrázna a vállánál fogva) Felelj, ha kérdeznek.

LIZZIE Tessék? Igen, én vagyok.

JOHN Igazold magad.

LIZZIE (magához tér, nyersen) Hogy mertek engem faggatni? Mit kerestek itt?

John megmutatja a jelvényét

Ilyen csillagot akárki fölrakhat. Ennek, az úrnak a haverjai vagytok, összebeszéltetek, és meg akartok zsarolni.

JOHN (igazolványát az orra alá dugja) Most már elhiszed?

LIZZIE (Jamesre mutat) És ő?

JOHN (Jameshez) Mutasd az igazolványodat.

James is megmutatja az igazolványát. Lizzie megnézi, aztán szó nélkül az asztalhoz lép, előveszi iratait, odaadja

(John Fredre mutat) Őt tegnap este hoztad föl? Tudod, hogy a prostitúció büntetendő cselekmény?

LIZZIE Igazán joguk van így rátörni az emberre hivatalos engedély nélkül? Nem félnek, hogy bajuk lehet emiatt?

JOHN Miattunk ne aggódj.

Szünet

Azt kérdeztem, fölhoztad-e magadhoz?

LIZZIE (a rendőrök belépte után megváltozott: keményebb és közönségesebb lett) Ne törjék a fejüket. Persze hogy fölhoztam. Csakhogy ingyen. Azt tán szabad.

FRED Az asztalon két tízdolláros bankjegyet találtok. Mindkettő az enyém.

LIZZIE Bizonyítsd be.

FRED (rá se néz, a két rendőrhöz) Tegnap reggel vettem föl a bankból huszonnyolc másikkal együtt. Egy sorozat. Csak meg kell nézni a számokat.

LIZZIE (hevesen) De nekem nem kellett. Visszalöktem azt a mocsok pénzét. Odavágtam az arcába.

JOHN Ha visszalökted, miért van mégis az asztalon?

LIZZIE (hallgat, majd) Végem van (Szinte bámulva néz Fredre, szinte lágy hangon) Hát ezért volt? (A másik kettőhöz) Tessék. Mit akarnak tőlem?

JOHN Ülj le. (Fredhez) Elmondtad neki? (Fred bólint) Mondom, hogy ülj le. (Egy karosszékbe löki) A bíró hajlandó szabadlábra helyezni Thomast, ha megkapja írásbeli vallomásodat. A vallomás kész, csak alá kell írnod. Holnap aztán rendesen kihallgatnak. Tudsz olvasni?

Lizzie vállat von, John egy papírt tesz elé

Olvasd el és írd alá.

LIZZIE Egy árva szó sem igaz az egészből.

JOHN Lehet. Hát aztán?

LIZZIE Nem írom alá.

FRED Kísérjétek be. (Lizzie-hez) Másfél év.

LIZZIE Igen, másfél év. De letelik, és akkor kikészítelek.

FRED Én is ott leszek.

Egymásra néznek

Táviratozni kéne New Yorkba. Azt hiszem, ott is számon tartják őnagyságát.

LIZZIE (csodálattal) Olyan piszok vagy, amilyen csak egy nő tud lenni. Férfiról sohase hittem volna, hogy ilyen piszok lehet.

JOHN Gyerünk már! Aláírod, vagy viszlek a sittre.

LIZZIE Inkább a sittre. Nem akarok hazudni.

FRED Nem akarsz hazudni, ringyó! Hát egész éjszaka mit csináltál? Amikor édesemnek, szerelmemnek, drágámnak hívtál? Az nem volt hazugság? Amikor lihegtél, hogy elhitesd velem, hogy élvezel, az nem volt hazugság?

LIZZIE (kihívóan) Ugye szeretnéd? Nem, nem hazudtam.

Összenéznek, Fred elkapja a tekintetét

FRED Fejezzük be. Itt a töltőtollam, írd alá.

LIZZIE Csak rakd zsebre.

Csönd, a három férfi zavarban van

FRED Tessék! Hát ide jutottunk! Ő a legderekabb férfi a városban, és most egy ilyen kis nő szeszélyétől függ az élete. (Föl-alá jár, aztán hirtelen odalép Lizzie-hez) Nézd meg ezt. (Fényképet mutat) Te már láttál egypár férfit a büdös életedben. Ilyet láttál már? Nézd ezt a homlokot, ezt az állat, a kitüntetéseket a mellén. Nem, ne fordítsd el a szemed. Csak járd végig az utadat: ez az ember a te áldozatod, legalább nézz vele farkasszemet! Látod, milyen fiatal, milyen büszke, milyen szép! Nyugodt lehetsz, mikor kilép majd a börtön kapuján, tíz év múlva, össze lesz törve, mint egy aggastyán, kihull a haja meg a foga. Meg lehetsz majd elégedve magaddal: szép munkát végeztél. Eddig csak egy kis pénzt lopkodtál innen-onnan, most kiválasztottad a legkülönbet, és elveszed az életét. Egy szavad sincs? Hát rohadt vagy a csontod velejéig? (térdre kényszeríti) Térdre, kurva! Térdelj le annak a férfinak a képe előtt, akit meg akarsz becsteleníteni!

Clarke szenátor belép a nyitva maradt ajtón

SZENÁTOR Ereszd el! (Lizzie-hez) Álljon fel!

FRED Hello!

JOHN Hello!

SZENÁTOR Hello! Hello!

JOHN (Lizzie-hez) Clarke szenátor.

SZENÁTOR (Lizzie-hez) Hello!

LIZZIE Hello!

SZENÁTOR Nna. Most már kölcsönösen ismerjük egymást. (Lizzie-tnézi) Ez az a lány? Nagyon rokonszenvesnek látszik.

FRED Nem akarja aláírni.

SZENÁTOR Tökéletesen igaza van. Nem volt jogotok betörni hozzá. (John egy mozdulatára erélyesen) A legcsekélyebb jogotok sem. Bántalmazzátok és kényszeríteni akarjátok, hogy a meggyőződése ellen valljon. Ez az eljárás nem méltó Amerikához. Erőszakot követett el magán a néger, gyermekem?

LIZZIE Nem.

SZENÁTOR Rendben van. Hisz világos ez, mint a nap. Nézzen a szemembe. (Ránéz) Meg vagyok győződve, hogy nem hazudik.

Szünet

Szegény Mary! (A többiekhez) Nos, fiúk, gyerünk. Nincs itt már semmi dolgunk. Legföljebb az, hogy bocsánatot kérjünk a kisasszonytól.

LIZZIE Ki az a Mary?

SZENÁTOR Mary? A nővérem, ennek a szerencsétlen Thomasnak az édesanyja. Egy szegény, kedves öregasszony, aki ebbe bele fog pusztulni. Viszontlátásra, gyermekem.

LIZZIE (fojtott hangon) Szenátor úr!

SZENÁTOR Tessék, gyermekem.

LIZZIE Nagyon sajnálom.

SZENÁTOR Hát van itt helye sajnálkozásnak, ha egyszer megmondta az igazat?

LIZZIE Nagyon sajnálom… hogy ez az igazság.

SZENÁTOR Nem tehetünk róla, se maga, se mi, és senkinek sincs joga magától hamis tanúvallomást kívánni.

Szünet

Nem, ne is gondoljon többé szegénykére.

LIZZIE Kire?

SZENÁTOR A nővéremre. Hát nem őrá gondolt?

LIZZIE De igen.

SZENÁTOR Gyermekem, úgy olvasok a lelkében, mint egy nyitott könyvben. Megmondjam, mit olvastam ki? (Lizzie-t utánozza) „Ha aláírnám, a szenátor elmenne hozzá, és azt mondaná: ez a Lizzie MacKay derék lány, visszaadta a fiadat.” Mary könnyező arca pedig fölragyogna, s így felelne: „Lizzie MacKay? Sohasem felejtem el ezt a nevet.” - „Én meg, akinek családom sincs, aki a társadalom szélére szorultam, tudnám, hogy van egy egyszerű kis öregasszony, valahol, egy nagy házban, aki gondol rám, van egy amerikai édesanya, aki engem a szívébe zárt.” Szegény Lizzie, ne is gondoljon rá.

LIZZIE Fehér a haja?

SZENÁTOR Fehér, mint a hó. De az arca egészen fiatal. S ha a mosolyát látná… De nem fog mosolyogni soha többé. Isten vele. Holnap majd megmondja az igazat a bírónak.

LIZZIE Már megy is?

SZENÁTOR Hát igen: Őhozzá megyek. Be kell számolnom a beszélgetésünkről.

LIZZIE Ő tudja, hogy ön idejött?

SZENÁTOR Ő könyörgött, hogy jöjjek ide.

LIZZIE Szent Isten! És most várja? És most megmondja neki, hogy nem akartam aláírni? Hogy gyűlöl majd engem!

SZENÁTOR (vállára teszi kezét) Szegény gyermekem, nem szeretnék a maga helyében lenni.

LIZZIE Jaj, de szörnyű (A karkötőjéhez) Te szemét, te vagy az oka mindennek.

SZENÁTOR Tessék?

LIZZIE Semmi.

Szünet

Ezek szerint nagy baj, hogy az a néger nem követett el rajtam erőszakot.

SZENÁTOR (megrendültén) Gyermekem.

LIZZIE Maguknak oly jó lenne, nekem pedig oly keveset számítana.

SZENÁTOR Köszönöm!

Szünet

Úgy szeretnék segíteni magán.

Szünet

Sajnos, ami igaz, az igaz.

LIZZIE (szomorúan) Sajnos.

SZENÁTOR És az igazság az, hogy a néger nem követett el magán erőszakot.

LIZZIE (szomorúan) Sajnos.

SZENÁTOR Sajnos.

Szünet

Persze maga egy primitív igazságról beszél.

LIZZIE (nem érti) Primitív…

SZENÁTOR Igen, úgy értem, egy közönséges igazságról.

LIZZIE Közönséges? Hát nem az az igazság, hogy…?

SZENÁTOR De igen, az az igazság. Csakhogy... az igazságnak többféle fajtája van.

LIZZIE Azt képzeli, hogy a néger erőszakot követett el rajtam?

SZENÁTOR Nem, erőszakot nem követett el. Egy bizonyos nézőpontról nézve nem követett el erőszakot magán. Csakhogy, tudja én már öreg vagyok, sokat megéltem, gyakran tévedtem, és most már, néhány év óta valamivel ritkábban tévedek. És erről az egész dologról más a véleményem, mint magának.

LIZZIE Mi a véleménye?

SZENÁTOR Hogy is magyarázzam? Nézze csak. Képzelje el, hogy hirtelen megjelennék maga előtt az amerikai nemzet. Mit mondana magának?

LIZZIE (rémülten) Nem hinném, hogy volna valami mondanivalója számomra.

SZENÁTOR Maga kommunista?

LIZZIE Isten ments, dehogy!

SZENÁTOR Akkor pedig nagyon is sok mondanivalója lenne. így szólna: „Lizzie, választanod kell két fiam között. A kettő közül az egyiknek vesznie kell. Mit tehet ilyenkor az ember? Megtartja a jobbikat. Hát akkor válasszunk, melyik a jobbik. Jó?”

LIZZIE Jó. Ó, bocsánat! Azt hittem, hogy ön szól hozzám.

SZENÁTOR Én most a nemzet nevében beszélek. (Újra kezdi) „Lizzie, mire jó ez a néger, akit védelmezel? Véletlenül jött a világra, Isten tudja, hol. Én fölneveltem, s ő mivel hálálja meg ezt nekem? Semmivel. Tengődik, lop vagy kornyikál, hogy egypár színes rongyot vehessen magának, ő is az én fiam, s én éppúgy szeretem, mint a többit. De azt kérdem tőled: ember az ilyen? Ha meghalna, észre se venném.”

LIZZIE Milyen szépen beszél, szenátor úr!

SZENÁTOR (lenyűgözően) „A másik viszont, ez a Thomas, megölt egy feketét, nagyon rosszul tette. Csakhogy nekem szükségem van erre a fiúra. Százszázalékos amerikai, az egyik legősibb család leszármazottja, a Harvard-egyetemen végzett, most katonatiszt – és nekem szükségem van katonatisztekre -, kétezer munkás dolgozik a gyárában, s ha meghalna, kétezer ember válnék munkanélkülivé -, igazi vezéregyéniség, szilárd védőbástya a kommunizmus, a szakszervezetek és a zsidók ellen. Ennek a fiúnak élnie kell, neked pedig meg kell tartanod őt az élet számára. Erről van szó. És most válassz.”

LIZZIE Milyen szépen beszél.

SZENÁTOR Válassz!

LIZZIE (fölugrik) Tessék? Ja igen…

Szünet

Egészen összezavart, már azt sem tudom, hányadán állok.

SZENÁTOR Nézzen a szemembe, Lizzie. Megbízik bennem?

LIZZIE Meg, szenátor úr.

SZENÁTOR Feltételezi rólam, hogy rosszra akarom rábírni?

LIZZIE Nem, szenátor úr.

SZENÁTOR Akkor írja alá. Tessék, itt a tollam.

LIZZIE Gondolja, hogy meg lesz velem elégedve?

SZENÁTOR Ki?

LIZZIE A szenátor úr nővére.

SZENÁTOR Távolról úgy fogja szeretni magát, mintha lánya volna.

LIZZIE Talán még virágot is küld?

SZENÁTOR Az könnyen meglehet.

LIZZIE Vagy a fényképét, néhány sorral.

SZENÁTOR Az is meglehet.

LIZZIE Fölakasztanám a falra.

Szünet, izgatottan jár-kel

Micsoda história! (Visszalép a szenátorhoz) És ha aláírom, mi történik a négerrel?

SZENÁTOR Ugyan! A négerrel. (Vállára teszi a kezét) Ha aláírod, téged az egész város a szívébe zár. Az egész város. Valamennyi édesanya.

LIZZIE De…

SZENÁTOR Azt hiszed, hogy tévedhet egy egész város? Egy egész város, katolikus és református papjaival, orvosaival, ügyvédeivel, művészeivel, polgármesterével, tanácsnokaival, jótékonysági egyesületeivel? Azt hiszed?

LIZZIE Nem. Nem. Nem.

SZENÁTOR Add a kezed. (Vezeti a kezét) Kész. Köszönöm neked a nővérem és az unokaöcsém nevében, városunk tizenhétezer fehér embere nevében és az amerikai nemzet nevében, amelyet itt most képviselek. A homlokodat. (Homlokon csókolja) Gyerünk, fiúk. (Lizzie-hez) Este visszajövök, lesz még valami mondanivalóm. (Kimegy)

FRED (távozóban) Isten veled.

LIZZIE Isten veled.

A férfiak, kimennek, ő összehúzva marad ott, majd az ajtóhoz rohan

Szenátor úr ! Szenátor úr ! Nem akarom! Szakítsa el azt a papírt! Szenátor úr! (Visszajön a középre, gépiesen fölveszi a porszívót) Az amerikai nemzet! - (bekapcsolja) Az az érzésem, hogy átejtettek. (Dühösen porszívózik)

 

 

MÁSODIK KÉP

Szín: ugyanott, idő: tizenkét órával később. A lámpák égnek, az ablakok nyitva vannak, kint éjszaka. Kívülről növekvő zaj hallatszik. A néger megjelenik az ablakban, átveti magát a párkányon, és beugrik az üres szobába. Bemegy a színpad közepéig. Csöngetnek, akkor elrejtőzik egy függöny mögé. Lizzie kijön a fürdőszobából, ajtót nyit

LIZZIE Tessék.

Belép a szenátor

Nos?

SZENÁTOR Thomas az anyja karjaiban van. Mindkettőjük köszönetét hozom.

LIZZIE Boldog az édesanya?

SZENÁTOR Igen. Boldog.

LIZZIE Sírt?

SZENÁTOR Miért sírt volna? Erős asszony.

LIZZIE Maga azt mondta, hogy sírni fog.

SZENÁTOR Ezt így szokás mondani.

LIZZIE Ugye, ezt nem várta? Azt hitte a nővére, hogy gonosz nő vagyok, és a néger mellett fogok vallani.

SZENÁTOR Ő az Istenbe vetette bizalmát.

LIZZIE És mit gondol rólam?

SZENÁTOR Nagyon hálás magának.

LIZZIE Nem kérdezte, hogy milyen vagyok?

SZENÁTOR Nem.

LIZZIE Jóravaló lánynak tart engem?

SZENÁTOR Olyannak, aki megtette a kötelességét,

LIZZIE Vagy úgy…

SZENÁTOR És reméli, hogy ezután is meg fogja tenni.

LIZZIE Igen, igen...

SZENÁTOR Nézzen a szemembe, Lizzie. (Megfogja a vállát) Ugye, ezután is meg fogja tenni? Nem fog csalódást okozni neki?

LIZZIE Ne aggódjék. Amit mondtam, nem vonhatom vissza, mert Iesittelnek.

Szünet

Mi ez a kiabálás?

SZENÁTOR Semmi.

LIZZIE Elviselhetetlen. (Becsukja az ablakot) Szenátor úr!

SZENÁTOR Tessék, gyermekem.

LIZZIE Bizonyos abban, hogy nem tévedtünk? Hogy a kötelességemet teljesítettem?

SZENÁTOR Egészen bizonyos vagyok benne.

LIZZIE Én már nem tudok eligazodni, annyira összezavart. Magának túl gyorsan vált az esze, nem tudtam mindig követni. Hány óra lehet?

SZENÁTOR Tizenegy.

LIZZIE Nyolc óra még reggelig. Érzem, hogy a szememet sem fogom lehunyni.

Szünet

Az éjszakák éppoly melegek, mint a nappalok.

Szünet

És a néger?

SZENÁTOR Miféle néger? Ja az! Keresik.

LIZZIE Mit tesznek majd vele?

A szenátor vállat von, a kiabálás erősbödik. Lizzie az ablakhoz lép

Mi ez a kiabálás? Zseblámpás emberek járnak odalent, kutyákkal. Mi ez? Fáklyásmenet? Vagy… Mondja szenátor úr, mi ez? Mi ez?

SZENÁTOR (levelet vesz elő) Nővérem megbízott, hogy ezt adjam át magának.

LIZZIE (élénken) írt nekem? (Föltépi a borítékot, kivesz egy száz dollárost, tovább kutat levél után: nincs, összegyűri a borítékot, földhöz vágja. Megváltozott hangon) Száz dollár. A fia ötszázat ígért. Négyet megtakarítottak, meg lehetnek elégedve.

SZENÁTOR Gyermekem.

LIZZIE Fejezze ki köszönetemet nővére őnagyságának. Mondja meg, hogy jobban örültem volna egy kis vázának, harisnyának, bárminek, amit egy kis fáradsággal ő maga választott volna ki. De hát a szándék a fontos, nem igaz?

Szünet

Jól behúztak.

Egymásra néznek. A szenátor hozzálép

SZENÁTOR Köszönöm, gyermekem, kicsit elbeszélgettünk kettesben. Maga erkölcsi válságban van, és szüksége van az én segítségemre.

LIZZIE Főként dohányra van szükségem, de azt hiszem, maga meg én, mi meg tudnánk egyezni.

Szünet

Eddig jobban szerettem az öregeket, mert olyan tiszteletre méltó képük van, de most már kezdem belátni, hogy dörzsöltebb fickók a fiataloknál.

SZENÁTOR (vidáman) Dörzsölt fickó! Bár a szenátusban is hallanák ezt. Mily bájos közvetlenség! Van magában valami, amit a zűrzavaros életmódja sem tudott elrontani. (Cirógatja) Igen, igen. Van valami.

Lizzie megvetően tűri a simogatást

Ne kísérjen ki, még találkozunk. (Kimegy)

LIZZIE (dermedten ül a helyén. Fölveszi a pénzt, összegyűri, földhöz vágja, egy székbe hull, zokogásban tör ki. Kint közeledik az ordítozás, a távolból lövések. A néger előbújik, Lizzie elé áll. Ő fölemeli a fejét, fölsikolt) Ó! (Szünet, fölkel) Tudtam, hogy eljössz. Biztosan tudtam. Hol jöttél be?

NÉGER Az ablakon.

LIZZIE Mit akarsz?

NÉGER Rejtsen el.

LIZZIE Mondtam már, hogy nem.

NÉGER Asszonyom, hallja őket?

LIZZIE Igen.

NÉGER Megkezdődött a vadászat.

LIZZIE Miféle vadászat?

NÉGER Négervadászat.

LIZZIE Ha!

Hosszú szünet

Biztos, hogy nem láttak bejönni?

NÉGER Biztos.

LIZZIE Mit csinálnak veled, ha elkapnak?

NÉGER Benzin.

LIZZIE Mi?

NÉGER Benzin. (Magyarázó mozdulat) És meggyújtják.

LIZZIE Értem (Az ablakhoz lép, behúzza a függönyt) Ülj le.

A néger lerogyik egy székbe

Még csak ez kellett, hogy idegyere. Hát ennek sohasem lesz vége? (Csaknem fenyegetően közeledik hozzá) Utálom a bonyodalmakat, tudod? (Dobbant) Utálom! Utálom! Utálom!

NÉGER Ők azt hiszik, hogy bántalmaztam önt.

LIZZIE És?

NÉGER Itt nem fognak keresni.

LIZZIE Tudod, hogy miért vadásznak rád?

NÉGER Mert azt hiszik, hogy bántalmaztam önt.

LIZZIE Tudod, ki mondta ezt nekik?

NÉGER Nem.

LIZZIE Én.

Hosszú szünet, a néger ránéz

Hát ehhez mit szólsz?

NÉGER Miért mondta ezt, asszonyom? Ó, miért tette ezt velem?

LIZZIE Ha én azt tudnám.

NÉGER Nem ismernek majd irgalmat. Korbáccsal verik ki a szememet, és kannaszám locsolják rám a benzint. Ó, miért tette ezt? Hiszen én nem bántottam önt.

LIZZIE Dehogynem bántottál. Ha tudnád, mennyire megbántottál!

Szünet

Nem akarsz most megfojtani?

NÉGER Gyakran kényszerítik az embert, hogy az ellenkezőjét mondja annak, amit gondol.

LIZZIE Igen. Gyakran. És ha nem sikerül erővel, akkor megkevernek, míg bedőlsz nekik.

Szünet

Nos? Mi lesz? Nem fojtasz meg? Derék fickó vagy.

Szünet

Holnap estig elrejtlek.

A néger egy mozdulatot tesz

Ne nyúlj hozzám, nem szeretem a négereket.

Kint kiáltozás, lövések

Jönnek. (Az ablakhoz lép, széthajtja a függönyt, kinéz az utcára) Most aztán jól nézünk ki!

NÉGER Mit csinálnak?

LIZZIE Az utca két sarkára őröket állítottak, és minden házat átfésülnek. Pont ide kellett jönnöd. Biztosan meglátott valaki, amikor befordultál az utcába. (Újra kinéz) Nna. Itt vannak. Jönnek föl.

NÉGER Hányan vannak?

LIZZIE Öten vagy hatan. A többi lent vár. (Visszamegy a négerhez)

Ne reszkess. Ne reszkess, a mindenit!

Szünet

(A karkötőhöz) Te rohadt kígyó! (Földhöz vágja, rátapos) Te mocsok! (A négerhez) Pont ide kellett jönnöd?

A néger föláll, elindul, mintha menne

Itt maradsz. Ha kilépsz, véged van.

NÉGER A háztető.

LIZZIE Ilyen holdfényben? Fölmászhatsz, ha éppen céltábla akarsz lenni.

Szünet

Várjunk csak. Alattunk még két emeletet kell átkutatniok. Mondom, hogy ne reszkess.

Hosszú szünet, föl-alá jár. A néger összetörten ül a széken

Van fegyvered?

NÉGER Ó! Nincs.

LIZZIE Jó. (Kotorászik a fiókban, kivesz egy revolvert) Ajtót nyitok nekik, és behívom őket. Huszonöt év óta maszlagolnak ősz hajú édesanyákkal, háborús hősökkel, amerikai nemzettel. De most átlátok rajtuk. Többször nem húznak be. Ajtót nyitok, és azt mondom: „Itt a néger. Itt van, de ártatlan. Hamis vallomást csikartak ki tőlem. Esküszöm a Mindenhatóra, hogy ártatlan.”

NÉGER Nem fogják elhinni.

LIZZIE Az lehet. Lehet, hogy nem hisznek nekem, de akkor te rájuk szegezed a revolvert, s ha nem mennek el, közibük lősz.

NÉGER Majd jönnek mások.

LIZZIE Azokat is lelövöd. És ha meglátod a szenátor fiát, vigyázz, hogy el ne hibázd, mert ő főzte ki az egészet. Kutyaszorítóban vagyunk, nem? Mindenképpen ez az utolsó lehetőségünk, mert én mondom, ha itt találnak nálam, egy vasat sem adnék a magam életéért. Hát, ha már meg kell dögleni, legalább nem leszünk egyedül. (Odanyújtja a revolvert) Nesze! Mondom, hogy vedd el.

NÉGER Nem tudom megtenni, asszonyom.

LIZZIE Mit?

NÉGER Nem tudok fehér emberre lőni.

LIZZIE Ugyan! Majd ők is szégyellik magukat!

NÉGER Ők fehérek, asszonyom.

LIZZIE Hát aztán? Amiért fehérek, joguk van levágni téged, mint egy disznót?

NÉGER ők fehérek.

LIZZIE Mamlasz! Ugyanolyan balek vagy, mint én. Hát akkor, ha mindenkinek ugyanaz a véleménye…

NÉGER Asszonyom, miért nem lő ön?

LIZZIE Mondom, hogy balek vagyok.

A lépcsőn léptek hallatszanak

Itt vannak. (Fölnevet) Jól nézünk ki.

Szünet

Fuss a WC-be. És meg ne moccanj. Tartsd vissza a lélegzetedet.

A néger engedelmeskedik, Lizzie vár. Csöngetnek. Keresztet vet, fölveszi a karkötőt, ajtót nyit. Puskás emberek lépnek be

ELSŐ FÉRFI A négert keressük.

LIZZIE Miféle négert?

ELSŐ FÉRFI Azt, aki a vonatban erőszakot követett el egy nőn, és borotvájával megsebesítette a szenátor unokaöccsét.

LIZZIE Az istenit, hát azt ne nálam keressék.

Szünet

Nem tudják, ki vagyok?

MÁSODIK FÉRFI Dehogynem. Én láttam magát tegnapelőtt, amikor leszállt a vonatról.

LIZZIE Nahát! Mert én vagyok az, akin erőszakot követett el, megértették?

Nagy zaj. Rábámulnak, szemükben érzéki vágy és borzalom. Hátralépnek

Ha idejönne, ebbe is belekóstolna!

Nevetés

EGYIK FÉRFI Nincs kedve megnézni az akasztást?

LIZZIE Jöjjenek értem, ha megtalálták.

EGYIK FÉRFI Hamarosan meglesz, cicuskám. Tudjuk, hogy ebben az utcában bujkál.

LIZZIE Sok szerencsét. (Kimennek, beteszi utánuk az ajtót, a revolvert az asztalra teszi) Kijöhetsz.

A néger kijön, letérdel, ruhája szélét csókolja

Mondtam, hogy ne nyúlj hozzám. (Nézi) Mégiscsak furcsa szerzet lehetsz te, ha így hajszol egy egész város.

NÉGER Pedig semmit sem követtem el, hisz asszonyom tudja.

LIZZIE Szerintük egy néger mindig elkövet valamit.

NÉGER Soha semmit. Soha. Soha.

LIZZIE (kezét a homlokára szorítja) Magam sem tudom már, hányadán vagyunk.

Szünet

Hanem azért egy egész város mégse tévedhet!

Szünet

A fene egye meg! Én már semmit sem értek.

NÉGER Így van ez, asszonyom. Mindig így van ez a fehérekkel.

LIZZIE Még te is bűnösnek érzed magad?

NÉGER Igen, asszonyom.

LIZZIE Pedig semmit se tettél.

NÉGER Semmit.

LIZZIE Hát akkor miért ad nekik mindig igazat az ember?

NÉGER Fehérek.

LIZZIE Én is fehér vagyok.

Szünet, kint léptek.

Jönnek lefelé. (Ösztönösen a négerhez húzódik, az reszket, de mégis átöleli a vállát. A léptek távolodnak, csönd. Lizzie hirtelen kiszakítja magát) No nézd csak! Milyen egyedül vagyunk. Mint két árva.

Csöngetnek, hallgatnak, ismét csöngetnek

Szaladj a WC-be.

Az előszobaajtón dörömbölnek. A néger elbújik, Lisztje ajtót nyit. Fred lép be

Megbolondultál? Mit dörömbölsz az ajtómon? Ide ugyan nem jössz be, elegem van belőled. Menj innen, menj innen, te piszok. Takarodj!

Fred hátratolja, becsukja az ajtót, vállára teszi a kezét. Hosszú szünet

Nna?

FRED Te vagy az ördög.

LIZZIE Azért akartad betörni az ajtómat, hogy ezt elmondhasd? Milyen a képed! Honnét jössz?

Szünet

Felelj.

FRED Elfogtak egy négert. Nem az igazit ugyan, de azért meglincselték.

LIZZIE Na és?

FRED Ott voltam.

Lizzie füttyent

LIZZIE Értem.

Szünet

Biztosan élvezeted telik abban, ha a szemed előtt meglincselnek egy négert.

FRED Téged kívánlak.

LIZZIE Mi?

FRED Te ördög. Megbabonáztál. Ott voltam köztük, kezemben a revolver, a néger meg egy ágon himbálózott. Rá néztem, és rád gondoltam. Kívántalak. Hát nem furcsa?

LIZZIE Eressz el. Azt ajánlom, eressz el.

FRED Hogy lehet ez? Mit tettél velem, te boszorkány? A négert néztem, és téged láttalak. Téged láttalak himbálózni a lángok fölött. Lőttem.

LIZZIE Te rohadt! Eressz el. Eressz el, te gyilkos.

FRED Mit tettél velem? Úgy hozzám nőttél, mintha egy testrészem lennél. Mindenütt téged látlak. Látom a hasadat, azt a bitang szuka-hasadat, kezemben érzem a tested melegét, orromban a szagodat. Idáig rohantam, nem tudom azért-e, hogy megöljelek, vagy azért, hogy erőszakkal a magamévá tegyelek. De most már tudom. (Hirtelen elengedi) Nem fogok elkárhozni egy szajháért. (Hozzálép) Igaz, amit reggel mondtál?

LIZZIE Mit mondtam?

FRED Azt, hogy jó volt.

LIZZIE Hagyj békén.

FRED Esküdj meg, hogy igaz. Esküdj meg! (Kicsavarja a nő csuklóját)

A WC-ből zaj hallatszik

Mi ez? (Hallgatózik) Itt van valaki.

LIZZIE Meg vagy őrülve. Nincs ott senki.

FRED De igen. A WC-ben. (Odalép)

LIZZIE Itt maradsz.

FRED No látod, hogy van ott valaki.

LIZZIE A mai vendégem. Egy pasas, aki fizet. Na, meg vagy elégedve?

FRED Vendég? Neked nem lesz több vendéged. Soha többé. Te az enyém vagy.

Szünet

De ezt látni akarom. (Kiált) Jöjjön ki!

LIZZIE (kiált) Ne gyere ki! Csapda!

FRED Büdös kurva. (Félrelöki, az ajtóhoz lép, kinyitja)

A néger kijön

Hát ez a te vendéged?

LIZZIE Elbújtattam, mert halálra keresik. Rá ne merj lőni, hisz tudod, hogy ártatlan.

Fred revolvert húz elő. A néger hirtelen nekilendül, föllöki, kirohan. Fred utána

(Lizzie utánuk fut az ajtóig, és kiabálni kezd) Ártatlan! Ártatlan!

Két pisztolylövés hallatszik, visszajön, arca megkeményedik. Az asztalhoz lép, fölveszi a revolvert. Fred visszajön. Lizzie feléje fordul, háttal a közönségnek, a fegyvert a háta mögött tartja. Fred a magáét az asztalra dobja

Na? Lelőtted?

Fred nem felel

Jó. Hát akkor most rajtad a sor. (Célba veszi)

FRED Lizzie! Gondolj az anyámra.

LIZZIE Kuss! Ezt már elsütöttétek egyszer.

FRED (lassan közeledik felé) Az első Clarke egyedül irtott ki egy egész erdőt, saját kezűleg ölt meg tizenhat indiánt, míg a tizenhetedik meg nem gyilkolta. A fia építette itt a fél várost, tegeződött Washingtonnal és Yorktown alatt esett el az Egyesült Államok függetlenségéért. Az ükapám a Vigilance Committee elnöke volt San Franciscóban, s a nagy tűzvészkor huszonkét ember életét mentette meg. A nagyapám visszajött ide, megtelepedett, megásta a Mississippi-csatornát, és ő lett az állam kormányzója. Az apám szenátor, utána én leszek a szenátor, én vagyok a család utolsó férfitagja. Mi teremtettük ezt az országot, s történelme a mi családunk története. Vannak Clarke-ok Alaszkában, New Mexicoban, a Philippi-szigeteken. Rá mernél lőni egész Amerikára?

LIZZIE Ha még egyet lépsz, kinyírlak.

FRED Lőj, hát lőj! Látod, hogy nem tudsz? Olyan lány, mint te, nem lőhet rá egy olyan férfira, mint én vagyok. Ki vagy te? Mit keresel a világon? Ismerted akár csak a nagyapádat? Nekem jogom van élni: sok minden vár rám, és sok mindent kell elvégeznem. Ide azt a revolvert.

Lizzie odaadja, Fred zsebrevágja

Ami a négert illeti, úgy rohant, hogy elhibáztam.

Szünet

(Átöleli a vállát) Fölköltöztetlek a domb tetejére a folyó túlsó partjára. Egy szép kertes villába. A kertben sétálhatsz, de kijönnöd nem szabad, nagyon féltékeny vagyok. Minden héten háromszor meglátogatlak, mikor besötétedik: kedden, csütörtökön és víkendkor. Néger cselédeid lesznek, és több pénzed, mint valaha is álmodtad volna, de minden szeszélyemet teljesítened kell. Én pedig szeszélyes vagyok.

Lizzie kissé átengedi magát

Igaz, hogy jó volt? Felelj. Igaz?

LIZZIE (fáradtan) Igaz.

FRED (megveregeti az arcát) Akkor minden rendben van.

Szünet

A keresztnevem pedig Fred.

Függöny

megosztás
Az alábbi szöveg a klasszikus modernség megértését segítő metanarratíva. Zsófi karakterét a 11.A osztállyal közösen alkottuk, történetét a tárgyalt alkotók (Móricz, Kosztolányi stb.) művei nyomán formáljuk. (A jegyzeteket külön cikkben közöljük.)

1.

- Zsófia! 

Megremegtek a kristálypoharak a szalonban, ahogy a méltóságos úr hangja már harmadszor hasított bele a tavaszi reggel álmos nyugalmába. A termetes bíró barna házikabátjában állt az ebédlő közepén, kővé dermedve, mintha legalábbis egy kettős gyilkosság helyszínét nézné borzadva. 
- Megnézheti az ajánlását - motyogta a dühtől remegve. Sem a munkahelyén, sem itthon nem tűrte, ha erélyes utasításai válasz nélkül maradtak. Nem egy törvényszolgát helyeztek át más kerületbe az ő szíves közbenjárására. A házban azonban továbbra is néma csend volt, s a bíró előtt hideg nyugalommal feküdt a "bűnjel": a reggelihez terített asztal - reggeli nélkül. 

E percben sudár asszony jelent meg az ebédlő ajtajában, zilált hajjal, hálóköntösben. Az a fajta dáma, akinek szépsége és eleganciája nem a tükör előtt töltött percektől (óráktól) függött. Kamaszos báját csak hatványozta hangjának bársonyos tónusa. 

- Kedves, ne mérgezze magát már kora reggel. 

- Hát nem látja? - mutatott a bíró az asztalra, a népe hálátlanságát panaszoló király pózában. 

- Sofie kimenőn van - felelte hétköznapi könnyedséggel az asszony. 

- Van rendes magyar neve is annak a cselédnek. 

- De ő a Sofie-t szereti. 

- Persze, mert maga francia kokettet nevel belőle. Délelőtti kimenőt ad neki, anélkül, hogy velem egyeztetne a nap menetéről. 

- Károly - mondta szelíd mosollyal, de határozott hangon az asszony -, nem a bíróságon vagyunk. 

- Ez a baj! - csattant fel a férj, mintha csak a szikrát várta volna, hogy felgyújtson egy hordó puskaport: - Itt nincs rend, itt nincs fegyelem, itt mindent szabad! 

- Üljön le, kedves, magam forralok vizet. 

- Skandalum! Megtiltom! Még mit nem! 

- De ez semmiség... 

- Nem az, fiam! Ma szervírozunk helyettük, holnap takarítunk, holnapután már övék az egész világ! 

A bíró már az üres asztalnak szónokolt, s az asszony már vissza is ért a konyhából egy tálcán tojással, egy kosárban kenyérrel. Az ura közben leült, és magában morgott: nem is azért, hogy meggyőzze feleségét, hanem inkább hogy fenntartsa azt a kellemes idegállapotot, amelyben hétköznapjait tölti a bíróságon. 

- És azt el szándékozik mondani, hogy hol kódorog az a mihaszna? - kérdezte fennhangon, mikor a felesége már a teát is behozta, és maga is az asztalhoz ült. 

- Templomban - felelte röviden az asszony, s láthatóan nem is akart bővebben szólni. 

- Mi az ördögnek? - zsörtölődött a bíró, miközben felkoppintotta a tojást - Hiszen épp most múlt húsvét. Vagy már annyi bűne van, hogy ismét gyónnia kell? 

- Ma van hat éve, hogy meghalt az édesanyja - felelte az asszony szárazon, egyenesen férje szemébe tekintve. A bíró nem állta a nő átható tekintetét, félrefordult, és halkan méltatlankodva jegyezte meg: 

- És ez elég ok arra, hogy felboruljon a világ rendje... 

 

2.
Némán költötték el a reggelit. Máskor a bíró már a pirítós után felüti az újságot, és jókat zsörtölődik a világ hírein, amelyek mintha csak azért kerülnének sajtó alá, hogy a méltóságos úr véleményt mondhasson róluk. Most azonban bosszúsan forgatta a szemét, amíg várta, hogy éjsötétre színeződjön a tea. Szeretett volna mérgelődni azon, hogy Zsófia hanyagsága miatt most nem jut hírekhez, azonban félt, hogy a készséges asszony nyomban leszalad a házmesterhez a hírlapért. Az lenne csak botrány.


Halk kopogás hangzott az előszobából, mire az asszony észrevétlenül összerezzent. Remélte, hogy Sofie később ér majd haza, miután a bíró távozott, és nem kell szegénynek végighallgatnia a jogszabályokkal és történelmi kitérőkkel zsúfolt fontoskodó dorgálást. Ő maga szaladt ajtót nyitni, miközben férje a kávét kevergetve morgott:

- Már kulcsot sem hord a mihaszna. A gazda nyisson ajtót a cselédnek? Mi lesz így... - elharapta a mondat végét, mert a bejáratnál nem Sofie jelent meg, hanem a házmester.

- Méltóságos úr. Méltóságos asszony - az alacsony, megtört alak mindig a kelleténél egy leheletnyivel mélyebben hajolt meg a ház legrangosabb lakói előtt. Biztos, ami biztos.

- Mit óhajt? - kérdezte a bíró pontosan azzal a sértődött fölényességgel, ahogy a szobája ajtaján reszketve kopogtató törvényszolgákat szokta riogatni.

- A napi sajtó, méltóságos uram - felelte a házmester, főkomornyikokat majmoló mozdulattal nyújtva a zörgő újságot.

- Zsófia bement volna érte hazafelé jövet - mondta szárazon a bíró, és vaskos ujjaival az asztalra mutatott. A hanyagságnál jobban csak a fölösleges buzgólkodást utálta.

- Mégis bátorkodtam... azért bátorkodtam méltóságod zavarni, hogy még mielőtt elindulna a törvényszékre... ha méltóztatna egy pillantást vetni a címlapra - ezzel odanyújtotta neki a Pesti Hírlapot, amelynek hatásvadász vezércikke öles betűkkel hirdette: "A végzet és kapzsiság megöltek másfélezer embert."

A bíró elvette a lapot, és kifejezéstelen arccal merült az olvasásba, éppen úgy, ahogy az ügyiratokat futja át nehéz bársonyszékében. A házmester, mint a hűséges kutya, csillogó szemmel várta, hogy gazdája a cikk végére érjen és megdicsérje őt figyelmességéért. Mert bizony hogy venné ki magát, ha egy fővárosi bíró nem értesülne időben egy ilyen világrengető hírről. Persze azt hiába várja, hogy a gőgös gazda értékelje a házmester figyelmességét. Legfeljebb csak kevésbé lesz goromba pár napig.

Az asszony le akarta szedni az asztalt, de tudta, hogy férje milyen patáliát rendezne miatta a házmester távozása után, így inkább csak leült az ablak mellé egy régi francia székbe, és a párkányon táncoló napsugarakat figyelte. Nappali álmodozásából az ajtó halk zörrenése ébresztette fel: a házmester alázatosan surrant ki, miután a bíró hanyagul intett, hogy távozhat.

- Másfél ezer halott - súgta a bíró, mintha egy édes kis titkot adna tovább -, ez a túlzott becsvágy ára. 

Ám mivel az asszony értetlenül nézett rá, hozzátette:

- A Titánia. Pontosabban: a Titanic.

- De hiszen tegnap azt írták, hogy mindenkit kimentettek. Ne higgyen, kérem, ezeknek a szenzációhajhász cikkeknek - felelte az asszony, bár maga is jól tudta, hogy amit másnap írnak, az már igaz szokott lenni.

- Ez jár annak, aki gőgös önelégültségében megkísérti a Sorsot.

- Károly, ártatlanok haláláról beszélünk!

- Vagyonukkal kérkedő iparmágnások, családi hírnevüket foltozgató arisztokraták! Megérdemelték. Hat nap átsuhanni a jeges óceánt?

- Legyen önben irgalom.

- Egy magyar nemes sosem kérkedne így a világ előtt. 

- Óh, hát erről van szó! - sóhajtott fel az asszony, amikor megértette, hogy a katasztrófa csak egy újabb ürügy arra, hogy férje a magyar nemzet erkölcsi nagyságáról, a magyar lélek ősi tisztaságáról prédikáljon vég nélküli, indulatos monológjában, amely a többi nemzetet (különösen a nyugatiakat) rendkívül rossz színben tünteti fel, a franciákat pedig egyenesen gyalázza.
Az asszony leszedte az asztalt, míg férje folyamatos dühöngés közepette felöltözött, majd egy kurta köszönés kíséretében elindult a törvényszékre.

 

3.

Panaszosan reccsent az templom nehéz ajtaja. Éppen csak résnyire nyílott ki, s mire a kíváncsi hívek hátranéztek, már be is surrant egy vékony, reszkető árnyék. Csak a Ferenc-oltár mellett ülő vénasszonyok láthatták, ahogy egy cselédlány belép a gyóntatófülkébe. 

- Szégyentelen - morogta az egyik, sötét főkötőben.

A másik csak most riadt fel a rózsafüzérből, s tanácstalan tekintetét látva folytatta a főkötős:
- Biztos egy kikapós legény ejtette meg.

- Aranka! - nézett szét rémülten a rózsafüzéres -, Isten házában...!

- Ezek nem ismernek se Istent, se embert - folytatta a másik - Van képe idejönni, és az Úr irgalmát kérni. Akkor kellett volna gondolkodni, amikor...

- Sssss. Miért gondol rögtön a legrosszabbra?

- Ismerem a fajtáját. Az ilyen még kikezd a gazdával is, aki aztán fizetheti a tíz forintot az elpottyantott fattyúért.

- Hallgasson! Jön! - sziszegte a rózsafüzéres, és megszorította a másik karját.

A pap mellén összekulcsolt kézzel elhaladt a mellékhajóban, s gépiesen biccentett a Miatyánkba merült asszonyoknak. Nagyot roppant alatta a gyóntatófülke deszkája, amint leült a bársonnyal bevont padra, és feladta a kezdő szentenciát:

- Hallgatlak, fiam.

Alig észrevehető sóhaj szűrődött át a sűrű rácson.

- Könnyíts lelkeden, hogy a gyónás szentsége által az Anyaszentegyház közbenjárhasson Mennyei Urunk kegyelméért.

- Mit gondolnak rólunk a holtak, atyám?

Váratlanul érte a papot a teológiai kérdésfelvetés. Megköszörülte a torkát, amitől hirtelen nehéz, száraz köhögés fogta el. Dörögve visszhangoztak a falak.

- Mondtam: a gazdája ejtette meg – bökte oldalba Aranka a szomszédját.

A pap lassan összeszedte hangját.

- Fiam. Nem a holtak ítélkeznek felettünk, hanem a Mindenható Úristen, aki gyűlöli, ha gyarló emberek avatkoznak szent dolgaiba.

- Ma hat éve veszítettem el az édesanyámat.

Pillanatnyi mély csönd.

- Imádkozzál, hogy az ő lelke bebocsátást nyerjen az örök boldogság birodalmába, s gyónj meg híven, hogy te magad is tiszta szívvel kerülj a Világ Bírája elé.

- Meglopom a gazdáimat.

- Leányom!

Nem is annyira a lopás ténye miatt háborodott fel a pap (hiszen köztudott, hogy alkalmasint minden cseléd elcsen ezt-azt), hanem mert úgy tetszett neki, mintha a lány kérkedne bűne folytonosságával. De vajon milyen holmi az, aminek hiányára a gazdái még nem figyeltek fel?

- Asszonyom minden reggel félretétet velem egy pirítóst, minden délben egy süteményt, és minden este egy csésze teát. Szeretné, azt mondta, ha majd megőrizném jó emlékezetemben. Elfogadtam ajándékait, de csak azért, hogy titokban levihessem azokat Ilonkának. Két hete azonban...

- Ilonka? - szólt közbe a pap.

- Az udvarban laktak, hátul, a házmester háza végében, de itt hagyta az anyja. Miután Ilonka a télen... a lábát kellett levágni. Azt mondta, visszajön, de fél éve színét sem láttuk. Ő meg folyton beteg és sovány...

- És te odaadod neki, amit asszonyodtól kapsz. Nemes, keresztény cselekedet, leányom.

- Ám a méltóságos úr két hete megvonta ezt a járadékot, miután összeveszett asszonyommal valamilyen fölösleges kiadáson. Azóta...

- Gazdáid istenfélő emberek? - kérdezte hirtelen a pap, s a rövid csendből nyomban kiolvasta, hogy nem igazán. Miért is lennének? A jólét elpuhítja a lelket, s kinyitja az új bálványok számára.

- Leányom, a Mindenható Isten megbocsátja bűnödet, ha tovább nem vétkezel.

- Tisztelendő Atyám! Így ki gondoskodik Ilonkáról?

- Nyugodj meg, gyermekem, az Úr megtalálja a módját, hogy segítsen a legelesettebb teremtményén is.

- Ha pünkösdig nem jön haza az anyja, a házmester kiteszi az utcára.

- Fiam, ez nem a te...

- Atyám, kérem, vegye magához őt.

- Hogy gondolod...?

- A szatócstól tudom, hogy a tisztelendő úr korábban lelencházat vezetett. Bizonyára van még befolyása ahhoz, hogy ott Ilonkát...

- Egyéb gyónni való? - a pap oly hidegen vágott közbe, hogy a lány egészen megijedt. Nem tudhatta szegény, hogy a tiszelendő úr elevenébe tapintott, nem tudhatta, hogy az atya milyen buzgón próbálja maga mögött hagyni azokat a gondokat (és adósságokat), amelyek az évek során felgyülemlettek a dunántúli egyházkerületben.

- Hétvégén kihallgattam gazdáimat - kezdte remegve a lány -, nem szántszándékkal, hanem mert nem tudtam szabadulni attól, amit véletlenül meghallottam. Asszonyom és a nagyságos úr vitatkoztak, és...

A pap némasága még fenyegetőbb volt, mint az előbbi türelmetlen sürgetés.

- Atyám, napok óta gyötrődöm. Mi az a "kis halál"?

- Mit beszélsz...? - a fojtott düh pokoli energiái feszegették a szűk fülkét.

- A nagyságos úr azt mondta, hogy a "kis halál" nem jár a nőknek, mert megbetegszenek tőle, asszonyom viszont állította, hogy a "pötimor" egészséges, és használ a kedélyének...

A pap magából kikelve kiáltotta:

- Tűnj el innét, ördögfia, aki gúnyt űzöl a gyónás szentségéből! Tűnj el, soha ne merészkedj többé az Úr színe elé!

A lány zavarában el sem mert indulni, de mikor a pap nagyot toppantott, ijedten felcsapta az ajtót és kirohant a templomból. A rózsafüzéres rémült pillantással nézett utána, a főkötős pedig elégedetten húzta ki magát, és kereste a fülkéből kilépő pap tekintetét, hogy egy jelentőségteljes pillantásra összenézhessen vele.

 

4.

A lány gyámoltalanul szédült ki az utcára. A súlyos, kéttornyú épület mintha kiköpte volna magából. Éppen úgy, mint tíz hónapja, amikor a zajos gőzösből először lépett ki a nagyváros vak forgatagába. Milyen más ez az állandó zaj, mint a Bakony bölcs némasága! Milyen más volt a nyári pavilon a kastély kertjében, ahol az öreg gróf annyit mesélt a lánynak. Halála előtt sokat mesélt a fővárosról, a kőrengetegről, egymáshoz préselt házak labirintusáról, ahol hivalkodó bankházak és sötét kaszinók között szorong a templom, amelynek papja már nem ismeri név szerint a híveket.

 

Milyen más a Szent Antal kápolna ott a magaslaton, ahonnét az egész világot látni lehet. Ha ott kilépett a mise után, át akarta ölelni az egész világot. Itt, ha kilép, felborítja egy rohanó halaskofa. A gróf megmondta, hogy a nagyvárosi emberek már nem találják Istent - mert nem találják önmagukat sem. A város egy nagy vásártér, ahol az árucikk maga az ember. S nincsenek vevők, csak árusok, mindenki fennen hirdeti portékáját, gőgösen nyilatkoztatja ki önmagát, s az Isten már rég nem jut szóhoz ebben a hangzavarban. A lány borzadva gondolt a sötét kötéses könyvre, amelynek kimondhatatlan nevű német szerzője először írta le: "Isten halott". Zokogás vágya tört fel a lányból, amint házuk kapuján belépve felidézte az öreg gróf halálos ágyát, amelyen a legvégső, legrettenetesebb tanácsokat suttogta neki a haldokló: "Isten - bizonyos értelemben - tényleg halott. Zsófia, tudnod kell, hogy..."

 

Ám most a könnyek nem a gróf szavai miatt szakadtak ki, hanem mert a bejárati ajtón át mélyen szomorú melódia szűrődött ki: a nagyságos asszony zongorázott.

Sosem tévesztett – de nem is játszott sokat, mert kifárasztotta a figyelem. Egyszer azt mondta a lánynak: Nagy kár, Sofie, hogy nem tudsz zongorázni. jó volna itt ülni a pamlagon és csak elmerülni a zenében.” A lány elpirult ezt hallván, éppen úgy, mint amikor portörlés közben lelökte a kottákat, és kihullott belőle egy lap a nagyságos asszony kézírásával: „C.B.: Egy dög”.

 

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
   melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
   váratlan egy iszonyu dög

nyitotta lábait cédán magasba lökve,
   mig izzadt méreg járta át,
élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
   kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek
   úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
   azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
   nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
   azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,
   folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
   másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
   s gyöngyözve néha felszökellt:
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
   sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
   mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
   ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
   kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
   a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
   nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor újra
   lakmározhat a tetemen.

- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
   ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága
   te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
   az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
   s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
   vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
   elrothadt szerelmeimet!

 

megosztás
Az alábbiakban összegyűjtünk minden forrást, amely a 12.A és a 13.E osztály tételsorához kell. Vannak hosszabb cikkek, összefoglaló táblázatok, audio felvételek és tömör tételvázlatok. A tételek sorrendben vannak, a linkek segítenek az eligazodásban.

1. tétel: Petőfi Sándor: Az apostol

 

 Források (kattints a linkre):

- cikk: http://irodalom.net/cikk/45
- a mű rövidített szövege:  http://irodalom.net/cikk/10
- audio (link)
- a szóbeli érettségin használható rövidített szöveg (letöltés)

 

 

2. tétel: Arany János: A walesi bárdok

 

Források (kattints a linkre):

- cikk: http://irodalom.net/cikk/14
- audio: (link
- a szóbeli érettségin használható szöveg (letöltés)

 

 

3. tétel: Ady Endre szerelmi költészete

 

- a szóbeli érettségin használható szöveg (letöltés)

Debrecen jogakadémia - otthagyta, inkább újságírással foglalkozott
Nagyvárad (1900) újságot ír, nagyvárosi életet él - van két kötete, de a versei nem jók, sokkal inkább a cikkek
Léda (Diósyné Brüll Adél: művelt, nagyvilági asszony) felfigyel a cikkeire, és Párizsba hívja
1904 Ady első párizsi útja
1906 Új versek kötet - szakít: a közvélemény egy része imádja, a másik utálja (kritika: érthetetlen, erkölcstelen, istenkáromló, hazafiatlan)
1908-tól már védi a Nyugat
[Nyugat folyóirat
- 1908-ban indult, célja a magyar irodalom nyugati szintre emelése volt, nevében is benne van, hogy a nyugati irodalmat tekintette mintának.
- A közvélemény egy része idegenkedve, ellenségesen fogadta (konzervatívok, a népies-nemzeti költészet hívei, Petőfi utánzók)
- a minőséget a kérlelhetetlen főszerkesztők biztosították, mint például Osvát Ernő (tőle még a legnagyobbak is tartottak)
- a harmincas években Babits vezette, a lap az ő halálával szűnt meg 1941-ben]
1912-ben szakít Lédával végleg
1915-ben veszi feleségül Csinszkát (Boncza Berta)
1919-ben halt meg


szerelmi költészete:
AZ ÉN MENYASSZONYOM 
megfogalmazza az ideálját: nem kell elismert, képmutató, mintanő - a lényeg, hogy hűséges és odaadó legyen - csak egymást istenítsék:
»Bűn és szenny az élet, Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.« "utcasarkok rongya"


HÉJA-NÁSZ AZ AVARON
Léda-vers - ambivalens (két előjelű: Se veled, se nélküled)
"Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk" 
egyszerre nász (szerelem) és harc
"csókos ütközetek"
alapkép: a két szerelmes héja párként jelenik meg (általában a szerelmesek inkább galambok, nem ragadozó madarak)
mozgás: szállnak a Nyárból (boldogabb idők) az Őszbe (bánatba), a végén le is hullanak
szimbólumokban jeleníti meg a kapcsolatuk állomásait


LÉDÁVAL A BÁLBAN
a helyszín szimbolikus, a bál az élet, amelyben Ady és Léda negatív hatással van a környezetre
előtte/utána állapot:
zene, tánc, forróság, boldogság csend, megállnak, téli szél, sírnak
"Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk" A 20. századi költő különleges kapcsolatban van a halállal, a bánattal, a lelki betegséggel. Belemerül ezekbe.

 

ELBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET
1912 - akkor már egy éve levelezett Csinszkával
a cím ironikus (mert a vers minden, csak nem szép)
sokadik szakítás, de ez már az utolsó, mert a vers megalázó és igazságtalan:
- "Egyenlőtlen harc" (Ady erősebb)
- "csak téged sajnállak"
- "Sohase kaptam, el hát sohse vettem"
- "unott, régi csókon lép át"
- "hozzám tartozni lehetett hited"
- "Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve." (azt mondja, ő tette naggyá Lédát a verseivel, pedig minimum kölcsönös a dolog)
- "Általam vagy, mert meg én láttalak" (Léda-komment: "Hol voltál te 1900-ban?!")
Léda további lehetőségei:
1. "Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág / Rég-pihenő imakönyvből kihullva" - tud-e majd emelt fővel, méltóságteljesen bukni?
2. "elhagyott némber kis bosszuját / Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben" - megpróbálja féltékennyé tenni Adyt

 

 

4. Babits Mihály háborúellenes költészete

 

cikk:  http://irodalom.net/cikk/116 

- a szóbeli érettségin használható szöveg (letöltés)

 

5. Apa és fiú viszony Kosztolányi Dezső novelláiban

 

cikk: http://irodalom.net/cikk/118 (olvasd el, készíts vázlatot belőle)

- a szóbeli érettségin használható szöveg (letöltés)

 

6. tétel: A rend mint társadalmi igény József Attila költészetében

 

- a szóbeli érettségin használható szöveg (letöltés)

József Attila egész élete egzisztenciális válság:
- 3 éves, amikor apja elhagyja a családot;
- 14 éves, amikor meghal az édesanyja;
- az Öcsödi nevelőszülők "Pistának" nevezik
- a szegedi egyetem egyik tanára (Horger Antal) eltanácsolja a Tiszta szívvel c. verse miatt
- nyomorog
- lelkileg megterhelik a kapcsolatai
- skizofréniával kezelik (hibásan)

Hasonló az ország sorsa is:
1914-18: első világháború
1919: Tanácsköztársaság
1920: Trianon


A két világháború között ideológiai harc: nemzeti vs. marxista

Marxizmus: filozófia, amely a társadalom átalakítását három szakaszban képzeli el:
1. proletárdiktatúra (véres polgárháború) lásd: 1919
2. szocializmus (átmeneti korszak)
3. kommunizmus, a magántulajdon megszűnése

A marxizmus éppen olyan elvakult és erőszakos, mint a középkori vallásosság. Nem tűri a másként gondolkodókat: ezért zárják ki József Attilát az illegális kommunista pártból.

A társadalmi változással kapcsolatos versei tisztánlátók, kritikusak, és nagyszabású jövőbeli látomásokat mutatnak fel.


A város peremén (1933)

Felütése erős: korunk egy nagy rakás guano

A proletariátus (városi munkásréteg) definíciója:
"Nem isten, nem is az ész, hanem / a szén, vas és olaj, / a való anyag teremtett minket" (szembehelyezi magukat a múlttal, és megjelenik a materializmus (anyagelvűség) eszméje)

"Papok, katonák, polgárok után / így lettünk végre mi hű / meghallói a törvényeknek" - minden korábbi társadalmi berendezkedés kritikája

Feszültség:
megjelenik az ellenség: "TI" (az elnyomók, kizsákmányolók)

Komplex kép:
a gép mint állat
a munkás mint gép
a munkás mint állat
"Ki inti le - talán a földesúr? - / a juhász vad ebét?"
"Velünk nevelkedett a gép."
"mind térdre omlotok / s imádkoztok hozzá, ki pusztán / a tulajdonotok."
A nagyipari szemlélet tárgyiasítja az embert, puszta munkaeszközzé degradálja. Ám ez az eszköz a gazda ellen fordulhat, és (jelentős számbeli fölénye miatt) bármikor győzhet.

A vers tetőpontja:
a MI (proletárok) és TI (elnyomók) szembenállása
"Im itt vagyunk, gyanakvón s együtt, / az anyag gyermekei."
Ám az üzenet nem az, ami 1919-ben volt ("Fegyverbe!"), hanem:
"Emeljétek föl szivünket! Azé, / aki fölemeli."
Azaz: nem harcra ösztönöz, hanem arra, hogy erőt és egységet mutasson a munkásosztály, remélve, hogy a hatalom majd észbe kap. Az "emeljétek föl szivünket" a katolikus mise egyik fontos mondata, amely a társadalmi megegyezés vágyát fejezi ki.

Kulcsszó: rend
"Mig megvilágosúl gyönyörű képességünk, a rend"
József Attila hite az, hogy az emberiségbe "bele van kódolva" a békés, hatékony társadalmi lét, ehhez csak össze kell békíteni az elmét és a termelési erőket.
Ennek a szellemi részét végzi a költő ("az adott világ varázsainak mérnöke"), a fizikai részét pedig a munkásosztály.


Levegőt! (1935)

Sokat elárul, hogy a vers eredeti címe "Szabadság és rend" volt.

Az első három versszak a társadalmi bizonytalanság érzését vetíti ki a természetbe. A lírai én a gondolkodás és véleménynyilvánítás szabadságáról töpreng. Érzi, hogy a hatalom folyamatosan számon tartja, megfigyeli.
"És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg."

A vidék még rosszabb helyzetben van: "a törékeny falvak az eleven jog fájáról lehulltak".

A 6. versszakban tör ki belőle a sóhaj:
"Óh, én nem így képzeltem el a rendet." - majd így folytatja: "nem oly becses az irhám, / hogy érett fővel szótlanul kibírnám, ha nem vagyok szabad!"
Ha egy proletárban felébred a szellem ("érett fő"), akkor többé nem viseli el a társadalmi igazságtalanságot.

Az utolsó versszak teljesíti ki József Attila szabadságeszményét:
"Az én vezérem bensőmből vezérel!" - Nem rend az, amelyet külső kényszer árán valósít meg. A rend igényének belülről kell fakadnia. Erre azonban csak egy olyan társadalom képes, amely felnőttként tekint minden tagjára:
"Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"

Komplex kép: olyan költői kép, amely több síkon jelenik meg a versben, így több értelmezési réteggel gazdagodik.
Például: levél

1. versszak: "ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek" (egy hasonlatban megidézi az öcsödi nevelőszülős éveket)

5. versszak: "a törékeny falvak (...) az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek, s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse"
(a gyermek morgása itt már az egész vidék panaszává nő)

  

 

7. tétel: A reneszánsz életszemlélet Balassi Bálint költészetében

 

Források (kattints a linkre):

- cikk: http://irodalom.net/cikk/23
- audio: (link)
- a szóbeli érettségin használható szöveg (letöltés)

 

 

8. tétel: A barokk világszemlélet Zrínyi Miklós eposzában

 

Források (kattints a linkre):

- cikk: http://irodalom.net/cikk/26
- audio: (link)
- a szóbeli érettségin használható rövidített szöveg (letöltés)

 

 

9. tétel: Jókai Mór: Párbaj Istennel című regényének történelemfilozófiája (csak a 12.A tételsorában)

- a mű szövege (link)

romantikus vonások:
- fordulatos cselekményszervezés
- nagyszabású képek (sáskajárás)
- tárgyak kultikus szerepe (fülbevaló)
- szélsőséges jellemek (Agátha hidegsége, Cecil ártatlansága)

Három történelmi korszak jelenik meg benne:
1. Rákóczi-szabadságharc után
2. Mária Terézia idején
3. 19. század elején

 

1. korszak
- vadnyugati törvények: "Te úr vagy, mi szegény legények vagyunk. Te magad vagy, mi sokan vagyunk. Te kövér vagy, mi éhesek vagyunk. Ez a törvény."

jelenet:
- labanchad leírása Isaszeghy Gábor hidegvére

megbízás:
"Az egy hatalomlevél legdicsőbb királynénktól, melyben meg vagyok bízva, hogy verjek össze egy lovascsapatot rögtön. A háború kitört felséges urunk s a burkus és bajor potentátok között. Nekünk pecsétes levél van adva, hogy a magunk eszére berontsunk ez országokba, s míg a főseregek szemközt harcolnak, mi az ellenség hátában annak városait megsarcoljuk!"

- Schönhausen kifosztása
- barbár viselkedés (fülbevaló kitépése)
- a zsoldostársak elvesztése (Isaszeghy lelketlen, gőgös, kapzsi)

 

2. korszak
"A leégett falvak fölépültek újra, az elhagyott puszták megnépesültek. A Duna—Tisza közötti téren ismét gulyák, birkanyájak, ménesek legeltek."

- a zsákmányból vásárolt hatalmas Isaszeghy birtok virágkora

- a halálfejszfinx "megszelídítése": Agátha (Mária Terézia erőlteti, hogy házasodjon meg)

Tragédiák:

1. meghal az asszony
2. megbetegszik a gyerek (párbaj Istennel)
3. apagyilkosság (József)
4. az örökösök háborúja

 

3. korszak
"Más küzdelem folyik ott most német és magyar között: az ipar küzdelme; olyan harc, melyben a győzelem két részre oszlik; ahol a hódító maga a legnagyobb nyereség."

- négy vadász a máramarosi kunyhóban - nevetnek, mikor bemutatkoznak: Brauenfels, Kahlenberg, Trautenau, Siebelmann (soknemzetiségű ország)

a csatárdi kastélyból -> német cukorgyár
a toronyból -> kémény

Isaszeghy Tiborc, az utolsó férfi a családban

a legenda szerint
- Tiborc: "veszett ember"
- az erdő: elvadult őserdő
- a lánya: "vasorrú bába", "disznófejű kisasszony"

a valóságban:
- Tiborc: fegyelmezett (vegetáriánus, nem tart puskát, pénzt), odaadó (szegényeket gyógyít)
- az erdő: az érintetlen, titokzatos erdő a romantika lélek-szimbóluma (később Freudnál: "ősvalami")
- a lány (Cecil): ártatlan, gyönyörű, csendes, művészlélek (zenét szerez), vak ("De csak a külvilágot nem látom. Azon túl egy egész belső világot látok.")


Zárás: a fülbevaló megtalálja a párját, Siebelmann Ottó feleségül veszi Cecilt, a párbaj Istennel lezárul.

A kisregény történelemfilozófiája:
Isaszeghy Gábor egy igazi pogány hadúr: az ősmagyar, keleti vadság megtestesítője. Nem féli az Istent, sőt, képes még párbajra is hívni őt. Ám ez nem a zsidó-keresztény mitológia istene, hanem "az az Isten, akit mi hiszünk, az az örök rend! Aki az ellen fellázad, a természet atomjait, a világalkotó elemeket hívja fel küzdelemre." Tehát a megátkozott Isaszeghy család egy egész világrend ellen küzd. Békét csak akkor talál, amikor rájön, hogy nem az Isten az ellenfél, hanem önmaga. A legutolsó Isaszeghy jut el addig, hogy legyőzze önmagát. Tiborc így vall Siebelmannak: "Akik önnek azt mondták, hogy ne jöjjön hozzám, mert énbennem egy őrült dühöngő lakik: igazat mondtak, az lakik bennem. Az vagyok. Hanem én ezt az őrült démont vaskézzel tartom leszorítva!"

 

 

9. tétel: Mikszáth a romantikus és realista ábrázolás határmezsgyéjén (csak a 13.E tételsorában)

 

romantika az epikában:
- különc szereplők
- az fontos, hogy mi történik VELÜK
- intenzíven ábrázolja az érzelmeket (gyakran képekbe vetítve, lásd: Jókai: Párbaj Istennel)

realizmus:
- tipikus szereplők
- az, fontos, mi történik BENNÜK
-aprólékosan ábrázolja a mélyebb lelki jelenségeket

Mikszáth romantikája:
- különcöket szerepeltet (pl.: Lapaj, a híres dudás c. novella hőse)
- szeret mesélni (anekdoták, pl.: néhány birka története)
- eltúlozva ábrázolja az érzelmeket (Olej lelkifurdalása: az akol felgyújtása)

Mikszáth realizmusa:
Olej Tamás erkölcsi megingásának pontos és részletes bemutatása

 

Az a fekete folt
Lényegében egy apa bukásának története.
Alaphelyzet: Olej Tamás, a felvidéki számadó juhász Taláry Pál herceg ezer birkáját őrzi egyedül a gyönyörű brezinai vidéken. Felesége elvesztése óta egyedül neveli lányát, Anikát.

A könnyű kalandra vágyó herceg ügyes (és aljas) lélektani számítással terveli ki a lány elcsábítását. Lényege az, hogy kihasználja Olej Tamás büszkeségét, és olyan helyzetbe hozza, amelyben nagyon könnyű erkölcsileg meginogni. Az egész cselekmény a herceg tervei szerint halad, lépésről lépésre:

1. A herceg Olej távollétében látogatja meg a lányt, egyszerű vadászként bemutatkozva.

2. A herceg flörtöl a lánnyal: tejet kér, arannyal vizet, csókot kér, pofont kap, megköszöni, udvarol, meghívatja magát vacsorára

3. Este már Olej is otthon van, amikor visszatér a herceg, aki nem emel kalapot a házigazda előtt, nem mutatkozik be, tegeződik, juhásznak szólítja Olejt, és „galambom”-nak a lányt

4. Vacsora közben ügyes trükkel másnapra is meghívatja magát.

5. A vacsora végére (ahogy a herceg kiszámította) Olejnek elfogy a türelme, és kifakad a modortalan vendégre:
„Olej Tamás a nevem, az egész nevem pedig - mondá a türelemből kijött gazda hetykén - Olej Tamás, a Brezina bacsája, és hozzátehetném: ura. (…)Mi is légyen hát a becsületes neve és állapota? Mert azok szerint szoktuk egymást tisztelni, mi, gyarló emberek.”

6. Miután a herceg felfújta Olej egóját, majd (a kilétét elárulva) kipukkasztotta, előadja a látogatás valódi célját:
„Nincs semmi baj, öreg - szólt a herceg vidáman -, ha nem is a tied a Brezina, van neked annál többet érő kincsed is, a szép Anika.”

7. Pár nappal (és néhány udvarló látogatással) később Olej maga fogadja a herceget, és a sarkára áll:
„A leány nem áll az uradalom szolgálatában. Én és egy bojtár vagyunk itt kegyelmességed rendelkezésére: a leánnyal csak én rendelkezhetem.”

8. A herceg ekkor veti be a legerősebb fegyvert: felajánlja az egész nyájat Olejnek, és visszautal arra, hogy a juhász az első alkalommal a brezina urának mondta magát:
„Nekem a leányod kell mindenáron. (…) Mit szólnál hozzá, ha ez az akol a tied lenne minden birkájával, ha neked ajándékoznám? (…) Így aztán igazán te lennél a Brezinák ura.”

9. Olej erkölcsi dilemmája a mérleg-hasonlatban jelenik meg:
„Ingadozva állt ott, mint a mérleg, melynek egyik serpenyőjébe egy olyan súlyú darabot dobnak, mely még akkor meglógázza azt egypár percre, ha nem nyomná is tán alá később.”
(könnyebb súly: nyáj, nehezebb súly: Anika – mégis a nyáj nehezebb pár pillanatig, mert hirtelen jött a herceg ajánlata, és megzavarta Olej fejét. Éppen úgy, mint ahogy Lalit is megzavarja az Üvegtigrisre tett ajánlat, amikor a vállalkozó a pénzkötegből másodpercenként vesz el egy tízezrest, mintegy megbüntetve a hezitáló „kicsi büfés”-t)

10. Olej hallgatásával egyezik bele a lányszöktetésbe, így másnap már Anika helyett egy adománylevél várja otthon.

11. Lelkifurdalásának (romantikusan eltúlzott) képe az akol felgyújtása.

 

Összegzés:
Mikszáth novelláiban keveredik a romantika lendülete, érzelmi ereje a realista ábrázolásmód pontos megfigyeléseivel. Jó példa erre a következő részlet, amely a magányosan töprengő Olejt mutatja meg. Látható, hogy Mikszáth igyekszik megismerni az egyszerű emberek gondolatvilágát, igyekszik belelátni a fejükbe. (Persze, végül romantikus túlzással „ősköltészet”-nek nevezi Olej formátlan gondolatait):
„A bacsa újra visszadől félkönyökére, és elgondolkozik, különös gondolatok azok!
Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük.
Az a nagy, mélységes talány, mely a természet fönséges arcán honol, betölti még azt a vad lelket is, és beszél hozzá, az meg felelget neki.
Ne higgyétek, hogy Olej nem gondolkozik.
Gondolkozik, és még sincs gondolatja, mert szétfolyt, mint a megolvasztott ólom.
Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény. És ez a fény az ősköltészet.”

 

 

10. tétel: A szegénység lélektana Móricz Zsigmond novelláiban

 

- a szóbeli érettségin használható szöveg (letöltés)

Újszerű parasztábrázolás:
- korábbiak: Jókai kedélyes figurái, Mikszáth különcei, népszínművek hamis romantikája (pirospozsgás menyecskék, vidám legények)
- Móricz: realista, sőt naturalista: novellái a maga nyers valóságában mutatják meg a vidéki Magyarország problémáit


Hét krajcár 1908
A tüdőbeteg asszony nem tudja kimosni a napszámosként robotoló férje váltóruháját, mert elfogyott a szappan. Kisfiával az egész házat felfordítják, hogy előkerítsék a szükséges hét krajcárt: minden zsebet, minden fiókot átnéznek. Azért, hogy a gyerek ne szenvedje a nyomor súlyát, az anya vidám játéknak álcázza a pénz keresgélését. A legfájdalmasabb pillanatban kacagnak legjobban: amikor az utolsó krajcárt egy szerencsétlen koldus adja nekik. Mire azonban összegyűlik a pénz, már beesteledik, s újabb problémával szembesülnek: lámpaolaj sincs.

kulcsfogalmak:
- mélyszegénység: a napszámos apa jövedelme bizonytalan, a család még a legszükségesebb dolgokban is nélkülözi kényszerül (szappan, lámpaolaj - és az ételről még szó sem esik)
- anyai áldozat: az anya megtehetné, hogy állandóan kesereg a sorsuk miatt, ehelyett erőn felül dolgozik azon, hogy a kisgyerek lelkén ne hagyjon nyomot a szegénység. És nem csak szórakoztatja a gyereket, hanem tanítja is: az eszébe vési, hogy milyen könnyen fogy a pénz (a krajcár elgurul; olvad, mint a hó; megáprehendál 'megsértődik')


Tragédia 1909
Kis János a legnyomorultabb szegényember, akinek szó szerint semmije nincs: sem anyagi, sem lelki értelemben. Nehéz napszámban görnyed, s csak egyetlen gondolat jár a fejében: az evés. A folytonos éhség miatt mindig mogorva, dühös, agresszív. Családját teljesen elhanyagolja, lelkileg vegetál, semmi célja nincs. Egyszer aztán (groteszk módon) mégiscsak talál magának egy „emberi léten túli” feladatot: ki akarja enni vagyonából a gazdáját. Sarudy ugyanis az összes napszámosát is meghívja a lánya lakodalmába. Kis János nekifeszül a harcnak, s gyönge gyomra heves tiltakozása ellenére órákig lapátolja magába a zsíros ételeket. Végül a torkán akadt fövetlen húsdarabtól megfullad. Halála éppen olyan jelentéktelen, mint az élete volt – s ez az igazi tragédia.

kulcsfogalmak:
- mélyszegénység: Kis János az alapvető fiziológiai szükségleteit sem tudja kielégíteni (lásd: Maslow szükséglet-piramisa: fiziológiai - biztonsági - közösségi stb. szint), így torzul a személyisége
- társadalomkritika: a "tragédia" cím (mint irodalmi fogalom) jelentős ember halálát sejteti, ezzel szemben a legjelentéktelenebb napszámos szánalmas pusztulását mutatja meg a novella. A cím ironikusnak tekinthető, de a kritika célpontja nem Kis János, hanem a társadalom, amely engedi, hogy a mélyszegénységben élők elveszítsék emberi mivoltukat 
- groteszk: a komikum egyik formája, amelyben szélsőséges minőségek ütköznek össze. Jelen esetben az groteszk, ahogyan a lakodalmi bezabálás egyszerű ténye óriási vállalkozássá nő: "Úgy ment eléje, mint valami emberi léten fölüli feladatnak." (hasonlóan Akakij Akakijevics hatalmas "vállalkozásához")

 

A kondás legszennyesebb inge 1931
A földesúr felesége kedves, energikus asszony: maga felügyeli a kastély kertjének tavaszi rendezgetését. Gondos anyának bizonyul, amikor nem engedi iskolába a megfázás enyhe tüneteit mutató fiát. Épp ezért kel ki magából, amikor meglátja, hogy az egyik kapáló parasztasszony derékig földbe ásta a másfél éves gyerekét, hogy az el ne mászkáljon. Leteremti a nőt, kegyetlennek, felelőtlennek bélyegzi, és megparancsolja, hogy vegye ki a földből a kicsit. A szegény asszony később őt hibáztatja a gyerek felfázásáért, amit (orvosság híján) babonával próbálnak gyógyítani. A földesúr felesége hatósággal fenyegetőzik a kegyetlen szertartás láttán (földre fektették a gyereket, a disznópásztor legkoszosabb ingére), de a kis beteget már senki nem tudja megmenteni. A gyerek halála után egymást hibáztatja a két anya. A parasztasszony babonás magyarázata szerint a földesúr felesége „megtörte az isteni akaratot”, amikor felülbírálta a népszokást.

kulcsfogalmak:
- mélyszegénység: nemhogy gyógyszere, de még ágyneműje sincs a szegény embernek
- együttérzés: hiába "karolja fel" a nagyságos asszony azt az egyetlen parasztgyereket (lehozatja neki a fia régi ágyneműjét), ha még ott van több száz, több ezer nyomorgó család
- anyai szerep: a novella feszültségét az adja, hogy a nagyságos asszony kizárólag anyaként értékeli a látott helyzetet (földbe ásott gyerek). Eszébe sem jut, hogy a szegény embernek rendkívül korlátozottak a lehetőségei: "Nem mindegy az a gyereknek, hogy milyen házban jött a világra? A betegség betegség." Hát, nem mindegy: a gazdag gyógyszert szed, a szegény pedig a csodában bízik (babona)

 

Barbárok 1931
Veres juhászék előbb ajánlatot tesznek a rézveretes szíjra, majd kisfiával együtt agyonverik a gazdát, és elhajtják a juhait. Tíz nap múlva az asszony keresi Bodrit és a fiút a szokott helyen. Veres juhász megtévesztő útmutatása nyomán még a Dunántúlt is bejárja, míg végül a puli kölyke akad rá a holttestekre. Szigorú vizsgálóbíró faggatja Veres juhászt a szegedi bíróságon. Bár már "megérett a kötél", a makacs vadember sehogy sem akarja beismerni Bodri juhász és fia meggyilkolását. A bíró nem tudja felébreszteni a lelkiismeretét, ezért a babonához fordul: a rézveretes szíj látványára végül megtörik a gyilkos.

kulcsfogalmak:
- kiszolgáltatottság: mivel Bodri juhász a saját birkáit őrzi, kénytelen a falutól távolabbi területeken legeltetni. Itt, a nagy pusztában már nincs, aki érvényesítse a törvényt, az szegyény ember teljesen ki van szolgáltatva a bűnözőknek
- embertelenség: Veres juhász szociopata, azaz nem igazodik semmiféle társadalmi törvényhez vagy szabályhoz, kizárólag a saját érdekeit nézi, a másik embert tárgynak, eszköznek tekinti, és szemrebbenés nélkül hazudik még a bírónak is
- babona: Veres juhász vadember, még az alacsony rendű keresztény magatartás (Istentől való félelem) sem jellemző rá. Egyetlen dologtól retteg babonásan: a haláltól. (Épp úgy, mint az ősi természetvallások embere.)
- igazságszolgáltatás: a vallatáskor a bíró elveszíti a türelmét, látva Veres juhász barbár makacsságát. Hiába érvel a végítélettel, a vadember továbbra is a szemébe hazudik. Ezért kap huszonöt botütést még a kivégzés előtt

 

 

11. A humánum groteszk harca Örkény Tóték című művében

 

- a mű szövege (link)
- rögtönzött felelet (hanganyag linkje)

A civilizáció botránya az, hogy a háborút természetes dolognak tartjuk. Pedig a háború képtelenség. Abszurdum. Erre mutat rá Örkény műve.

A XX. századra az embert legyőzték azok a fikciók, amelyeket létrehozott:
- pénz
- ipar
- állam

Az ember fokozatosan tárgyiasult, eszközzé vált. Ennek legnyilvánvalóbb példája a háború. A háborúk célja mindig "szent": a középkorban a kereszténység védelme, az újkorban nemzet védelme, erejének megtartása. A valódi cél azonban mindig a hatalom és a vagyon - egy szűk réteg számára. Ők gyártják az "Eszmét", ők érik el, hogy a sok hülye kisember hagyja magát besorozni (azaz: tárgyiasítani).

Örkény drámája arra mutat rá, hogy a háború fejre állított világ, amelyben anyagi dolgok (pénz, hatalom, terület) válnak céllá, az ember pedig eszközzé. (Az első háborúban még nagy bátorság kellett pacifistának lenni, lásd Babits.)


Tóték 1967

Örkény jól ismerte a háborút: munkaszolgálatos volt a Don-kanyarban, 1946-ban tért haza a hadifogságból.

Levél az olvasónak: "Egy barátom, Cseres Tibor, aki ugyanezt megélte, kifejtette egyszer, hogy ezt a háborút magyar írónak lehetetlen megírnia. Ebbe a gondolatba nem tudtam beletörődni. Hatvanezer ember fagyott meg ott, abban az aknatűzben, a jeges szélben, a hóban."

nyitó kép: Gyuri, a bolond postás
abszurd: a félkegyelmű, kényszerképzetes postás felel az információáramlásért. Az általa hozott levélből derül ki, hogy a fronton szolgáló fiú parancsnoka Tótéknál fog pihenni két hétig. Az orvosok szerint "meggyengült az idegrendszere", valójában azonban súlyos szociopata (épp úgy, mint Hitler vagy Sztálin)

- groteszk társalgás a gödörtisztításról (valójában a rendszerről):
Tót: "Ha szaga van, akkor pumpáljunk! Gyulánk életéről van szó, kedves doktor úr."
Lajtos: "Mert tegyük fel, hogy belekezdek a szivattyúzásba. Mi történik? A massza megbolydul, és..."

- Tót kihasználja tekintélyét, hogy elcsendesítse a környéket (Gizi Gézáné nyikorgó kapuja, a kanyarban dudáló busz, mákdarálás, kutyaugatás stb.)

- már az őrnagy érkezésekor megmutatkozik a két jellem közötti feszültség:
Tót: köztiszteletben áll (megdolgozott a tekintélyért, rangja mögött tettek vannak)
őrnagy: félnek tőle (a tekintélye pusztán a rangjából adódik)
Mindez előbb szimbolikusan, a magasságkülönbségben jön ki: nem tudja elviselni, hogy Tót magasabb - azaz: valódi tiszteletet kap, ezért igyekszik fokozatosan megtörni.

Tót megtörésének folyamata:
- sisak szembe húzatása (tekintély csorbítása)
- nyújtózkodás megtiltása (családi rítusok lerombolása)
- virrasztás (alvás mint alapvető szükséglet megvonása)
- dobozolás (tevékenység, amely már a gondolkodást is ellenőrzése alá veszi)

Tót kálváriája:
- plébános: szerinte Tót problémái pusztán "csip-csup panaszok"
- Cipriani: megvizsgálja a teljesen zavarodott Tótot, és azt mondja, semmi baja. Magyarázat: "Manapság, asszonyom, aki egy cipőre rá meri mondani, hogy cipő, arra viszont én merem rámondani, hogy beteg. Csodálkozik? Pedig minden kornak megvan a maga jellemző vonása, a miénké épp a fogalomzavar. (...) A kis termetűek óriásoknak hiszik magukat, aki pedig a többinél egy fejjel magasabb, az mindenáron kicsinek szeretne látszani..." - a "fogalomzavar" nem más, mint a háború fejre állított világrendje. Nagy bátorságra vall, hogy ki meri mondani a doktor: "Nekem ugyanis az a meggyőződésem, hogy az, ami most van, nem tart örökké. Ennek az átkozott háborúnak és ennek az egész, átkozott világnak is vége lesz! És akkor a maguk őrnagyát fel fogják akasztani. A maguk őrnagyának a parancsnokát is fel fogják akasztani..." - ezekért a szavakért kényszerzubbonyt adnak rá, jelezvén, hogy a rendszer egyáltalán nem tűri el a humánum kritikus megnyilvánulását.

Vége:
Tót véget vet az elnyomásnak, megöli az őrnagyot - nem tudván, hogy a fia él-e

 

 

12. Az "evangéliumi etika" Pilinszky János tanulmányaiban

 

- a szóbeli érettségin használható szöveg (letöltés)

Evangélium: az Újszövetség legfontosabb része, Jézus "életrajza". Lényegében a keresztény etikai kódex történetekben megfogalmazva. Egy ideált épít fel, a tökéletes Személyt: Jézus Krisztust.

Jézust Isten fiának hitték, ami a mai fogalmakkal annyit jelent, hogy:
- maximálisan szabad volt, azaz: semmiféle földi (anyagi) dolog nem kötötte, kizárólag belső törvényt követett
- maximális hatalma volt, mert tökéletesen tudott uralkodni önmagán
- tökéletesen önazonos volt, amilyen korábban csak Isten lehetett ("Vagyok, aki vagyok.")

Ha az Evangéliumból kivesszük a csodákat, akkor megmarad a lényeg: Jézus néhány példázata, a hegyi beszéd és a Nagypéntek.

A tékozló fiú
a fiú kikéri az örökségét -> elherdálja -> nyomorog -> hazatér őszinte bűnbánattal és alázattal -> az apa örömmel fogadja vissza (a testvére azonban méltatlankodik)

A testvér a tipikus farizeus ('írástudó', azaz a törvény ismerője). Azt várná, hogy az apa a Mózes 21/21 szerint "fogja és vezesse a város vénei elé a város kapujához", s "a város férfiai kövezzék agyon". Az ószövetségi törvény nem ismer irgalmat - éppen úgy, ahogy a követője, a farizeus sem.

Pilinszky két tanulmánya kitágítja a farizeus-fogalom értelmezési körét: önelégült ember, aki rosszul szeret. Bizonyos értelemben ő is bűnösnek tekinthető - még ha leírt törvényt nem is sért.

 

A szentírás margójára 1969

- különbséget tesz a bűnösök között:
1. "nyilvános bűnös"
2. farizeus

"Az Evangélium döntő, isteni - valóban isteni - újdonsága épp az, hogy a nyilvánvaló bűnösök mellett megmutatta az erénybe burkolózó bűn mindennél súlyosabb voltát." A farizeus önelégültségében sosem veszi észre, hogy "alázat nélkül minden erény véges és elégtelen, s inkább csak elválaszt Istentől."

Pilinszky szerint Jézus küldetése lényegében erről szól: "szeretet új törvényéről, a szeretet botrányáról".
Miért "botrány" a szeretet? Mert szembe megy az evolúciós törvénnyel (szemet szemért, fogat fogért), és megjelenik benne az irgalom, a kegyelem.

A farizeusban nincsen irgalom. Ő betűről-betűre betartja a törvényt, cserébe elvárja (Istentől, a rendszertől), hogy mások minden egyes hibájukért bűnhődjenek. A farizeus gyakorlatilag azonosítja a bűnöst a bűnével. Az "evangéliumi etika" lényege ennek ellenkezője:
"Gyűlölni a bűnt és szeretni a bűnöst: ezzel lehetne definiálni az evangéliumi szeretet gyakorlatát."

 

Viszonyunk a farizeushoz 1969

Pilinszky definíciója tökéletesen érvényes ma is, a közösségi média által átformált társadalomban.

"A farizeus a jó látszatát akaratlanul és árulkodó módon előnyben részesíti a valóságos jóval szemben."
Egyfajta farizeusi magatartásra kényszerít a közösségi média azáltal, hogy ott az ember a látszat-képét építi: önbecsülését a like-ok, ismerősök és megosztások számában méri.

"Az, aki képtelen szembesülni képmutatásával, s ezen belül szíve zsarnoki, ítélkező és indiszkrét világával."
Szintén a közösségi média ösztönzi a felhasználót arra, hogy állandóan véleményt mondjon, ítélkezzen, kommenteljen, trollkodjon és kukkoljon.

 

 

13. Realista társadalomkritika Gogol és Csehov novelláiban

 

- a mű szövege (link)
- rögtönzött felelet (hanganyag linkje)

Dosztojevszkij mondása: "Mindnyájan Gogol köpenyéből bújtunk ki." Azaz: Gogol az orosz realizmus úttörője. Éles társadalomkritikáját sajátos groteszk humor fűszerezi.

Az oroszok (kis túlzással) a középkorból léptek át a 19. századba. Súlyos elmaradottságukra realista novellák, elbeszélések, regények sora mutat rá. A történetek hősei a társadalom tipikus figurái, például:
- nyomorult kishivatalnok (csinovnyik)
- gőgös tábornok ("tekintélyes személy")
- pityókás rendőrkapitány (Gogol abszurd példának hozza fel A köpönyeg elején: "Ma már minden magánember azt hiszi, hogy az ő személyében az egész társadalmat sértik meg.")

A köpönyeg
Az elbeszélés eleje Akakij Akakijevics jellemzése: másoló, öreg, szegény, egyszerű, szolgálatkész, a többiek gúnyolódásának célpontja (csak egyetlen fiatalembernek esett meg a szíve rajta)

Igaz, hogy a ranglétra legalján van, de Gogol értékesnek mutatja, azért, mert: "Nem volna elég, ha azt mondanók, hogy buzgón szolgált, nem, nem, ő szeretettel szolgált hivatalában."

Bonyodalom: tönkremegy a köpönyege. Az újnak 80 rubel (a már felére alkudott) ára. Előteremtése:
- megtakarítás: utóbbi évtizedekben összespórolt pénz (40 rubel)
- spórolás: nem gyújt gyertyát (nem tud másolni otthon, így van némi szabadideje), kevesebbszer mossa a ruháit, nem teázik, óvatosan lép, hogy ne kopjon a cipője

Élet a köpönyeg előtt:
- Az irtózatos (testi) nyomor ellenére lelkileg egyre erősödik.
- Elkezdi építeni a jellemét: határozottabb lesz, mert van előtte egy cél (a baj csak az, hogy egy normális ember számára nem életcél egy új kabát)
következmény: "mintha megnősült volna, tartalmasabb lett az élete"
- Társasági siker: kollégái megcsodálják az új köpönyeget (ezzel az új jellemét is!), hosszú évek után először mozdul ki Akakij Akakijevics, úgy tűnik, elkezdi élni a pétervári hivatalnokok hétköznapi életét (a kollégája lakásához vezető úton kirakatokat nézeget, sőt, utánafordul egy nőnek).

Élet a köpönyeg után:
A köpönyeg ellopása után ütközik ki Akakij Akakijevics torz világszemlélete. Életének legnagyobb "ügye" volt a köpönyeg megszerzése, ezért a legmagasabb rangú ügyintézőt keresi fel a hivatalban: a "tekintélyes személyt".
A tábornoki rangban lévő tekintélyes személy az orosz rangkórság mintapéldánya. "Nálunk mindenekelőtt a rangot kell megemlíteni" - írja Gogol, rámutatva arra, hogy a személy eltűnik a társadalmi címkék mögött. A hatalmas kiterjedésű elmaradott országot csak egy katonai hierarchia mintájára felépített sokmilliós hivatalnokréteggel lehet irányítani (ebben ugyanúgy gondolkodott a cár, mint később a kommunisták). Ez a rendszer megbetegíti az embert, aki már nem a belső értéket tartja fontosnak (mint például Akakij Akakijevics kitartó pontossága), hanem a külső képet (rang, pozíció).
A rangkórságban szenvedő társadalom alaptörvénye egyszerű: felfelé nyalni, lefelé rúgni. A legbetegebbek a frissen előléptetett hivatalnokok, mint például a tekintélyes személy, aki otthon a tükör előtt gyakorolja a szigor sablonjait: "Hogyan merészel ön? Tudja maga, kivel beszél? Tisztában van maga azzal, hogy ki áll maga előtt?"

A tragikus meghallgatás: a tekintélyes személy egy régi barátja előtt demonstrálja hatalmát (megvárakoztatja Akakij Akakijevicset, majd a sablonjait puffogtatja), de akkor valóban feldühödik, amikor Akakij Akakijevics "megbízhatatlan népségnek" nevezi a hivatalnokokat (pedig szegény életében először állt a sarkára).

vég #1: Akakij Akakijevics megfázik és meghal. "És Pétervár Akakij Akakijevics nélkül maradt, mintha sohase lett volna benne Akakij Akakijevics." (Éppen úgy, mint Móricz novellájában Kis János: "Senki se vette észre hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt.")

vég #2: Akakij Akakijevics szellemként jár vissza kabátot lopni. Kísértetjárása azután szűnik meg, hogy a tekintélyes személyről is letépte a köpönyegét.
Hogyan illeszkedik egy realista novellába egy ilyen képtelen befejezés? Úgy, hogy valójában a tekintélyes személy lelkiismeretét vetíti ki Gogol. A tábornoknak újra és újra eszébe jut a szegény hivatalnok, akit olyan durván leteremtett. Utánakérdez, és annyira megrendíti Akakij Akakijevics halálhíre, hogy onnét kezdve emberségesebben bánik az alacsonyabb rangúakkal. (Nyilvánvaló, hogy ilyen mértékű jellemváltozás csak a fantasztikum világában képzelhető el.)

 

Csehov két rövid novellája is a rangkórság jelenségét ábrázolja: 

A csinovnyik halála

Cservjakov kishivatalnok számára kivételes alkalom, valóságos ünnep, amikor nagyritkán eljuthat színházba. Ilyenkor mennyei boldogságot érez - ha nem is a darab miatt, hanem inkább mert előkelő körök közelében lehet. Éppen ezért éli meg katasztrófaként, amikor véletlenül letüsszenti az előtte ülő államtanácsost. Működésbe lépnek a szolgai reflexek, és alázatos bocsánatkérések sorát indítja el a megrémült kishivatalnok. Addig zaklatja a "sértettet", míg az valóban megsértődik, gúnyolódásnak érezve a hatodik bocsánatkérést. A rendre utasított Cservjakovban megszakad valami, és még aznap meghal.

A köpönyegforgató

Egy utcai incidensben lepleződik le az orosz rangkórság. Ocsumelov rendőrfelügyelő szorult helyzetbe kerül: hiányos információk alapján kell megítélnie egy botrányos esetet. Hrjukin aranyműves kártérítést követel, mert megharapta egy arra kószáló kutya. Ocsumelovot nem a pontos körülmények érdeklik, hanem kizárólag az, hogy kié az eb. Az odacsődült nézőközönségnek két tippje van: vagy kóbor kutya, vagy a tábornok falkájából való. A rendőrfelügyelő ítélete ennek megfelelően ingadozik, míg végül a tábornok szakácsa dönti el a vitát. Ekkorra Ocsumelov már hatszor véleményt váltott (és köpönyeget fordított), a végén mégis Hrjukint neveti ki a kárörvendő nép.

 

 

14. tétel: Az egzisztencializmus Sartre: A tisztességtudó utcalány című drámájában

 

- a mű szövege: http://irodalom.net/cikk/130
- rögtönzött felelet (hanganyag linkje)

Sartre nem veszi át a Nobel-díjat 1964-ben, mondván: az írónak szabadnak kell maradnia, és nem hagyhatja, hogy intézménnyé lényegítsék át.

Az egzisztencialista filozófia kulcsfogalma a szabadság. Ennek előfeltétele az, hogy az ember leszámoljon magában a humanista hazugsággal, mely szerint ő a világ közepe, a világ neki lett teremtve. A világ valójában kaotikus és idegen, az ember egyszerűen csak bele van vetve, szabadságra van ítélve. Azaz: döntéseinek felelősségét magának kell viselnie, nem háríthatja át "Istenre", "nemzetre" és egyéb fikciókra. Az ember felismeri a lehetőségeket, és választ:
"Az ember önmagát alkotja meg, előre rendelve nem létezik, morált választva alkotja meg önmagát." - írja Sartre, aki a Nobel-díj visszautasításával is választott: nem hagyta, hogy intézményt (vulgárisabban szólva: kurvát) csináljanak belőle.

Lizzie MacKay, A tisztességtudó utcalány címszereplője, szinte hősi elszántsággal próbál morált választani (kiállni a néger ártatlansága mellet), ám Fred és a kormányzó végül mégiscsak "intézményesítik". Nemcsak a foglalkozása, de a lelke is kurva lesz.


A tisztességtudó utcalány 1946

Lizzie és a néger társadalmi helyzetét pontosabban fejezi ki az eredeti francia szöveg: 'putain': kurva, 'nègre': nigger.

Lizzie az újrakezdés reményében jött New Yorkból délre. Életútját szimbolikusan összegzi a két kép, amit a falra akar tenni:
- kislány törött korsóval (a tönkretett gyerekkor),
- kötögető, unokáinak mesélő nagymama (a vágyott nyugalom, biztonság)

Előzmény:
A vonaton kikezdett a lánnyal négy fehér srác, akik részegen jöttek haza egy rugby-meccsről. Belekötöttek a fülkében utazó négerekbe is, majd mikor azok védekezni próbáltak, agyonlőtték az egyiket. A másikat üldözik, és bíróság elé akarják állítani azzal, hogy megtámadta a fehéreket.

Első jelenet:
Fred, Lizzie előző éjszakai kuncsaftja reggel elővezeti a látogatásának valódi okát: rá akarja venni Lizzie-t, hogy tanúskodjon a néger ellen. Ugyanis a gyilkos fiú az ő unokabátyja, Thomas, akit évekre csuknak be, ha kiderül az igazság. 500 dollárt ajánl a lánynak, aki egyértelműen visszautasítja.

Fred már az ajánlatot megelőzően is tárgyiasítja Lizzie-t:
- letakartatja az ágyat (a bűnjelet)
- becsukatja az ablakot (elzárja a helyet a külvilágtól)
- nem hajlandó csevegni (egyáltalán nem nyílik meg)
- letagadja az éjszaka emlékeit (érzelmes mondatait)
- csak tíz dollárt fizet (40-50 helyett)

Amikor azonban az igazságra hivatkozik a lány, Fred durván kifakad: "Az igazat! Egy tízdolláros szajha akarja megmondani az igazat. Nincs igazság. Csak fehérek vannak és feketék. Tizenhétezer fehér, húszezer fekete." Legfőbb érve megint csak egy nyers tárgyiasítás: "Egy néger mindig elkövet valamit."

Második jelenet:
Rendőrök érkeznek, és az előre kitalált forgatókönyv szerint zsarolják meg Lizzie-t: másfél év börtön prostitúcióért. Lizzie erre sem törik meg.

Fred bedühödik. Thomas képét mutatja fel, és üvölt: "Nézd meg ezt. (...) Te már láttál egypár férfit a büdös életedben. Ilyet láttál már? Nézd ezt a homlokot, ezt az állat, a kitüntetéseket a mellén. Nem, ne fordítsd el a szemed. Csak járd végig az utadat: ez az ember a te áldozatod, legalább nézz vele farkasszemet! (...) Térdre, kurva! Térdelj le annak a férfinak a képe előtt, akit meg akarsz becsteleníteni!"

Harmadik jelenet:
Ekkor lép be a szenátor (Fred apja), és eljátssza a jó zsarut. Leállítja Fredet és a rendőröket, és megnyugtatja Lizzie-t: ragaszkodjon csak az igazához.

Távozóban azonban odadob egy mondatot, amellyel érzelmileg megzavarja a lányt: "Szegény Mary!" (Thomas édesanyjának fájdalmára céloz)

Lizzie ámulva hallgatja a szenátor által felvázolt narratívát:
- Lizzie árva
- Tomas édesanyja most szomorú
- Lizzie segít felmenteni Thomast
- Thomas édesanyja úgy fogja szeretni Lizzie-t, mintha a lánya lenne
- sőt: az egész város, egész Amerika a szívébe zárja majd
- ehhez "mindössze" annyit kell tenni, hogy a vallomásával halálba küldi a "niggert"

Lizzie még mindig ragaszkodik az igazsághoz, de már megingott. Ennek (igencsak komikus) jele: "Ezek szerint nagy baj, hogy az a néger nem követett el rajtam erőszakot."

A szenátor relativizálja az igazság fogalmát:
"Persze maga egy primitív igazságról beszél. (...) Igen, úgy értem, egy közönséges igazságról. (...) Tudja én már öreg vagyok, sokat megéltem, gyakran tévedtem, és most már, néhány év óta valamivel ritkábban tévedek. És erről az egész dologról más a véleményem, mint magának."

Majd szinte hipnotizálja a lányt:
Szenátor: "Képzelje el, hogy hirtelen megjelennék maga előtt az amerikai nemzet. Mit mondana magának? „Lizzie, választanod kell két fiam között. A kettő közül az egyiknek vesznie kell. Mit tehet ilyenkor az ember? Megtartja a jobbikat. Hát akkor válasszunk, melyik a jobbik. Jó?”
Lizzie: Jó. Ó, bocsánat! Azt hittem, hogy ön szól hozzám.

A politikus mérlegre teszi a két embert:
- a négert, aki bár ártatlan az ügyben, egyébként semmirevaló fajta
- Thomast, aki "százszázalékos amerikai", egyetemet végzett katonatiszt, "igazi vezéregyéniség, szilárd védőbástya a kommunizmus, a szakszervezetek és a zsidók ellen"

Lizzie végül annyira összezavarodik, hogy aláírja a négert terhelő vallomást - bár a szenátor távozása után pár pillanattal már vissza akarja vonni.

Negyedik jelenet:

A néger menekülőben van, Lizzie lakásában próbál elbújni. A lány bevallja neki, hogy feladta őt.

Néger: Gyakran kényszerítik az embert, hogy az ellenkezőjét mondja annak, amit gondol.
Lizzie: Igen. Gyakran. És ha nem sikerül erővel, akkor megkevernek, míg bedőlsz nekik.

Ötödik jelenet:

Fred felajzott állapotban érkezik egy (véletlenszerűen kiválasztott) néger lincseléséről. Azt akarja tudni, hogy Lizzie komolyan mondta-e reggel, hogy élvezte az előző éjszakát. Ki akarja sajátítani a lányt: "Neked nem lesz több vendéged. Soha többé. Te az enyém vagy."

Hirtelen rányit a rejtőzködő négerre, majd utána szalad és megpróbálja lelőni. Amikor visszatér, Lizzie fegyvert fog rá, de nincs ereje használni. Megint a szavak győznek:
"Mi teremtettük ezt az országot, s történelme a mi családunk története. Vannak Clarke-ok Alaszkában, New Mexicoban, a Philippi-szigeteken. Rá mernél lőni egész Amerikára?"

Lizzie végül megadja magát az "amerikai álomnak".
Fred: "Fölköltöztetlek a domb tetejére a folyó túlsó partjára. Egy szép kertes villába. A kertben sétálhatsz, de kijönnöd nem szabad, nagyon féltékeny vagyok. Minden héten háromszor meglátogatlak, mikor besötétedik: kedden, csütörtökön és víkendkor. Néger cselédeid lesznek, és több pénzed, mint valaha is álmodtad volna."

 

  

15. tétel: Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása - tragikum a XX. században

 

- a mű rövidített szövege (link)
- rögtönzött felelet (hanganyag linkje)


A darab nyitó képe: padon ülő, rongyos polgárok nézik az elsuhanó gyorsvonatokat, amelyek pár éve még megálltak a városban. Panaszaikból kiderül, hogy egykor virágzott Güllen (A legenda szerint Goethe és Brahms is időzött itt annak idején, és a helyiek ettől már európai kulturális központnak érezték városkájukat – amelynek neve a német nyelvben ’trágyát’ jelent). Ám pár éve rejtélyes módon összeomlott a város ipara, és most a csőd szélén lavíroznak, teljes kilátástalanságban. Utolsó esélyük Klaire Zachanassian milliárdosnő közelgő látogatása. Az asszony Güllenből származik, és most sok évtizednyi távollét után bőkezű jótékony körútja keretében útba ejti szülővárosát is. A helyiek izgatottan várják őt, mert azt remélik, hogy néhány komoly befektetéssel fellendülést hoz, azaz: pénzt pumpál a város döglődő gazdaságába.

Megjelenik a színen a várakozók közt egy hatvanöt év körüli férfi: Alfred ILL. Kulcsfigurája lehet majd ő az elkövetkező napoknak, hiszen egykor gyengéd kapcsolatban volt a kis Klárival, aki most Zachanassian asszonyként, milliárdos vagyonnal tér vissza szülőföldjére. Számító módon készül a polgármester és ILL arra, hogy az asszonyban nosztalgikus érzelmi hullámokat keltve minél több pénzt tudjanak majd kicsikarni belőle:
"Ill: Még valami, amit felhasználhat, polgármester úr. Klarának gyengéje volt az igazságszeretet. Határozottan ez volt a gyengéje. Egyszer letartóztattak egy csavargót. Erre ő kővel dobálta meg a rendőrt.
Polgármester: Igazságszerető. Nem rossz. Az ilyesmi rendkívül hatásos. De azt a rendőrügyet inkább hagyjuk."

Mesteri, ahogy Dürrenmatt enged bepillantani a kulisszák mögé: leleplezi a képmutató politikust, aki még saját unokát is eszközként használja, hogy érzelmileg manipulálni tudja majd Zachanassian asszonyt. És az sem finomabb, ahogy a szerző öngólt rúgat a tanárral, ahogy épp a város első számú pedagógusának szájába adja ezt a mondatot: „Ne egy gyermekmenhellyel szúrja ki a szemünket.” Ám számítás ide vagy oda (ugye, két óra lenne még az érkezésig), egyszer csak óriási robajjal áll meg egy gyorsvonat előttük, és belőle egy extravagáns asszony száll ki furcsa, zavarba ejtő kíséretével. Némi megrökönyödést okoz a fogadóbizottságnak, amikor meglátják Klára teljes kíséretét: az említett főkomornyik és a hetedik férj mellett megjelenik még két öreg vak (Koby és Loby), valamint egy fura ketrec és egy nagy fekete koporsó.

Érkezése után Klára előbb ifjúságának színhelyeit keresi fel ILL kíséretében: így például a konradsweileri erdőt, ahol a Péterék pajtájában egykor szerelembe esett Alfreddel. Érzékenyen ugyanakkor tabuk nélkül idézi fel kettejük sorsát.

Hamarosan visszatérnek a városba, ahol az Arany Apostol vendéglőben díszes fogadás várja Zachanassian asszonyt. „Milliókat ígért” – súgja ILL a polgármesternek, aki ettől még lelkesebben kezd bele ömlengő beszédébe:
"Ki ne emlékeznék rá, amikor a mi Klárink egy nyomorgó özvegyasszony minden­napi betevő falatjáról gondoskodott olyképpen, hogy a szomszédoknál keservesen megszolgált zsebpénzén burgonyát vett neki, és ezzel megmentette az éhhaláltól, hogy csak egy példáját említsem jótékony cselekedeteinek."

Az öreg hölgy válasza: "Én ugyan egy kissé más gyerek voltam, mint amilyennek a polgármester beszédében leírt: az iskolában ütöttek-vertek, és a krumplit is úgy loptam özvegy Bollné részére, közösen ILL-lel, de nem azért, hogy megmentsük az öreg kerítőnőt az éhhalál­tól, hanem mert egyszer végre ágyban akartunk fe­küdni, kényelmesebben, nem úgy, mint az erdőn vagy a pajtában. De hogy mégis meglegyen az örömetek, bejelentem, hajlandó vagyok Güllen városának egymilliárdot ajándékozni. Ötszázmilliót a városnak, ötszázmilliót szétosztásra, a családok között."

Mielőtt Zachanassian asszony közölné a feltételét, arra utasítja a főkomornyikot, hogy idézzen fel egy bizonyos negyvenöt évvel korábbi ügyet. Mint kiderül, az asszony első számú szolgálója az egykori törvényszéki bíró (Hofer), aki Klára későbbi sorsát megpecsételő ügyben döntött 1910-ben. Történt ugyanis, hogy ILL teherbe ejtette Klárát, de nem akarta vállalni az apaságot: helyette egy liter pálinkával fizetett le két nyomorult fickót, hogy az vallják, ők is háltak a lánnyal. Klára keresetét így elutasították, ringyónak bélyegezték, és a lány állapotosan, megszégyenülve menekült el Güllenből. (Sorsának további fordulatait majd később tudjuk meg – egyelőre csak annyit még, hogy miután milliárdokat örökölt, felkerestette a két hamis tanút, és kegyetlenül elbánt velük: megvakíttatta és kiheréltette Jakob Hühnleint és Ludwig Sparrt, akik most Koby és Loby néven szolgálják őt.) A teremben döbbent csend kíséri a történetet, nem kevésbé a folytatást, amelyben az egymilliárdért Ill meggyilkolását követeli az öreg hölgy. A polgármester egyértelműen visszautasítja az ajánlatot.

Előző este valóban kiállt az egész város ILL mellett, hiszen a polgármester önérzetes elutasító szavait hatalmas taps követte. Ebben megnyugodva lehet folytatni tovább Güllen szegényes kis hétköznapjait, amelyekben egyetlen zavaró elem van csak: Claire Zachanassian az Arany Apostol erkélyéről figyeli őket, és türelmesen várja, hogy a sok nyomorult kisember erkölcsileg összeomoljon az ajánlat iszonyú súlya alatt. ILL vegyesboltjába sorra érkeznek a vevők, és hitelben vásárolnak.

Amikor Ill felfogja, hogy a többség elszánta magát a gyilkosságra, afféle "modern kálváriába" kezd:

- felkeresi a rendőrkapitányt, aki szerint nem lehet komolyan venni az ajánlatot, mert "erősen túlhajtott" az ár
- felkeresi a polgármestert, aki szerint Ill "elveszítette az erkölcsi jogot", hogy a hölgy letartóztatását kérje
- felkeresi a papot, aki előbb a hivatalos lelki szöveget mondja, majd figyelmezteti Illt, hogy meneküljön

Ill képtelen elmenekülni: már majdnem vonatra száll, de nem utazik el mégsem (ekkor kezd szembenézni önmagával).

A gülleni értelmiség két képviselője (a tanár és az orvos) még egy elkeseredett kísérletet tesznek, hogy jobb belátásra bírják az asszonyt. Ekkor derül ki, hogy Güllent maga Claire Zachanassian hozta csődközeli helyzetbe, hogy felvásárolhassa az igazságszolgáltatást:
"Emberséges? Az emberségnek, uraim, a milliomosok tőzsdéjén árfolyama van. Én, az én tőkeerőmmel, akár egy egész világrendet vásárol¬hatok magamnak. A világ ringyót csinált belőlem, most én csinálok bordélyházat a világból."

A tanár részegen majdnem elárulja az összeesküvést a városba sereglett sajtónak. Maga Ill állítja le, aki már szembenézett a sorsával. Elfogadja, hogy a negyven évvel korábbi döntésével "meghatározta" önmagát:
"ILL: Beláttam, hogy nincs jogom védekezni.
TANÁR: Nincs joga? Ezzel az átkozott vénasszonnyal, ezzel a kiérdemesült szajhával, aki a szemünk láttára szemérmetlenül váltogatja a férjeit, ezzel a lélekkufárral, ezzel szemben?
ILL: Elvégre én indítottam el a lejtőn. Én vagyok a bűnös.
TANÁR: Bűnös?
ILL: Én tettem Klárát azzá, amivé lett. És a magam életét is én formáltam, így lettem, aki vagyok: nyomorúságos, ócska szatócs. Ugyan mit tehetnék én, kedves jó tanár úr? Játsszam az ártatlant?"

A darab végén ünnepélyes ceremónia keretében végzik ki, majd hálát adnak az öreg hölgynek.

 

 

16. tétel: Szophoklész: Antigoné

 

Források (kattints a linkre):

- görög színház: http://irodalom.net/cikk/28 (3-4. bekezdés)
- thébai mondakör: http://irodalom.net/cikk/28 (1. bekezdés)
- audio: (link)
- a szóbeli érettségin használható rövidített szöveg (letöltés)

válaszok:

- Mi a dráma?
A művészetnek az a formája, amely emberi viszonyokban ragad meg társadalmi jelenségeket.
- Mi a különbség tragédia és komédia között?
tragédia: nagy emberek bukásán rendülünk meg
komédia: kisszerű emberek lelepleződésén nevetünk
- Mit jelentett valójában az Oidipusz által kapott jóslat? 
a, megöli az apját: tehát elfordult az istentől (apa = ős = ős-ten = isten)
b, birtokolja az anyját: az anya(g)i világot
- Igazságosan döntött Kreón a testvérek eltemetéséről?
Valójában mindkettő bűnös volt: Polüneikész mert megtámadta Thébát, Eteoklész mert nem adta át a trónt (egyezségüket felborítva)
- Mit jelent a hübrisz? Melyik eposzi hős szenvedett ugyanebben a betegségben?
Hübrisz: túlzott elbizakodottság, gőg. A trójai háború végén Odüsszeusz magának tulajdonította a hadicsel sikerét, pedig Poszeidón segítsége nélkül elbukott volna. Tíz éves leckét kapott abból, hogy az ember kevesebb, mint az isten.
- Miért fontos kérdés, hogy isteni vagy emberi törvényt kövessünk? (belső/külső szabály)
Káoszból csak akkor lesz kozmosz, ha vannak mindenkire vonatkozó szabályok. Nem mindegy azonban, hogy ezeket hogyan éljük meg: ha külső kényszerként, akkor örökké lázadozni fogunk, és boldogtalanok leszünk. Ha belsővé tesszük (lásd: aranyszabály), akkor az elfogadott korlátok között szabadok lehetünk.

 

 

17. Shakespeare: Rómeó és Júlia

 

Forrás (kattints a linkre):

- cikk: http://irodalom.net/cikk/47
- audio: (link)


Válaszok:

- Miért olyan különleges, hogy tizenévesek szerelméről tragédiát írt Shakespeare?
Azért, mert a klasszikus tragédiák szereplői mind nagy formátumú emberek, akik egész közösségeket érintő dolgokban döntenek. A szerelmet (pláne ifjak fellángolását) nem tartották tragédiához méltó témának.
- Mi volt a céljuk a misztériumjátékoknak?
Az, hogy megismertessék a bibliai történeteket az írástudatlan néppel. Látványos, nagy költségvetésű előadásokat fizetett az egyház a város főterén, a székesegyház mellé állított háromszintes színpadon.
- Hogyan nevelték a jó keresztény lányt a középkorban?
Gyakorlatilag lakat alatt őrizték. Egyetlen értéke a szüzessége volt, egyetlen erénye az engedelmesség, egyetlen "szórakozása" az ima. Nem olvashatott világi irodalmat, nem táncolhatott, nem találkozhatott idegenekkel.
- Mi az érdekházasság?
A házasság klasszikus formája: a szülők által vagyoni alapon összehozott férj és feleség.
- Miért nem fontos tudni a Capulet és Montague ellentét okát?
Mert nem az számít, hanem a tény, hogy a két szerelmest a társadalmi kötöttégeik akadályozzák szerelmük (és egyéniségük) kibontakozásában.
- Miért botrány a két fiatal első találkozása?
Mert nem találkozhattak volna kísérő nélkül. Nem beszélve arról, hogy Rómeó megérintette Júliát, majd csókot is kért tőle.
- Mi okozza a tragédiájukat?
A végzetes fordulatot egy "versenyfutás" hozza. Lőrinc barát levele vitte a jó hírt Rómeónak (Júlia csak tetszhalott), egy hűséges barát pedig a rosszat (Júlia halott). Az utóbbi ért oda korábban.

 

 

18. A mozgalmi dal műfaja és újraértelmezései (csak a 12.A tételsorában)

 

cikk: http://irodalom.net/cikk/48 (olvasd el, készíts vázlatot belőle)

- a szóbeli érettségin használható szöveg (letöltés)

 

18. A Mátrix világképe (csak a 13.E tételsorában)

 

kiemelt szövegrészek:  http://irodalom.net/cikk/124

 

Az 1999-ben bemutatott Mátrix kultuszfilmmé vált. A korszak meghatározó alkotása lett, mivel az alkotók által megjelenített világ tökéletes tükröt tart a technológia függésében vergődő fogyasztói társadalomnak.

A Mátrix világképének alapja az egzisztencialista filozófia, amely megjelenik például Sartre vagy Dürrenmatt drámáiban, József Attila verseiben, Nietzsche könyveiben.

Az egzisztencialista filozófia kulcsfogalma a szabadság. Ennek előfeltétele az, hogy az ember leszámoljon magában a humanista hazugsággal, mely szerint ő a világ közepe, a világ neki lett teremtve. A világ valójában kaotikus és idegen, az ember egyszerűen csak bele van vetve, szabadságra van ítélve. Azaz: döntéseinek felelősségét magának kell viselnie, nem háríthatja át "Istenre", "nemzetre" és egyéb fikciókra. Az ember felismeri a lehetőségeket, és választ:
"Az ember önmagát alkotja meg, előre rendelve nem létezik, morált választva alkotja meg önmagát." - írja Sartre

A Mátrix hősei azok az emberek, akik viszontagságokkal teli utat választottak: a szabadság útját.

A film alaphelyzete:
A 21. század végére a háború által lepusztított földön a gépek veszik át az uralmat. Azért, hogy a működésükhöz szükséges energiát megtermeljék, az embereket óriási telepeken "tenyésztik". Tudatukat egy nagy szoftverben, a Mátrixban kötik össze. Az emberek itt "élik" hétköznapi életüket, miközben testük egy kádban adja le a bioenergiát. Ebből a hazugságból csak néhány ember tudott (és mert) kilépni. Vezetőjük Morpheus, aki a film elején megszólítja Neót, a zseniális hackert (1. kép), és Trinityt küldi érte (2. kép).
Neo három fontos megszólítást kap:
- Mr. Reinhard, a cég főnöke: felrója neki a különcködést, és jelzi, hogy csak akkor maradhat az állásában, ha betartja a szabályokat
- Mr. Smith, a Mátrix ügynöke: börtönnel fenyegeti Neót, ha nem adja át nekik Morpheust
- Morpheus: felfedi Neónak a Mátrixot, amely nem más, mint az elme börtöne

Több ponton is megjelenik az egzisztencialista filozófia:
1. választás:
Morpheust választást kínál fel Neónak:
- kék pirula: visszatérni a korábbi életébe (kényelmes út)
- piros pirula: megismerni az igazságot (nehéz, fájdalmas út)
2. belevetés:
Miután lekapcsolják Neót a Mátrixról, meztelenül zuhan egy csövön át a mocskos, büdös csatornába. Azt jelképezi, hogy az embernek nincs eleve elrendelt helye a világban.
3. az ember megalkotja önmagát:
Neo ébredése után kemény edzés következik, amely során Morpheus igyekszik felszabadítani Neo tudatát.

Az egzisztencialista filozófia egyik ága (perszonalizmus) szerint az ember három fokon tud megvalósulni: ösztönlény, tömegember, személy. Ezek mind megjelennek a filmben.
- ösztönlény: közel van az állati léthez, mivel a szükségleteivel azonosul, és a természetének rabságában vergődik. A filmben ilyenek Cypher (az áruló) és Mouse (a programozó). Cypher a Mátrix boldog és kényelmes tudatlanságába vágyik vissza. Újra finom ételeket akar enni, puha ágyban aludni (szükségletek).
- tömegember: az előre beprogramozott szerepeivel azonosul, ezáltal erősen függ a társadalomtól. Elfogadja, hogy létezésének értelmét kívülről határozzák meg. A filmben ezek a Mátrixban "élő" emberek. Morpheus szerint legtöbbjük nem érett meg a valóságra.
- személy: az önmagát tudatosan felépítő szabad ember, aki harcban áll a természettel (saját ösztönei) és a társadalommal (külső szabályok) is. Belső törvényeket követ, és a szeretet erejéből képes önmagát meghaladni. A filmben ezek: Morpheus, aki képes akár az önfeláldozásra is a hitéért; Trinity, aki Neónak a szerelmével ad erőt; és elsősorban Neo, a kiválasztott.

Az orákulum előszobájában várakozó kanálhajlító kiskölyök mondja ki a személlyé válás egyik legfontosabb lépését: belátni, hogy "nem a kanál hajlik, hanem te magad". Neo ezt a film záró jelenetében érti majd meg egészen. Miután "feltámad" Trinity csókjától, a levegőben megállítja az ügynökök pisztolyaiból felé suhanó lövedékeket. Ez a személlyé válás modern szimbóluma: a mély emberi kapcsolatok annyi erőt adnak, hogy az ember képes elutasítani az őt tömegemberré vagy ösztönlénnyé silányító hatásokat.

 

 

 

19: Tóth Krisztina: A tolltartó


- a mű szövege (letöltés)
- rögtönzött felelet (hanganyag linkje)

az írónő kortársunk, megélte a 70-es évek puha diktatúráját

Tolltartó
két ügy

1.
Rudas Rolad "felbuktatása" - az elbeszélő lesz a bűnbak
meglátta a vért Vera néni --> ügyet csinált belőle, Roland véletlenszerűen jelöli ki a bűnöst, aki aztán nagyon magára veszi
túlzásokkal, hasonlatokkal ábrázolja azt a lélektanilag súlyos pillanatot:
"órákig tartó pillanat"
"a névhez tartozó test" - meghasonlik a elbeszélő, megtörik benne valami
"valószínűtlenül tág udvar" - mintha az egész világ előtt szégyenülne meg
úgy érzi, hogy "örökre és megváltoztathatatlanul" bűnös lett
filmszerűen éli meg
saját magáról E/3-ban beszél

2.
Janák Kinga tolltartójának eltűnése
énekkari próba lenne, helyette vallatás
Miért lett akkora ügy? Mert Kinga apja híres politikus.
Mitől komikus az ügy? A keresett tolltartó "romlott, nyugati, imperialista szemét" (Walt Disney: Hófehérke)
vallató: Feri bácsi - a szocialista lelki terror tökéletes példája
a szocialista ideál: önfegyelem, önkritika, a közösségbe vetett bizalom, megértés szocialista valóság: diktatúra, besúgó hálózat kiépítése
Feri bácsi a megbocsátó vezető személyében tetszeleg, azt hazudja, hogy az egséz közösség megbocsátana a tolvajnak
Így kell besúgót nevelni: "Ha valaki tudja, hogy ki a bűnös és fedezi, az maga is bűnt követ el, és méltó a közösség megvetésére." - ennyit a megbocsátásról
-- egy felnőtt olvasó számára teljesen átlátszó a szöveg, de az akkori gyerekek meg voltak félemlítve (órákig ültek szótlanul)
A beismerés. Miért? Azért mert már egyszer (nyomásra) elvállalta ártatlanul.

 

 

20. Az ember tragédiája kérdéseinek megjelenése az "Ádámok és Évák" (a Szolnoki Szigligeti Színház diákszínjátszó találkozója) forgatókönyveiben

 

"Ádámok és Évák ünnepe" - évente rendezett diákszínjátszó találkozó a szolnoki Szigligeti Színházban. Bármelyik szolnoki iskola készülhet műsorral, amelynek előre megadják a témáját és az időkeretét. 2014-ben és 2019-ben is Az ember tragédiája volt a téma, 8 perces időkerettel.

 

A Magiszter műsora (2014)

- a műsor forgatókönyve, amely a szóbeli érettségin használható (letöltés)
- a műsorról írott részletes cikk: http://irodalom.net/cikk/44


1. A kulisszatitok
Megismerjük a műsorvezetőt, aki nem más, mint Lucifer. Kiderül, hogy élvezi azt, amit csinál: bevezetni a bizonytalan embert a "fénybe". (A 'Lucifer' név fényhozót jelent, utalva arra, hogy ő kínálja a tudást az embernek.)

2. Intro
Az intro táncban az emberiség tudatalatti ősereje nyilvánul meg.

3. A show
Az ember tragédiája is egy "show": Lucifer megmutatja Ádámnak az emberiség sorsát, amelyben Ádám megismeri a két fő társadalmi felfogást:
- hatalom: vezetni a birka népet, mert csak erőszakkal lehet rendet tenni
- szabadság: felnőttként kezelni az embereket, és megvárni, míg a szabadság megszüli a rendet
A kvízműsor attól félelmetes, hogy előre kell dönteni, a következményt csak utána lehet majd meglátni. A játszma súlyát növeli a "K.O. Média" kifejezés is. Egyrészt K.O. -tehát kiüt, mert akkora hatalma van, másrészt (összeolvasva) "komédia", tehát csak egy vicc az egész, hisz minden előre el van döntve.
Az ember mindig az elveszett éden után vágyakozik, ezért kecsegtet a nyeremény azzal, hogy eljuthatnak a Hotel Paradiso-ba (azaz a Paradicsomba).

4. Hatalomtánc
A háromszögben és a kőrakásban az egyiptomi szín jelenik meg.
A kereszvetésben a konstantinápolyi.
A szoborban a Madách utáni (20. századi) borzalmak (fasizmus, kommunizmus)

5. A szabadság zsákutcája
Éva hozza a forradalom világát. Az általa kimondott "szabadság" ébreszti fel az addig agyatlan katonaként menetelő népet. Viszont pár pillanat múlva kiderül, hogy ez a nép még mindig ugyanolyan agyatlan. Már üvöltik a szabadság szót, és leteperik Ádámot, amiért meri jelezni, hogy testvériség nélkül semmit nem ér a szabadság.

6. Kozmikus pillanat
A mű legfontosabb momentuma: itt ütközik össze a két nézet. A műsorvezető megállítja az időt, és Lucifer mondatait idézi az athéni szín végéről: "Beláttad-é, hogy a bódult tömegnek nemesb ura voltál, mint ő neked?" Szerinte (éppen úgy, ahogy Dosztojevszkij Nagy inkvizítora szerint) a birka népnek nem jár a szabadság. A történelemben még senki nem járt sikerrel. Sem a szerzetes (középkor), sem a tudós (reneszánsz, felvilágosodás), sem a politikus (19. század), sem a művész. A műsorvezető szerint csak az istenember tudja elhozni a boldogság korát. Az istenember, tehát az Istentől elszakadt, önmagát a legfőbb hatalomnak képzelő ember, az egóban és hübriszben fürdő csúcs-sapiens.
(Tudjuk pontosan, hogy mennyi boldogságot hoz az istenember a világra. Elég, ha körülnézünk...)

7. Deus ex machina
Isteni közbeavatkozás. Madách drámájában akkor lép közbe az Isten, amikor Lucifer eővel akarja rávenni Ádámot, hogy mégiscsak ugorjon le a szikláról. Itt az igazgató lép közbe, gyakorlatilag "lefújva" a kvízműsort, és újabb lehetőséget adva Ádámnak és Évának. Ez már nem nyeremény (hisz az elúszott), hanem kemény munkával megteremthető boldogság.
A harmadik szín elejét idézi az, amikor Ádám kimondja: "Enyém" - definiálva ezzel a magántulajdont. Ezt viszi tovább az igazgató (az eredetiben Lucifer): tulajdonból ipar lesz, családból haza.

8. Spirális világtánc
A záró tánc végigsuhan a történelmen, és egy szimbolikus pillanatot készít elő. Az utolsó kép jelentése:
- Ádám és Éva koccintanak: elfogadják a kihívást, és elkezdik felépíteni a világot
- kisgyerekek: az első pár fiai, Káin és Ábel
- alma: egyrészt a tudás almája, másrészt jó ürügy arra, hogy Káin és Ábel összevesszenek
- a műsorvezető a szülők tudta nélkül kést nyújt a gyerekeknek: Lucifer látszólag segíteni akar (megfelezni az almát), valójában azonban az ellenségeskedés magvát ülteti el (mint ismeretes, Káin irigységből agyonütötte Ábelt)

 

A "Közgé" műsora 2019

- a műsor forgatókönyve, amely a szóbeli érettségin használható (letöltés)
- a műsor videofelvétele: 1:48:06-tól (link)


A darab az egzisztencialista drámák eszközével él: szűk tér és kötött idő. Egy gyár dohányzójában zajlik, az ötperces cigarettaszünet alatt. A szereplőknek nincs nevük, csak számok a kék köpenyükön.

Nyitó párbeszéd:
2144 (azaz: Ádám) elújságolja 2385-nek (Évának), hogy végre megérett benne az elhatározás, hogy itthagyják a gyárat.
A darab helyszíne tehát szimbolikus, ideje pedig a 20-21. század. (Madách művének leginkább a falanszterbeli világát idézi.)

Később kiözönlenek a dolgozók cigarettázni, de egyiküknek sincs tüze. Morogva szidják a rendszert (nagyképű vezetők, rossz munkakörülmények, alacsony bér).

Egyikük felveti, hogy az örök elégedetlenkedőknek semmi sem jó, mire a többiek ötletelni kezdenek a tökéletes rendszerről. Ekkor jelennek meg Az ember tragédiája színei:

- Egyiptom: Az a rendszer a jó, ahol a főnök mindenható.
- Athén: Szerintem meg az a munkahely lenne a jó, ahol végre mindenki szabadon elmondhatná a véleményét.
- Róma: Az lenne a jó világ, ha több pasi járna ide dolgozni... kell egy külön kis irodácska, sötétítővel, benne bárpult, hangos zene, kényelmes ágy...
- Konstantinápoly: Csapatépítő tréningek, minden hétre, erősítsük meg azt, hogy összetartozunk, egy csapat vagyunk!
- Prága: Egy gyár élére tudósok kellenek. Tu-dó-sok!
- Párizs: Aaaaaa… elegem van. Ezek a tetvek még élni sem hagynak minket.
- falanszter: A legjobb az lenne, ha olyan világban élnénk, ahol nem pénzt kapunk a munkáért.

A vitát 5656 vágja el: Mennyire ostobák vagytok… Minden mindegy! Mert minden csak azért kezdődik el, hogy egyszer véget érjen. Születésetek pillanatában haldokolni kezdtek.
Ez a luciferi figura szólítja meg Ádámot és Évát, akik elárulják, hogy vállalkozni akarnak. Arra biztatja őket, hogy ne várjanak vele, lépjenek most. Majd miközben visszaszámol és cigarettára gyújt, a pár még visszanéz a színpad széléről.

megosztás
"A nebándiak csak a hitnek éltek és a jövőnek. Jobbról-balról ez a két szemvédő óvta őket, hogy el ne tévelyedjenek vagy fölöslegesen ne nyugtalankodjanak, hogy igavonókból veszélyes hirtelenséggel emberekké ne váljanak." 1936

Magyarország művelhető területeinek csaknem felét a puszták cselédjei mívelik. Erkölcsben, szokásban, világfelfogásban, de még járásban és karjának mozgatásában is ez a népréteg minden másiktól élesen különbözik. Még a falvak mögött is eldugva és elzárva, tökéletes elszigeteltségben él. Egésznapi, sőt vasárnapi elfoglaltsága miatt a pusztát szinte sohasem hagyja el, lakhelyén hozzáférni pedig a nagy távolság, a rossz utak, a különleges hazai viszonyok miatt, de e nép ősi bizalmatlansága miatt is nehezebb vállalkozás, ahogy gyakran emlegettem, mint egy középafrikai törzs tanulmányozása. Az irodalomban is csak a háborút követő évek folyamán kezdtek feltűnni. Valami furcsa, áporodott, de mégis erőt adó közösségben élnek, anyagilag és szellemileg egyaránt; ez a közösség nem egy vonásában inkább hasonlítható a gyári munkásság külön összetartozásához, mintsem a falvakéhoz.

  

Tekintélytisztelet

A puszták népe a legjobb államalkotó elem, mert a legnagyobb tekintélytisztelő. Bizonyos, hogy a tekintély tisztelete is nevelés eredménye, de oly régi s oly alapos nevelésé, hogy ma már e nép vérébe hatódott, idegzetébe szüremlett s szinte ösztönévé vált. Igazuk van, akik ezt mint jellemének legősibb alapvonását említik. Családom körében meglepetéssel hallottam nem egyszer, hogy a grófot a legmeghittebb, legbensőségesebb beszélgetések során is csak mint méltóságos urat emlegették. Ma is őrzöm egyik unokatestvérem levelét, aki ispánságig vitte fel s akit a gróf egy szép napon minden indoklás nélkül kitett ebből az állásából. A levél ezt a felháborító eseményt tudatja, faragatlanul, a méltó düh legközvetlenebb kifejezéseivel a gróf irányában, de a gróf címének kísérteties tiszteletben tartásával. „Most derült ki - mondja az egyik bekezdés, - hogy a méltóságos úr aljas dög és büdös kutya.” Emlékszem a megrovó tekintetekre, amikor, ugyancsak egy meghitt családi együttesben, a kastély ifjú vendégeit, a grófkisasszonyok udvarlóit közönségesen csak „ez a Wenckheim, ez a Wimpffen” szóval emlegettem. Az arcok egyszerre nyugtalanok és idegesek lettek. Rövidesen megértettem, hogy a legbizalmasabb elnevezés is legfeljebb „a Laci méltóságos úr”, vagy legeslegfeljebb „a Laci méltóságos” lehet. A tiszteletadásban nincs válogatás. Nem kell hozzá sem ragyogó történelmi név, sem társadalmi állás. Nem igaz, hogy az újonnan jötteket vagy felkapaszkodottakat gúny fogadja. Környékünkön, a század elején, jó pár zsidó család is szerzett uradalmat. Beköltözködésük másodnapján már éppoly félő megbecsülés övezte őket, akár elődeiket. Mintha az a pillanat, amikor az álbarokk főkapun behajtattak, más emberré varázsolta volna őket, aminthogy mássá is varázsolta. A cselédek az egyszerűség kedvéért maguk között tán adtak nekik házi használatra valami nevet, de ami lényeges: szemtől-szembe éppoly dadogó hódolattal beszéltek velük, akár a régiekkel.

 

A tisztelet minden fokon megnyilvánul. Egyik távoli, vélem majdnem egykorú rokonom ugyancsak rendkívüli csodák s véletlenek sorozata folytán középiskolába került. Sok kapkodás és evickélés után (őt is papnak szánták) bíró lett, szorgalma és valóban tüneményes tehetsége, tanulóképessége révén rövidesen elég magasállású bíró. Kamaszkoromban tanúja voltam, amikor egyszer szüleit meglátogatta. A családi asztalnál saját apja. saját édes testvérei, külön­ben keménytorkú „parancsolok”, afféle előmunkások a pusztán, alig mertek egy-egy szót rebegni. Anyja álmélkodva és meghatva úgy tekingetett rája, mint egy túlvilági lényre, mint egy isteni küldöttre. Számomra a legcsodálatosabb az volt, ahogy a fiú viselkedett. Elfogadta és természetesnek tartotta a hódolatot. Az ősi ösztön alapján ő magamagát is tisztelte és úgy is viselkedett. Úgy evett, ahogy a megyei banketteken szokott enni és úgy is társalgott. Csak később jutott eszembe s öntött el miatta a pír, hogy a hangot én is átvettem; szívem körül a tündöklés melegségével játszottam a hitvány komédiát, amelyet a hallgatóság értelmetlenül de tán épp azért vallásos boldogsággal figyelt.

 

Még diákkoromban egyszer átutazóban D.-n, meglátogattam hivatalában. A községháza széles folyosóján közeledtem szobája felé. A hivatali szoba ajtajával szemben a folyosó kitaposott, vöröstéglás kövezetén a földön, közvetlenül a falnál, tíz-tizenkét ünneplőkalapot, süveget, bárány bőrkucsmát láttam egymás mellett szép sorjában. Megláttam s első csodálkozásomban majd nevetésre fakadtam. Abban a pillanatban a bejárat felől egy pusztai ember közeledett, lekapta a fejfödőjét s fogas után nem is vizsgálódva, (holott a parasztházakban mindenütt van fogas), a világ legtermészetesebb mozdulatával helyezte a többi mellé a földre. „Még csak az kellene, hogy fogas is legyen!” - felelt meg később kérdezősködésemre az egyik segédjegyző. „Így is már úgy el vannak kapatva, hogy alig lehet bírni velük.” Tőle tudtam meg, hogy a parasztoknak azért kell künn hagyniok kalapjukat, mert a torkukat köszörülő polgárok izgalmukban nemegyszer fejfedőjükbe köpnek, amitől egy finomabb idegzetű inspiciáló hatalmasság viszont hányingert kapott.

Nagybátyám szobájában szorosan egymás mellett, akárcsak ott künn a kalapok, idős cselédemberek álltak, valami küldöttség az egyik közeli pusztáról. Az elkapatottak topogva és hebegve adták elő mondanivalójukat. Azon vettem észre magamat, hogy félszeg ijedelmük egyszerre reám is átragadt.

Nagybátyám rájuk sem pillantott, szemét írómappáján járatta, tollával firkált rá. Bizonyára jószívűségből, vagy legalábbis tapasztalatból tette, mert ha önkéntelenül akármelyik beszélőre tekintett, az menten igazán csak nyögni tudta a szót.

(…)

Minden falunak megvan a maga sajátos verekedési módja, amely jellemző rá, s amely nélkül leírása hiányos lenne. A pálfaiak például arcba szúrtak, a simontornyaiak elnémultak, amihelyt a verekedés megkezdődött s a késelést kísérteties csöndben végezték, akár egy szertartást. Az ozoraiak módszere a boncoló orvosok szerint beható anatómiai ismeretről tanúskodott: a nyakhajlatba döftek, a csontok közt pontosan az ütőérbe. Érdekesnek tartom megjegyezni, hogy hasba, általában mellen alul sehol sem szúrtak, amiben nemzeti jelleget is állapíthat meg az, aki ilyet is számba vesz, mert vannak népek, amelyek a köztudomás szerint a gyomrot kedvelik. Ennek oka, hogy a késtartásnak is megvan a szabálya, a hüvelykujj a nyél végére feszül, ahogy erről már libaőrző barátaim tüzetesen kioktattak. Ilyen markolással csak felülről lefelé lehet sújtani. A rácegresiek a bicska mellett kedvelték a járomszöget is, amely körülbelül fél méter hosszú vasrúd, felső végén gyermekököl nagyságú gömbbel; úgy kezelték, mint a buzogányt, ütöttek vele, de hajították is. Ilyen utakon fedeztem fel a táj lelkét, amely az enyém is.

  

Vallás

Vallás a pusztán? Ahol ha kápolna végre épült is (egy zsidó bérlő építtette), istentisztelet jó ha évszakonként egyszer esett. A pusztaiak között, akik legjobb esetben is csak a babonának áldoztak? Igaz, apám szülei vakhitű katolikusok voltak, anyáméi pedig azok közül a kálvinisták közül valók, akiknek hite - valami felsőbb lénynek vagy elvnek mégis kell lennie, amely a világot rendben tartja - alig különbözött az ateistákétól. De hát apám többi testvére is hozott olyan asszonyt a házhoz, akik csak tessék-lássékból vetették a keresztet s ha arra fordult a szó, nem rejtegették véleményüket a papokról s a szent ceremóniákról. Ha ezeket hallotta, apám anyja mosolyogva csak fejét ingatta, behunyt szemmel, mivelhogy a fülét nem tudta automatikusan bezárni.

 

Nálunk bezzeg. Ha néha ellátogatott hozzánk, annyi rózsafüzérrel jött, ahányan voltunk. A küszöb előtt egy méterre megállt, kezét összekulcsolta, imába kezdett fél szemmel az ajtóra pislogva, mintha azt leste volna, mikor surran ki azon az ördög. Ott álltunk némán előtte, mint a kihallgatásra rendelt katonák; mímeltük az ájtatosságot, s kelletlenül vártuk a jelenet végét, amelyről sejtettük, hogy csak nekünk készült. Végre fölsóhajtott, egyenes derékkal kézcsókra nyújtotta kezét, ahogy a kastélyban láthatta s emelt fővel, mindnyájunk előtt bevonult a házba. Megkezdődött a tortúra; némán, egymásra tekingetve lépdeltünk utána. Nagyanya ránézett a földes padozat homokdíszeire, s mi elpirultunk. Széttekintett a szobában s anélkül, hogy egy szót ejtett volna, rádöbbentünk a szörnyű hiányra: egyetlenegy szentkép sem függött a falakon. (Anyám bekeretezett mirtusz-koszorúján kívül csak Mátyás király és Rákóczi Ferenc képmásaival dicsekedhettünk s „Árpád vezérré emeltetésé”-vel.) Egy pillantása után az ablakok csipke­függönyeit a romlás kiáltó bizonyítékainak éreztük. Általában amire rátekintett, az, mintha csak varázslat érte volna, azon nyomban bűnjellé alakult. Házkutatás alatt érez ilyesmit az ember. 

Ismétlem, elsősorban lelkiüdvünkkel volt baj, főleg a mienkkel, gyermekekével. Mindnyájunkat katolikusnak kereszteltek. Sokat ért. „Mondd el az angyali üdvözletét” - szólt hozzám a családi együttesben nagyanyám, s mielőtt egy hangot ejtettem volna, jelentőségteljesen fiára pillantott. Valóban semmiféle üdvözletről nem tudtam. Anyám elpirult, s tehetetlenségében esetlen, bocsánatkérő mosolyt derengetett. A katolikus imákat ő nem ismerte s noha napától gyönyörű, csontfedeles imakönyvet kapott, abban annyi ima volt, hogy ha egy-kettőt találomra megtanult, s velünk is bemagoltatott, a helyeset sosem találta el. Apám jól ismerte ezeket az imákat, s ha nem gyakorolta is, elvárta volna, hogy gyermekei szintén ismerjék azokat. Úgy vélte, hogy azok tudása a jóillemhez tartozik. Vallásossága, ha egyáltalában gondolt rá, nála is afféle „mit lehet tudni?” alapon nyugodhatott. De függetlenül attól, hogy ő maga hitt-e istenben, vagy nem, apai kötelességének érezte, mint akkoriban minden apa, hogy gyermekeit hitre nevelje. Elsősorban hasznossági szempontból. Mert ha az emberek nem félnek senkitől, lopni és rabolni fognak, s mi lesz akkor a világból? Akkoriban különben isten léte mellett a papság is elsősorban ilyen közigazgatási szempontokkal érvelt.  

Nebándon enyhe ördögűzés alá vetettek bennünket. Aztán beavattak a hitbe. Nem a katolikusba, ahogy akkor még magam is gondoltam, hanem a pusztaiba, amely itt-ott eltért az előbbitől. Nagy fogékonyságot mutattam iránta. Gyönyörű, mesevilág tárult ki előttem. Otthon, a szülői háznál nem igen hallottunk mesét, anyai nagyanyám felfogása az volt, hogy az csak a gyerekek ijesztésére jó. (...) Nebándon már a konyhában a félmeztelen Krisztus fogadott, vastag arany keretben, saját sírja felett minden látható támasz nélkül lebegve a levegőben, mellén hatalmas sebbel. Az égbe repült, Atyjához, aki egy óriási szem volt színes háromszög közepén. Szomjasan szálltam utána a csodák részegítő világába; a hittevők és hittevő asszonyok után nemsokára ördögökkel, sárkányokkal és boszorkányokkal lett ismerkedésem. Este az ajtó előtt kísértetek ültek. A rácegresi csordakútban csak békák tanyáztak, de a nebándiból (kiváltképp amikor már otthon idéztem emlékezetembe) víziember dugdosta ki fejét. Hogy Isten mindent lát, és mindenütt jelen van, ezt még azután is sokáig úgy értelmeztem, hogy Nebándon. Varázslatos föld volt. Nebándon éjszaka garabonciások jártak, a tehenek véres tejükkel háborút jeleztek, a parádés kocsis rettenetes lendületeket végezve, az ég felé dobta a kisbaltát a birkaudvar közepén, s ezzel elkergette a jégverést. Két káromkodás közt az asszonyok az édes Jézust emlegették, s arcuk egyszeriben úgy megváltozott, mint amikor valaki sötét pincéből erős napsütésbe lép. 

Templom nem volt a pusztán s Ozorára a misére csak egy-két hajadon lány járt be, azok is nagy ritkán, csak szép idővel. De az ájtatosságot ez semmiben sem csökkentette. 

A nevelés, persze, hamarosan veszélyes területekre siklott. Szűz Mária bibliabéli szavai képzeletemben elvegyültek azokkal a szavakkal, amelyeket a kulai csordásnéhoz intézett, amikor annak a tamási erdőben megjelent, egy fa tetején. A gyónási imádság összefolyt azzal, amit a kelésre kell ráolvasni. Mert vajon nem Szent Józsefet emlegette-e Mári néni akkor is, amikor a bögre vízbe három darab parazsat dobott? Ha a parázs leült, akkor valóban megverték szemmel az unokáját, a tehenét, de még a szederfát is a házuk előtt, ha fölszállt, akkor nem. (Sose szállt föl.) Vagy amikor a vízbe ólmot öntött, s annak alakjából csalhatatlan éleslátással fölismerte azt, aki a nyavalyatörős csecsemőre ráijesztett? Tyúkot nagyanyám is csak délben a távoli harangszó közben ültetett, vagy akkor, amikor a kanász hajtott, de akkor is lehetőleg valami rossz férfikalapból szedve ki a tojásokat. Pénteken („guzsapénteken”, amelynek jelenté­sét ma sem értem jobban, mint akkor), a világért sem ültetett volna, mert akkor minden csirke görbe lábbal jön a világra. A pünkösdöt nemcsak a nagy ünnepnek kijáró keresztény áhítattal vártuk, hanem egy üveg, Szentháromság-napján fogott esővízzel is, amelyben ha megmosdik az ember, megszépül, főleg ha még vörösbort is iszik utána. Az új macskát mi is megugrattuk otthon a tükör előtt, hogy megszokjék, azt higgye, nincs egyedül a házban, s keresse azt a másik macskát, akit a tükörben látott, de mi volt ez a nebándiak tudásához képest? Mári nénihez egy lány vadgalambot hozott, Mári néni kivette a galamb szívét, megszárította, porrá törte, s azzal legényt lehetett szoktatni. Gatyamadzagot és különféle hajdarabokat ásott el a part alá, olyan nehéz föld alá, amilyent csak talált, hogy a legényt is olyan nehéz szerelem nyomja az iránt, akit ő pártfogásába vett. Mit mondjak még? Mári néni asszonytestvére fölvette egy haragosának lába nyomát a sárból, rongyba tette, aztán a füstre akasztotta, mert azt a haragosát addig fogja gyötörni a hascsikarás, ameddig a lábnyom ott van a kéményben; azt hiszem, még ma is ott van. Egy gyerekágyas asszony ágyát velem hintették körül szenteltvízzel, mert ahhoz olyan állapotú férfi ember kellett, amilyen akkor még én voltam. Mindent tudtak Nebándon. Megúnt szerelmedtől akarsz szabadulni? Helyezz három gombostűt arra a helyre, ahova az rövidebb dolgára jár. Szemölcs ellen legjobb a koporsóeresztő kötél. Egyre több és több tudással hagytam el a pusztát. Nyolcéves koromban arról értesültem, hagy katonaruhás ember lányát fogom elvenni és három gyermekem lesz. 

Anyám abban az időben, nyilván a nebándiak terrorja alatt s hogy ne az ő lelkét terhelje férjének még a túlvilági sorsa is, böjtszerűen főzött, már amennyire kiismerte magát az egyházi előírások szövevényében. Mindenesetre kedden és pénteken szigorú elhatá­rozottsággal megtartóztattuk magunkat a húsételtől, ami nem volt nagy lemondás, mert húst más napokon sem ettünk, legfeljebb vasárnap. Csak a disznóölések maradványaitól kellett magunkat megtartóztatnunk. Két házzal arrébb azonban nagyapám nyugodtan metélgette a két ujja közé fogott szalonnát. Bajszát szétigazítva nyelte a csillogó, fehér darabokat, a megtestesült halálos bűnt. Rettegve néztem az istenkísértést, szorongva vártam, mikor borul kénköves lángba, vagy mikor akad meg legalább a falat a torkán, elriasztó csoda gyanánt, amelyhez hasonlót eleget hallottam papok ajkáról is. Aggódtam érte és féltettem, mert szerettem őt, jobban, mint valamennyi nebándit együttvéve. „Majd kinövöd” - mondta, amidőn egy hitvita végén vallomásra szorulva kijelentettem, egy kicsit kihívóan, hogy én katolikus vagyok. Elmondtam neki mindazt a rosszat, amit amott a hozzá hasonló eretnekekre kentek. Érdeklődéssel hallgatta, de ahogy emlékszem, egyenesen nem igen vágott vissza. „Parasztok” - mondta, és ezt bensőmben én is igaznak éreztem, noha azok tízszer vagyonosabbak voltak nála, s akadt akkor már köztük mesterember, sőt megyei hivatalnok is. 

A nebándiak csak a hitnek éltek és a jövőnek. Jobbról-balról ez a két szemvédő óvta őket. hogy el ne tévelyedjenek vagy fölöslegesen ne nyugtalankodjanak, hogy igavonókból veszélyes hirtelenséggel emberekké ne váljanak. Anyám családja, ahogy emelkedett, egyre jobban tájékozódott előre, de hátra is. Olyan dolgokat is megtudtak, amelyek közvetlenül nem érintették érdekeikben őket, amelyek nélkül nyugodtan meglehettek volna. A család lelke, mint a napra került sejt, alakult, fejlődött, tapogatózott. Tudtak a hazáról, a politikáról, s majdnem politikai véleményük is volt. Szerencsére, ha valami súlyosabb közügyi eszme lehullott is közibük, mint a meteorkövek egy intermundiális világból - ötven-hatvan évnyi késéssel érkezett s azon nyomban megkövesedett, bálvány lett belőle. Aradot gyászolták például, a Habsburgokat engesztelhetetlenül gyűlölték. Nebándon nem tudtak arról, hogy a pusztán kívül például haza is van, illetve, hogy finom levegőrezgés gyanánt a puszta felett is itt lebeg a haza. 

megosztás
Jézus nem úgy kínált szabadságot, ahogy a zsidók képzelték. Azt tanította, hogy a szabadsághoz újjászületésre van szükség. A nép azonban itt és most követelt "szabadságot": a római uralom végét és Isten országának eljövetelét.

Nem mondunk nagyot, ha azt állítjuk, hogy Jézus a nyugati világ történelmének legfontosabb alakja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy állítólagos születésével kezdődik az időszámításunk. Ám (ahogyan az a nagy formátumú emberekkel lenni szokott) ahány kor, és ahány világnézet, annyiféle kép él Jézusról. És ezek bizony nagyon különböznek, néha egyenesen ellentétei egymásnak...

 

Jézus a tanító

 

Ha mindenféle előítélet vagy rajongás nélkül közelítünk az evangéliumi szövegekhez, akkor egy mélyen emberi, egyetemes filozófiát láthatunk kibontakozni a történetekben. Ennek lényege belefér egyetlen mondatba: ne külső szabályoknak engedelmeskedj, hanem belső törvényeket kövess. A kereszténység az első vallás, amely szabadnak tekinti az embert. Korábban csak az istenek lehettek szabadok, azonban Jézus szerint mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Pünkösdkor leszállt mindenkire a Szentlélek, az ember egyedi felelősségvállalásának szimbóluma.

 

Jézus az istenkáromló

 

A legenda szerint tömegével rohantak a zsidók, hogy szájtátva hallgassák a Jeruzsálembe bevonuló Jézus szavait. Úgy vélték, ő a próféták által ígért messiás, aki majd megszabadítja a népet. Ehhez képest három év múlva maga a nép követelte, hogy feszítsék keresztre mint istenkáromlót. Miért fordultak el tőle? Mert nem úgy kínált szabadságot, ahogy ők képzelték. Mert azt tanította, hogy a szabadsághoz újjászületésre van szükség. A nép azonban itt és most követelt "szabadságot": a római uralom végét és Isten országának eljövetelét.
Az írástudók a törvényre hivatkozva utasítják el Jézust. Yitzchak Breitowitz rabbi szerint: "még maga a messiás sem érvénytelenítheti a Tórát". Azaz, Jézus a farizeusok szemében igazából nem istenkáromló, hanem inkább "törvénykáromló".

 

Jézus a vértanú

 

Volt az első keresztények között négy remek költő (Máté, Márk, Lukács és János), ők írták a Biblia legfontosabb könyvét: az Evangéliumot (jelentése: örömhír). Mivel akkor még nem használták a "szabadság", "belső törvény" vagy a "lelkiismeret" kifejezéseket, az örömhírt egy történetben formálta meg a négy költő. Sokat merítettek korábbi vallások motívumaiból (pl.: a téli napforduló mint születésnap), valamint az akkor már több ezer éve létező sablonból, a monomítoszból. Jézus szenvedéstörténetének súlyát az ősi emberáldozatok forgatókönyve adja meg.
Az őskeresztények szerint Jézus képében maga Isten jött a földre, hogy eloszlasson minden félelmet, és bizonyítsa a lélek halhatatlanságát.

 

Jézus a bálvány

 

A világnézeti válságban szenvedő Római Birodalom előbb üldözi, majd 394-ben államvallássá teszi a kereszténységet. A pápa uralma alatt álló "anyaszentegyház" lényegében egy lelki terrorszervezetté alakul. Már nyoma sincs az eredeti tanításnak (szabadság, belső törvény), helyette az emberek bűnösségét és értéktelenségét hangsúlyozzák a rémisztő prédikációk.
Jézus alakját a felismerhetetlenségig eltorzítják. A végítélet-forgatókönyvekben bosszúálló istenségnek festik le, aki haraggal tér vissza a földre, ítélkezik az egész teremtés fölött, majd az igazak kiválogatása után elpusztítja a világot.

 

megosztás
A szóbeli érettségihez kiadott segédanyagok utolsó darabja az alábbi vázlat. A tételeket történeti, társadalmi, lélektani és etikai szempontok alapján összegeztük. Érdemes az esszékkel, illetve az azokból készített táblázatokkal együtt használni.

(egyelőre csak néhány képi illusztráció van a tételekhez, de készülnek idővel...)

 

1. Petőfi: Az apostol
történeti: 03.15. - 06.15.
társadalmi: ember/egyén vs polgár/közösség, evolúció vs revolúció
lélektani: a romantika érzelemkultusza
etikai: a szabadság nem jog, hanem kötelesség

 

2. Arany: A walesi bárdok
történeti: császárlátogatás, angol cikk
társadalmi: a költők közösségi szerepe, nép-nemzet
lélektani: hübrisz és bűnhődés
etikai: árulás-e a beletörődés?

 

3. Ady szerelmi költészete
történeti: klasszikus modernség, 1908 Nyugat, l'art pour l'art
társadalmi: népies nemzeti vs modern felfogás
lélektani: ambivalens kapcsolat
etikai: a polgári erkölcs elutasítása

 

4. Babits háborúellenes költészete
történeti: az első világháború üdvözlése
társadalmi: a pacifisták kiközösítése
lélektani: a Fortissimo és a Húsvét előtt érzelmi ereje
etikai: bátor tiltakozása humánum nevében

 

5. Apa és fiú viszony Kosztolányi novelláiban
történeti: patriarchális polgári világ
társadalmi: apa/alkalmazott szerepkonfliktus (család vs munkahely)
lélektani: az ősvalami és a felettes én feszültsége
etikai: a felnőttség mint hazugság

 

6. A rend mint társadalmi igény József Attila költészetében
történeti: Magyarország a nagyhatalmak erőterében
társadalmi: a proletariátus helykeresése
lélektani: látomásos érzékenység
etikai: egyéni szabadság mint a rend feltétele

 

7. A reneszánsz életszemlélet Balassi Bálint költészetében
történeti: a keresztény Európa védelme
társadalmi: a lovagi életfelfogás
lélektani: reneszánsz életöröm és keresztény bűntudat keveréke
etikai: a szolgálat mint erkölcsi kötelesség

 

8. A barokk világszemlélet Zrínyi Miklós eposzában
történeti: két sorscsapás (török hódítás és protestantizmus)
társadalmi: Zrínyi célja a nemzet egyesítése
lélektani: a barokk érzelmi ereje
etikai: mártírhalál: az Athleta Christi pályájának csúcsa

 

9. Mikszáth a romantikus és realista ábrázolás határmesgyéjén
történeti: Magyarország rejtett hagyományai
társadalmi: dzsentrik és parasztok
lélektani: az emberismeret mint fegyver
etikai: az önbecsülés ára

 

10. A szegénység lélektana Móricz Zsigmond novelláiban
történeti: a magyar vidék tragikus elmaradottsága
társadalmi: a parasztság kiszolgáltatottsága
lélektani: az emberség fokozatos elvesztése
etikai: a felelősség kérdése

 

11. A humánum groteszk harca Örkény Tóték című művében
történeti: a háború abszurd világa ("fogalomzavar")
társadalmi: a rang és az emberi érték viszonya
lélektani: az énkép széthullása
etikai: az önfeladás határai

 

14. Sartre: A tisztességtudó utcalány
történeti: a humanizmus válsága
társadalmi: egyén és kollektívum
lélektani: a politikai retorika mint az akarat megtörésének eszköze
etikai: hogyan objektiválható egy ember egzisztenciális középpontja?

 

15. Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
történeti: a humanizmus válsága
társadalmi: a nagytőke befolyásoló ereje
lélektani: a bűnösség felismerésének folyamata
etikai: hogyan objektiválható egy egész közösség egzisztenciális középpontja?

 

16. Szophoklész: Antigoné
történeti: az antik görög kultúra fénykora
társadalmi: isteni és emberi törvény ütközése
lélektani: a hübrisz csapdája
etikai: követhetünk-e belső törvényt?

 

17. Shakespeare: Rómeó és Júlia
történeti: Anglia a középkor és újkor határán
társadalmi: kész szerepek és születő jellemek konfliktusa
lélektani: a szerelem energiája
etikai: érdemes-e szabadság nélkül élni?

 

18. A Mátrix és a perszonalizmus emberképe
történeti: ezredforduló, cybervilág
társadalmi: a fogyasztói társadalom börtöne (a tömegember)
lélektani: a szabadság mint az ösztönlény leküzdése
etikai: a Személy mint etikai cél

 

19. Tóth Krisztina: A tolltartó
történeti: a gulyáskommunizmus kora
társadalmi: a kollektívum bálványozása, a szocialista embertípus nevelése
lélektani: a lelki terror mint pedagógia
etikai: milyen korán adható fel az egzisztenciális középpont?

 

20. Az ember tragédiája kérdéseinek megjelenése az "Ádámok és Évák" (a Szolnoki Szigligeti Színház diákszínjátszó találkozója) forgatókönyveiben
történeti: az időtlen dráma aktualitása
társadalmi: hatalom és szabadság kérdése
lélektani: a döntés lelki súlya
etikai: miért ne legyünk öngyilkosok?

megosztás
A Mátrix egy rendszer. Az ellenségünk. De ha benne vagy, és körbenézel, üzletembereket, tanárokat, ügyvédeket, ácsokat látsz. Akiknek meg akarjuk menteni a tudatát. De amíg a Mátrixban élnek, részei a rendszernek, ezért az ellenségeink. (Morpheus)

Morpheus
Ébredj, Neo! A Mátrix rabja vagy. Kövesd a fehér nyulat!

Trinity
Tudom, miért vagy itt. Tudom, mit csinálsz. Tudom, miért nem tudsz aludni, miért élsz egyedül, és miért ülsz minden éjjel a számítógéped előtt. Mert őt keresed. Tudom, mert én is őt kerestem. És amikor megtalált, azt mondta, nem is őt kerestem. Inkább egy választ. Egy kérdés nem hagy nyugodni minket. Ez hozott ide téged is. Tudod, mi a kérdés. Én is tudtam.

Neo
Mi az a Mátrix?

Mr. Reinhardt
Baj van a hozzáállásával, Mr. Anderson. Különlegesnek hiszi magát, akire nem vonatkoznak a szabályok. Sajnálattal közlöm: téved. Ez azért a világ egyik vezető szoftvercége, mert minden alkalmazott tudja: része az egésznek. Ha egy alkalmazottnak gondja van, a cégnek van gondja. Betelt a pohár, Mr. Anderson: mostantól vagy időben megjelenik a munkahelyén, vagy kereshet másik állást.

Mr. Smith
Láthatja, jó ideje szemmel tartjuk, Mr. Anderson. Úgy tűnik, kettős életet él. Az egyikben Thomas A. Anderson, egy neves szoftvercég programozója. Van biztosítási száma, fizeti az adót, és segít a házinéninek kivinni a szemetet. A másikban közismert hacker, aki Neo álnéven tevékenykedik, és szinte minden elképzelhető számítógépes bűntényt elkövetett már. Egyik életének van jövője. A másiknak nincs. Azért van itt, mert szükségünk van a segítségére. Tudjuk, hogy kapcsolatba lépett önnel egy bizonyos illető. Úgy nevezi magát: „Morpheus”. Lényegtelen, amit tudni vél róla. A hatóságok szerint a legveszélyesebb ember a világon. A kollégáim úgy vélik, csak az időmet fecsérlem önnel. De szerintem maga helyesen akar cselekedni. Szemet hunyunk a múltja felett. Tiszta lappal indulhat. Csupán az együttműködését kérjük, hogy törvény elé állíthassunk egy ismert terroristát.

Morpheus
Gondolom, úgy érzed magad, mint Alice, amikor a nyúl üregébe esett. Látom a szemeden. Mint aki elfogadja, amit lát, mivel azt várja, hogy felébred. Furcsa mód majdnem ez az igazság. Hiszel a sorsban, Neo?

Neo
Nem.

Morpheus
Miért?

Neo
Jobb az a tudat, hogy én irányítom az életemet.

Morpheus
Pontosan tudom, mire gondolsz. Elmondom, miért vagy itt. Azért, mert tudsz valamit. Nem tudod megmagyarázni, de érzed. Érezted egész életedben. Valami baj van a világgal. Nem tudod, mi, csak hogy van. Mint egy szilánk az agyadban, ami megőrjít. Ez hozott el hozzám. Tudod, miről beszélek?

Neo
A Mátrixról?

Morpheus
Akarod tudni, mi is az? A Mátrix mindenütt jelen van. Körülvesz minket. Még most, ebben a szobában is. Azt látod, ha kinézel az ablakon, vagy bekapcsolod a tévét. Mindig érzed. Amikor munkába mész, vagy épp templomba. Amikor befizeted az adót. Ez a világ, amellyel eltakarják előled az igazságot.

Neo
Az igazságot?

Morpheus
Hogy rabszolga vagy. Megkötözve születtél, mint mindenki. Egy börtönben, amely érzékeiddel fel nem fogható. Börtön az elméd számára. Sajnos, nem lehet elmondani, valójában mi a Mátrix. Látnod kell a saját szemeddel.

Neo
Meghaltam?

Morpheus
Ellenkezőleg.

Neo
Fáj a szemem.

Morpheus
Még sosem használtad.

Morpheus
A jelenlegi külsőd neve: „maradandó önkép”. Szellemi kivetülése a digitális valódnak.

Neo
Ez nem valóság?

Morpheus
Mi a valóság? Hogyan határoznád meg? Ha arról beszélsz, amit érzel, szagolsz, ízlelsz, látsz - a valóság csupán az agyad által megfejtett elektromos jelhalmaz.

Morpheus
Az emberi test több bioáramot termel, mint egy 120 voltos akku, és 25 000 egységnyi hőenergiát. Egyfajta fúzió segítségével a gépek kinyernek belőlünk minden energiát, amire szükségük van. Vannak mezők, végtelen mezők, ahol az emberi lények többé nem születnek - termesztik őket. Jó ideig el sem akartam hinni. Aztán a saját szememmel láttam. Cseppfolyósítják a holtakat, hogy intravénásan táplálják az élőket. Bámultam a borzalmas precizitást. Rájöttem, mennyire nyilvánvaló az igazság. Hogy mi a Mátrix? Uralom. A Mátrix számítógéppel generált álomvilág. Feladata: ellenőrzés alatt tartani minket, hogy az emberből végül ez legyen:

Morpheus
Próbálom felszabadítani a tudatod. De csak az ajtót mutatom meg. Neked kell belépned rajta. Üríts ki magadból mindent: félelmet, kétséget, hitetlenséget. Szabadítsd fel a tudatod!

Morpheus
A Mátrix egy rendszer. Az ellenségünk. De ha benne vagy, és körbenézel, üzletembereket, tanárokat, ügyvédeket, ácsokat látsz. Akiknek meg akarjuk menteni a tudatát. De amíg a Mátrixban élnek, részei a rendszernek, ezért az ellenségeink. Legtöbbjük nem érett meg a valóságra. Sokuk olyan reménytelenül függ a rendszertől, hogy foggal-körömmel védeni fogja. Figyeltél? Vagy a piros ruhás nőt nézted?

Cypher
Tudom, hogy ez valójában nincs. Akkor is, amikor a számba veszem. A Mátrix hiteti el az agyammal, hogy ez szaftos és ízletes. Kilenc év után jöttem rá: a tudatlanság áldásos. Ne emlékezzek semmire! Semmire... Értette? Gazdag akarok lenni. Valami fontos ember. Mondjuk, színész.

Mouse
Vajon honnan tudják a gépek, hogy milyen volt a Tastee Wheat íze? Lehet, hogy tévednek. És az igazi Tastee Wheatnek olyan íze volt, mint a zabkásának vagy a tonhalnak. Vegyük a csirkét például! Talán nem tudták, milyen íze van, ezért van mindennek csirke íze.

Tank
Fogd be, Mouse! Egysejtű fehérje szintetikus aminosavval, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Minden, ami a szervezetnek kell.

Mouse
Azért nekem más is kellene. Hallom, végigcsináltad az ügynökképző programot. Én írtam! Hogy tetszett a csaj? A piros ruhás nő. Én terveztem. Nem egy észlény, de ha intimebb környezetben hoználak össze vele…

Switch
Nyomul a digitális strici!

Mouse
Ne hallgass a képmutatókra! Ha lemondunk a vágyainkról, azt tagadjuk meg, ami emberré tesz.

Kiskölyök
Ne próbáld elhajlítani! Az lehetetlen. Helyette próbáld felismerni az igazságot.

Neo
Milyen igazságot?

Kiskölyök
Hogy nincs kanál.

Neo
Nincs kanál?

Kiskölyök
Akkor látni fogod: nem a kanál hajlik, hanem te magad.

Cypher
Morpheus hazudott nekünk! Átvert bennünket. Ha megmondja előre az igazat, földughatta volna magának a piros kapszulát!

Trinity
Nem igaz, felszabadított minket!

Cypher
Igen? Szerinted ez a szabadság? Azt teszem, amit ő parancsol. Ha választhatok közte és a Mátrix közt, én a Mátrixot választom.

[Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek (I. rész, első könyv, 5. fejezet: A sztarecek)

A sztarec az az ember, aki a saját lelkébe és a saját akaratába olvasztja a lelkedet és az akaratodat. Ha sztarecet választottál, le kell mondanod a saját akaratodról, és teljes önmegtagadással oda kell adnod, hogy csakis neki engedelmeskedjék. Az, aki erre ítéli magát, önként vállalja ezt a próbatételt, ezt a szörnyű életiskolát, abban a reményben, hogy a hosszú próbatétel után legyőzi magát, és annyira ura lesz önmagának, hogy egész életén át tartó vezekléssel végül elérheti az immár teljes szabadságot, vagyis az önmagától való függetlenséget, és elkerülheti azoknak a sorsát, akik egészen életük végéig sem találják meg magukat önmagukban. Ez a találmány, vagyis a sztarecség, nem valami elmélet szüleménye, hanem manapság immár ezeréves gyakorlatból származott a Keleten.]

Mr. Smith
Megállt-e valaha megbámulni, megcsodálni zseniális szépségét? Emberek milliárdjai élik le az életüket öntudatlanul. Tudta, hogy az első Mátrixot tökéletes világnak tervezték, ahol nincs szenvedés, ahol minden ember boldog? Katasztrófa volt. Senki sem fogadta el a programot. Generációk haltak meg. Néhányan úgy vélték, nincs programnyelv, amely leírhatná a tökéletes világukat. De szerintem az emberfajta, az emberi lények a valóságot a nyomoron és szenvedésen keresztül határozzák meg. A tökéletes világ álom, amelyből primitív agyuk fel akart ébredni. A Mátrixot ezért terveztük át így. Ez az önök civilizációjának csúcsa. Azért mondom, hogy az önöké, mert amint elkezdtünk önök helyett gondolkodni, a mi civilizációnkká vált. És ez a lényeg. Evolúció, Morpheus! Evolúció! Mint az őslényeké. Nézzen ki az ablakon! Az önök ideje is lejárt. A jövő a mi világunk, Morpheus. A jövő már a mi időnk!

Szeretném megosztani önnel, mire jöttem rá az ittlétem során. Amikor osztályozni próbáltam a faját, ráébredtem, hogy önök valójában nem emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környezetével. Kivéve magukat, embereket. Letelepednek valahová, és addig szaporodnak, amíg fel nem élik a természeti erőforrásokat. Csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus, amely ugyanígy viselkedik. Tudja, melyik? A vírus. Az emberi faj egy betegség. A bolygó rákosodása. Az ember egy ragály. És mi vagyunk a gyógyszer.

Neo
Morpheus hitt valamiben. És kész volt feláldozni az életét. Végre megértettem! Ezért kell visszamennem. Mert hiszek valamiben. Hiszek abban, hogy vissza tudom hozni.

Trinity
Már nem félek. Az Orákulum elmondta, hogy szerelmes leszek valakibe. És ő lesz a kiválasztott.

Neo
Tudom, ott vagytok valahol. Most már érzem. Tudom, féltek. Féltek tőlünk. A változástól. Nem ismerem a jövőt. Nem azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan végződik a háború. Azért, hogy elmondjam: hogyan kezdődik. Leteszem a telefont, és megmutatom az embereknek, amit eltitkoltok. Megmutatom nekik, milyen a világ nélkületek. A szabályok, ellenőrzés, határok és korlátok nélküli világot. Egy világot, ahol minden lehetséges. Hogy utána hogyan folytatjuk, az csak rajtatok múlik.

megosztás
A 13.E osztállyal Gelléri Andor Endre: Pármai likőr című novelláját (2010 májusi érettségi) értelmeztük. A feladatot még el sem olvastuk, de a 15 diák már majdnem 40 kérdést összeszedett. Ezeket szétválogattuk hat fontos szempont szerint.

Mindenféle műértelmezés sikere elsősorban azon múlik, hogy tudunk-e releváns kérdéseket feltenni az adott alkotásnak - és persze magunknak. Ezeket a kérdéseket nem lehet előre betanulni. Ezeket a kérdéseket a tudatalatti küldi, amely sokkal hamarabb létesít eleven kapcsolatot az alkotással, mint az mi sejtenénk.

 

Az írásbeli érettségin sincs ez másként: az első olvasáskor felszínre törő kérdések az intuíció megnyilvánulásai. Nincs más dolgunk, mint lejegyezni őket, s aztán szavakba önteni mindazt, amit már rég megéreztünk. Azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni a figyelmeztetést: ne olvassuk el előre a feladatot, mert az befolyásolja a gondolatok szabad áramlását. Rosszabb esetben pánikot is okozhat.

 

Ha lejegyeztük a kérdéseinket, kezdjük el szétválogatni azokat. Lehetséges, hogy némelyek nagyon hasonlóak lesznek majd - ezek közül elég egyet megtartani. A megmaradt (remélhetőleg legalább egy tucat) kérdést érdemes kategóriák szerint csoportosítani:

 

1. részlet(ező)kérdés - a novella körülményeit pontosítja (helyszín, környezet, szituációk)
2. szimbólumfejtő - a szöveg jelképeit értelmezi
3. műfaji - az elbeszélői nézőpont, a változás, a drámaiság vizsgálata
4. történeti – a szöveg történelmi viszonylatát kutatja
5. társadalmi – az ember közösségi létével kapcsolatos kérdéseket vet fel
6. lélektani - a szereplők érzelmeit, indítékait vizsgálja
7. etikai - azt figyeli, milyen erkölcsi elvek állnak a szereplők tettei mögött

(Az utóbbi négy csoport a 2017-től érvényes részletes vizsgakövetelményeket követi, mely szerint a vizsgázóknak egy tétel ismertetésekor ki kell térniük a „művekben felvetett kérdések néhány etikai, történeti, lélektani vagy társadalmi vonatkozására”.  Forrás: link, 11. oldal)


A 13.E osztállyal Gelléri Andor Endre: Pármai likőr című novelláját (2010 májusi érettségi) értelmeztük. A feladatot még el sem olvastuk, de a 15 diák már majdnem 40 kérdést összeszedett. Ezeket szétválogattuk a fenti szempontok szerint, zárójelben közölve néhány válasz-ötletet).


1. részlet(ező):
Miért gondolnak a takarítónőre egyszer családtagként máskor meg nem?
Miért nem cserélik le a takarítónőt?
Miért volt csupasz a bal karja Imcsiknének?
Ha tudták, hogy Imcsikné lopja az alkoholt, akkor miért pótolták?
Hol van a nagyságos asszony férje? (egy cipőben járnak)
Hogyhogy sonkát esznek? Lehetett volna kolbász is?
Számít, hogy a likőr pármai, de a fiú Genovában él?
Miért asztalos az utolsó szerelemre való jelölt foglalkozása? (mert FAképnél hagyta)

 

2. szimbólumfejtő:
Miért vette le Imcsikné a cselédruháját?
Mit jelképez az elgurult dugó?

 

3. műfaji:
(nem volt) 

 

4. történeti

Mire utalt azzal a nagyságos asszony, hogy ma még mi vagyunk fent, holnap már nem biztos?
Miért ilyen nagy baj, hogy ingre vetkőzött Imcsikné?

 

5. társadalmi

Miért bizonytalan a nagyságos asszony vagyonának, rangjának megmaradása?
Milyen társadalmi helyzetben lehet a család, ha meg akarnak halni, ha eljött az idő?

 

 

6. lélektani

Ha csalódott az asztalosban Imcsikné, miért választotta mégis őt? (nincs önbecsülése, még szalad is utána a beszólás után is, ha már olyan sokszor csalódott, akkor bárki jöhet)
A nagyságos asszony vajon sajnálatból marasztalja Imcsiknét?
Imcsikné hogy tud még elvarázsolódni a sok fájdalom után? (Mert szerelemre született - lásd: Zoltán Erika)
Miért tud még mindig olyan sűrűn szerelembe esni?
Imcsikné miért hozta fel a 6 évet? (Talán, hogy lelkifurdalást keltsen benne?)
Miért üldözi a szerelmet?
Miért hívogatta a halált?
Miért akarta kinevetni a nagyságos asszony Imcsiknét? (Hogy lehet ennyire szerelmes?)
Miért nem tudta kinevetni végül?
Tud-e még bízni az emberekben Imcsikné?
Csak a szeretethiány miatt iszik Imcsikné?
Mit jelent az "estvéli lángolás" kifejezés? 
Miért a csók jut eszébe a nagyságos asszonynak a likőr ivásakor? 
Miért mondta a nagyságos asszony, hogy méreg van az üvegben? 
Mi fájt a legjobban Imcsiknének?
Miért gondolja Imcsikné, hogy jobb lenne, ha meghalna?
Miért akart meghalni az asztalossal együtt?
Miért fáj Imcsiknének pont MOST legjobban?

 

7. etikai

Miért nem dobta ki a gazdasszony a takarítónőt a cselekedete ellenére?
Miért ivott az asztalos is a méregből?

 

megosztás
(...) A lényeg úgyis mindig ugyanaz szokott lenni: elsősorban értelmezned kell, s ehhez kapsz néhány kiemelt szempontot. Persze jogos a kérdés: ha az érettségi feladat csak kiemelt szempontokat ad, honnan veszed majd a többit?

 

A brainstorming cikksorozat első darabja (link) megnevezi a novellaelemzés három javasolt alaplépését:

 

  • 1. Ne olvasd el a feladatot.

Fontos, hogy előbb ismerkedj meg a szöveggel, és rögzítsd saját benyomásaidat, gondolataidat. A feladat előzetes elolvasása csak megzavarná ezt az intuitív folyamatot.

 

  • 2. Írj egy 5-8 mondatos sűrítést.

Miután elolvastad a novellát, foglald össze egy bekezdésben. A sűrítés már öntudatlan értelmezés. Sőt, egyben reflexió is, amelyben szembesülsz a megértés mélységével – vagy felületességével.

 

  • 3. Tegyél fel kérdéseket.

Legalább egy tucatot. Ne agyalj, csak írj. Majd később kiválogatod és rendszerezed őket.

 

A novellához adott feladatot csak akkor érdemes elolvasni, ha már elindultál a saját utadon. A lényeg úgyis mindig ugyanaz szokott lenni: elsősorban értelmezned kell a művet, s ehhez kapsz néhány kiemelt szempontot. Persze, jogos a kérdés: ha az érettségi feladat csak kiemelt szempontokat ad, honnan veszed majd a többit? Az interneten sok jó novellaértelmezési segédanyagot találsz, ám nem tudhatod előre, hogy pontosan mire lesz szükséged. Lehet, hogy bemagolsz egy negyven pontos vázlatot, amelynek csak töredéke fedi majd a novellát. Helyesebb inkább kevés, de jól átgondolt szempontot alkalmazni:

  

  • 4. Milyen jelenség áll a mű középpontjában?

Sose azt kérdezd, hogy miről szól a novella, hanem azt: mire mutat rá? Nagy valószínűséggel olyan dologra, amelyet te magad is ismersz, amellyel kapcsolatban neked is vannak élményeid. Amíg nem találod meg ezt a kapcsolódási pontot, a szöveg idegen marad számodra, és egy puszta tartalomismertető lesz a dolgozatod.

 

  • 5. Milyen változás történik benne?

A novellák többségére jellemző a drámaiság. Drámainak azt a helyzetet nevezzük, amelyet feszít a változás szükségessége. Az értelmezésben vázold fel a kiinduló helyzetet, és vizsgáld meg, miben változtatja meg ezt a mű cselekménye.

 

  • 6. Mit mond az emberről?

A matematika alapegysége az egy, az irodalomé az ember. Egy számtani feladat megoldásakor „egy-szerűsítesz”, az irodalmi elemzésekben pedig „ember-szerűsítesz”. Azaz: megfogalmazod, hogyan viszonyul a novella az emberről való tudásunkhoz. Érdemes többféle emberképet rávetíteni, például:

Freudi:

Perszonalista:

Szómagyarázat:
kompromisszum: megalkuvás
szellem: amelyben a létezés értelme teremtő módon feltárul
motiváció: hajtóerő
vegetatív: itt azt jelenti: alacsony rendű, emberhez nem méltó
reprodukál: sokszorosít, utánoz
egzisztenciális középpont: erősen egyszerűsítve: lelkiismeret
objektum: filozófiai értelemben vett „tárgy”, azaz: minden, ami idegen az embertől
szubjektum: személyiség, az ember énje
szocializáció: a társadalomba való beilleszkedés folyamata
transzcendálás: önmagunk meghaladása

 

Statisztika:

Ha az alábbi linkre kattintasz, letölthetsz egy táblázatot, amely összegyűjti az utóbbi évek írásbeli feladatait, és néhány fontos információt velük kapcsolatban:

táblázat letöltése >>

 

További megközelítések

 

Arató László: Átjárók című tankönyve négy értelmezési modellt különböztet meg:

1. az elbeszélés cselekménye mint problémamegoldási folyamat

2. Az elbeszélés mint állapotváltozás

3. Az elbeszélés mint átértékelődési folyamat

4. Az elbeszélés mint ellentétpárok rendszere

 

Novellatípusok (Németh Dorottya)

1. anekdotikus novella

a narráció és a fabula a meghatározott időbeli és okozati sort alkot történet/cselekmény az időben előre halad

2. leíró novella

alig van cselekménye, lényeges eleme a tárgyiasított belső történés kifejezése

3. metaforikus novella

a kötött motívumok közt csodás, fantasztikus elem van

4. esszé-novella

nem az informatív, hanem a reflexív réteg a döntő (szerzői, szereplői reflexió is lehet)

 

Válogatás az interneten található szempontrendszerekből:

Hogyan épül fel a novella szimbólumrendszere?

Hogyan nyilvánul meg az elbeszélő? (mindentudó, tárgyilagos, szereplő nézőpontja)

Milyen nyelvi sajátosságok fedezhetők fel benne?

Milyen a tér- és időszerkezete?

Milyen a szereplők viszonya?

Milyen arányúak az egyes szerkezeti elemek? (expozíció, bonyodalom, késleltetés, tetőpont, megoldás)

Mi a cím jelentősége, szerepe?

Változik a cím jelentése a mű során?

Hogyan viszonyul a műfaji sajátosságokhoz?

Erős a felütése?

Milyen a hangvétele? (ironikus, groteszk, fennkölt)

Ékelődnek epizódok a fő cselekményszálba?

Vannak-e aránytalanságok a novellában?

Keretes szerkezetű a mű?

Változik-e a mű tempója?

Vannak-e homályban hagyott, elhallgatott részek?

Előfordul-e szabad függő beszéd?

Vannak-e beszélő nevek?

megosztás
"Elhullott állatot ne egyetek. De a városodban lakó idegennek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el egy teljesen idegennek. Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy. A gödölyét ne főzd meg anyja tejében."

MTörv 5,1

Mózes összehívta egész Izraelt, és így szólt hozzájuk:

A tízparancsolat

Halld, Izrael, a parancsokat és törvényeket, amelyeket ma fületek hallatára kihirdetek! Tanuljátok meg őket, s legyen gondotok a megtartásukra.

MTörv 5,2

Az Úr, a mi Istenünk Hóreb hegyén szövetséget kötött velünk.

MTörv 5,3

Nem atyáinkkal kötötte az Úr ezt a szövetséget, hanem velünk, akik ma itt mind életben vagyunk.

MTörv 5,4

Szemtől szemben beszélt veletek az Úr a hegyen a lángok közül -

MTörv 5,5

magam az Úr és közöttetek álltam, hogy az Úr szavait közvetítsem nektek, mivel féltetek a tűztől és nem jöttetek föl a hegyre. Így szólt:

MTörv 5,6

„Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a szolgaság házából.

MTörv 5,7

Ne legyenek más isteneid!

MTörv 5,8

Ne faragj magadnak képmást semmiről, ami fönn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben van!

MTörv 5,9

Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is.

MTörv 5,10

De aki szeret és megtartja parancsaimat, annak megmutatom jóságomat az ezredik nemzedékig.

MTörv 5,11

Az Úrnak, a te Istenednek hiába ne vedd a nevét! Mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki káromolja nevét.

MTörv 5,12

Tartsd meg a szombatot, szenteld meg, ahogy az Úr, a te Istened parancsolta neked!

MTörv 5,13

Hat napig dolgozz és végezd a munkád.

MTörv 5,14

A hetedik nap azonban a nyugalom napja, az Úré, a te Istenedé. Akkor hát ne dolgozz, se te, se fiad, se lányod, sem szolgád, sem szolgálód, sem ökröd, sem szamarad, sem semmiféle állatod, sem a házadban tartózkodó idegen, hogy szolgád és szolgálód is pihenhessen, mint te magad.

MTörv 5,15

Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett. Azért parancsolta meg az Úr, a te Istened a szombat megülését.

MTörv 5,16

Tiszteld apádat és anyádat, amint az Úr, a te Istened parancsolta neked, hogy hosszú életű légy és jól menjen a sorod azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked!

MTörv 5,17

Ne ölj!

MTörv 5,18

Ne törj házasságot!

MTörv 5,19

Ne lopj!

MTörv 5,20

Ne tégy hamis tanúságot embertársaid ellen!

MTörv 5,21

Ne kívánd embertársad feleségét! Ne kívánd el embertársad házát, földjét, szolgáját, szolgálóját, ökrét, szamarát, egyáltalán (ne kívánj el) semmit sem, ami embertársadé!”

MTörv 5,22

E szavakat intézte hozzátok az Úr a hegyen, a sötét felhő borította ég felé (felcsapó) lángok közül, zengő hangon, amikor egybegyűltetek, semmi többet; aztán fölírta két kőtáblára és átadta nekem.

(...)

MTörv 6,14

Ne szegődjetek a körülöttetek (élő) népek idegen isteneihez,

MTörv 6,15

mert az Úr, körödben élő Istened féltékeny Isten. Ha fellobban az Úr, a te Istened haragja ellened, elpusztít a föld színéről.

(…)

MTörv 12,2

Azokat a helyeket, ahol a népek, amelyeket nemsokára kiűztök, isteneiket imádták, mind romboljátok le a földig, a magas hegyeken, a dombokon és a zöldellő fák tövében.

MTörv 12,3

Zúzzátok össze oltáraikat, törjétek szét kőoszlopaikat, égessétek el szent fáikat, semmisítsétek meg bálványaikat, irtsátok ki a nevüket is erről a helyről.

(…)

MTörv 12,23

Csak arra ügyeljetek, hogy vért ne fogyasszatok; mert a vér a lélek, s nem szabad a hússal a lelket is elfogyasztanod.

(…)

Tiszta és tisztátalan állatok

MTörv 14,3

Ne egyetek semmiféle utálatosat.

MTörv 14,4

Ezek azok az állatok, amelyeket ehettek: szarvasmarha, juh és kecske,

MTörv 14,5

szarvas, gazella és dámvad; vadkecske, antilop, nyársas antilop és kőszáli zerge.

MTörv 14,6

Általában minden olyan állatot, amelyik hasított patájú - patája egészen be van hasítva -, s a kérődzők közé tartozik, megehettek.

MTörv 14,7

Mindazáltal a kérődzők és hasított patájúak közül a következőket nem ehetitek: teve, nyúl és szirti borz, mert kérődzők ugyan, de nincs egészen behasított patájuk, ezért tartsátok tisztátalannak őket.

MTörv 14,8

Továbbá a sertést is, mert bár hasított patájú, de nem kérődző, tartsátok tisztátalannak. Se a húsából ne egyetek, se a tetemét ne érintsétek.

MTörv 14,9

A vízben élő állatok közül bármelyiket megehetitek, ha uszonya van és pikkelyes.

MTörv 14,10

Amelyiknek nincs uszonya, s nem pikkelyes, azt nem szabad megennetek; ezeket tartsátok tisztátalannak.

MTörv 14,11

A tiszta madarakat mind ehetitek.

MTörv 14,12

De ezeket nem fogyaszthatjátok: dögkeselyű, barátkeselyű, szakállas keselyű;

MTörv 14,13

sas és különféle kányák;

MTörv 14,14

hollófélék,

MTörv 14,15

strucc, kuvik és sirály; különféle karvalyfajták;

MTörv 14,16

bagoly, fülesbagoly,

MTörv 14,17

íbisz, gödény, fehér keselyű,

MTörv 14,18

kárókatona; gólya, gémfélék, búbos banka; denevér

MTörv 14,19

és bármi szárnyas rovar. Tartsátok tisztátalannak, ne egyetek belőle.

MTörv 14,20

De a tiszta madárfélét mind fogyaszthatjátok.

MTörv 14,21

Elhullott állatot ne egyetek. De a városodban lakó idegennek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el egy teljesen idegennek. Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy. A gödölyét ne főzd meg anyja tejében.

(…)

A megtorlás

MTörv 19,21b

Életért életet, szemért szemet, fogért fogat, kézért kezet, lábért lábat!

(…)

A megtévedt fiú

MTörv 21,18

Ha valakinek rossz útra tévedt, önfejű fia van, aki nem hallgat apja és anyja szavára, s még akkor se hajlik szavukra, amikor megbüntetik,

MTörv 21,19

apja és anyja fogja és vezesse a város vénei elé a város kapujához.

MTörv 21,20

Jelentsék a város véneinek: „Ez a mi fiunk rossz útra tévedt és önfejű, nem hallgat a szavunkra, iszik és tékozol.”

MTörv 21,21

Erre a város férfiai kövezzék agyon. Irtsd ki, ami gonosz, körödből! S tudja meg a dolgot egész Izrael, és féljen.

(…)

A foglyok

MTörv 21,10

Ha hadba szállsz ellenséged ellen, s az Úr, a te Istened hatalmadba adja (ellenségedet) és foglyokat ejtesz,

MTörv 21,11

aztán a foglyok közt szép nőre lelsz, akit megszeretsz, feleségül veheted

MTörv 21,12

és házadba viheted. De vágjad le a haját meg a körmeit,

MTörv 21,13

tegye le ruháját, amelyben fogságba esett, s maradjon házadban, aztán egy hónapig gyászolja apját és anyját. Utána közeledhetsz hozzá és feleségeddé teheted.

MTörv 21,14

Ha azonban már nem tetszik neked, szabadon kell engedned. Nem adhatod el pénzért, nem hasznosíthatod, mert a tied volt.

(…)

MTörv 22,15

a fiatalasszony apja és anyja mutassák be a fiatalasszony érintetlensége jeleit a város kapujánál a város véneinek.

MTörv 22,22

Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, mindketten haljanak meg, a férfi is, aki együtt hált az asszonnyal, meg az asszony is. Irtsd ki, ami gonosz, Izraelből!

(…)

MTörv 22,28

Ha valaki még el nem jegyzett érintetlen lánnyal találkozik, aztán leteperi és együtt hál vele, úgyhogy tetten érik,

MTörv 22,29

akkor ez az ember, aki együtt hált vele, köteles 50 ezüst sékelt fizetni a lány apjának, s el is kell vennie, mivel meggyalázta, és egész életében nem válhat el tőle.

(…)

MTörv 23,4

Sem ammonita, sem moábita nem léphet be az Úr közösségébe, még a tizedik nemzedékük sem léphet be az Úr közösségébe sohasem,

(…)

MTörv 23,13 (a sereg tisztasága)

A táboron kívül legyen egy hely, ahova kimehetsz dolgodra.

(…)

MTörv 24,10

Ha kölcsönt adsz embertársadnak, ne lépd át küszöbét, hogy zálogot végy tőle.

MTörv 24,11

Állj meg kint, s akinek kölcsönt adsz, az hozza ki neked a zálogot.

(…)

A sógorházasság

MTörv 25,5

Ha testvérek laknak együtt, s egyikük meghal anélkül, hogy gyermeket hagyna hátra, az elhunyt felesége ne menjen hozzá egy kívülről, idegen családból való férfihez. Menjen be hozzá a sógora, s vegye el; sógori kötelezettségének eleget téve.

MTörv 25,6

Az elsőszülött, akit (az asszony) szül, kapja az elhunyt testvér nevét, nehogy kivesszen a neve Izraelben.

MTörv 25,7

Ha azonban a sógor nem akarja elvenni sógornőjét, a sógornő menjen a város kapujához a vének elé, s adja elő: „Sógorom vonakodik testvére nevét fenntartani Izraelben, nem akarja velem szemben teljesíteni sógori kötelességét.”

MTörv 25,8

A vének erre hívassák maguk elé, s vonják kérdőre. Ha megjelenik és kijelenti: „Nem akarom feleségül venni”,

MTörv 25,9

a sógornő a vének jelenlétében lépjen oda, vegye le a saruját és köpje szembe e szavak kíséretében: „Ez történjék mindenkivel, aki nem akarja testvére házát fölépíteni.”

MTörv 25,10

Az ilyen embernek ez legyen a neve Izraelben: „A mezítlábas házanépe.”

MTörv 25,11

Ha két ember összeverekszik, férfi férfival, aztán az egyiknek a felesége odaszalad, hogy kiszabadítsa férjét a másik kezéből, aki üti, s közben kinyújtja a kezét,

MTörv 25,12

és megragadja annak szeméremtestét, könyörtelenül vágd le a kezét.

(…)

Az átkok

MTörv 28,15

Ha nem hallgatsz az Úr, a te Istened szavára lelkiismeretesen szem előtt tartva parancsait és törvényeit, amelyeket ma adok neked, akkor utolérnek s teljesednek rajtad mindezek az átkok:

MTörv 28,16

Átkozott leszel a városban és átkozott a határban.

MTörv 28,17

Átkozott lesz puttonyod és dagasztóteknőd.

MTörv 28,18

Átkozott lesz méhed gyümölcse és földed termése, teheneid ellése és juhaid szaporulata.

MTörv 28,19

Ákozott leszel, ha jössz és átkozott leszel ha mész.

MTörv 28,20

Az Úr átkot, romlást és balszerencsét küld rád kezed minden munkájában, bármibe fogsz, míg hamarosan el nem pusztulsz, s meg nem semmisülsz gonosz tetteid miatt, amelyekkel elfordultál tőlem.

MTörv 28,21

Az Úr pestist küld rád, míg teljesen ki nem irt arról a földről, amelyre most bevonulsz,

MTörv 28,22

lázzal, forrósággal és gyulladással, aszállyal, gabonarozsdával és üszökkel sújt, addig pusztítanak, míg ki nem pusztulsz.

MTörv 28,23

Az ég ércből lesz fejed fölött, s a föld a lábad alatt vasból.

MTörv 28,24

Az Úr homokzáporrá és porözönné változtatja országodban az esőt, addig fog hullani rád az égből, míg meg nem semmisülsz.

MTörv 28,25

Az Úr megver ellenségeid előtt: egy úton felvonulsz ellenük és hét úton menekülsz előlük, úgyhogy elrettentő példa leszel a föld minden országának.

MTörv 28,26

Holttested az ég madarainak és a föld vadjainak prédájává lesz, nem fogja őket senki elkergetni.

MTörv 28,27

Az Úr megver egyiptomi fekéllyel, daganattal, varral és rühvel, s nem gyógyulsz ki belőle.

MTörv 28,28

Az Úr őrülettel, vaksággal és elmezavarral sújt,

MTörv 28,29

és világos nappal is úgy tapogatózol majd, mint ahogy a vak tapogatózik a sötétben, s nem találsz kiutat. Elnyomnak és kizsákmányolnak, s nem kel védelmedre senki.

MTörv 28,30

Eljegyzel magadnak egy lányt és más veszi feleségül. Házat építesz, de nem éred meg, hogy lakjál is benne. Szőlőt telepítesz, de nem szüretelsz benne.

MTörv 28,31

Ökrödet a szemed láttára levágják, s nem kapsz belőle enni. Szamaradat az orrod előtt elrabolják, s nem kerül vissza hozzád soha. Juhaid ellenségeid kezére kerülnek, s nem siet segítségedre senki.

MTörv 28,32

Fiaidat és lányaidat idegen népnek szolgáltatják ki, szemed látja majd, és elsorvad az utánuk való folytonos epekedésben, de karodban nem lesz erő.

MTörv 28,33

Földed termését és sanyarú munkád gyümölcsét általad nem ismert nép élvezi, folytonosan elnyomnak és sanyargatnak,

MTörv 28,34

eszedet veszi, amit majd látnia kell szemednek.

MTörv 28,35

Az Úr megveri térdedet és lábad szárát szörnyű daganattal, a lábad ujjától a fejed tetejéig, s nem tudsz belőle kigyógyulni.

MTörv 28,36

Olyan néphez vezet majd az Úr téged és királyodat, akit majd magad fölé emelsz, amelyet sem te, sem atyáid nem ismertek, s ott más isteneknek szolgálsz, fából és kőből valóknak.

MTörv 28,37

S minden nép körében, ahova csak taszít az Úr, botránkozás, gúnydal és szóbeszéd tárgya leszel.

MTörv 28,38

Sok magot szórsz a földbe, de keveset takarítasz be, mert felfalja a sáska.

MTörv 28,39

Szőlőt telepítesz, gondozod, de borod nem lesz sem meginni, sem elraktározni való, mert a féreg elpusztítja.

MTörv 28,40

Földeden mindenfelé lesznek olajfáid, de nem kened meg magad olajjal, mert az olajbogyók lehullanak.

MTörv 28,41

Nemzel fiakat és lányokat, de nem maradnak a tieid, mert fogságba hurcolják őket.

MTörv 28,42

Fáid és földed termése mind a férgek martaléka lesz.

 

megosztás
Az üresség ott van a dolgokban, mindent magába foglal, nem zár ki semmit, ez az üresség él, hiszen minden forma ebből ered, és aki felismeri magában ezt az ürességet, az élettel, erővel és mindenre kiható szeretettel telik meg. (Bruce Lee)

 

Írásbeli érettségi vizsgára készültünk a 13.E osztállyal. Négy csoport négy külön feladaton dolgozott két órán keresztül, majd az elkészült írásokat összeillesztettük. A cél nem egy egységes szöveg létrehozása volt, hanem négy szempont „körbegondolása” – viszonylag rövid idő alatt. Az alábbiakban megtalálhatók a vázlatok, a segédszövegek, az elkészült fogalmazások és a tanári kommentár is.

Az üresség ott van a dolgokban, mindent magába foglal, nem zár ki semmit, ez az üresség él, hiszen minden forma ebből ered, és aki felismeri magában ezt az ürességet, az élettel, erővel és mindenre kiható szeretettel telik meg. (Bruce Lee)

Fölösleges nagyzolásnak tartom, ha valaki azért helyez mottót egy érettségi dolgozat elejére, hogy az írása (vagy ő maga) komolyabbnak tűnjön. Vannak azonban kivételes esetek. A fenti Bruce Lee idézet olyannyira illik a Kosztolányi novellához, hogy akár egy „mini-értelmezésnek” is tekinthetjük. Bagi Norbert skiccelte fel egy papírlapra, s én nyomban azt javasoltam, hogy válasszuk az egész szöveg mottójának.

 

1. csoport (Kovács Mihály, Kun Soma, Urbán-Szabó Gyula)

 

Feladat: Mutassa be, milyen fordulatot hoz a fürdés éjszakája Kasornya Kálmán világlátásában és önképében.

Az első óra után kiegészítő feladattal igyekeztem segíteni a lényegkiemelést: Nevezzük meg a szimbólumok mögötti lelki jelenségeket.

 

Megoldás:

Kasornya Kálmán állás nélküli pincér eltervezi, hogy véget vet az életének. Jegyet vált a népfürdőbe ahol véget vetne az életének egy megtisztuló fürdés után. Ruháit kétségbeesetten földre dobja, ami egyfajta jelképes megtisztulás kezdete. Meleg vízzel megtöltötte a kádat amibe belefeküdt, zsibbasztó érzete volt a vízben. Néha a korábban egy szalma székre tett, kinyitott borotva után tekint, de marasztalta a víz. Kálmán aki sose bámészkodott most megtörte a szokását és most először nézelődött. Felfedezte a testét, különösen a nagylábujja tette kíváncsivá, hogy meg kellene tanulni vele hegedülni. Többször is ki mondta halkan a nevét (Kasornya Kálmán) melyen el csodálkozott, hogy néhány betű jelent egy embert. Neve nem épp dallamos, de valami kis szomorúságot sugall. Új vizet engedett, a szappan már egyfajta burkot alkotott a testén. Az újra kezdett fürdés közben eszébe jutott régi cimborája, akitől el lopott egy ezüst cigisdobozt, melyről eszébe jutott a szerencsétlen pikoló fiú. El határozza, hogy nem lehet fél munkával beérni, ezért fel keresi mindkettőt, hogy tisztázza a dolgokat. Új vizet engedett, kétségbeesetten mosdott, hogy le jöjjön róla minden piszok. Babrálta mellét, gyúrta, csikarta szívét. Hirtelen eszébe jutott az asszonya, kit három hónapja nem látott. Az ablakon már be látszott a felkelő nap, gondolta ha most neki indul akkor talán még beszélhet vele. Hirtelen meg szédült Kálmán, hogy ne essen el bele kapaszkodott a zuhanyzóba, mely végig mosta testét és egy pillanat múlva a szoba közepén állt tisztán. Tisztának érezte magát, mosolyogva nézett a borotvára. Neki kezdett öltözni, hogy el intézze a három ügyét, megszólította a borotvát: Majd azután beszélek veled. Borotvát a zsebébe tolta, mi után fel öltözött és neki indult, hogy el intézze ügyeit. Zsebében meg fogta a borotvát, és el gondolkodott, hogy mi másra lehetne használni a borotvát, mint borotválkozásra.

Tanári kommentár:

Bár jól indul a szöveg (az első három mondat pontosan értelmezi az alaphelyzetet), a továbbiakban már fokozatosan eltér a feladattól. Egy helyen még megemlíti a fordulatot („most megtörte a szokását”), de nem fejti ki bővebben. A szöveg második fele már nem értelmez, pusztán csak felmondja az eredeti novella tartalmát. Pedig a vázlatban már rögtön az első pontban ott volt a lényeg (a képen piros keretben): „ellentétek (elején negatív gondolatai vannak, fürdés végére pozitív”). Kérdeztem, hogy ilyen jó indítás után miért tévedtek el annyira. A válasz számomra nagyon tanulságos: nyomasztotta őket a mennyiségi kényszer (azt kértem ugyanis, hogy legalább 200 szó legyen a szöveg). Legközelebb nem határozom meg a minimális terjedelmet.

 

2. csoport (Bagi Norbert, Rácz Márk, Varga Dominik)

 

Hipotézis: Kosztolányi egzisztencialista gondolkodó, tehát feltehető, hogy a Borotva című novellája is értelmezhető az egzisztencialista filozófia fogalmi keretei között.

Kiegészítés: A fogalmi keret címszavakban: belevetés, válság, választás, „egzisztenciális középpont”

 

Segédszöveg:

"Az ember az, amit cselekszik" - egzisztencialista fogalomtár (http://irodalom.net/cikk/114)

Megoldás:

Az életben rideg és kemény/szilárd törvények uralkodnak, Novellánk főszereplője Kasornya Kálmán ebben a világban „létezik” mely teljesen független az emberi létezéstől. Állásnélküli pincérünk válságát éli meg, nem találja „istenét” és a nihilizmus felé hajlik, ami az öngyilkosság gondolatát fogantja meg elméjében. Bár főszereplőnk se nem fanatikus,  se nem az anyagi világ megszállottja. A probléma fő forrása a lét értelmetlenségében keresendő, az ember fő hibája ez. Kasornya Kálmán a válság minden mozzanatát átéli: a válságot átéli, ami fájdalmakkal jár, legyen az a kétségbeesés vagy változástól való félelem. Megismeri a lét erejét és tiszteli azt.  Főszereplőnk egzisztencia alapelveit tudat alatt követi és tökéletesen alkalmazza. Kasornya Kálmán felismeri világ működését ( a belevetés elvét), megszűnnek az elvárások és a sémák (a társadalom által létrehozott sablonok melyek korlátozzák a „személy” létrejöttét.) Külső hangok elhalkulnak és a belső hangok veszik át az irányítást az elme felett. Kálmán választ, ezáltal értelmet ad életének, a morális kérdések segítségével. Az egzisztencialista gondolkodó elnyeri jutalmát a „megmérettetés” után. Kasornya a lelki békét megleli illetve az ürességet, ezt az érzést ami csak is a tudat alatt létezik, független a felettes éntől, ami éhezik a szeretetre és cselekedetekre vágyik.

Tanári kommentár:

A fenti vázlatot még segédszöveg és kiegészítő kérdés nélkül írták. Kíváncsi voltam, hogy fel tudják-e idézni az egzisztencializmus fő motívumait. Mint látható, gazdag gondolati háló alakult ki, de a szöveg megformálásához még pontosítani kellett a fogalmakat. (Nem csoda, hiszen középiskolában ez a téma nagyon nehéz – még úgy is, hogy Márk korábban elolvasta Sartre: Egzisztencializmus című tanulmányát.) Ügyesen merítettek a segédszövegből és az órai gondolatmenetekből, komoly, erőteljes szöveget alkottak. A nyelvi minőség vegyes: némelyik mondat tanulmányba illő („Megismeri a lét erejét és tiszteli azt.”), némelyik pedig nehézkes vagy félreérthető (nyelvhelyességi vagy logikai hiba miatt). Utóbbiakat tisztáztuk egy rövid megbeszélésen. Így például kiderült, hogy a „teljesen független az emberi létezéstől” kifejezés valójában az egzisztenciális belevettetés körülírása. Könnyen javítható a következő mondat: „A probléma fő forrása a lét értelmetlenségében keresendő, az ember fő hibája ez.” – nem lét értelmetlensége a hiba, hanem az, hogy a XX. századi ember már semmiféle mítosszal nem tud értelmet adni a létezésének. Értelemzavaró lehet az, amikor összetett mondatok gabalyodnak egymásba: „ezt az érzést ami csak is a tudat alatt létezik, független a felettes éntől, ami éhezik a szeretetre és cselekedetekre vágyik” – a mondat nyelvi logikája szerint a felettes én éhezik a szeretetre. A szerzők természetesen nem erre gondoltak, így a következő javítást javasoltam: „ezt az érzést, ami független a felettes éntől, csak is a tudat alatt létezik, éhezik a szeretetre és cselekedetekre vágyik”. Végül egy mondat, amelyben mindössze egyetlen szót kell kicserélni: „Kálmán választ, ezáltal értelmet ad életének, a morális kérdések segítségével.” – nem morális kérdések, hanem morális döntések segítségével.

 

3. csoport (Kurucz Dávid, Nagy István, Pál György)

 

Feladat: Értelmezze a művet mint beavatástörténetet.

Kiegészítő kérdés: A beavatás mindig valamilyen tudás megszerzését jelenti, egyfajta „szintlépést”, gazdagodást. Miben lett több Kasornya Kálmán a fürdés hatására?

 

 

Megoldás:

Kosztolányi Dezső Borotva című novellájában a beavatástörténet első lépése az elszakítás melyet az író a fürdőszobába való bezárkózással jelenít meg. Vajon mire mutat rá az utolsó fityegő gomb motívuma szegénység, vagy az élet és a halál között lévő távolságról? A halál tényleges gondolata megfordult Kasornya Kálmán fejében de még azért nem tudta megtenni mert még nem érezte megát elég tisztának. Tisztábbnál tisztább fürdővizet engedett újra és újra de a lelkét ezzel sem sikerült megnyugtatnia. Kasornya Kálmán a fürdés során olyan dolgot tett amit még szinte soha, elkezdett gondolkozni. Eszébe jutott egy régi munkatársa a markőr akitől egy cigaretta tárcát lopott el. Kasornya azért nem bírta megölni magát mert rájött, hogy egy rossz ember volt és sokkal jobbá és tisztábbá tudná tenni az életét ha a lelkét is tisztára mosná ezért felkereste azokat az embereket akiktől úgy gondolta hogy bocsánatot kell kérnie.

 

4. csoport (Csík Tamás, Melis Bence, Nádai Martin)

 

Hipotézis: az öngyilkosság főbenjáró bűn a keresztények számára, tehát feltehető, hogy egy hívő tanár nem ajánlaná a Borotva című novellát a diákjainak.

Kiegészítő kérdés: Hogyan értelmezné a novellát egy elfogulatlan keresztény?

 

 

Megoldás:

Hipotézis:- szerint a keresztények számára főbenjáró bűn az öngyilkosság erre pár élő példa:

 1Kir magára gyújtotta a palotát, eleinte ezt nem kellett tiltani a öngyilkosságot mert az ószövetségben tisztelték az életet.

Egyiptom imádkozik azokért is, akik követtek el. Isten olyan utakon melyeket csak ő ismer, alkalmat adhat nekik az üdvösséges bűnbánatra, ami az örök üdvösség feltétele. Az ikgr az a kétségbeesés jelképe. A vícium-képeken ill. Júdás át ábrázolták.

Felteszem a kérdést! Ha valakinek tényleg isten szabad akaratot adott akkor az meg engedheti-e magának az öngyilkosságot?

Az egyház miért jutott arra az elhatározásra hogy azt tiltani kell? Bűnhődésben miért sajnálta meg Sonya Roszkolnyikovot a tette miatt? És miért nem ítélte el?

A két írónak hasonló a gondolkozása attól függetlenül hogy nem ugyan abban az időben íródott, vannak közös motívumok. 

Azért értené meg egy elfogulatlan keresztény, sőt még ajánlaná is más ilyen keresztényeknek is, mivel látja novellának az igazi mondanivalóját és lényegét.

megosztás
A legmagasabb rendű érték az ember, az emberi személy, nem pedig az általánosságok, nem a tárgyi világhoz tartozó olyan kollektív realitások, mint a társadalom, a nemzet, az állam, a civilizáció, az egyház. Ilyen a perszonalista értékfelfogás.

(részletek a könyvből)

 

A társadalmi életre vonatkozó gondolataim fő ellentmondása azzal kapcsolatos, hogy két elem ötvöződik bennem: arisztokratikusan értelmezem a személyt, a szabadságot és az alkotást, ám ugyanakkor szocialisztikus igényem, hogy igeneljem minden egyes ember, akár a legutolsó ember méltóságát és jogát az élethez.

 

Amikor az egyenlősítő zsarnokság megsérti azt, amit a személy méltóságaként értelmezek, amikor megsérti a szabadság és az alkotás iránt érzett szeretetemet, akkor lázadok e zsarnokság ellen, és hajlandó vagyok végletes formában kifejezni a magam lázadását. Amikor azonban a társadalmi egyenlőtlenség védelmezői szemérmetlenül a maguk előjogait óvják, amikor a kapitalizmus elnyomja a dolgozó tömegeket, és az embert tárggyá változtatja, akkor is lázadok. Mindkét esetben a fennálló világ alapjait tagadom.

 

Filozófiám belső indítékai eredendően a következők: a szabadság primátusa a lét felett, a szellemé a természet felett, a szubjektumé az objektum felett, a személyé az egyetemes-általános felett, az alkotásé az evolúció felett, a dualizmusé a monizmus felett, a szereteté a törvény felett. A személy magasabbrendűségének elismerése metafizikai egyenlőtlenséget jelent, megkülönböztetést, az elvegyülés visszautasítását, a minőség állítását szemben a mennyiség hatalmával.

 

A civilizáció igazságtalanságon alapul, a történelemben jelen van az eredendő bűn, az egész társadalom hazugságra és igazságtalanságra épül.

 

A mai világban igen nagy változás történt az igazság megítélésében. A kommunisták és a fasiszták egyaránt azt állítják, hogy kizárólag a kollektívumok ismerik az igazságot, és az csakis a kollektív harcban tárul fel. A személy nem ismerheti, és nem ragaszkodhat hozzá a kollektívum ellenében.

 

Az utóbbi évtizedben végleg felszámoltam történelmi romantikám utolsó maradványait is. A vallás és a politika esztétizáló megközelítéséből, a történelmi nagyság és erő idealizálásából fakadt ez a történelmi romantika, és soha nem élt bennem mélyen, nem volt a sajátom. Az ember, az emberi személy értéke felette áll a hatalmas állam és nemzet, a virágzó civilizáció stb. történelmi értékeinek. Amiként nálunk Herzen és Konsztantyin Leontyev, ahogy Nyugaton Nietzsche és Léon Bloy, én is erősen érzem a nyárspolgárság birodalmának közeledtét, érzem nem csupán a kapitalista, de a szocialista civilizáció polgári jellegét is.

 

I. fejezet: A személy

 

Az emberben meglévő személy arról tanúskodik, hogy a világ önmagában nem elégséges: meghaladható, túlszárnyalható.

 

A személy nem a természet, nem tartozik alárendelt fokozatként az objektív, természeti hierarchiához. Ezért hamis, mint majd meglátjuk, a hierarchikus perszonalizmus. Nem a természete, hanem szelleme alapján lesz személy az ember. Természete alapján csak individuum, nem több. A személy mikrokozmosz, egész univerzum. Csak a személy foglalhat magában univerzális tartalmat, a személy lehet potenciális világegyetem individuális formában. Ez az egyetemes tartalom elérhetetlen a természeti vagy történeti világ minden más realitása számára, azok jellemzője mindig a részjelleg. A személy nem rész, és nem is lehet része valamely — mégoly óriási — egésznek, az egész világnak sem. A személy lényegi elve, a személy titka ez.

 

A megismerés nem irányulhat az emberre mint tárgyra, mint a világ tárgyainak egyikére, mint a világ egy részére. Az antropológiai tudományok, a biológia, a pszichológia, a szociológia törekednek ily módon megismerni az embert. Részlegesen megismerhető így az ember, de nem tárulhat fel az embernek mint személynek, mint a világ egzisztenciális középpontjának a titka. A személy csakis szubjektumként ismerhető meg, a létezés titkát magában rejtő, végtelen szubjektivitásban.

 

A személy semmi esetre sem kész adottság, hanem az ember feladványa, ideálja. A személy tökéletes egysége, teljessége jelenti az ember ideálját. A személy önmagát építi.

 

Az ember személyében sok minden az emberi nem sajátja, sok minden történelmi, társadalmi jellegű, hagyományszerű, az osztályból, a családból fakad, sok mindent kap örökül és utánoz, sok benne az „általános”. Ám mindez éppen a nem „személyeset” jelenti a személyben. A „személyes” eredeti, az elsődleges forrással áll kapcsolatban, valóságos. A személynek eredeti, sajátos, teremtő aktusokat kell végrehajtania, csakis ettől lesz személy, ez adja egyedüli értékét. A személynek kivételnek kell lennie, semmilyen törvény nem alkalmazható rá. Minden, ami nembeli és örökletes, csupán alapanyag a személy teremtő aktivitása számára. Ami terhet a természet, a társadalom, a történelem és a civilizációs követelmények ránk róttak, olyan nehézségként áll előttünk, amely ellenállásunkat követeli és azt, hogy teremtő módon lényegítsük át személyessé, csakis személyessé. A csoportok, rendek, szakmák szerint kialakuló embertípusok lehetnek ragyogó individualitások, de ragyogó személyek nem. A személy az emberben a társadalmi csoport determinációja feletti győzelmet jelenti. A személy nem szubsztancia, hanem aktus, teremtő aktus.

 

A személyiség aktivitás, ellenállás, győzelem a világ terhe felett, a szabadság diadalma a világ rabsága felett. A félelem az erőfeszítéstől a személy megvalósulása ellen hat. A személy erőfeszítést és harcot jelent, uralmat önmagunk és a világ felett, a rabság legyőzését, felszabadulást. A személy értelmes lény, de nem határozza meg az értelem, és nem határozható meg az értelem hordozójaként. Az értelem önmagában véve nem személyes, hanem univerzális, általános, személytelen.

 

A személy nem biológiai vagy pszichológiai, hanem etikai és szellemi kategória. Nem azonosítható a lélekkel. A személy ösztönös-tudattalan alappal rendelkezik. Tudatalattijában az ember elmerül az elsődleges élet tomboló óceánjában, és csak részben vezérli őt a ráció. Feltétlenül megkülönböztetendő az emberben a mély és a felületi „én”. Az ember túl gyakran felületi „én”-jével fordul más emberek, a társadalom és a civilizáció felé, ez az „én” közléskapcsolatra (szoobscsenyije) képes, de közösségkapcsolatra (obscsenyije) nem.

 

Az ember gyakran szerepet játszik az életben, és nem is feltétlenül a saját szerepét.

 

Az objektiváció személytelenség, az ember kivetettsége a determinált világba. A személy létezése feltételezi a szabadságot. A szabadság titka a személy titka. És ez a szabadság nem az iskolás értelemben vett akaratszabadság, nem a választás szabadsága, amely racionalizációt feltételez. Az ember méltósága jelenti az emberben a személyt. Csakis a személy rendelkezik emberi méltósággal, amely nem más, mint felszabadulás a rabság alól, felszabadulás még a vallási életnek, az ember és Isten közötti kapcsolatnak a szolgai felfogása alól is. Pontosan Isten a garancia a személy szabadságára, arra, hogy a személy nem kerül a természet és a társadalom hatalmának, a császár birodalmának, a tárgyiság világának rabságába. Ez a szellem birodalmában, nem pedig a tárgyi világ birodalmában történik. A tárgyi világ egyetlen kategóriája sem vonatkoztatható a belső, egzisztenciális viszonyokra. A tárgyi világban semmi sem alkot valódi egzisztenciális középpontot.

 

A személyiségért folytatott harc, a személy állítása fájdalmas. A személy önmegvalósítása ellenállást feltételez, azt követeli, hogy harcoljunk a világ rabságba döntő hatalma ellen, és ne alkalmazkodjunk a világhoz. Ha az ember lemond a személyiségéről, és hajlandó feloldódni a környező világban, fájdalma csökkenhet, így könnyen kapható rá az ember. A rabság elfogadása csökkenti a fájdalmat, a rabság elvetése pedig növeli. A fájdalom az emberi világban a személy születését jelenti, azt, hogy megkezdi harcát a saját képéért. A szabadság szenvedést szül. A szenvedés csökkenthető, ha lemondunk a szabadságról.

 

A legmagasabb rendű érték az ember, az emberi személy, nem pedig az általánosságok, nem a tárgyi világhoz tartozó olyan kollektív realitások, mint a társadalom, a nemzet, az állam, a civilizáció, az egyház. Ilyen a perszonalista értékfelfogás.

 

A görög filozófia nem rendelkezett a személy valamelyest is tiszta eszméjével. A személy problémájával foglalkozó gondolkodás egész története számára óriási jelentőségű volt a Szentháromság hiposztázisairól szóló tanítás. Azt is mondhatnánk, hogy az a tudat, hogy Isten személy, megelőzte az emberben személyiséget látó tudatot.

 

Hogy megértsük, mi a személy, igen fontos meghatároznunk a különbséget a személy és az individuum között. Az individuum természeti, biológiai, társadalmi lény. Atom, tovább nem osztható. Egyaránt jellemezhető úgy, mint az egésznek egy alárendelt része és mint egoisztikusan önmagát tételező rész. Ezért az individuum szóból származó individualizmus korántsem jelent függetlenséget az egésztől, a kozmikus, a biológiai és a társadalmi folyamattól, hanem csupán az alárendelt rész elszigetelődését jelenti, továbbá erőtlen lázadását az egésszel szemben. Az individuum szoros kapcsolatban áll az anyagi világgal, az emberi nemre jellemző folyamatok hozzák létre.

 

A személy nem természeti, hanem szellemi kategória. Nem oszthatatlan, nem atom valamely kozmikus, nembeli vagy társadalmi egészhez képest. A személy az ember szabadsága és függetlensége a természettől, a társadalomtól, az államtól, de nem feltételez egoisztikus öntételezést, sőt, éppen ellenkezőleg. amely anyagul szolgál a szellem munkája számára. Ugyanakkor a személy univerzum, univerzális tartalommal telítődik. Nem a nembeli kozmikus folyamat szülötte, nem apától és anyától születik, hanem Istentől származik, egy másik világból érkezik; arról tanúskodik, hogy az ember két világ metszéspontja - a szellem és a természet, a szabadság és a szükségszerűség, a függetlenség és a függőség harca zajlik benne.

 

Charles Péguy szerint az individuum nem más, mint a minden emberben ott ülő polgár, akinek legyőzésére az ember hivatott. Az individuum-ember az elszigeteltséget éli meg, egocentrikusán magába mélyed, és arra hivatott, hogy gyötrelmes harcot folytasson az életért, védekezzen a rá leselkedő veszélyek ellen. Konformizmus, alkalmazkodás árán lábal ki szorult helyzetekből. A személy-ember, ugyanaz az ember, legyőzi a maga egocentrikus bezártságát, az univerzumot tárja fel önmagában, ugyanakkor ragaszkodik a környező világtól való függetlenségéhez, méltóságához.

 

Az ember-személy nem szolgálhat eszközül az Isten-Személy számára. Lealacsonyítja az embert is, lealacsonyítja Istent is az olyan teológiai doktrína, amely szerint Isten önnön dicsőítésére teremtette volna az embert.

 

A személy nem emelkedhet föl, nem realizálhatja magát, nem valósíthatja meg életének teljességét, ha nincsenek személyfölötti értékek, ha nincs Isten, nincs az életnek isteni magassága. Az, hogy az emberi személy a legmagasabb rendű, a végső, hogy Isten nincs, maga az ember az isten - lapos, lidérces gondolat, az embert nem emeli fel, ellenkezőleg, lealacsonyítja. Ha a személyfölötti értékek az ember személyét eszközzé változtatják, ez azt jelenti, hogy bálványimádó lett az ember.

 

A valódi perszonalizmus nem ismerhet el személynek valamely egészt, valamely kollektív egységet, amelyben nincs egzisztenciális középpont, nincs az öröm és a szenvedés érzékelésének képessége, amelynek nincsen személyes sorsa. A személyen kívül nincs a világon olyan abszolút egység és teljesség, amelynek alárendelődne a személy, a személyen kívül minden részleges, maga a világ is az. Minden, ami objektivált, ami tárgyi, csak részleges lehet.

 

A kozmosz, az emberiség, a nemzet stb. az ember személyén mint individualizált univerzumon vagy mikrokozmoszon belül találhatók, és amennyiben a külső realitásokba, objektumokba vettetnek, annak oka az, hogy az ember bukott lény, alárendelte magát a személytelen realitásnak, az exteriorizációnak, az elidegenedésnek.

 

A kollektív személyek, a személyfölötti személyek az ember személyéhez képest csupán illúziók, a külsőbe vetés és az objektiváció termékei. Nincsenek objektív személyek, csak szubjektív személyek vannak. Bizonyos értelemben egy kutya és egy macska inkább személy, inkább elnyeri az örök életet, mint a nemzet, a társadalom, az állam, a világegész.

 

Az értékek perszonalista átértékelése szerint erkölcstelen minden, amit nem a konkrét emberhez és annak létezéséhez fűződő viszony, hanem kizárólag az „általánoshoz”, a társadalomhoz, a nemzethez, az államhoz, az elvont eszméhez, az elvont jóhoz, a morális és logikai törvényhez fűződő viszony határoz meg. Az „általános” törvényéből kihullott emberek a valóban erkölcsös emberek, az erkölcstelenek azok, akik alávetik magukat az „általános” törvényének, akiket determinál a társadalmi köznapiság.

 

A humanizmus dialektikus mozzanatot jelent az emberi személy feltárásában. A humanizmus tévedése korántsem az, amit az orosz vallásfilozófiában gyakran hangoztattak, hogy tudniillik túlságosan is az embert állította és az emberistenség útjára ösztökélt, hanem az, hogy nem elegendő módon, nem teljes mértékben állította az embert, nem garantálhatta az ember függetlenségét a világtól, és annak veszélyét hordozta magában, hogy az ember a társadalom és a természet fogságába kerül. Az emberi személy képe nemcsak az ember, de Isten képe is. Itt rejlik az ember minden talánya és titka. Az istenemberség titka ez -racionálisan kifejezhetetlen paradoxon. A személy csak akkor emberi személy, ha istenemberi személy. Az emberi személy szabadsága és függetlensége a tárgyi világtól nem más, mint az ő istenembersége.

 

Az embernek két természete van, két világ keresztezi egymást benne. A kép, amelyet magában hordoz, egyaránt emberi és isteni, és annak mértékében emberi kép, ahogyan megvalósítja Isten képét. Az embernek ez az igazsága nem találkozik teljesen a dogmatikai formulákkal, túlmutat rajtuk. Egzisztenciális szellemi tapasztalatból származik, és e tapasztalat fogalmakban nem fejezhető ki, csak szimbólumokban. Az, hogy az ember Isten képét hordozza magában és ezáltal lesz emberré - szimbólum, nem lehet rá fogalmat kimunkálni, az isten-emberség ellentmondást jelent a gondolkodás számára, mely vagy a monizmus, vagy a dualizmus felé hajlik. (...) Isten képe szimbolikus kifejezés, és ha fogalommá alakul át, leküzdhetetlen akadályokba ütközik.

 

A személy kommunitárius, csak az személy, aki másokkal közösségkapcsolatban áll, közös velük. (...) Az emberre rabság leselkedik, amikor az önmegvalósítás útjain halad. Erőszakos szocializációnak van kitéve, holott az emberi személynek szabad közösségben, szabadságon és szereteten alapuló kommunitárius viszonyban kell élnie. És az objekti,váció útjain az emberre leselkedő legnagyobb veszély az automatizmus veszélye. Minden, ami mechanikus, ami automatikus az emberben, az nem személyes, az személytelen, ellentétes a személy képével. Isten képe összeütközik a mechanizmus, az automata képével. Vagy isten-emberség, vagy automata-emberség, gép-emberség.

 

A személy szorosan kapcsolódik a jellemhez.  (...) A jellem az, amikor úrrá leszünk önmagunk felett, megszabadulunk önmagunk rabságából, és ezáltal felszabadulhatunk a környező világ rabsága alól is. A jellem mindenekelőtt a környezettel kapcsolatban nyilvánul meg. A temperamentum természeti adottság, a jellemet viszont ki kell vívni, meg kell érte küzdeni, a jellem feltételezi a szabadságot. A személy jelleme, amely mindig a függetlenséget jelenti, nem más, mint a személy koncentráltsága és a szabadságnak a személyre jellemzően elnyert formája.

 

A szabadságot nem az ember jogaként kell deklarálni, hanem kötelezettségeként, az ember kötelességeként, hogy személy legyen, hogy bizonyítsa a személy jellemének erejét.

 

Az önmagára ébredt személy a belső hangra hallgat, és csakis neki engedelmeskedik, külső hangok előtt nem hajlik meg. A legnagyobbak mindig kizárólag a belső hangra hallgattak, megtagadták a konformizmust a világgal szemben.

 

Az emberi gondolkodás és az emberi képzelet hajlamos a hiposztazálásra, az erők és a minőségek megszemélyesítésére. Ezzel függ össze a népek életében tapasztalható mítoszteremtő folyamat. A mítoszteremtő megszemélyesítés gyakran hamis, illuzórikus, és az ember rabságát rögzíti. Az egyedül igazi hiposztazálás magának az emberi lénynek a hiposztazálása, személyként való felfogása. Az ember felruházása a személy értékeivel az emberről szóló igazi, reális mítosz. Képzelőerőt is igényel ez a mítosz, amely szerint az ember nem rész, nem partikuláris, hiszen ő az Egy képe és az univerzum. (...) Isten megismerése megszemélyesítést jelent - Isten személyként való felfogását, és ehhez képzelőerőre van szükség. (...) Isten nem elvont eszme, nem elvont lét, amelyet az elvont gondolkodás kategóriái dolgoztak ki — Isten lény, személy. Az ateizmus Isten ellen lényegében mint elvont lét, elvont eszme, elvont lényeg ellen irányult, és megvolt a maga igazsága.

 

A XIX. században olyan emberek vetették fel igen élesen a személy problémáját, mint Dosztojevszkij, Kierke-gaard, Nietzsche, Ibsen, akik fellázadtak az „általános” hatalma, a racionális filozófia túlereje ellen.

 

Nincs személy transzcendens nélkül. A személy szembetalálja magát a transzcendenssel, és önmaga megvalósításakor transzcendál. Éppen rá mélységesen jellemző a szorongás és a sóvárgás. Az ember úgy érzi, feneketlen mélység tátong alatta, és különösen éles ez az érzés az emberben mint személyben, aki már elszakadt az ősi kollektivitástól. (...) A szorongást nem az empirikus veszély kelti, hanem a lét és a nemlét titka, a transzcendens szakadék, az ismeretlen. A halál nemcsak félelmet kelt a még az empirikus, mindennapi világban lejátszódó esemény láttán, de szorongást is ébreszt a transzcendens előtt.

 

Természetesen mindennek, ami halandó, meg kell halnia. Ám a személy halhatatlan, egyedül a személy halhatatlan, az örökkévalóság számára teremtetett. A halál a személy sorsában a legnagyobb paradoxon. A személy nem változtatható dologgá, az ember dologgá változása, amit halálnak nevezünk, nem terjeszthető ki a személyre. A halál a szakítás élményét jelenti a személy sorsában: megszakadnak közléskapcsolatai a világgal. A halállal nem a személy belső létezése szakad meg, hanem a személy számára nem létezik többé a világ, a másik, akihez útja során mindig kilépett önmagából. Mindegy, hogy én tűnök-e el a világ számára, vagy a világ az én számomra. (...) Amikor Krisztussal kapcsolom össze az ember halhatatlanságát, korántsem akarom azt állítani, hogy kizárólag azok számára van halhatatlanság, akik tudatosan hisznek Krisztusban. Mélyebb a probléma. Krisztus azok számára is létezik, akik nem hisznek benne.

 

Senki sem lehet a gonosz megtestesülése és megszemélyesítése, mindig csak részleges benne a gonosz. Ezért nem hozhatunk végleges ítéletet senkiről. Ez a büntetés elvének is korlátot szab. Az ember elkövethet bűnt, de az ember mint a teljességet jelentő személy nem lehet bűnöző, nem szabad vele a bűn megtestesüléseként bánni, személy marad, Isten képe lakozik benne.

 

Az emberben lakozó személy nem szocializálható. Az ember szocializációja csak részleges, nem érinti a személy mélységét, lelki ismeretét, az élet forrásához fűződő viszonyát. Amennyiben a szocializáció a lét mélységébe, a szellemi életbe hatol, akkor győzedelmeskedik a das Man [akárki], a társadalmi köznapiság, az átlagos-közös zsarnoksága a személyes-individuális felett. Ezért a társadalom szervezetének a személy princípiumát kell vallania, így nem engedi meg az ember belső életének szocializálását. A személyt nem lehet úgy tekinteni, mint aki a „közjó” szolgálatának jegyében áll. A közjó számos zsarnokságot és rabságot leplezett. Aki a közjót szolgálja - azaz önálló léttel nem rendelkező dolgot -, csupán erőtlenül, redukáltan, elvontan szolgálja felebarátja, minden konkrét lény javát. Ez csupán annyit jelent, hogy az objektivált világban az ember matematikai számként szerepel.

megosztás
Suhajda nem tudta elviselni, hogy alul maradt az asszonnyal szemben. Nem tudta elviselni, hogy az apai szigornál erősebb az anyai szeretet. Természetesen nem állíthatjuk azt, hogy meg akarta ölni a fiát. Csak meg akarta ijeszteni egy kicsit...

Az ősvalami és az én


A Homo sapiens eddigi létezésének 97%-át szó szerint „közösségi lény”-ként töltötte: időszámításunk kezdete előtt ugyanis még nem volt éles határ „én” és „mi” között. A mai értelemben vett egyedi lélek mindössze kétezer éves találmány: a keresztény legenda szerint Jézus hozta le az égből pünkösdkor, és adta oda az embereknek, hogy végre saját maguk viseljék a felelősséget a dolgaikért. Gyakorlatilag azóta van önálló személyiségünk.

Az emberi lélek összetettségét, bonyolultságát sokáig csak a művészet volt képes megmutatni. Mind a középkori teológia, mind a humanista tudomány rosszul közelített: az előbbi szembeállította a testet és a lelket, az utóbbi pedig a lélek helyett inkább a tudatra koncentrált. Közös vonásuk, hogy azt hitték, mindent tudnak az emberről. Először a romantika mondta ki nyíltan, hogy a lélek mély titkaihoz kizárólag a művészet fér hozzá. Innét már nem kellett sokat várni, hogy a tudomány is bemerészkedjen ezekre a sötét, ismeretlen területekre.

1923-ban „Az ősvalami és az én” címmel jelent meg Sigmund Freud nagy hatású könyve. A német orvos megmagyarázhatatlannak tűnő lelki jelenségeket kutatott, épp olyanokat, amelyek Kosztolányi Dezső novelláiban is megjelennek: Miért képtelen fogalmazást írni az apjáról egy kitűnő tanuló? Miért zokog egy kissrác, miután az apja a becenevén szólítja? Freud szerint ilyen (látszólag) jelentéktelen kérdésekkel kerülhetünk közelebb a lélek mélységeihez. A legfontosabb folyamatok ugyanis nem a tudatban zajlanak, hanem alatta, az „ősvalami”-ben.


Freud ábrája jól szemlélteti az összefüggéseket. Az „ősvalami”-vel kezdődik minden, ott gyűlik össze az ember lelki energiája. Az „ősvalami” csupa vágy és szenvedély. Hihetetlen erő van benne, ugyanakkor teljesen formátlan, így nem képes kapcsolatba lépni a külvilággal. Ha tudatosan akar létezni, meg kell formálnia az „én”-t.  Freud szerint az ember lelki egészsége attól függ, mennyire rendezett ennek az „énnek” és az „ősvalaminek” a viszonya. Pszichoanalitikus kezelései a felnőttek lelki problémáinak forrását is mindig a gyermekkorban, a szülő-gyermek kapcsolatban keresték.

Az apa mint isten


A lelki fejlődés korai szakaszában lezajló folyamat kísértetiesen hasonlít az ősi teremtéstörténetekhez. A mítoszok szerint az idők kezdetén az ősök a káoszból kozmoszt teremtettek. Később a törzsek ezeket az ősöket tisztelték istenként (ős + ten = isten). Freud szerint hasonló „isteni beavatkozás” nyomán lesz az „ősvalamiből” (káosz) „én” (kozmosz). A gyermekkor világteremtő istene nem más, mint az apa. Az „én” az apát „lemásolva” formálódik - ezt Kosztolányi Fürdés című novellájában Jancsi fürdőnadrágja jelképezi, amely színre és formára is azonos az apjáéval - csak éppen kisebb. Freud szerint a gyermek az apát mint ideált (tökéletes képet) „veszi fel” magába, és folyamatosan ehhez mint „felettes énhez” méri magát. Később ezt az ideált örökíti tovább az iskola (s benne a tanár mint az apa képviselője), a vallás (benne a „tisztelendő atya”) illetve ezerféle tekintélyelvű társadalmi intézmény (például a „hivatal” A kulcs című novellában).


A „felettes én” és az „ősvalami” állandó harcban állnak, hiszen az egyik a külső szabályokat, másik a belső vágyakat képviseli. Ezek összeütközése okozza a gyermeki lét legmélyebb konfliktusait. Kosztolányi nagyszerű érzékkel választja ki az igazán drámai mozzanatokat: a tizenkét éves Palinak dicsőítő fogalmazást kell írnia nemtörődöm apjáról (Házi dolgozat), a tíz éves Pisti először látja meg imádott apját mint szolgalelkű alkalmazottat (A kulcs).

Pali gyötrődése sokat elárul a tudatalatti működéséről. A tanára előre lediktálta a házi dolgozat vázlatát, amelynek utolsó pontja: „Mivel tartozunk az édesapánknak?” Ezzel gyakorlatilag arra programozta be Pali felettes énjét, hogy kizárólag pozitív képet adjon az apáról. Arról az apáról, aki este tizenegykor még a társalgóban szivarozik a barátaival, és eszébe sem jut benézni fia szobájába. Pali órák óta ül a papír felett, és egy sort sem írt még - azonban (bizonyos értelemben) már készen van a dolgozat. A piszkozat ugyanis tele van az „ősvalami” többé-kevésbé formátlan megnyilvánulásaival. A címet („Édesapám”) többször áthúzta, „mintegy megsemmisítette”, a lapot indulatának és gyötrődésének szimbólumaival (kérdőjelekkel és felkiáltójelekkel) szórta tele. S mind közül legbeszédesebb az, hogy a lapra ejtett pacát valami négylábú állattá egészítette ki. Ugyanígy működik a pszichológusok egyik fontos eszköze, a Rorschach-teszt: az alanynak tintafoltokat mutatnak, s arra kérik, hogy mondja ki, mit lát bele a véletlenszerű alakzatokba. Sok mindent elárulnak az „ősvalamiről” ezek a képzettársítások. Kosztolányi elbeszélői tehetségének köszönhetően nem kell pszichológusnak lennünk, hogy megfejtsük, mit üzen Pali tudatalattija: „Apám egy állat.”

Látván a fiú belső vívódását, az elbeszélő felidézi magában saját gyermekkorát, különösen a családi ebédeket, amelyeken az apja taszító bizalmatlansággal szagolta meg a hitvese által elé tett húst. A fiú ilyenkor a szobájába szaladt és üvöltözött, hogy ne hallja „rémes gondolatait”. Freud megdöbbentette a tudományos világot, amikor kihangosította ezeket a rémes gondolatokat. Oidipusz-konfliktusnak nevezte azt a mély, belső késztetést, amelyben a fiúk az istenként tisztelt apa halálát kívánják. Nem véletlenül Oidipusz: a görög mitológia gyakori témája az apagyilkosság (Kronosz, Zeusz, Oidipusz és Haimón), ugyanis a pogány időkben az ember csak az istenektől való elfordulás árán válhatott önálló indivíduummá.

Pali azonban nem görög hős. Nem azzal válik felnőtté, hogy megöli az apját, hanem azzal, hogy megtanul szépeket hazudni róla. Ezzel azonban nem oldódik meg a lelki konfliktus, csak elrejtőzik. Freud „elfojtásnak” nevezi azt a jelenséget, amikor az ember a szőnyeg alá söpri a megoldatlan problémát. Az elfojtás azonban nagyon veszélyes, ugyanis a feszültség csak látszólag szűnik meg: felsokszorozódik a tudatalattiban, és egy váratlan pillanatban elemi erővel tör felszínre. Az ember ilyenkor akár iszonyatos dolgokra is képes: az apa játék közben vízbe öli a fiát (Fürdés), a szolgálólány leszúrja alvó gazdasszonyát (Édes Anna), a rendmániás férj fejbe lövi a feleségét, aki elmozdított egy karosszéket a helyéről (Rend).

A bálvány leomlik


Freud azt írja a felettes énről, hogy „az énhez való viszonya nem merül ki abban az intésben, hogy légy olyan, mint az apád, hanem magában foglalja a tilalmat is, hogy olyannak nem szabad lenned, mint az apád, vagy nem szabad mindazt tenned, amit ő tesz, vannak dolgok, amelyek csak az apát illetik.”

A kis Takács Pisti felettes énje számára az apja munkahelye „rejtélyes, mindenütt jelenlevő, ünnepélyes, szigorú, fényes és megközelíthetetlen valóság”, ahová neki sosem szabad belépnie, mert „ami nem gyermeknek való, az nem gyermeknek való”. Ennél bővebb indoklást nem kap, a valódi okot gondosan rejtegetik előle a szülők. Az apja ugyanis kettős életet él: nagyon különböző státusban van szülőként és alkalmazottként. Az előbbi délceg, szigorú apa-figura, igazi ideál - az utóbbi viszont egy jelentéktelen, megtört, megfélemlített szolga.

A novellának már a címe is szimbolikus: Pisti nem csak a kamrának, hanem a felnőttségnek a kulcsát is megszerzi a „rengeteg épületben”. Éppen úgy téved el a hivatalban, mint a beavatástörténetek hősei az erdőben, pusztában - vagy önmaguk lelkében. Összezavarva, pityeregve támolyog ki a kapun, miután a szeme előtt dőlt le a bálvány, omlott össze az apjáról kialakult kép. A mindig szigorú Takács szolga módon igazította véleményét a főnökhöz: iparkodó, szorgalmas gyermeknek mondta a fiát, és „Pistukám”-nak szólította - életében először.

A bosszúálló isten


A bálvánnyá kövült apa-figurákhoz vegyes érzelmekkel viszonyulnak a fiúk. Kosztolányi saját élményei jelennek meg az ilyen szélsőséges megfogalmazásokban:

„Hegyláncnak láttam őt, sötét őserdőnek. Hangja mennydörgött. Reszketve imádtam...” (Házi dolgozat)
„Az apját szinte nem is látta. Csak érezte. Mindenütt, mindenkor, gyűlöletesen.” (Fürdés)

Ha az imádat és gyűlölet extrém skáláján mozog az apa-fiú kapcsolat, akkor hogyan lehet egyáltalán megőrülés nélkül átvészelni a gyerekkort? Elsősorban: az anya szeretetében és lelki biztonságában. A Fürdés című novellában jól látható, mennyit jelent a tizenegy éves fiú számára az anyai gondoskodás. Amikor Suhajda még a nyaraláson is az iskolai eredményekkel terrorizálta Jancsit, a fiú „védelmet keresve megalázott semmiségében, az anyjára pillantott.” Az asszony erélyesen védte őt szóval és testtel is: „De tanul - szólt az anya, s a gyermek fejét hóna alá ölelve simogatta. - Te pedig megbocsátasz neki” - utasította a férjét. A partra induló hálás fiú még gyorsan odaszaladt az anyjához, „fölágaskodott hozzá, hogy sebtében csókot leheljen az édes, imádandó arcra.”

Azonban éppen ez lett a veszte. Suhajda nem tudta elviselni, hogy alul maradt az asszonnyal szemben. Nem tudta elviselni, hogy az apai szigornál erősebb az anyai szeretet. Természetesen nem állíthatjuk azt, hogy meg akarta ölni a fiát. Csak meg akarta ijeszteni egy kicsit, hogy azt érezhesse, van hatalma felette:

Suhajdában a jó érzéstől ingerkedő, játékos kedv ébredt.
- Gyáva vagy, barátom.
- Nem.
Máris megragadta a fiát, két karjába nyalábolta, s belevetette a vízbe. (...)
- Rossz? - kérdezte az apja.
- Nem.
- Akkor még egyszer.

A tragédiát nem a dobás okozta, hanem a célzás. Suhajda tudata dobott - de a tudatalattija célzott. Ezért repült Jancsi a cölöpök felé. Az „ősvalamiből” itt szakadt ki minden nyomorúság, megaláztatás, önvád, kisebbségi érzés, amely a jelentéktelen hivatalnok életét megkeserítette. 

Kosztolányi novellái művészi nyelven fogalmazzák meg és drámai felszültséggel telítik azokat a jelenségeket, amelyekkel Freud a lélekelemzés során foglalkozott. Kosztolányi ismerte és figyelemmel kísérte a hazai pszichoanalízis indulását. Az „ősvalami” kifejezés is neki köszönhető, ő fordította így a német „es” névmást. Később azonban a tudományos szakirodalomban a (többek szerint pontatlan) „ösztön-én” kifejezés honosodott meg.

 

Források:

Bíró Judit, Csepeli György: Szülőgyilkosságok: történeti, kulturális társadalomlélektani elemzés – link

Freid, Sigmund: Az ősvalami és az én – link

Kelemen Péter: Utalások, célzások, ákombákomok (Szövegszintek és jelentésrétegek Kosztolányi Dezső Fürdés című elbeszélésében) - link

Kosztolányi Dezső: A kulcs – link

Kosztolányi Dezső: Édes Anna – link

Kosztolányi Dezső: Fürdés - link

Kosztolányi Dezső: Házi dolgozat – link

Kosztolányi Dezső: Rend - link

Lengyel András: Kosztolányi, Hollós István és a nyelv pszichoanalitikus fölfogása – link

Lengyel András: Nietzsche, Freud, Kosztolányi - link

Pléh Csaba: A lélektan története – link

Schöpflin Aladár: Kosztolányi Dezső novellái – link

Vasy Géza: Kosztolányi Dezső: A kulcs - link

Whitebook, Joel: Kritikai elmélet és pszichoanalízis: Marx és Freud összekapcsolása – link

megosztás
A 11.A osztály diákjai szóbeli és írásbeli vizsgákon adnak számot korábbi tételekből. Az alábbi táblázatok segítenek a felkészülésben és az értékelésben. (A "vázlat" oszlop az elégséges szint, a "háttér" a közepes/jó, a "kérdések" pedig a jeles.)

A címekre kattintva letölthető a táblázat Word dokumentum formájában. (Nagyobb kép megjelenítéséhez használd a jobb klikk + "Kép megnyitása új lapon" lehetőséget.)

 

Petőfi Sándor: Az apostol

Források (kattints a linkre):

cikk: http://irodalom.net/cikk/45
a mű rövidített szövege:  http://irodalom.net/cikk/10

audio: https://www.dropbox.com/s/6nx2jecw8h1xucz/Pet%C5%91fi%20Az%20apostol%20hang.mp3?dl=0

Arany János: A walesi bárdok

Források (kattints a linkre):

cikk: http://irodalom.net/cikk/14

audio: https://www.dropbox.com/s/yy31co1jf3fxi5j/Arany%20A%20walesi%20b%C3%A1rdok.mp3?dl=0

megosztás