Aki alszik, aludjon, aki él az éljen, a szegény hős pihenjen, szegény nép reméljen. Szóljanak a harangok, szóljon allelujja! mire jön uj március, viruljunk ki ujra! egyik rész a munkára, másik temetésre adjon Isten bort, buzát, bort a feledésre!

Számunkra meglepőnek tűnhet a száz évvel ezelőtti ember háborúhoz való viszonya. Döbbenten nézzük a korabeli képeket, amelyeken lelkes hozzátartozók búcsúzkodnak a frontra induló katonáktól. Egész Európa meg volt győződve arról, hogy a "nagy háború" majd rendet tesz a világban.

Ebben a közhangulatban súlyos hazafiatlanságnak számított, ha valaki (pláne, ha egy olyan ismert személyiség, mint Babits) nyíltan felszólalt a háború ellen. A Fortissimo című vers miatt számos támadás érte a költőt, nem csak a hazafiak, de az egyház részéről is.

A vers címe zenei kifejezés, jelentése "leghangosabban". Ami a kottában a zenekarnak szól, az a vers címében a megszólítottaknak, a háború igazi veszteseinek.

megosztás
"Ha még olyan gyötrelem is neki, ha még olyan rettenetesen fél is most belefogni az olvasásba, ő maga is halálosan kívánja minden gyötrelmével, veszedelmével együtt, és éppen neki szeretné elolvasni Lázár feltámasztását..." (Dosztojevszkij)

 

FAUST
Csak hegyibe, s ne pipogyásan!
Hallhattad már: én nem örömre vágyom!
A mámor kell nekem, a sajgó bujaság,
szép gyűlölet, pezsdítő bosszuság.
Lelkem, mely a tudásszomjból kilábol,
ne zárkózzék el többé semmi jajtól,
s mit az emberiség még várhat e világon,
bensőmben mind, mind visszhangozzam attól,
értelmem járjon mélyben és magasban,
javát, baját keblembe átitassam
s így az emberiség énjét énemmel élve,
hulljak végül vele a semmiségbe.

(…)

MEFISZTÓ
Ó, földöntúli gyönyörűség!
Heverni harmatos hegy éji hűsén,
eget-földet vonaglón átölelni,
magadban kéjesen megistenülni,
a föld öléig ős vággyal hatolni,
a Hat Nap művivel egy testbe forrni,
s nagy bőszen, nem tudom, mi kéjt szerezni,
majd örömittasan a mindenségbe veszni,
hogy elfeledd a földi port,
s végül a nagy szent intuiciót
(bizonyos mozdulattal)
- nem mondhatom, mint - befejezni.

 

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (részlet)

 

- Nem mindennap keres, igaz?

Szonya most még kínosabb zavarba esett, mint az előbb, megint arcába szökött a vér.

- Nem - nyögte keserves erőlködéssel.

- Polenyka, persze, ugyanerre az útra kerül - csattant fel a másik.

- Nem, nem, az nem lehet! Nem lehet! - jajdult fel kétségbeesetten a lány, mint akit késsel megsebeztek.

- Az Isten... az Isten nem enged ilyen szörnyűséget!

- Éppen eleget megenged.

- Nem, nem, őt megvédi! Isten megvédi! - hajtogatta Szonya félig önkívületben.

- És ha az az Isten nincs is? - mondta Raszkolnyikov valami gonosz kárörömmel, és elnevette magát, úgy nézett rá.

Szonya arca iszonyúan eltorzult, görcsös rángás futott át rajta, valamit mondani akart, de nem jött ki hang a torkán, kimondhatatlan szemrehányással nézett a fiatalemberre, keservesen felzokogott, és két kezébe temette az arcát.

- Azt mondja, Katyerina Ivanovnának elborult az elméje, de hiszen a magáé se ép - folytatta a látogató egy percnyi hallgatás után.

Eltelt vagy öt perc. Fel-alá járkált a szobában, szótlanul, és nem pillantott a lányra. De aztán odament hozzá, szeme villogott. Megfogta a két vállát, és egyenesen a könnyes arcába nézett. Égő, száraz és éles volt a tekintete, szája erősen remegett... Hirtelen mélyen lehajolt, leborult előtte, és megcsókolta a lábát. Szonya rémülten hátrahőkölt, mintha egy tébolyodott érintette volna. Raszkolnyikov valóban úgy nézett rá, mint az őrült.

- Mi az, mit csinál? Énelőttem! - mormogta elfehéredve, szíve elszorult és sajgott, sajgott.

De Raszkolnyikov rögtön felállt.

- Nem előtted borultam le, az ember töméntelen szenvedése előtt borultam le - mondta szinte vadul, és az ablakhoz ment. - Ide hallgass - folytatta egy perccel később, visszamenve hozzá -, most az előbb mondtam egy mocskosszájúnak, hogy a kisujjaddal sem ér fel... és hogy a testvéremet megtiszteltem, amikor ma melléd ültettem...

- Jaj, hogy mondhatta ezt! Előtte mondta? - kiáltott fel ijedten Szonya. - Tisztesség mellettem ülni! Hisz én... becstelen vagyok! És nagy, igen nagy bűnös! Ó, hogy mondhatott ilyet!

- Nem a becstelenségedért és a bűneidért mondtam, hanem a sok szenvedésedért. Mert hogy igen nagy bűnös vagy, az igaz - folytatta majdnem rajongással Raszkolnyikov -, kivált azért nagy a bűnöd, mert haszontalanul áldoztad fel és dobtad oda magadat. Ez ne volna förtelem? Nem förtelem, hogy mocsokban élsz, mikor annyira gyűlölöd a mocskot, és magad is tudod (csak a szemedet kell kinyitni), hogy senkinek nem használsz ezzel, senkit semmitől meg nem mentesz? Azt mondd meg végre - követelte majdnem őrjöngve -, hogy fér össze benned ez a gyalázat, aljasság egészen ellentétes, szent érzésekkel?! Hisz akkor már jobb, ezerszer jobb és okosabb lett volna a vízbe ugrani és végezni, egy csapásra!

- És velük mi lesz? - kérdezte Szonya halkan, fájdalmasan, de csodálkozni nem csodálkozott.

Raszkolnyikov megütközve nézett rá.

- Sokat imádkozol Istenhez, Szonya?

(…)

Mellette állt, és várta, hogy feleljen. Szonya hallgatott.

- Hová lennék Isten nélkül? - suttogta aztán energikusan, szapora szóval. Rávillantotta a szemét, keményen megszorította a kezét.

„Persze hogy úgy van!” - gondolta ő magában.

- És mit ad neked ezért az Isten? - tapogatózott tovább.

Szonya sokáig nem szólt, mintha nem tudna megszólalni. Gyenge kis melle csak úgy hullámzott.

- Hallgasson! Ne faggasson! Nem méltó rá! - kiáltott fel, és szigorúan, haragosan nézett rá.

„Igen, igen, úgy van!” - hajtogatta Raszkolnyikov magában konokul.

- Mindent megad! - suttogta Szonya hevesen, és lesütötte a szemét.

„Hát ez a válasz! Itt a magyarázat!” - döntötte el magában a fiatalember, és mohó kíváncsisággal vizsgálta.

Egészen új és különös, majdnem fájó érzéssel fürkészte a sápadt, sovány, szabálytalan arcocskát, a szelíd kék szemet, amely úgy tud szikrázni, olyan erős tűzzel, a törékeny testét, amely még most is haragtól, méltatlankodástól remeg, és mennél tovább nézte, annál különösebbnek, szinte hihetetlennek tetszett előtte. „Téboly! Vallási téboly!” - állapította meg.

Egy könyv feküdt a komódon, valahányszor elment mellette, oda vagy vissza, mindig látta.

Most felvette, belenézett. Az Újszövetség volt, orosz nyelven. Régi, sokat forgatott, bőrkötésű könyv.

- Ezt hol szerezted? - kérdezte hangosan, a szoba túlsó végéből. Szonya még mindig ott állt egy helyben, az asztaltól vagy három lépésre.

- Kaptam valakitől - felelte végre, de valahogy kelletlenül, és rá se pillantott.

- Kitől?

- Lizaveta hozta, kértem.

„Lizaveta! De különös!” - gondolta Raszkolnyikov, és percről percre furcsábbnak, csodálatosabbnak tetszett előtte az egész lány. A gyertyához vitte a könyvet, és lapozgatni kezdte.

- Lázár feltámasztása hol van? - kérdezte hirtelen.

Szonya makacsul lesütötte a szemét, nem felelt. Félig elfordult az asztaltól.

- Lázár feltámasztása hol van? Keresd meg nekem, Szonya.

A lány ránézett a szeme sarkából.

- Ne ott keresse... a negyedik Evangéliumban van - súgta szigorú hangon, de nem mozdult.

- Keresd meg, és olvasd fel nekem - mondta Raszkolnyikov, és leült, az asztalra könyökölt, fejét a kezébe támasztotta, és tekintetét elfordítva, komoran várta a felolvasást.

„Három hét múlva, isten tudja, hol lesztek, talán én is veletek leszek, ha ugyan még rosszabb helyre nem kerülök addigra” - mormogta magában.

Szonya most odament az asztalhoz, még tétovázott, bizalmatlanul fogadta Raszkolnyikov furcsa kérését, de azért elvette tőle a könyvet.

- Miért? Sohase olvasta? - kérdezte, és gyanakvó szemmel nézett rá. Hangja mind szigorúbb

lett.

- Az régen volt... iskolás koromban. Olvasd!

- A templomban se hallotta?

- Én... nem járok... Te igen?

- N-nem - suttogta a lány.

Raszkolnyikov gúnyosan elmosolyodott.

- Értem... Szóval, holnap az apád temetésére se jössz el?

- Elmegyek... A múlt héten is voltam... gyászmisét mondattam.

- Kiért?

- Lizavetáért. Baltával agyonütötték.

Raszkolnyikov idegei pattanásig feszültek erre a szóra, szédülés környékezte.

- Barátkoztál Lizavetával?

- Igen... Tiszta szívű volt... eljött hozzám... nagy néha... Tilos volt neki. Együtt olvastunk... beszélgettünk. Ő meglátja az Istent.

Furcsa volt bibliai szavakat hallani a szájából. No meg az is: titkon találkoztak Lizavetával, és mind a kettő - vallási őrült!

„Vigyázz! Meg te is az leszel! Ragadós!” - gondolta, és követelőzve, ingerülten kiáltott rá:

- Olvass!

Szonya még mindig tétovázott. Szíve vadul vert. Miért, miért nem, de félt ettől a felolvasástól. A látogató pedig szinte kínos részvéttel nézte a „szerencsétlen őrültet”.

- Minek az magának? Úgyse hisz, igaz? - suttogta, és elfulladt a hangja.

- Olvasd! Akarom! - követelőzött Raszkolnyikov. - Lizavetának is olvastad!

A lány végre fellapozta a könyvet, megkereste a helyet. Keze remegett, hangja elakadt. Kétszer is nekifogott, de az első szót se tudta kimondani.

- „Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából...” - idáig jutott végre nagy erőlködéssel, de a harmadik szónál hirtelen elcsuklott és megszakadt a hangja, mint a túlfeszített húr. Lélegzete kifogyott, melle elszorult.

Raszkolnyikov sejtette, miért szánja rá magát oly nehezen, de mennél inkább megértette ezt, annál kíméletlenebbül, ingerültebben követelte az olvasást. Nagyon is megértette, hogy nehezére esik kiszolgáltatni, felfedni ezt a legbelső sajátját. Tudta, hogy ezekben az érzéseiben van a titka már réges-régen, talán már serdülőkora óta, amikor még otthon élt, boldogtalan apja és a bánattól megzavarodott nevelőanyja mellett, éhes gyerekek, szitkok és keserű szemrehányások között. De most azt is megértette, bizonyosan tudta, hogy ha még olyan gyötrelem is neki, ha még olyan rettenetesen fél is most belefogni az olvasásba, ő maga is halálosan kívánja minden gyötrelmével, veszedelmével együtt, és éppen neki szeretné elolvasni Lázár feltámasztását, hogy ő hallja, és éppen most hallja - „lesz, ami lesz!” Kiolvasta a szeméből, megérezte lázas felindultságából... Látta, hogy erőt vesz magán, leküzdi torkában a görcsöt, amely a vers elején még elnémította, és tovább olvassa János evangéliumának tizenegyedik fejezetét. Eljutott a 19. versig:

- „És a zsidók közül sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják őket az ő testvérük felől. Mártha azért, amint hallja vala, hogy Jézus jő, elébe méne Mária pedig otthon ül vala. Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.”

Itt újra megállt. Szégyellte magát, mert érezte, hogy megint remeg, és mindjárt elakad a hangja...

- „Monda neki Jézus: Feltámad a te testvéred. Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él. És aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? Monda néki...”

És Szonya, noha fájt neki minden lélegzetvétel, mégis tisztán, szilárd hangon mondta tovább, mintha gyülekezetben hirdetné:

- „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, aki e világra jövendő vala.”

Már-már megállt, Raszkolnyikovra akart nézni, de leküzdötte ezt a kívánságát, és tovább olvasott. Raszkolnyikov mozdulatlanul ült, és hallgatta, két könyökével az asztalon, tekintetét elfordítva.

Következett a 32. vers:

- „Mária azért, amint odaére, ahol Jézus vala, meglátván őt, az ő lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem. Jézus azért, amint látja vala, hogy az sír, és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsula lelkében, és igen megrendüle. És monda: Hová helyeztétek őt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg! Könnyekre fakadt Jézus. Mondának azért a zsidók: ímé, mennyire szerette őt! Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?”

Raszkolnyikov most a lány felé fordult, és izgatottan figyelte: igen, úgy van! Egész testében remeg; valóban lázas. Gondolta is, hogy így lesz.

Szonya közeledett a felséges, a megmérhetetlen csoda szavaihoz, és ünnepi elragadtatásba esett. Hangja csengett, mint az érc, diadalt és örömöt zengett, ez adta erejét. A sorok összekuszálódtak előtte, mert szeme elhomályosult, de kívülről tudta a verseket. Az utolsó szavaknál: „Nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta...” – mélyebben csengett a hangja, tűzzel, szenvedéllyel éreztette a kétkedést, a hitetlen, vak zsidók oktalan szemrehányását, akik most mindjárt, egy pillanat múlva, mint a villámsújtottak terülnek el a földön, és sírnak, hisznek... „És ő is, igen, ő is ilyen vak és hitetlen, de most meghallja és hívő lesz, igen, igen! Most mindjárt, máris” - biztatta önmagát, és boldog várakozásban remegett. - „Jézus pedig újra felindulva magában, odamegy vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kő feküvék rajta. Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.”

Erélyesen megnyomta ezt a szót: negyednapos.

- „Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét? Elvevék azért a követ onnan, ahol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. És mikor ezeket mondá: fennszóval kiáltá: Lázár jöjj ki! És kijöve a megholt...”

(A lány hangosan, ünnepélyesen olvasott, és remegett, borzongott, mintha tulajdon szemével látná):

- „...lábain és kezén kötelékekkel megkötözve, és az orcája kendővel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni. Sokan hivének azért őbenne a zsidók közül, akik Máriához mentek vala, és látták, amiket cselekedett vala.”

Tovább nem olvasott, nem is tudott volna, becsukta a könyvet, és gyorsan felállt a székről.

- Idáig van a Lázár feltámasztása - suttogta gyorsan, keményen, és mozdulatlanul állt, félrefordulva, nem mert, meg valahogy restellt is most a látogatóra pillantani. Lázas remegése még nem szűnt meg. A gyertyacsonk az elgörbült tartóban már régen haldokolt, gyér világot vetve a gyilkosra meg az utcalányra, akik ilyen különös módon összekerültek most ebben a nyomorúságos szobában a könyvek könyve felett. Így telt el öt perc, vagy talán több is.

- Valamit mondani akartam, azért jöttem - szólalt meg aztán hangosan és homlokát összevonva Raszkolnyikov. Felkelt, és odament hozzá. Tekintete most még ridegebb volt, és szilárd eltökéltséget tükrözött. Szonya némán ráemelte a szemét.

- Szakítottam ma a családommal, anyámmal, húgommal - mondta határozott hangon. – Nem megyek hozzájuk többet. Szakítottam velük.

- És miért? - kérdezte rémülten Szonya. A reggeli találkozás Raszkolnyikov anyjával és testvérhúgával igen nagy hatással volt rá, bár maga se tudta, hogy milyen hatással. A hírre, hogy szakított velük, valósággal elszörnyedt.

- Most hát senkim sincs kívüled, Szonya... Menjünk együtt... Eljöttem hozzád. Átkozottak vagyunk mind a ketten, menjünk együtt!

Szeme villogott. Most Szonya gondolta: „Mintha eszelős volna!”

- Hová mennénk? - kérdezte remegve, és önkéntelenül hátrább húzódott.

- Hát tudom én? Csak azt tudom, hogy egy utunk van, ez bizonyos... de csak ez. Egy a célunk!

Szonya nézte, nézte, és egy szavát se értette. Csak annyit fogott fel, hogy látogatója irtózatosan, mérhetetlenül boldogtalan.

- Nekik hiába beszélsz, nem értik - folytatta Raszkolnyikov -, de én megértettelek. Szükségem van rád, azért jöttem hozzád.

- Nem értem... - suttogta Szonya.

- Később majd megérted. Hát nem ugyanazt tetted te is? Te is áthágtad... át merted hágni... Magadra emeltél kezet, életet oltottál ki... a magad életét (hát nem mindegy az?). Élhettél volna szépen, nyugodtan, így meg a Széna téren végzed majd... És nem bírod ezt sokáig, ha magadra maradsz, megháborodol, mint én. Máris félig őrült vagy. Együtt kell hát mennünk, egy úton! Gyerünk!

- De miért? Miért mondja ezt? - Szonyát különös és igen heves izgalom fogta el.

- Hogy miért? Mivel így nem maradhat: azért! Gondolkodj végre komolyan és őszintén, nem elég siránkozni, jajgatni, mint a gyerek, hogy az Isten nem engedi! Mi lesz, ha csakugyan kórházba visznek holnap, mi? Az a féleszű, hektikás asszony nem sokáig húzza, mi lesz akkor a gyerekeivel? Polenyka talán elkerülheti a vesztét? Nem láttál még gyerekeket állni az utcasarkon, akiket koldulni küldött az anyjuk? Én utánajártam, megtudtam, hol, milyen körülmények között élnek ezek az anyák. Ott a gyerek nem marad gyerek. A hétéves már romlott és tolvaj. Pedig, ugye, a gyermekek Jézus képmásai: „Övék az Istennek országa.” Azt parancsolta, hogy szeressük és megbecsüljük őket, mert ők az eljövendő emberiség...

- De hát mit tehetünk, mit tehetünk? - jajgatott Szonya, hisztériásan tördelve kezét.

- Hogy mit? Szétzúzzuk, amit szét kell zúzni... egyszer s mindenkorra, ennyi az egész. És vállaljuk a szenvedést! Mi az? Nem érted? Majd később megérted... Szabadság és hatalom, igen, a fő a hatalom! A remegő teremtmények milliói, az egész hangyaboly! Igen, ez a cél! Vésd eszedbe! Ezt adom útravalóul neked. Lehet, hogy utoljára találkozunk. Ha nem jövök el holnap, úgyis megtudsz mindent, és akkor gondolj majd arra, amit most mondtam. Később, évek múltán, az életed során talán ráébredsz, mit jelentett. De ha eljövök holnap, akkor megmondom neked, ki ölte meg Lizavetát. Isten áldjon!

Szonya összerázkódott ijedtében, remegés fogta el.

- Hát tudja, hogy ki ölte meg? - kérdezte rémületében dermedten, és kimeredt szemmel bámult rá.

- Tudom, és meg is mondom... neked, csak neked! Téged választottalak. Nem a bocsánatodért jövök, egyszerűen csak megmondom. Már régen kiválasztottalak, már amikor apád beszélt rólad, és Lizaveta még élt, már akkor elhatároztam, hogy te leszel az, akinek megmondom. Isten áldjon. Kezet ne nyújts. Holnap!

megosztás
Sajnos, nem lehet elmondani, valójában mi a Mátrix. Látnod kell a saját szemeddel. Ez az utolsó esélyed, utána már nem fordulhatsz vissza. Ha a kék pirulát választod, a játéknak vége. Felébredsz az ágyadban, hiszel, amit hinni akarsz. Ha a pirosat...

1. Isten halott

Egészen a múlt századig a nyugati világ szellemi energiáit a hit éltette. Krisztus előtt a természeti vallások, a középkorban a kereszténység, az újkorban pedig a humanizmus biztosította azt a megnyugtató érzést, hogy: van értelme az emberi létnek. A XX. századra a humanizmus is válságba jutott, s ezzel megszűnt minden igazodási pont. Az érzékeny látnok, Friedrich Nietzsche így összegezte a jelenséget: "Isten halott", ami nagyjából ennyit jelent: nincs többé közös világrend, nincs többé üdvözítő eszme. Persze az átlagember ezt még nem érezte, mert a század elején még élt és virult a két hamis bálvány: a pogári rend és a nemzeti eszme. A világháborúk hozták a megdöbbenést és kiábrándulást.

 

2. Válság

Nincs ember, akit ne rázna meg a lét értelmetlenségének felismerése. Van, akit nihilizmusba taszít, a "minden mindegy" állapotába (pl. Dosztojevszkij: Egy nevetséges ember álma), amelynek vége gyakran öngyilkosság.

Van, aki fanatikusan kapaszkodik megváltónak hitt eszmékbe (vallási/politikai szekták a mormonoktól a neonácikig). Van, aki az anyagiakban (pénz, jólét) véli megtalálni a lét értelmét, s van, aki az anyagban (alkohol-, drog-, szexfüggőség).
De ezek mind hamis istenek.

Az egzisztencialista filozófia józan, vállalható megközelítést ad, amelynek legelső lépése az, hogy a válságot nem elkerülni kell, hanem megélni.

 

3. Belevetés

A Mátrix című filmben Morpheus kétféle kapszulát ajánl fel Neonak. A kék kapszula: visszatérés a "langyos mocsárba", a piros pedig a rettentő igazság leleplezése, a hazug szimulációból való kilépés lehetősége.

 

 

Az egzisztencialista gondolkodó vállalja a piros pirulát - még ha iszonyúan fáj is a felismerés, hogy nem az ember az univerzum közepe. A világot nem nekünk készítették, hanem egyszerűen csak bele vagyunk vetve egy számunkra teljesen idegen közegbe, amelyben rideg, kérlelhetetlen törvények uralkodnak.

 

4. Választás

Amikor az ember felismeri a belevetettségét, rögtön "megszűnik a világ magától értetődősége, megszűnnek a sémák, megszűnik a világ otthonossága. A világ belehullik a semmibe." (zanza tv) Ám épp ez adja meg annak a lehetőségét, hogy mostantól valóban jelen legyen a világban. Mégpedig azzal, hogy egzisztenciális középpontot választ. Nem valami külső (erőszakos vagy édesgető) hatásra cselekszik, hanem belső meggyőződése szerint.

"Az ember önmagát alkotja meg, előre rendelve nem létezik, morált választva alkotja meg önmagát." (Sartre)

A tisztességtudó utcalány című Sartre-drámában Lizzie McKay próbál morált választani: nem hajlandó egy ártatlan néger ellen tanúskodni.

 

LIZZIE: Meg akarom mondani az igazat.
FRED: Az igazat! Egy tízdolláros szajha akarja megmondani az igazat. Nincs igazság. Csak fehérek vannak és feketék. Tizenhétezer fehér, húszezer fekete. Itt nem vagyunk New Yorkban, itt nem szabad tréfálni. (...) Egy néger mindig elkövet valamit.
LIZZIE: Ezért még nem fogok egy ártatlan embert bemártani.

 

Alfred Ill, Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-darab hőse számára az egzisztenciális középpont a negyvenöt évvel korábban elkövetett bűn lett:

 

ILL: Én már feladtam a harcot.
TANÁR: (csodálkozik) Esküszöm, a félelem elvette az eszét.
ILL: Beláttam, hogy nincs jogom védekezni.
TANÁR: Nincs joga? Ezzel az átkozott vénasszonnyal, ezzel a kiérdemesült szajhával, aki a szemünk láttára szemérmetlenül váltogatja a férjeit, ezzel a lélekkufárral, ezzel szemben?
ILL: Elvégre én indítottam el a lejtőn. Én vagyok a bűnös.
TANÁR: Bűnös?
ILL: Én tettem Klárát azzá, amivé lett. És a magam életét is én formáltam, így lettem, aki vagyok: nyomorúságos, ócska szatócs. Ugyan mit tehetnék én, kedves jó tanár úr? Játsszam az ártatlant?

megosztás
A 11.-es srácok a „brainstorming” nevet adták a sajátos próbaérettséginknek. Természetesen itt nem a vállalati szférában ismert asszociatív-bekiabálós ötletelésről van szó, hanem olyan közös gondolkodásról, amelyet elmélyült egyéni munka előz meg.

 

Első számú szabály: Ne olvasd el a feladatot!

 

A középszintű írásbeli érettségi gyökeresen más módszert és gondolkodásmódot vár el a diáktól, mint amit a túlzsúfolt kerettanterv előír a tanítási órákra. A szövegalkotási feladatnál a vizsgázó ijesztően egyedül van, mindenféle útmutatás vagy kontroll nélkül kell gondolatokat kipréselni magából. Még el sem olvasta a novellát, már a feladatban ilyen frázisok frusztrálják: „szembe megy az olvasói elvárással”, „tipikusnak nem tekinthető eljárás”, „elszemélytelenedett emberi kapcsolatok groteszk megjelenítése”. Több diák számolt be arról, hogy már az elején begörcsölt: annyira megijesztette a feladat, hogy végig sem olvasta a novellát. Ezt elkerülendő javaslom nekik azt, hogy ne a feladattal kezdjék. Előbb olvassák el figyelmesen a novellát, feltételezve azt, hogy a feladatsort összeállító bizottság nem akart kitolni velük, és egy értékes remekművet adott a kezükbe. Dolgozatunk magja ennek a novellának az értelmezése lesz - s ezt a konkrét feladat elolvasása nélkül is pontosan tudhatjuk.

 

Ha sűrítesz, akkor már értelmezel

 

Szakközépiskolában bizony előfordul, hogy némelyik diák nem 120 ponthoz teszi a lécet, hanem 38-hoz. Részéről a novella "értelmezése” nem több, mint hogy néhány apró változtatást leszámítva szó szerint újraírja a szöveget, és a végén megjegyzi, hogy neki „nagyon tetszett”. Az ilyen munkákra sajnos annyira kevés pont adható, hogy a diáknak utána erőn felül kell tejesítenie a szóbelin a kettesért. Figyelmeztetésem ellenére minden évben vannak, akik  a „CTRL+C/CTRL+V” trükkel próbálkoznak. Részben az ő megmentésük érdekében gyakoroljuk már 11. osztálytól a sűrítés módszerét. Felolvasok nekik egy novellát az óra elején, azután adok tíz percet, hogy a közben készített jegyzeteikből írjanak egy 6-8 mondatos cselekményismertetőt. Ebben akaratlanul is értelmezni kezdenek, hiszen csak így lehet hatékonyan összefoglalni a novellát.  

 

Öt jó kérdés: kész a dolgozat vázlata

 

A cselekményismertető után kérdések megfogalmazását kérem. Akár már a novella hallgatása közben, akár a sűrítéskor felvillanhatnak problémák, amelyek rögzítésével irányt adhatunk az értelmezésnek. Egyetlen gondolatot se szabad veszni hagyni. Érdemes mindent lejegyezni, mert nem lehet tudni, mikor kapcsolódik össze két látszólag távoli információ, vagy mikor ugrik be egy motívum jelentése.

 

Jöhet a feladat

 

Ha már van egy képünk arról, hogyan értelmeznénk a novellát, akkor olvassuk el a bizottság által megfogalmazott feladatot. Ebből további segítséget kaphatunk az értelmezésez. Érdemes kijegyzetelni a főbb motívumokat, és összevetni az általunk megjelölt hangsúlyokkal. 2013-ban így hangzott a feladat:

 

„Olvassa el és értelmezze Márai Sándor elbeszélését! Értelmezésében fejtse ki, miként járul hozzá az elbeszélés szerkezete, az elbeszélői nézőpont a megjelenített alakok indítékainak, érzelmeinek megértéséhez! Térjen ki arra is, milyen érzelmi változásokat élnek meg a történet szereplői!”

 

Öt kulcsfogalmat emeltünk ki a feladatból, s ezzel gyakorlatilag megadtuk a dolgozat fejezetcímeit:

  • szerkezet
  • elbeszélői nézőpont
  • indítékok
  • érzelmek
  • érzelmi változások

 

 

2018. május 7. Balázs Béla: Mosolygó Tündér Ilona meséje

 

A fentiek szellemében álltunk neki az írásbeli másnapján az „egy mű értelmezése” feladat megoldásának. Miközben felolvastam a szöveget, a diákok már jegyzeteltek a cselekményismertetőhöz, amelyet aztán 10-12 perc alatt írtak meg. A feladat ismerte nélkül fogalmaztak meg irányadó kérdéseket, majd a leírtak felolvasása és megbeszélése következett. Az alábbiakban ennek „jegyzőkönyve” olvasható. A cselekményismertetőkből név szerint emelem ki azokat a részleteket, amelyekből értelmezés indítható, illetve idézem a felvetett kérdések nyomán kialakult beszélgetéseket is. (Az adott diák kérdései és szó szerint átvett kifejezései mindig idézőjelben vannak.)

 

ELSŐ CSOPORT

 

Gácsi János szerint Guidobaldo rossz ember volt, de aztán Ilona hatására normálisabb lett. Fontosnak tartja a színeket: „ami fekete volt, az fehér lett”. Ilona viselkedésétől „az emberek besokalltak”.

 

„Miért maradt életben nyíllal a testében Ilona hattyúként?”

 

Makovics Máté felhívta a figyelmet arra, hogy a lány hagyta, hogy elvigye Guidobaldo. Máté is a „besokallt” kifejezést használta a gróf lelkiállapotára.

 

„Miért nem tudott sírni Ilona?”

„Miért verte össze Guidobaldo?”

„Miért ölte meg azokat, akik azt kérdezték, mi baja Ilonának?”

 

Ratkai Ádám azt vette észre, hogy bár egyre több haláleset történt, Ilona nem sajnálkozott – „legalábbis kívülről”. Guidobaldo gróf „bevetett mindent”, hogy lássa a nőt megtörni, sírni.

 

 „Miért akarta megtörni Ilonát a gróf?”

„Ha sajnálkozott belülről Ilona, miért nem mutatta ki?”

„Ellene volt az egész palota, kivéve az állatok. Miért?”

Osztálytárs válasza: Mert ő is hattyú volt.

[Fontosnak tartom, hogy Ádám észrevette az emberek és állatok szembeállítását, és hogy elgondolkodott Ilona zárkózottságán.]

 

Koll Bence szerint a grófnak hiányzott, hogy valaki törődjön vele. Egy osztálytárs közbevetette: „De hát vannak gyerekei meg anyja!” Egy másik osztálytárs felelt: „Azokkal hogy ……-n?” [Bár nagy derültség követte a hozzászólást, jeleztem, hogy érdemes ennek kapcsán elgondolkodni törődés és érzékiség kapcsolatán.] Bence azt emelte még ki, hogy Guidobaldót eleinte nem érdekelte, hogy nem sír Ilona. Majd a családi erőszak jelenségét vélte meglátni abban, ahogy a gróf „undorító férj módjára” veri Ilonát.

 

„Miért nem foglalkozott a gróf azzal, hogy a gyerekei halálakor is csak mosolygott Ilona?”

„Mi összefüggés van a hattyú és a lány végtelen mosolygása között?”

„Mi értelme van a nyílnak a mellében, és ahogy elkapja?”

 

Nagy Martin szerint Ilona békességet érzett és adott Guidobaldónak, aki nem értette, miért nem tud sírni a nő.

 

„Miért nincs vége megint*?”

Osztálytárs válasza: Miért ne lenne vége? Elrepül nyugatra: Németországban sokkal jobb az élet, nem verik az asszonyt...

[*Azért „megint”, mert Martin szerint a 20. századi novellák többsége nincs rendesen befejezve – különösen Kosztolányi írásai.]  

 

Nagy Máté fontosnak látja a kapu állását: amikor nagy örömöt élt meg a vár népe, kinyittatta a gróf a kaput, Ilona elvesztése után azonban bezáratta. A vár népe azért utálta a nőt, mert ők nem tudták, hogy a tündérek nem sírnak.

 

„A gróf miért nem tud megértőbb lenni, ha tudja, hogy a tündérek nem sírnak?”

 

Az egyik osztálytárs közbevetése: Leesett, hogy mi a kapu! Amikor boldog a gróf, tárva-nyitva volt. Nincs csaj, nincs kapu.

Másik osztálytárs: Tehát ez Guidobaldo lelke, érzelmei.

Tanár: És mi a vár?

Válasz: Guidobaldo szíve.

Az egyik diák kérdezve mondja: Akkor az a biztonság...?

Tanár: Miért?

Diák válasza: Mert magasak a falak.

 

Hudacsek Pál Péter szerint a feketeség a bánatot jelképezi, s az, hogy a gróf fehérben tért haza, a béke és a szeretet szimbóluma. Már a novella az elején megjelenik az ellentét: a két szín a két lelkiállapot jelzi. Guidobaldo felteszi a nagy kérdést (Sírna-e Ilona, ha a gróf elhagyná?), ami miatt elkezdi megtörni. Pali szerint három próbának veti alá a nőt: féltékenységet akar kelteni benne, elveri, elkergeti. A vár körül szálldogáló Ilona olyan, mint egy kísértet. A novella végén pedig a gróf felhúzatja a kapukat, ami a béke és nyitottság végét jelenti.

 

„Mit szimbolizálnak a színek az elején?”

„Miért szívja magába az összes bánatot, és alakítja át boldogsággá?”

Osztálytárs közbevetése: Érdekes kérdés, de van benne igazság? Nem biztos, hogy átalakította, lehet, hogy csak leszarta.

Pali kérdése: Miért nincs vége?

Osztálytárs válasza: Ennyi erővel sosincs vége.

Másik osztálytárs: Akkor érezzük, hogy vége van, ha azt mondják, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Tanár: Milyen kapcsolat lehet ez a valóságban?

Válasz: A nő szerelmes belé.

Közbevetés: Olyan nincs, hogy valaki mosolyog a temetésen.

Válasz: Kivéve a pap, mert pénzt kap érte.

Tanár: Mi ez a végtelen mosolygás?

Válasz: A lelke. Boldog. Nem tudja, mi az a bánat.

Tanár: Mert mi az a bánat?

Válasz: Hiányérzet, rossz dolog, szomorúság, családtag elvesztése.

Tanár: Ilona nem vesztett el családtagot?

Válasz: Nem derül ki. Magának való, mindennek tud örülni.

Másik válasz: Nem tudja, hogy mit kell csinálni a temetésen.

Tanár: A temetésen KELL gyászolni, sírni?

Válasz: Ajánlott, mert különben megutálnak a családtagjaid.

 

MÁSODIK CSOPORT

 

Kiss Béla egy kérdést szúrt a felolvasás elé: „És ha rossz?” Gyakorlott osztálytársa válaszolt: „Nincs olyan, hogy rossz!” Béla kiemelte, hogy a fürdőző lány a parton hagyta a hattyúruháját. „Eszméletlenül vidám, mosolygós” – így jellemezte Ilonát, akinek mosolygása a gyerekek halála után már sok volt, ezért megverte és „száműzte” őt a gróf.   Hozzátette, hogy amikor megcsalta, kíváncsi volt rá, mit reagál a nő.

 

„Miért ez a címe, hogyan kapcsolódik a műhöz?”

Tanári ötlet: Adjunk más címeket, s ezek tükrében vizsgáljuk meg az eredetit.  

A diákok ötletei: Az elrabolt és az elrabló története, A nyitott várkapu, A hattyúvá változott lány, Fehér hattyú, Egy változás a várban, Élet a grófi birtokon.

Tanár: Amikor címet adsz, fókuszba állítasz valamit, az enyém például: Hattyúdal.

Béla: „Ki vagy mi volt Aldazar?”

Osztálytárs: Tündér vagy angyal... Jó tetteket visz véghez.

Béla: „Miért marad felhúzva a kapu, mikor Ilona bent volt?”

 

Fazekas Tamás szerint Ilona boldogságot hozott a népnek, mert segített felejteni. Azonban ezzel az a gond, hogy nem múltak el a gondok. Olyan volt a nő, mint egy „tárgy, ami elszívja a gondolatokat, de attól a gond megmarad”. „A gróf a szerelmet kereste, de Ilona csak egy embernek tekintette, akinek jobbá teheti az életét azzal, hogy vidámságot hoz neki.” „Talán azért fakult ki szeme, mert tényleg érzett valamit a gróf iránt, mert csalódnia kellett benne és az emberekben.” Guidobaldo „helyettesítette a feleségét Ilonával”. A gróf „minden nőt tárgyiasít, de Ilona emberfeletti – a gróf nem tudja értékelni, hogy van.”

 

„Miért szállt bele Ilona az irányt tévesztett nyílvesszőbe?”

„Miért hagyta, hogy olyan könnyen elvigye a gróf?”

 

Tanár: Azt mondtad, Ilona segített felejteni. Mit?

Tamás: A gróf feleségének halálát

Osztálytárs: Ilona egy elveszett sztarec, aki nem vallja be, hogy az – nem mondja ki, hogy segít, hanem szó nélkül csinálja, mert ez a dolga. Őt minden nap megtalálja egy báró a Dunaparton, s mint egy kurvát, hazaviszik, és hozza a boldogságot.

Másik osztálytárs: Aldazar a Porsche!

Tanár: Ha ez már oly sokszor megtörtént, miért épp ezt az esetet kell elmesélni?

Válasz: Mert ennél már nem lehetne tragikusabb.

Másik válasz: Mert megsebezte.

Újabb ötlet: Énekel a végén, direkt beleszáll a nyílba.

Tanár: Miért lehetett megsebezni?

Válasz: Mert engedte, akarta – mert szerette…

 

Bottyán Bence így fogalmazott: „a gróf partiba vágta a kiscsajt, akit mindenki utált, kivéve Guidobaldo.” Aztán a grófnak is elege lett, és megcsalta, megverte.

 

Tanár: Miért csalta meg?

Válsz: Ez egy próba, teszt.

Tanár: Mikor lett elege Guidobaldonak?

Válsz: Amikor megkérdezte, hogy mi lenne vele nélküle, mosolyogna-e a nő?

Tanár: Ilona azt mondta, hogy nem tud sírni. Hogyan fordította ezt magában Guidobaldo?

Válasz: Úgy, hogy a nő nem szerette.

 

megosztás
"Istenem, mit ér a civilizáció, ha elfelejtettük, amit a legutolsó négereknél is tudnak: megidézni a halottakat..." (Szerb Antal: Utas és holdvilág című regényének részlete, 1937)

Minden nagy, közös motiváció vallásnak nevezhető, mivel követőitől erős hitet vár el, és egy teljes világkép elfogadását. A vallás kozmoszt teremt, s minden, ami rajta kívül van, az a káosz formátlan, idegen birodalma. A kozmosz közepén megnyilatkozik a szent, ott magasodik a világtengely (axis mundi), a csatorna, amelyen fel tud emelkedni (transzcendálni) az ember.

Az alábbi ábrák a három legfontosabb világalkotó elem helyét mutatják meg az egyes vallásokban. Smiley jelzi a „szentet” (a végtelen tökéletességet), szürke vonal az időt, piros nyíl pedig a halált.

 

Primer világkép (természeti vallások)

Az ősi vallások a természet ritmusát fogadták el világrendnek. Olyannyira, hogy egyes törzsek nyelvében azonos szó jelölte a „világot” és az „évet”. Az év vége a világ végét jelentette. Szó szerint: el kellett pusztulnia a régi évnek, amely elkopott, elfáradt, és isteni erővel töltekezve kellett elkezdődnie az újnak. A ciklikus világszemlélet mindig a végtelen tökéletességhez tér vissza, onnan „indítja újra” magát. A természeti vallások hívei nem akarnak változtatni a világon, nem gondolkodnak fejlődésben, hanem egyszerűen elfogadják azt, amit a természet ad: az élet nagy körforgását.

 

Zsidó vallás

 

A mai nyugati fejlődéseszmény a zsidóságtól ered. Szerintük Isten, a történelem irányítója, okkal teremtette a világot, amelyben az idő lineárisan halad, a kezdettől a vég felé. Ez a szemlélet kettészakította a végtelen tökéletességet: egyik felét a múltba helyezte, másikat a jövőbe. (Innét kezdve a rajzokon a múltbeli állapotot „aranykornak” nevezzük, a jövőbelit pedig „utópiának”, azaz: képzelt tökéletes világnak.) A zsidók számára Dávid király uralkodása volt a tökéletes kor, és ennek visszaállítását várják a messiástól. Fontos tudni, hogy a zsidóság nem a túlvilágon, hanem még a földi életben akarja elérni az Isten által megígért Új Jeruzsálemet. (Ezért van a rajzon a smiley a halált jelző piros nyíl előtt.)

 

Kereszténység

 

A nyugati időszámítás Jézussal kezdődik. Nem véletlenül. A hozzá kötődő eszmerendszer emelte ki az embert a természet fogságából, és adott neki önálló, szuverén egyéniséget. A kereszténység szerteágazó történetének most három nagy korszakát jellemezzük: az eredeti, az intézményesült és a hanyatló időszakot.

 

Eredeti (jézusi) kereszténység

Bár a kereszténység a zsidó vallásban gyökerezik, mégis alapvetően különbözik tőle, mert Jézus nem csak a kiválasztott Népet akarta felszabadítani, hanem minden egyes Embert. Példát is mutatott ebben: visszautasította a pusztai kísértéseket, a folyton csábító anyagi világot. Tanításai azt hangsúlyozzák, hogy az új élet szellemi természetű, azaz: csak belső megújulás útján érhető el. Az ember régi énjének (jelképesen) meg kell halnia, hogy egy magasabb minőségben újjászülethessen. Ehhez persze hatalmas lelki erő kell, amit Jézus maga közvetít: az úrvacsorában szétosztja testét, hogy ezzel a hívek Isten végtelen tökéletességében részesüljenek.

 

Intézményesült (pápai) kereszténység

A mély lelki válságban szenvedő Római Birodalom 394-ben felvette a kereszténységet, majd azzal a lendülettel át is formálta. Mivel milliós tömegeket kellett fegyelmezni vele, így a lélek szabadságát hirdető eszméből hamar a terror eszköze lett, a szelíd Megváltóból pedig a Végítélet félelmetes Bírója. A  birodalom romjain épülő középkor a földi életet "siralomvölgynek" mondta, s az újjászületés lehetőségét (Krisztust meghazudtolva) a túlvilági létbe helyezte. S mivel a mennyország pozitív motivíciója önmagában kevésnek bizonyult, elrettentésül kitalálta a poklot, majd Krisztus után ötszáz évvel megnyitotta a túlvilági alkudozás piacterét: a purgatóriumot. 

 

Hanyatló kereszénység

Idővel az eszmei és hatalmi harcok kikezdték az intézmény egységét, és 1054-ben bekövetkezett a nagy egyházszakadás. Mindkét fél úgy látta, hogy ő járja a helyes utat: a nyugati „egyetemesnek” (katolikus) nevezte magát, a keleti pedig „igazhitűnek” (ortodox). Később még tovább aprózódott a kép: keleten Konstantinápoly elfoglalása (1453) okozott hangsúlyeltolódást, nyugaton pedig a protestantizmus megjelenése (1517). 

Az évszámokat egyszerűsítve ábrázoljuk a változásokat: függőlegesen az 1000-es, vízszintesen az 1500-as tengellyel metsszük el a kereszénységet jelképező kört. Az első kép még az egységet mutatja, a második az egyházszakadás utáni állapotot (’R’ nem más, mint Róma, ’R2’ pedig a „második Róma”: Konstantinápoly). A harmadikon látható, hogy a török hódítás után keletre tolódik az ortodox egyház (az oroszok szemében Moszkva a harmadik Róma). A negyedik azt mutatja, hogy a Rómával szembeszálló protestáns egyházak (református, evangélikus, anabaptista, unitárius, kvéker stb.) megjelenése újabb törést jelent.

 

Felvilágosodás

 

Bár az „Ész százada” megrendítette az egyház hatalmát, a felvilágosodást alapvetően ugyanaz a vallási energia hajtotta, mint a kereszténységet. A gondolkodók hittek abban, hogy az emberiség valaha egy tökéletes (természeti) állapotot élt meg, amelyhez a tudomány segítségével újra vissza lehet találni. A „közjó” pedig éppen olyan utópia, mint a mennyország, jól bizonyítják ezt a francia forradalom egymásnak ellentmondó jelszavai: „szabadság, egyenlőség, testvériség vagy halál”.

 

Nemzeti eszme

 

Magyarországon a legkönnyebb bizonyítani azt, hogy a nemzeti eszme is csak egy újabb vallás: Istenhez szóló könyörgést (Kölcsey Himnusza) választottunk nemzeti imádságnak...  Európa népei a 19. század során lázasan keresték ősi mítoszaikat, hogy kialakítsák határozott önazonosságukat. Történetírásuk évszázadok hőstetteiről ömlengett, politikusaik pedig arról álmodoztak, hogyan emelik majd nemzetüket minden más népek fölé. A nagytőke a 20. században ügyesen ki is használta ezt a vallásos lelkesedést, és két borzalmas háborúba sodorta bele a világot. 

 

 

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 

 

A nemzet felemelésének eszméje szülte a nyugati kultúra utolsó nagy aranykor-utópia párosát. A 20. és 21. század már egészen más hatások alatt formálódik. Ezekkel foglalkozik a "Mitikus narratívák" című cikk (itt olvasható). 

megosztás
"...a vallás lett a remény egyetlen valóságos eszköze. Mivel az igazság annyira borzasztó, az igazság ellensége volt a népnek. Bokonon tehát minden igyekezetével azon volt, hogy jobbnál jobb hazugságokkal traktálja őket."

„Irányítsa életedet a foma*, mert általa leszel bátor és szelíd és egészséges és boldog.”

Bokonon Könyve I:5 (*ártalmatlan hazugság)

Még a történet első fejezete előtti lapon olvasható ez a rövid tan, melyet Bokonon, e könyvben szereplő fiktív vallásalapító fogalmazott meg. De ki pontosan ez a Bokonon? És hogy vált egyszerre egy fatalista és mégis kishitű vallás alapítójává?

Kurt Vonnegut, amerikai regényíró és esszéista könyvének - a Macskabölcsőnek - egyik fontos figurája.

Eredeti nevén Lionel Boyd Johnson (született 1891-ben, Tobago szigetén) egy fekete bőrű brit alattvaló család sarja, majd később gazdag família gyermeke (a nagyapja kalózok kincsére bukkant).

A meggazdagodást követően Johnson élete hosszas vándorlásba csap át:

 

49. Partra vetett hal a vad tenger peremén

"Lionel Boyd Johnsonban kellő mennyiségű intellektuális becsvágy lévén, 1911-ben egy szál magában átvitorlázott Tobagóról Londonba egy Selyempapucs nevezetű egyárbocoson. Útjának célja az volt, hogy felsőfokú oktatásban részesüljön.

Londonban beiratkozott a Gazdasági és Politikai Főiskolára.

Tanulmányait félbeszakította az első világháború. A gyalogsághoz vonult be, több kitüntetést kapott, a harctéren tiszti rangot nyert, napiparancsban négy ízben dicsérték meg. A második ypres-i csatában gáztámadás érte, két évig kórházban kezelték, majd elbocsátották.

Ő pedig hazaindult Tobagóra, megint egyedül, a Selyempapucs fedélzetén.

Alig tizenöt kilométerre szülőföldjétől hajóját feltartóztatta és átkutatta az U-99-es német tengeralattjáró. Johnson hadifogságba esett, kis hajóját a fritzek célpontnak használták. A tengeralattjáró még a felszínen volt, amikor megtámadta és foglyul ejtette a Holló nevű brit torpedóromboló.

A torpedóromboló a fedélzetére vette Johnsont és a németeket, az U-99-est pedig elsüllyesztette.

A Holló a Földközi-tenger felé tartott de nem érte el célját.

A hajó kormányozhatatlanná vált, tehetetlenül hányódott, vagy az óramutató irányában tett hatalmas köröket. Végül a Zöldfoki-szigetekre vetődött.

Johnson nyolc hónapot töltött a szigeteken, várta, hogy bármiféle szállítóeszközzel átkerülhessen a nyugati féltekére.

Végül elszegődött matróznak egy halászhajóra, amely illegális bevándorlókat szállított a Massachusetts állambeli New Bedfordba. A hajót a szél Newportban, Rhode Islanden partra sodorta.

Addigra Johnsonban megérett az a meggyőződés hogy valaki valamiféle okból valahova el akarja juttatni. Egy darabig tehát Newportban maradt, hogy megtudja, nem az volt-e a rendeltetése. Kertész-és ácsmunkát végzett a híres Rumfoord-birtokon.

Eközben Rumfoordék számos híres vendégét látta; köztük volt J. P Morgan, John J. Pershing tábornok, Franklin Delano Roosevelt, Enrico Caruso, Warren Gamaliel Harding és Harry Houdini.

És eközben fejeződött be az első világháború, melynek során tízmillió ember elpusztult, húszmillió pedig, közöttük Johnson, megsebesült.

Amikor a háború véget ért, IV. Remington Rum a Rumfoord család fenegyereke elhatározta, hogy Seherezádé nevű gőzjachtján Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Görögország, Egyiptom, India, Kína és Japán érintésével megkerüli a világot. Johnsonnak felajánlotta az első tiszti posztot, és Johnson elfogadta az ajánlatot.

A világnak sok csodáját meglátta Johnson ezen a hajóúton.

A Seherezádé Bombay kikötőjében a ködben összeütközés áldozata lett, csak Johnson maradt életben. Két évig élt Indiában, ahol Mahátma Gandhi hívéül szegődött. Amikor az ő vezetésével indiaiak csoportosan a vasúti sínekre feküdtek a brit uralom elleni tiltakozásul, letartóztatták.

Börtönbüntetése leteltével államköltségen hazatoloncolták.

 Odahaza szkúnert épített, és Selyempapucs II.-nek nevezte el.

Céltalanul hajózott a Karib-tengeren, várta, hogy egy vihar majdcsak szárnyára kapja, és valódi rendeltetési helyén partra sodorja.

1922-ben a haiti Port-au-Prince-ben keresett menedéket a hurrikán elől; az országot akkor az Egyesült Államok haditengerészete tartotta megszállva.

Johnsont megkörnyékezte egy zseniális, idealista, autodidakta szökevény tengerészgyalogos, Earl McCabe. MeCabe tizedes volt. Épp akkor lopta el százada üdülési alapját. Ötszáz dollárt ajánlott fel Johnsonnak, ha átviszi Miamibe.

Vitorlát bontottak hát kettesben; irány: Miami.

Ám egy szélvihar a szkúnert San Lorenzo szikláira vetette.

A hajó elsüllyedt. Johnson és McCabe anyaszült pucéron kievickélt a partra.

Mint Bokonon maga számol be kalandjáról:

 

Partra vetett hal

a vad tenger peremén,

ziháltam a földön,

így lett belőlem Én.

 

Elbűvölte a misztérium, hogy pucéron partra vetődött egy ismeretlen szigeten. Úgy határozott, nem áll a kaland útjába; úgy határozott, kitapasztalja, meddig jut el egy ember, akit pucéron vet partra a sós víz.

Ez volt az újjászületése:

 

Legyetek mint a kisdedek

a Biblia mondja,

nahát én az leszek

e naptól fogva.

 

Igen egyszerűen jutott a Bokonon névhez. A sziget angol nyelvjárásában így ejtették a Johnson nevet.”

 

San Lorenzo fiktív szigetének nem szánt épp kellemesnek mondható sorsot a szerző.

 

57 Lidércnyomás                                       

"Semmiféle értelemben nem volt csoda, hogy McCabe tizedes és Johnson magához ragadta a hatalmat San Lorenzón. Sokan magukhoz ragadták már a hatalmat San Lorenzón - ennél ugyanis mi sem volt könnyebb. Azon egyszerű okból mégpedig, hogy Isten, az Ő végtelen bölcsességében, abszolút értéktelennek alkotta a szigetet.

A meddő San Lorenzó-i hatalom első birtokosaként Hernando Cortez nevét jegyzi fel a krónika. Cortez és emberei 1519-ben ivóvízért szálltak partra, elkeresztelték a szigetet, birtokba vették V. Károly császár nevében, aztán soha vissza nem tértek. Ez után egymást követték az expedíciók: kutattak aranyat, gyémántot, rubint, fűszert, nem találtak semmit, szórakozás végett és eretnekség miatt elégettek egypár bennszülöttet, aztán felszedték a horgonyt.

„Amikor 1682-ben Franciaország magának követelte San Lorenzót - írja Castle -, egyetlen spanyolnak sem volt ellenvetése. Amikor 1699-ben Dánia bejelentette igényét San Lorenzóra, egyetlen franciának sem volt egy tiltakozó szava sem. Amikor a hollandok 1704-ben igényt formáltak San Lorenzóra, a dánok egy árva szót se szóltak. Amikor 1706-ban Anglia magának követelte San Lorenzót, a hollandok szó nélkül tűrték. Amikor 1720-ban Spanyolország visszakövetelte San Lorenzót, az angolok némán elviselték. Amikor pedig 1786-ban afrikai négerek megkaparintottak egy brit rabszolgahajót, kikötöttek San Lorenzón, kikiáltották a sziget függetlenségét, és megalapították a császár nélküli birodalmat, a spanyolok egy sóhajtásnyit sem panaszkodtak.

Az uralkodó Tum-bumva volt, az egyetlen ember, aki valaha is érdemesnek tartotta a szigetet a védelemre. A fanatikus Tum-bumva emeltette a San Lorenzó-i katedrálist, valamint a sziget északi partján a fantasztikus védműrendszert, amely ma a köztársaság úgynevezett elnökének magánrezidenciája.

A védműrendszert soha senki meg nem támadta, mert soha senkinek semmiféle elfogadható ok nem jutott eszébe, hogy miért is kellene megtámadnia. Következésképpen a védműrendszer nem is védelmezett semmit. A néphit szerint ezernégyszáz emberéletet követelt az építése; felét nyilvánosan végezték ki, mert nem teljesítették a normát."

A Castle Cukor Rt. 1916-ban vetette meg a lábát San Lorenzón, az első világháborús cukorkonjunktúra idején. Semmiféle kormányzat nem volt. A társaság a magas cukorárak ismeretében azt hitte, hogy még a San Lorenzó-i agyag- és kavicsmezőket is haszonnal művelhetik meg. Senkinek nem volt egy szó ellenvetése sem.

Amikor McCabe és Johnson 1922-ben megérkezett, és bejelentették, hogy átveszik az uralmat, a Castle Cukor Rt. ernyedten átadta a terepet, mint aki lidércnyomástól szabadul.”

Miután átvették a hatalmat, McCabe és Johnson felosztották egymás között a munkát. McCabe lett San Lorenzo új vezetője, Johnson pedig új vallást tervezett, ekkor vált Bokononná.

 

78. Acélgyűrű

"- Amikor sok-sok évvel ezelőtt Bokonon és McCabe átvette a hatalmat ebben az istenverte országban - mesélte Julian Castle- kihajították a papokat. Aztán pedig Bokonon cinikusan és játszi módon új vallást talált ki.

- Tudom-mondtam.

- És amikor nyilvánvaló lett, hogy semmiféle kormányreform vagy gazdasági reform nemigen enyhíthet a nép nyomorán, a vallás lett a remény egyetlen valóságos eszköze. Mivel az igazság annyira borzasztó, az igazság ellensége volt a népnek. Bokonon tehát minden igyekezetével azon volt, hogy jobbnál jobb hazugságokkal traktálja őket.

- És hogyhogy kiátkozták?

- Ez az ő ötlete volt. Megkérte McCabe-et, hogy helyezze törvényen kívül, vallásostul-mindenestül, hogy ezáltal több legyen a sava-borsa a nép hitéletének. Történetesen írt is erről egy versikét.

Castle elmondta a verset, amely nem szerepel Bokonon Könyvében:

Otthagytam a kormányt,

az okom nem volt más,

mint az, hogy az igazi vallás

jóformán árulás.

- A kampó is Bokonon ötlete volt mint a bokononisták méltó büntetése - folytatta Castle. - Madame Tussaud panoptikumából merítette az ötletet, ott latta a Borzalmak Termében. - Gonoszul kacsintott. - Hogy legyen sava-borsa, persze.

- Sokan haltak meg a kampón?

- Eleinte nem, eleinte nem. Kezdetben csak hitegették a népet. Ravasz rémhíreket röppentettek föl kivégzésekről, de senki sem tudott olyan emberről, akit valóban így végeztek volna ki. McCabe nagy élvezettel halmozta a vérszomjas fenyegetéseket a bokononistákra, vagyis hát mindenkire.

- Bokonon elrejtőzött az őserdőben - folytatta Castle -, ott aztán egész álló nap irt meg prédikált, és ette a sok finomságot, amit a tanítványai odahordtak.

McCabe meg a munkanélküliekből, vagyis gyakorlatilag mindenkiből, hadsereget szervezett Bokonon üldözésére.

Úgy félévenként McCabe diadalmasan bejelenti, hogy Bokonont acélgyűrű veszi körül, s a gyűrű könyörtelenül összébb és összébb zárul.

Aztán a könyörtelen gyűrű vezérei kezüket- lábukat tördelve és gutaütéstől kerülgetve jelentik McCabe-nek, hogy Bokonon megcselekedte a lehetetlent.

- Megszökött, elpárolgott, és megint prédikál. Csoda!

 

79. Miért durvult el McCabe lelke

- McCabe és Bokonon egyesült erővel sem tudta az úgynevezett életszínvonalat emelni. - mondta Castle. - Mi tagadás, az élet maradt pont olyan rövid, kegyetlen és aljas, mint azelőtt. Csakhogy emberek már nem törődtek annyit a szörnyű igazsággal. Ahogy terebélyesedett a városbéli kegyetlen zsarnok meg az őserdőbéli szelíd, szent ember legendája, úgy nőtt-növekedett a nép boldogsága. Mindenki teljes munkaidőben dolgozott: színészei lettek egy drámának, amit megértettek, amit bárki emberfia bárhol megért és megtapsol.

- Az élet tehát műalkotás lett - álmélkodtam.

- Az. Csak egy volt a bökkenő.

- Mégpedig?

- A dráma nagyon igénybe vette a két főszereplőtt, McCabe-et és Bokonont. Fiatalkorukban még úgyszólván egyformák voltak, fele angyal, fele kalóz.

Hanem a dráma idővel elsorvasztotta Bokonon kalózfelét és McCabe angyalfelét. És McCabe meg Bokonon gyötrelmes árat fizetett a nép boldogságáért: McCabe megismerte a zsarnok gyötrődését Bokonon pedig a szent gyötrődését. Gyakorlati mind a kettő megtébolyodott.

Castle begörbítette bal keze mutatóujáat.

- Aztán már csakugyan sorra haltak meg az emberek a ko-am-pó-óón.

- És Bokonont mégsem fogták el? – kérdeztem.

- Annyira McCabe se tébolyodott meg. Meg sem próbálta amúgy istenigazában elkapni Bokonont.

- Akkor hát miért nem kapta el?

- Annyi józan esze maradt McCabe-nek, hogy jól tudja: ha nincs a hadviselés a szent ember ellen, neki megszűnik a létjogosultsága. És ezt „Papa" Monzano is tudja.

- Most is meghalnak az emberek a kampón?

- Muszáj; ott nem lehet életben maradni.

- Úgy értem, „Papa" csakugyan így végeztet ki embereket?

- Kétévenként egyet, csupán azért, hogy be ne rozsdálljon a verkli. - Castle sóhajtott, és felnézett az alkonyi égre. - Buzgó, buzgó, buzgó.

- Tessék?!

- Így mondjuk mi, bokononisták, amikor úgy érezzük, hogy sok minden rejtelmes dolog megy végbe.

- Maga? - Csak bámultam. - Maga is bokononista?

Egykedvű pillantást vetett rám.

- Maga is. Csak még nem jött rá.”

Láthatjuk tehát, hogy Vonnegut kiélezett gondolkodásával alaposan odavág a mindenkori hatalom és a vallás kapcsolatának. Erre a fajta kapcsolatra jócskán találunk példát az emberiség történelmében.

A Bokononizmus (néhány fogalma és tanítása)

Foma

A bokononizmus alapja a már említett foma, ami ártalmatlan hazugságokat jelent, amelyekkel elfedhetjük az élet nyomorúságos voltát.

Teremtéstörténet

A bokononizmus is rendelkezik saját genezistörténettel. Melyben az áll, hogy a nap (Borasisi) kezében tartotta a holdat (Pabu), kitől azt remélte, hogy tüzes gyermekeket szül neki. Borasisi reményei azonban nem teljesültek, Pabu minduntalan hideg gyermekeket (bolygókat) szült neki. Ezeket a gyermekeket Borasisi undorral elhajította, később pedig utánuk vágta Pabut is. Pabu végül kedvenc gyermekéhez költözött, ez volt a Föld. Azért volt a kedvence, mert emberek népesítették be, azok pedig felnéztek rá, szerették és szánták.

Za-ma-ki-bo

A bokononizmus lényege, a sors, elkerülhetetlen végzet.

A bokononisták szokása, hogy nem azt mondják: „Úgy történt, hogy…”. hanem: „Úgy kellet történnie, hogy…”. Ez abból fakad, hogy a bokononisták fatalisták, tehát az isteni rendeltetésben hisznek. Azonban hiába vetik hitüket a sorsba, túl sokat nem remélnek tőle:


„Mit remélhet a földön az emberiség számára a gondolkodó ember elmúlt évmilliók tapasztalatai alapján? Semmit.” 

 

Karasz

„A mi bokononista hitünk szerint az emberiség brigádokba szerveződik, és ezek a brigádok Isten akaratát cselekszik, anélkül hogy erre valaha is rájönnének. Bokonon szerint az efféle brigád neve karasz…”

A karasz nem ismer kötöttségeket, különbségeket:

„Ó, a Central Parkban

horkoló piás,

dzsungel mélyén járó

oroszlánvadász,

kínai fogorvos,

angol királynő –

a nagy masinában

egy srófra jár ő.

Klassz, klassz, csuda klassz,

klassz, klassz, csuda klassz –

sokféle a népség,

a gép ugyanaz.”

Duprasz

A duprasz kétszemélyes karasz, melybe nem furakodhat be másik ember, még a duprasz tagok gyermekei sem. Ezt a karaszt az egymás iránti szerelem tartja össze.

 

Nagybömb

Vagy hamis karasz: Isten akaratát egyáltalán nem szolgáló, útjainak szempontjából céltalan csoportosulás. Ennek a karasznak a tagjai valamely közös tulajdonság, közösen meghatározott cél érdekében gyűlnek egybe.

„…nagybömb példák: az Amerikai Forradalom Leányai, a General Electric cég, az Agglegények Nemzetközi Rendje – valamint bármely nemzet, bármikor, bárhol.

Amint Bokonon dalra serkent, ekképp:

Ha érteni vágyod a nagybömböt,

hámozz meg egy léggömböt”

 

Vámpéter

Ahogy a keréknek, úgy a karasznak is van tengelye, amely körül az forog. A vámpéter a karaszok középpontját, lényegét képezik (ez lehet tárgy, személy, eszme, bármi).

 

Boko-maru

Bokononista szokás, lényege: mezítelen talpak, lábfejek összeérintése során két lélek, tudat összeolvadása.

Vin-dit

Egy hirtelen lökés, felismerés, amely az egyént a bokononizmus hite felé irányítja. Egy misztikus jelen keresztül az egyén felismeri, hogy Istennek terve van vele és az egész élettel.

Isten és az élet célja

„Kezdetben teremté Isten a földet, és rátekintett kozmikus magányában. És mondá az Úr:  »Alkossunk élőlényt a sárból hadd lássa a sár, mit cselekedtünk.« És az Úr megalkotta valamennyi élőlényt, amely most mozog, és egyike volt ezeknek az ember. A sár csak ember formájában képes beszélni. Az Úr odahajolt, mikor a sár ember formájában felült, körülnézett és beszélt. Az ember pislogott.

»Mi a célja mindezeknek?« - kérdezte udvariasan.

»Mindennek célja kell hogy legyen? « - kérdé az Úr.

»Hát persze« - felelte az ember.

»Akkor reád bízom, találj ki valami célt ennek az egésznek« - mondá az Úr. És odébállt.”

 

 

Az utolsó kenet

Isten adá a sarat.
Isten magányossá vált.
Isten tehát így szólt egy maroknyi sárhoz: „Ülj fel!”
„Lásd kezem munkáját, a hegyeket, a tengert, az eget, a csillagokat.”
És én valék a maroknyi sár, amely felült és körültekintett.
Boldog én, boldog sár.
Én, a sár, felültem, és láttam Isten gyönyörű kezemunkáját.
Szép munka volt, Isten!
Csak tőled telhetett ez, Isten! Én meg nem tudtam volna tenni.
Mérhetetlenül jelentéktelen vagyok Hozzád képest.
Csak úgy érezhetem magam egy szemernyivel jelentékenyebbnek,
ha ama tengernyi sárra gondolok, amely még fel sem ült, és nem tekintett körül.
Én oly sokat kaptam, s a többi sár oly keveset.
Hálásan köszönöm a megtiszteltetést!
Most a sár megint lefekszik és elalszik.
Micsoda emlékei lesznek, holott csupán sár!
Milyen érdekes egyéb felült sarakkal találkoztam!
Amit csak láttam, mindent szerettem!
Jó éjszakát!
Most a mennybe megyek.
Már alig várom, hogy meggyőződjem felőle,
mi volt a vámpéterem, és hogy ki volt a karaszomban,
és megtudjam mindazt a jót, amit karaszunk cselekedett éretted.
Ámen.

Habár a könyvben sokszor esik szó Bokononról és a bokononizmusról, mégsem ő és az általa megalkotott vallás képezi a regény magját. Sokkal inkább átszövi a regény főbb szálait, amelyek egy mindent lezáró, rezignált, de mégis frappáns csomóban végződnek. Óramű pontossággal elkötött csomó ez, kiálló szál nincs.

A vallás és a hatalom kérdéskörén túl Vonnegut célkeresztjébe kerül még a tudomány, a technológia, a fegyverkezés és úgy általában az emberi hülyeség sava-borsa. Ebben a történetben megismerjük az atombomba atyjának azon napját, melyen lebombázták Hirosimát, megismerkedünk a bomba atyjának három elfuserált gyermekével, agyvérzést kapunk egy chicagói bicikligyár tulajdonosától, illetve megtanulhatjuk belőle, hogy a pokol nem csak tűztől izzó szörnyű mélység képében jöhet el az emberiségért. És talán a könyv végére érve, kicsit mindannyian bokononistákká válunk. Buzgó, buzgó, buzgó...

megosztás
A cikk Balzac, Gogol, Csehov, Dosztojevszkij, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső két tucat művének rövid összefoglalóját és a hozzájuk kapcsolható motívumokat gyűjti össze.
  • Balzac: Goriot apó
  • Dosztojevszkij: Egy nevetséges ember álma
  • Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
  • Gogol: A köpönyeg
  • Csehov: A csinovnyik halála
  • Csehov: A köpönyegforgató
  • Mikszáth Kálmán: Bede Anna tartozása
  • Móricz Zsigmond: Hét krajcár
  • Móricz Zsigmond: Kis Samu Jóska
  • Móricz Zsigmond: Barbárok
  • Móricz Zsigmond: Szegény emberek
  • Móricz Zsigmond: Tragédia
  • Móricz Zsigmond: A kondás legszennyesebb inge

 

Balzac: Goriot apó


Párizs, 1819 (négy évvel Napóleon bukása után).
A korabeli francia társadalom hű keresztmetszetét adja Vauquer-né polgári penziója. A harmadikon lakik Rastignac, elszegényedett nemesi család fia, aki az érvényesülés vágyával jött a fővárosba tanulni. Karrierjét meglehetősen különböző tanácsok és minták egyengetik:
1. Édesanyja tisztességes előmenetelre biztatja, amikor fia kérésére elküldi levélben a család féléves jövedelmét.
2. Arisztokrata rokonuk szerint hideg számítással, mások kihasználásával juthat csak előre.
3. Vasfejű, a szökött fegyenc két karrierlehetőséget vázol: a lángész ereje vagy a korrupció ügyessége. "Csapjon a tömegbe, mint az ágyúgolyó, vagy lopakodjék közé, mint a dögvész." Ez utóbbira remek tervet eszel ki: egy örökség cseles megszerzését Rastignac számára (20% közvetítői díj fejében).
4. Goriot apó feltétlen odaadásával mutat példát: nélkülözésben él, hogy minden vagyonát pénzzé tehesse, kisegítve ezzel tékozló lányait. A kor társadalmi feszültségeit jól összegzi Goriot sírfelirata, amely szerint két diák költségén temették el egy grófné és egy báróné apját.

kulcsfogalmak: társadalmi egyenlőtlenség; polgárság és arisztokrácia feszültsége; képmutatás; karrier

 

Dosztojevszkij: Egy nevetséges ember álma


Hőse egy pétervári értelmiségi, akit a lét kilátástalansága nihilizmusba hajt: "minden mindegy". Elhatározza, hogy öngyilkos lesz, de mielőtt megtehetné, mély álomba merül. Látomásában végrehajtja tettét, megtalálják, eltemetik, és a koporsó hideg nyirkosságában az örök üresség borzalmával szembesül. Egy lény ragadja ki ebből a helyzetből, és elrepíti messze az űrbe, majd leteszi az őskori Föld hasonmásán, valahol a Földközi-tenger egyik szigetén. Az utazó itt ámulattal csodálja az aranykort, amelyet később (akaratlanul) megront. Az álom évezredeket átrepülve mutatja meg, hogyan bontakozott ki az ősbűnből (az első hazugság) a civilizáció, hogyan veszítette el az emberiség az ártatlanságát és boldogságát. Amikor az utazó felismeri, hogy mindez az ő hibája, megszakad a szíve, és: felébred. Megvilágosodása után a cselekvő szeretet és az Igazság hirdetése mellett kötelezi el magát.

kulcsfogalmak: nihilizmus; aranykor; civilizáció; tudás és érzés viszonya; kereszténység 
szöveg: http://irodalom.net/cikk/91

 

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés


Raszkolnyikov, pétervári egyetemista sajátos erkölcsi elvet vall "A bűnről" című cikkében: szerinte a kevés nem közönséges ember lelkiismeretfurdalás nélkül áthághat bármilyen szabályt. Akár gyilkolhat is, ha az egész társadalom javát célzó tettei akadályba ütköznek. Ennek szellemében üt agyon egy uzsorás öregasszonyt (és kényszerből annak ártatlan húgát). Súlyos gyötrődés során jut el addig, hogy feladja magát, s utána még hosszú hónapokig tart a lelki megtisztulása. Ebben egyrészt Porfirij vizsgálóbíró elgondolkodtató kérdései, másrészt Szonya önfeláldozó szeretete, harmadrészt egy betegsége idején vissza-visszatérő rémálom vezeti. Nagyszabású látomásában az egész emberiséget megfertőzi Raszkolnyikov rögeszméje, és rövid időn belül káoszba hull a civilizáció. Éppen húsvétra esik testi és lelki gyógyulása: sírva borul a cselekvő szeretetben mindvégig fáradhatatlan Szonya lábai elé. 

kulcsfogalmak: cselekvő szeretet; kilátástalanság; orosz értelmiség; eszmék és rögeszmék

 

Gogol: A köpönyeg


Akakij Akakijevics a legjelentéktelenebb kishivatalnok a XIX. századi orosz állami gépezetben. Szegénysége és esetlensége miatt kollégái állandó gúnyolódásának célpontja. Egyetlen menedéke munkája, az iratmásolás, amelyben soha egyetlen hibát sem ejt. Nagy fordulatot él meg, amikor új köpönyeget kell csináltatnia. Bár súlyos nélkülözéseket szenved takarékoskodása idején, személyisége egyre határozottabbá válik, kezd kinyílni. Ez akkor üt vissza rá, amikor az ellopott köpönyeg ügyében egy magas rangú hivatalnokot keres fel. A tekintélyes személy hatalmát durván demonstrálva utasítja rendre a kishivatalnokot, aki pár nap múlva meghal. A társadalmi igazságtalanság csak a fantasztikum szintjén hozható helyre: Akakij Akakijevics kísértetjárásba kezd, amely során mindenféle rendű-rangú emberről lerángatja a kabátot. Utolsó "áldozatában", a tekintélyes személyben lassú, pozitív személyiségváltozást indít meg a borzalmas élmény.

motívumok: rangkórság, szegénység, kiszolgáltatottság, hivatal, ügymenet, empátia 
szöveg: http://mek.oszk.hu/00300/00397/00397.htm

 

Csehov: A csinovnyik halála


Cservjakov kishivatalnok számára kivételes alkalom, valóságos ünnep, amikor nagyritkán eljuthat színházba. Ilyenkor mennyei boldogságot érez - ha nem is a darab miatt, hanem inkább mert előkelő körök közelében lehet. Éppen ezért éli meg katasztrófaként, amikor véletlenül letüsszenti az előtte ülő államtanácsost. Működésbe lépnek a szolgai reflexek, és alázatos bocsánatkérések sorát indítja el a megrémült kishivatalnok. Addig zaklatja a "sértettet", míg az valóban megsértődik, gúnyolódásnak érezve a hatodik bocsánatkérést. A rendre utasított Cservjakovban megszakad valami, és még aznap meghal.

kulcsfogalmak: rangkórság; kiszolgáltatottság; hivatal; abszurd 
szöveg: http://vasarnap.transindex.ro/?cikk=9

 

Csehov: A köpönyegforgató


Egy utcai incidensben lepleződik le az orosz rangkórság. Ocsumelov rendőrfelügyelő szorult helyzetbe kerül: hiányos információk alapján kell megítélnie egy botrányos esetet. Hrjukin aranyműves kártérítést követel, mert megharapta egy arra kószáló kutya. Ocsumelovot nem a pontos körülmények érdeklik, hanem kizárólag az, hogy kié az eb. Az odacsődült nézőközönségnek két tippje van: vagy kóbor kutya, vagy a tábornok falkájából való. A rendőrfelügyelő ítélete ennek megfelelően ingadozik, míg végül a tábornok szakácsa dönti el a vitát. Ekkorra Ocsumelov már hatszor véleményt váltott (és köpönyeget fordított), a végén mégis Hrjukint neveti ki a kárörvendő nép.


kulcsfogalmak: rangkórság; groteszk; drámai helyzet 
szöveg: https://hu.wikisource.org/wiki/A_k%C3%B6p%C3%B6nyegforgat%C3%B3

 

Mikszáth Kálmán: Bede Anna tartozása


Éppen az utolsó ügyet tárgyalja az ítélőszék egy hideg téli napon bent, a fülledt tеremben. Helyes, üde parasztlány áll meg a fásult, unott bírák előtt, akik megrökönyödnek, hallván az orgazdaság vádját. A lány szó nélkül elfogadja az ítéletet, s csak a legvégén (mintegy véletlenül) árulja el, hogy ő nem is a beidézett Anna, hanem a húga: Erzsi. Halott nővére büntetését készül leülni, mert "a törvény az törvény", Anna nem mehet bűnösen a túlvilágra. A bírót meghatja a család mély vallásossága, és egy kegyes hazugsággal nyugtatja meg a lányt, aki így nővére ártatlanságának hitében szaladhat haza az édesanyjához.

kulcsfogalmak: lelkiismeret; népi vallásosság 
szöveg: http://mek.oszk.hu/00900/00950/00950.htm#2

 

Móricz Zsigmond: Hét krajcár


Megható történetben idézi fel Móricz a XX. század elejének vidéki mélyszegénységét. A tüdőbeteg asszony nem tudja kimosni a napszámosként robotoló férje váltóruháját, mert elfogyott a szappan. Kisfiával az egész házat felfordítják, hogy előkerítsék a szükséges hét krajcárt: minden zsebet, minden fiókot átnéznek. Azért, hogy a gyerek ne szenvedje a nyomor súlyát, az anya vidám játéknak álcázza a pénz keresgélését. A legfájdalmasabb pillanatban kacagnak legjobban: amikor az utolsó krajcárt egy szerencsétlen koldus adja nekik. Mire azonban összegyűlik a pénz, már beesteledik, s újabb problémával szembesülnek: lámpaolaj sincs.

kulcsfogalmak: mélyszegénység; anyai áldozat 
szöveg:  http://epa.oszk.hu/00000/00022/00019/00423.htm

 

Móricz Zsigmond: Kis Samu Jóska


Két jó kedélyű székely legény szolgált az orosz fronton: Kis Samu és Samu Jóska. Már napok óta éheztek az őrségben, amikor végre elhatározták, hogy leveshez való paréjt gyűjtenek. Kis Samu a szögesdrót mögé kúszott, ahol egy békésen alvó orosz őrt talált. Ellopta a zsákját, és visszaosont a barátjához. Csak ekkor derült ki, hogy nemcsak kenyeret hozott, hanem egy faragott bababölcsőt is. Samu Jóska ragaszkodott hozzá, hogy ő vigye vissza a gyerekjátékot (és egy darab kenyeret) az orosznak, aki akkor már ébren volt. Mindkettőjük szeme könnyes lett a gesztustól, amelyben az apai szív felülemelkedett a háború embertelen világán.

kulcsfogalmak: apai érzelmek; front; háború; a közkatona értéke 
szöveg: http://mek.oszk.hu/01500/01502/html/01.htm#11

 

Móricz Zsigmond: Barbárok


Még fel sem tűnik a két alak a pusztai horizonton, a puli már jelzi Bodri juhásznak, hogy rossz szándékú látogatók közelednek. Veres juhászék előbb ajánlatot tesznek a rézveretes szíjra, majd kisfiával együtt agyonverik a gazdát, és elhajtják a juhait. Tíz nap múlva az asszony keresi Bodrit és a fiút a szokott helyen. Veres juhász megtévesztő útmutatása nyomán még a Dunántúlt is bejárja, míg végül a puli kölyke akad rá a holttestekre. Szigorú vizsgálóbíró faggatja Veres juhászt a szegedi bíróságon. Bár már "megérett a kötél", a makacs vadember sehogy sem akarja beismerni Bodri juhász és fia meggyilkolását. A bíró nem tudja felébreszteni a lelkiismeretét, ezért a babonához fordul: a rézveretes szíj látványára végül megtörik a gyilkos.

kulcsfogalmak: kiszolgáltatottság; embertelenség; babona; igazságszolgáltatás
szöveg: http://mek.oszk.hu/01500/01502/html/02.htm#50

 

Móricz Zsigmond: Szegény emberek

 

Két ember ássa Vargáék földjét napszámban. A fiatalabbik egy katona, akit két év frontszolgálat után engedtek haza egy hónapra, hogy rendezze a háromfős családja által felhalmozott adósságot. Az ásásért kapott napszám azonban még a létszükségleteket sem fedezi, ezért a katona munkaadóinak kirablására szánja el magát. A háborúban rögzült ösztönök uralkodnak el rajta, amikor lemészárolja a tetthelyen talált két gyereket. Már nem tiszta az elméje, amikor a feleségével vásárba menet gazdagok és szegények háborújáról filozofál. Otthon hajdúk várják, akik számára a katona kisfia szolgáltat bizonyítékot – öntudatlanul.

Az elbeszélésben két ellentétes kép rajzolódik ki a háborúról. Ami az otthoni öregek számára jópofa frontsztorik gyűjteménye, az a katonának véres valóság: első áldozata egy orvlövész lány volt, a fronton halott társaik testéből építettek fedezéket, s a legnagyobb ínség idején az ellenség húsát ették.

kulcsfogalmak: háború, mélyszegénység, elmezavar 
szöveg: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00212/06477.htm

 

Móricz Zsigmond: Tragédia

 

Kis János a legnyomorultabb szegényember, akinek szó szerint semmije nincs: sem anyagi, sem lelki értelemben. Nehéz napszámban görnyed, s csak egyetlen gondolat jár a fejében: az evés. A folytonos éhség miatt mindig mogorva, dühös, agresszív. Családját teljesen elhanyagolja, lelkileg vegetál, semmi célja nincs. Egyszer aztán (groteszk módon) mégiscsak talál magának egy „emberi léten túli” feladatot: ki akarja enni vagyonából a gazdáját. Sarudy ugyanis az összes napszámosát is meghívja a lánya lakodalmába. Kis János nekifeszül a harcnak, s gyönge gyomra heves tiltakozása ellenére órákig lapátolja magába a zsíros ételeket. Végül a torkán akadt fövetlen húsdarabtól megfullad. Halála éppen olyan jelentéktelen, mint az élete volt – s ez az igazi tragédia.

kulcsfogalmak: mélyszegénység, társadalomkritika, groteszk
szöveg: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00040/00979.htm

 

Móricz Zsigmond: A kondás legszennyesebb inge

 

A földesúr felesége kedves, energikus asszony: maga felügyeli a kastély kertjének tavaszi rendezgetését. Gondos anyának bizonyul, amikor nem engedi iskolába a megfázás enyhe tüneteit mutató fiát. Épp ezért kel ki magából, amikor meglátja, hogy az egyik kapáló parasztasszony derékig földbe ásta a másfél éves gyerekét, hogy az el ne mászkáljon. Leteremti a nőt, kegyetlennek, felelőtlennek bélyegzi, és megparancsolja, hogy vegye ki a földből a kicsit. A szegény asszony később őt hibáztatja a gyerek felfázásáért, amit (orvosság híján) babonával próbálnak gyógyítani. A földesúr felesége hatósággal fenyegetőzik a kegyetlen szertartás láttán (földre fektették a gyereket, a disznópásztor legkoszosabb ingére), de a kis beteget már senki nem tudja megmenteni. A gyerek halála után egymást hibáztatja a két anya. A parasztasszony babonás magyarázata szerint a földesúr felesége „megtörte az isteni akaratot”, amikor felülbírálta a népszokást.

kulcsfogalmak: mélyszegénység, együttérzés, anyai szerep
szöveg: http://mek.oszk.hu/01500/01502/html/02.htm#45

megosztás
Mi a mítosz? Történet, amelyben egy adott közösség megfogalmazza önmagát: honnan jött és hová tart. Mitikus narratívák a történelem minden korszakában voltak – és vannak ma is. Hol nyíltan, hol lappangó módon szabályozzák életünket…

A vallásos ember számára a tér nem homogén Ezt a vallásos ember úgy éli meg, mint a szent, vagyis az egyedüli valóságos, valóságosan létező tér és minden egyéb közötti ellentétet, ami azt mint formátlan tágasság veszi körül.

A terület, amelyen élnek: a „világ” (pontosabban: „a mi világunk”), a kozmosz; a többi már nem kozmosz, hanem egyfajta idegen, kaotikus tér, amelyben kísértetek, démonok és „idegenek” (akiket a démonokkal és a holtak lelkével azonosítanak) lakoznak. (Mircea Eliade)

homogén: egyenletes, egységes

 

 

A Nyugat olyan világ még a XIX. században is, amely hisz, de mivel a vallásos hit hanyatlásnak indult, egyre nagyobb teret nyernek a szekularizált hitek, nevezhetjük ezeket vallásoknak: elkötelezettség és buzgóság tekintetében követőik nem maradnak el a szó szoros értelmében vett vallások hívei mögött. Így hát, paradox módon, a viszonylagos vallási apály dacára a XIX. századot igen magas fokú idealizmus jellemzi. A nemzet kétségen kívül vallás volt. Meghaltak érte a barikádokon, elvéreztek a lövészárkokban. Egy adott pillanatban minden a nemzet logikájába illeszkedett. (Lucian Boia)

szekularizált: vallásmentesített
paradox: önmagának látszólag ellentmondó
idealizmus: a tökéletes keresése

 

 

Mint teória és mint praxis a kommunizmus nemcsak társadalmi, hanem szellemi és vallásos jelenség is. A legmélyebb veszély vallásos jellegében rejlik. Mert mint társadalmi rendszer, a kommunizmus akár közömbös is maradhatna a vallással szemben. De mint valamilyen vallásszerűség, ellentétben van a kereszténységgel, amelyet igyekszik kiszorítani és leváltani.

Akárcsak egy vallás, a kommunizmus is teljes világképet hoz magával; az élet minden alapkérdésére van megoldása, és értelmet kölcsönöz az emberi létnek. A marxizmusnak nem a racionális, objektív-tudományos elemei élednek fel a kommunizmusban, hanem a mítoszalkotó, vallásos erői. (Nyikolaj Bergyajev)

teória: elmélet
praxis: gyakorlat
racionális: ésszerű
objektív: tárgyilagos

 

 

A szekularizált vallásokra is rájár a rúd. Így jutottunk el oda, hogy nincsenek már nagy projektjeink, hiszen ezek csakis erős hitből fakadhatnának. Európának nincs mitológiája. Márpedig mitologikus perspektíva nélkül (mitologikusnak tekintve mindazt, ami erős hitet feltételez) semmi érdemleges nem jön létre ezen a világon.

A nemzeti bankjegyeket rendszerint sajátos jelképekkel, leggyakrabban különböző személyiségek portréival jelölik meg - az euró ellenben absztrakt köntösben, építészeti motívumokkal díszítve jelentkezik. Nemzeti személyiségből garmadával kerülne, európaiakat viszont, úgy tűnik még nem fedeztek fel. Eredetileg számoltak velük, de valamennyien elhasaltak a vizsgán, nyilván azért, hogy ne gerjesszenek gyanakvást, lévén, hogy nehéz lenne minden nációt és ideológiát egyaránt képviselni. (Lucian Boia)

projekt: vállalkozás
perspektíva: jövőkép
absztrakt: elvont
náció: nemzet

ideológia: eszme

 

 

Van egy még nagyobb erőszak, ez a pénz hatalmának erőszaka. Ez a rejtett diktatúra a kapitalista társadalomban. Az embert nem nyíltan, észrevehető módon kényszerítik. Az ember élete a pénztől, a világ legszemélytelenebb, legrosszabb minőségű, mindenre egyformán elcserélhető erejétől függ. Az embert nem nyíltan, fizikai erőszakkal fosztják meg a lelkiismereti szabadságától, gondolatszabadságától, véleményszabadságától, hanem anyagilag függő helyzetbe hozzák, az éhhalál fenyegeti, s ez fosztja meg a szabadságától.  (Nyikolaj Bergyajev)

A szolgaság korlátját tudatának hiánya adja. A szolgaság világa az önmagától elidegenedett szellem világa. A külsővé válás a szolgaság forrása. A szabadság: belsővé válás. A szolgaság mindig elidegenedést, az emberi természeten túlra való kivetettséget jelent.

A kereszténység legnagyobb tette, amit ő maga sem ismer eléggé, hogy Krisztus eljövetele, az ember és a világ megváltása kiszabadította az embert a természet és a démonok fogságából; kirántotta az embert az elemi természet mélységéből és lelkileg autonóm szellemi lényként talpra állította. (Nyikolaj Bergyajev)

autonóm: önálló

 

 

 

 

A monizmus az ember szolgaságának filozófiai forrása. A monizmus az „általánosnak”, az elvont-univerzálisnak az uralma, a személy és a szabadság tagadása. (Nyikolaj Bergyajev)

A lelkiismeret központja nem lehet valamilyen univerzális egységben, nem esik elidegenedés alá, hanem a személy mélyében marad. Az „egyetemesség” szónak egyedül elfogadható, nem szolgai értelme a személy belső, konkrét univerzalizmusát jelenti, nem pedig a lelkiismeretnek valamilyen külső intézményben történő elidegenedését. Csak az szabad, aki nem engedi meg, hogy lelkiismerete és véleménye elidegenedjék, kivetődjék, aki pedig ezt megengedi, az szolga. 

univerzális: általános, egyetemes
monizmus: egyetlen alapelv elfogadása

 

 

A tömegember a hangya előtt és a homo sapiens mögött megrekedt entitás. Ha megnézed a homo kádárikuszt, a tömegember sajátos kárpát-medencei alfaját, azt látod, hogy képtelen önmagáról gondoskodni, úgyhogy ezt a kötelezettséget lépten-nyomon áthárítja valakire: a politikára, az aktívakra, az államra, a gyerekeire, a szüleire. Képtelen arra, hogy a nagyon bőséges erőforrásokat a maga számára megfelelően elossza, és azzal tervezzen. Az állatoknál ezt elvégzik az ösztönök, a homo sapiensnél az értelem - lásd a mókust, aki tud tartalékolni, vagy lásd a homo sapienst, aki szintén tud. A tömegember erre képtelen. Ijesztő, hogy milyen sokan élik az életüket ebben a féllétben. (Puzsér Róbert)

entitás: létező dolog
homo kádárikusz: Kádár János uralkodása (1945-1988) alatt kialakult embertípus

 

 

Az emberi tömeg a kereskedelmi tévék gyártósorain percről percre képződik, a korszellem pedig kedvez ennek a tömegnek. A huszadik században a tömeg átvette az uralmat - ennek jelei a nácizmus, a bolsevizmus és a fogyasztói kapitalizmus, más szóval a neoliberalizmus. Megint más szóval monopolkapitalizmus - és kérem, hogy senki ne alkalmazza erre a „szabadversenyes kapitalizmus" szókapcsolatot, mert itt szó sincs szabad versenyről. Kartellekről és monopóliumokról van szó. (Puzsér Róbert)


kartell: cégek nyereségnövelő szövetsége
monopólium: piaci egyeduralom

 

 

A XXI. század mítosza

2001. szeptember 11-én porig romboltatott a nyugati vallás temploma, a World Trade Center, ezzel magát az Istent (Világgazdaság) érte támadás. Ezután a papság (média) és a próféták (politikusok) a végletekig fűtötték a nép vallásos szenvedélyét, amelynek alapja a legősibb félelem, a káosztól (mai nevén terrorizmus) való rettegés lett.

 

 

Ennek fényében adódik az aggasztó kérdés: van-e szabad akarat? A születésed óta téged ért hatások megszámlálhatóak és mérhetőek. A bolygó egy zárt rendszer - ezek véges mennyiségű változók, amelyekkel számolni lehet, csak egy nagyon nagy teljesítményű számítógép kell hozzá. Ha ezeket a változókat hozzárendelem a genetikádhoz - amely szintén mérhető, hiszen már valami húsz éven belül térkép lesz róla -, akkor azzal te leírhatóvá válsz: száz százalékig biztosan lesz jósolható, hogy a következő gondolatod, mozdulatod vagy szavad mi lesz. Eszerint determinizmus van. Nincs szabad akarat, viszont megkaptad a szabad akarat illúzióját, hogy azt tudd hinni, te cselekszel. Mi értelme van az egésznek, ez a kérdés. Értelme? Az illúzió. Ha nem élne benned a szabad akarat illúziója, meg kéne ölnöd magad. Akkor is működik az illúzió, ha tudod, hogy illúzió - mert működteted: miközben oszlatod az illúziót, újat gyártasz. (Puzsér Róbert)

determinizmus: eleve elrendeltség
illúzió: érzékcsalódás

 

Maga a szó: "liberalizmus" mára minden vonzerejét elvesztette, noha egy gyönyörű szóból ered: a "szabadságból". A szabadsággal nem lehet a tömegeket lenyűgözni. A tömeg nem hisz a szabadságban, és alapvető érdekeivel nem tudja azt összhangba hozni. Valójában a szabadság inkább arisztokratikus, semmint demokratikus. Csupán az emberiség kisebb hányadának érték, minthogy elsősorban a személyiségre, az individuumra irányul. A forradalmakban soha nem a liberalizmus aratott diadalt. Nemcsak szociális, de politikai forradalmakban sem, hiszen a forradalom a tömegek ügye. A tömeg mindig az egyenlőség pátoszát hirdeti, nem a szabadságét. A nagy forradalmakat nem a szabadság, hanem az egyenlőség törvénye tartja mozgásban. A liberális szellem lényegét tekintve nem forradalmi szellem. A liberalizmus a társadalom kulturált rétegeinek életérzése és világnézete. Nem kíséri sem viharos őserő, sem tűz, sem lángoló szív, sokkal inkább mértéktartás és túl nagy megformáltság jellemzi. A liberalizmus igazsága formális igazság. Nem mond az élet értelméről semmit, sem jót, sem rosszat, garantálni szeretné az egyénnek, hogy élete értelméről szabadon döntsön. A liberális eszme nem tud hasonlatossá válni a valláshoz, nem mutat vallásos jelleget. Ez a liberális eszme gyengéje, de egyben a jó oldala is. A demokratikus, szocialista vagy anarchista eszmék igyekeznek határozott tartalmat adni az emberi életnek; könnyen álvallásokká válnak, s a hozzájuk való viszony vallási színezetet ölt. Valahol itt gyökerezik ezeknek az eszméknek a hazug volta, mivel semmi olyan lelki tartalmuk nincs, ami vallásos pátoszra méltó volna. Vallásos érzésekkel viseltetni arra méltatlan tárgy iránt - óriási hazugság és istenkísértés. El kell ismerni, a liberalizmus nem buzdít ilyesmire. A demokrácia eszméje a liberalizmusénál formálisabb, viszont képes magát az emberi élet értelmének, sajátos típusának feltüntetni. Ezért rejlik benne veszedelmes kísértés. A szocialista eszme mérhetetlen követeléseivel tűnik ki. Meg akarja határozni az ember életének céljait, miközben ő maga csupán egyike az élet eszközeinek, anyagi eszköz, nem több. (Nyikolaj Bergyajev)

megosztás
Kétféle egyenlőtlenséget látok az emberi fajban. Az egyiket természetinek vagy fizikainak nevezem, mert a természet hozta létre; ide tartoznak az életkornak, az egészségi állapotnak, a testi erőnek, valamint a szellemnek vagy léleknek a különbségei.

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban

 

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,

Az emberiségnek elhányt rongyain

Komor betűkkel, mint a téli éj,

Leírva áll a rettentő tanulság:

     "Hogy míg nyomorra milliók születnek,

Néhány ezernek jutna üdv a földön,

Ha istenésszel, angyal érzelemmel

Használni tudnák éltök napjait."

 

Rousseau: Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól
Kétféle egyenlőtlenséget látok az emberi fajban. Az egyiket természetinek vagy fizikainak nevezem, mert a természet hozta létre; ide tartoznak az életkornak, az egészségi állapotnak, a testi erőnek, valamint a szellemnek vagy léleknek a különbségei. A másikat morális vagy politikai egyenlőtlenségnek nevezhetjük, mert egy bizonyos közmegállapodástól függ, és az emberek közötti egyezség hozta létre vagy legalábbis szentesíti. Ez utóbbi különféle kiváltságokból áll, melyeket némelyek másoknak a rovására élveznek; így például gazdagabbak, hatalmasabbak, nagyobb megbecsülésnek örvendenek, mint amazok, sőt engedelmeskedésre bírhatják őket.

Swift: Gulliver
Legyengült, nyava­lyás test, bőr, gödrös pofák: ezek a legbiztosabb jelei az elő­kelő származásnak olyannyira, hogy egészséges és robusz­tus külső a lehető legkompromittálóbb egy arisztokratára nézve: a nagyvilág rögtön arról kezd suttogni, hogy az igazi apa csak hordár vagy kocsis lehetett. A nemes ember szel­lemi tökéletlenségei harmóniában vannak a testiekkel, lé­vén lelkivilágának összetevői: álmos közöny, butaság, műveletlenség, hisztéria, bujaság és nagyzási mánia.

(kapcsolódási pont: a vers szerint a kultúrtörténet "rettentő tanulsága" az, hogy a civilizáció nem tudta felszámolni a társadalmi különbségeket. A többség a nyomortól szenved, a kevés kiváltságos pedig a céltalan léttől. Annak ellenére, hogy a felvilágosodás legfőbb célja a közjó elérése volt.) 

 

Miért e lom? hogy mint juh a gyepen

Legeljünk rajta? s léha tudománytól

Zabáltan elhenyéljük a napot?

Az isten napját! nemzet életét!

Miért e lom? szagáról ismerem meg

Az állatember minden bűneit.

Erény van írva e lapon; de egykor

Zsivány ruhája volt. S amott?

Az ártatlanság boldog napjai

Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,

Vagy egy dühös bujának pongyoláján.

És itt a törvény - véres lázadók

Hamis birák és zsarnokok mezéből

Fehérre mosdott könyvnek lapjain.

Emitt a gépek s számok titkai!

De akik a ruhát elszaggaták

Hogy majd belőle csínos könyv legyen,

Számon kivül maradtak: Ixion

Bőszült vihartól űzött kerekén

Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.

Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;

A csillagászat egy vak koldus asszony

Condráin méri a világokat:

Világ és vakság egy hitvány lapon!

Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből

S most a szabadság és a hősi kor

Beszéli benne nagy történetét.

Hűség, barátság aljas hitszegők

Gunyáiból készült lapon regél.

Irtózatos hazudság mindenütt!

Az írt betűket a sápadt levél

Halotti képe kárhoztatja el.

Országok rongya! könyvtár a neved,

De hát hol a könyv mely célhoz vezet?

 

Petőfi: Az apostol
Mi volt ezen müvekben? az,
Hogy a papok nem emberek,
De ördögök,
S a királyok nem istenek,
Hanem csak emberek,
És minden ember ember egyaránt,
S az embernek nemcsak joga,
Hanem teremtőjéhezi
Kötelessége is
Szabadnak lennie,
Mert aki isten legszebb adományát
Meg nem becsűli,
Magát az istent sem becsűli az!

(kapcsolódási pont: Petőfi hőse szerint az emberi lét célja a boldogság, amelynek eszköze a szabadság. Erről ír könyvet, amelyet csak illegálisan tud kiadni, mivel ezek a gondolatok vallást és fölséget sértenek.)

 

Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e

A könyvek által a világ elébb?

 

 A dijoni akadémia kérdése:
„A tudományok és a művészetek fejlődése javította-e az emberi erkölcsöket?”

(kapcsolódási pont: már a felvilágosodás korában felmerült a kétség, hogy nevezhető-e valódi fejlődésnek az, ha csak a technika halad előre, de az ember nem. Rousseau szerint a természetből kiszakadt ember a társadalmi létben egyre kiszolgáltatottabb lesz.)

 

Ment, hogy minél dicsőbbek népei,

Salakjok annál borzasztóbb legyen,

S a rongyos ember bőszült kebele

Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.

 

Howard Fast: Thomas Paine
Az ember Isten része, vagy pedig fenevad. (...) S most a forradalom, járatlan úton haladva, megundorodva egy szervezett, haszonleső, harácsoló egyháztól, a semmi és a sehol istennélküliségét karolta föl.  

Márai Sándor: Napló 1945
Minden, amit az emberek csinálnak, így a forradalom is valahogyan elviselhető addig, amíg az emberi természet szerint történik. Danton forradalma, akármilyen véres: emberszabású, mert emberszerű. Szenvedélyek és emberi helyzetek ütköznek a nyaktiló körül. Egy emberi vállalkozás akkor lesz elviselhetetlen, mikor nem az emberi természet törvényei szerint, hanem egy Elv eszméje szerint iparkodik megszervezni, fegyelmezni a társadalmat.

Sieburg (...) pontosan megmutatja, mint bukott el a francia forradalom a pillanatban, mikor Robespierre és Saint-Just egy irtózatos erejű, de emberszabású vállalkozást embertelenné akartak nevelni, mert egy Elvhez – a Néphez mint fogalomhoz – akarták idomítani. Az emberek csak emberi módon tudnak aljasok és hősök lenni. A megváltás is akkor kell csak nekik, ha emberszabású.

Egy napon feláll majd egy hős és kimondja, hogy minden emberi – egyéni és közösségi – vállalkozás igazi célja nem az Állam, nem a Párt, nem Európa, hanem az ember maga, a személyiség. Róla is szó van. Ezt az embert agyonverik majd. De ez lesz az első, igazi forradalmár. S ha megértik, amit mond, ez lesz az első, igazi forradalom a világon.

(kapcsolódási pont: "a hír nemzete" = a franciák, "a rongyos ember bőszült kebele" = a csőcselék elégedelensége. A francia forradalom 1789-ben a szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében indult. De pár éven belül terrorba fulladt, mert nem "tökös farmerek" ragadtak fegyvert (mint 1775-ben az amerikai függetlenségi háborúban), hanem az elégedetlen aljanép. Márai Sándor szerint azért buktak el, mert mindent az Elveknek rendeltek alá. Thomas Panie szerint pedig azért, mert az egyházzal együtt a vallást is eldobták, pedig Isten nélkül nincs rend a keresztény világban.)

 

De hát ledöntsük, amit ezredek

Ész napvilága mellett dolgozának?

A bölcsek és a költők műveit,

S mit a tapasztalás arany

Bányáiból kifejtett az idő?

Hány fényes lélek tépte el magát,

Virrasztott a sziv égő romja mellett,

Hogy tévedt, sujtott embertársinak

Irányt adjon s erőt, vigasztalást.

 

Petőfi: Az apostol
Az ember meghalt benne s él a polgár.
Ki a családé volt elébb,
Most a világé;
Ki három embert ölelt az imént,
Most milliókat ölel át.
 

Vörösmarty: Szózat
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

(kapcsolódási pont: a Szózat és Az apostol című mű is azokra az önfeláldozó emberekre hivatkozik, akik kizárólag a társadalomért, az emberiségért éltek. Szilveszter végig az ember és polgár szerep között vívódik, és mindig az utóbbi a hangsúlyosabb.)

 

Az el nem ismert érdem hősei,

Kiket - midőn már elhunytak s midőn

Ingyen tehette - csúfos háladattal

Kezdett imádni a galád világ,

 

Petőfi: Az apostol
Megemlékeztek a győzők ezekről,
S a diadalnak örömébe szőtték
Szent neveiket koszorú gyanánt,
S elvitték volna őket a
Dicsőség templomába,
De hol keressék, hol lelik meg őket?
Rég elhamvadtak a bitófa mellett!

(kapcsolódási pont: a hétköznapi ember ragaszkodik a fennálló rendhez, ezért sosem fogadja el a merész újítókat, a nagy gondolkodókat. Általában már jóval a haláluk után ismerik el az érdemeiket.)

 

Népboldogító eszmék vértanúi

Ők mind e többi rongykereskedővel,

Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,

Rosz szenvedélyek oktatóival

Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -

Egy máglya üszkén elhamvadjanak?

Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,

Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,

Oly fényes elmék a sár fiait

A sűlyedéstől meg nem mentheték!

 

Petőfi: Az apostol
A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárai, hanem
Az embereknek lelkei.
Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;
Hogyan kivánhatnók tehát, hogy
A föld hamar megérjék?…

(kapcsolódási pont: Petőfi a szőlőszem-hasonlatban ír ezekről a "fényes elmékről", akik a közösség felemelésére áldozták életüket.)

 

Hogy még alig bír a föld egy zugot,

Egy kis virányt a puszta homokon

Hol legkelendőbb név az emberé,

Hol a teremtés ősi jogai

E névhez "ember!" advák örökűl –

 

Thomas Paine: Az ember jogai
Az amerikai kormányzat: demokráciába oltott képviselet. Olyan léptéket társított a formához, amely minden esetben párhuzamos az elv nagyságával. Ami Athén volt kicsiben, az lesz Amerika nagyban. Az egyik az ókor csodája volt, a másik a jelen mintája és csodálatának tárgya lesz. Az összes kormányforma közül ez a legkönnyebben érthető, és a legmegfelelőbb a gyakorlatban. Egyszerre zárja ki az örökletes módszerrel járó tudatlanságot és bizonytalanságot, és az egyszerű demokrácia kényelmetlenségét.

(kapcsolódási pont: Vörösmarty itt az Egyesült Államokról beszél, az egyetlen országról, ahol az alkotmányban megfogalmazták és a törvényekben érvényesítik az emberi jogokat. Thomas Paine Philadelphiában ismerte meg az amerikai demokráciát.)

 

Kivéve aki feketén született,

Mert azt baromnak tartják e dicsők

S az isten képét szíjjal ostorozzák.

 

Howard Fast: Thomas Paine
Paine nem volt vak. Olyan sokáig élt a patkányfogóban, hogy most már nem lehet elvakítani, s a rosszat is látja, nemcsak a jót. Egyébként is az orra alá dugják, hiszen a nyomdával szemben, ahol dolgozik, ott van Philadelphia fő rabszolgapiaca. Délelőtt-délután hal­lani az árverésvezető éneklő hangját:

- Eladó egy férfi, eladó egy férfi, ritka, jó húsban levő fe­kete példány, erős, mint a bivaly, érett, mint a körte, tüzes­vérű, mint a legkülönb csődör, tessék megtapintani, fárad­janak beljebb, uraim, győződjenek meg férfiúi erejéről, jól ismeri az ostort, alaposan be van törve, be van tanítva.

(kapcsolódási pont: a keresztény ember jogos felháborodásával ítéli el a rabszolgatartást, az amerikai életforma szégyenfoltját.)

 

És mégis - mégis fáradozni kell.

Egy újabb szellem kezd felküzdeni,

Egy új irány tör át a lelkeken:

A nyers fajokba tisztább érzeményt

S gyümölcsözőbb eszméket oltani,

Hogy végre egymást szívben átkarolják,

S uralkodjék igazság, szeretet.

Hogy a legalsó pór is kunyhajában

Mondhassa bizton: nem vagyok magam!

Testvérim vannak, számos milliók;

Én védem őket, ők megvédnek engem.

Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.

 

Charles Fourier 
Minden nagy létszámú társulásban a résztvevőket hajlamaik, és képességeik szerint egyszerű csoportokra kell fölbontani… abból a célból, hogy a legteljesebben kifejlődjenek az egyes tagok képességei… Ha valaki tagnak lép be a falangába, fölbecsülik földjeit, gépeit, az anyagokat, bútorait és berendezéseit, amiket ténylegesen magával hoz be. A vezetőség minden tagnak részvényeket, vagy részvény-kuponokat ad ki a tag által bevitt vagyonnal egyenlő értékben.

- A falansztervilág alapelve: a szervezettség.
- Célja: a munkamegosztáson alapuló kollektív termelés és ellátás.
- Ebben a rendszerben a család hagyományos szerepe háttérbe szorul. A házasság intézménye
elveszíti jelentőségét. A gyerekeket a közösség neveli.
- Elvben mindenki a képességeinek megfelelő munkát végzi, és szükségleteinek megfelelően
részesedik a közös javakból.
- Vagyoni és jogi értelemben a közösség minden tagja egyenlő. Nincs pénzrendszer és
magántulajdon.
- A gyermekek 18 éves korukig nem dolgoznak, csak tanulnak.
- 50 év fölött a közösség tartja el az időseket.

(kapcsolódási pont: az utópista szocialisták a tökéletes társadalomról ábrándoztak, amelyben nincs pénz, nincs magántulajdon, nincs gazdasági verseny. Helyette rend, együttműködés és ésszerűség.)

 

Ez az, miért csüggedni nem szabad.

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit

Agyunk az ihlett órákban teremt.

S ha összehordtunk minden kis követ,

Építsük egy újabb kor Bábelét,

Míg oly magas lesz, mint a csillagok.

S ha majd benéztünk a menny ajtaján,

Kihallhatók az angyalok zenéjét,

És földi vérünk minden csepjei

Magas gyönyörnek lángjától hevültek,

Menjünk szét mint a régi nemzetek,

És kezdjünk újra tűrni és tanulni.

Ez hát a sors és nincs vég semmiben?

Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal

S meg nem kövűlnek élő fiai.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,

És tápot adni lelki vágyainknak.

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.

Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,

S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,

Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt

Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.

Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,

Mondhatjuk, térvén őseink porához:

Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

 

József Attila: Dunánál
... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

 

1844 vége

megosztás
"Nem véletlen, hogy a Szózat folyamatosan ott lebeg a kollektív tudatban, mint egy alternatív Himnusz. (...) Amennyivel nagyobb költő Kölcseynél Vörösmarty, épp annyival egészségesebb identitásképző az önsajnálatnál a hazaszeretet." (Puzsér Róbert)

Himnusz és Szózat összehasonlítása

 

 

 

A ferde kereszt

 

"Most már a Holdon járt az ember, atommagot tanult meg hasítani az ember, a géntérkép lassan készen van - de a koronán a kereszet nem merjük kiegyenesíteni, mert még a kezünkben marad, és letörik. És akkor mi van? Nem úgy "nőtt" rajta, azt vissza lehet oda hegeszteni, bármikor. Félünk, hogy az alatt a tizenöt perc alatt, míg nincs rajta a koronán a kereszt, az alatt Isten lefényképezi a koronát, és nincs rajta a kereszt... Jajj!
Számomra ez többet jelent, mint egy ferde kereszt a koronán. Egyetlen másik nép nincs a világon, amelynek annyit jelentene a korona, mint a mi számunkra. Máshol a korona egy hatalmi szimbólum - Magyarországon az ország szombóluma.
A ferde kereszt, az a mi nemzettudatunknak, a mi önidentitásunknak a ferdeségét szimbolizálja."

 

Pannónia Kapitány

 

"A nemzettudat két alapvető összetevője közül az egyik mi magunk vagyunk, a másik az a mítosz, amit magunk köré írunk. A nemzeti identitás tükrében magunkra kell ismernünk, de annak ugyanakkor többnek kell lennie, mint amik vagyunk. Többnek - a mítoszainkkal."

A "Nyugat Univerzum" alkotócsoport előzetest készített a tervezett filmjükhöz, amely akár lehetne egy felemelő magyar mítosz is... Szerinted hogyan kellene végződnie ehhez?

 

megosztás
Egy filmrészlet látható az alábbi videón - hang nélkül. Feladat: írj 7-8 soros bevezetőt (elbeszélő rész), majd írd meg a szereplők mondatait (számozás segíti az eligazodást). A megszólalások feleljenek meg a szereplők gesztusainak, mimikájának.

megosztás
Nevemben és mellettem egy csomó senki mozog, dúl-fúl, harcol és ír, akikhez semmi közöm. Én inkább akarnék központi főszolgabíró vagy alispán lenni Szilágy vármegyében, a vármegyémben, mint hírhedt költő.
  1. Sem utódja, sem boldog őse...
  2. A Hortobágy poétája
  3. Új Vizeken járok
  4. A Tisza-parton
  5. Góg és Magóg fia vagyok én
  6. A magyar Messiások
  7. Az én menyasszonyom
  8. Vad szirttetőn állunk
  9. Héja-nász az avaron 
  10. Elbocsátó, szép üzenet
  11. A Halál rokona
  12. Párisban járt az Ősz
  13. Nekünk Mohács kell
  14. Bujdosó kuruc rigmusa
  15. Sípja régi babonának
  16. A Sion-hegy alatt
  17. Hiszek hitetlenül Istenben
  18. Álmom: az Isten

 

Sem utódja, sem boldog őse...

Sem utódja, sem boldog őse...
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

 

A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

 

Új Vizeken járok

Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
Röhögjenek a részeg evezősre.
Röpülj, hajóm,
Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.

Szállani, szállani, szállani egyre,
Új, új Vizekre, nagy, szűzi Vizekre,
Röpülj, hajóm,
Szállani, szállani, szállani egyre.

Új horizonok libegnek elébed,
Minden percben új, félelmes az Élet,
Röpülj, hajóm,
Új horizonok libegnek elébed.

Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok.

Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék hegedőse.

 

A Tisza-parton

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?

 

Góg és Magóg fia vagyok én

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

 

A magyar Messiások

Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.

Ezerszer is meghalnak
S üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit se tehettek,
Óh, semmit se tehettek.

 

Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

 

Vad szirttetőn állunk 

Vad szirttetőn mi ketten
Állunk árván, meredten,
Állunk összetapadtan,
Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:
Egy ingás és zuhanunk.

Véres hús-kapcsok óvnak,
Amíg összefonódnak:
Kékes, reszkető ajkunk.
Míg csókolsz, nincsen szavunk,
Ha megszólalsz zuhanunk.

 

Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

 

Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

 

A Halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Ősz-időket.

Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hivását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.

Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borus:
A világot.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

 

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

 

Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

 

Bujdosó kuruc rigmusa

Tíz jó évig a halálban,
Egy rossz karddal száz csatában,
Soha-soha hites vágyban,
Soha-soha vetett ágyban.

Kergettem a labanc-hordát,
Sirattam a szivem sorsát,
Mégsem fordult felém orcád,
Rossz csillagú Magyarország.

Sirattalak, nem sirattál,
Pártoltalak, veszni hagytál,
Mindent adtam, mit sem adtál,
Ha eldőltem, nem biztattál.

Hullasztottam meleg vérem,
Rágódtam dobott kenyéren.
Se barátom, se testvérem,
Se bánatom, se reményem.

Már életem nyugalommal
Indul és kevéske gonddal,
Vendégséggel, vigalommal,
Lengyel borral és asszonnyal.

Lengyel urak selymes ágya
Mégis forró, mint a máglya.
Hajh, még egyszer lennék árva,
Be jó volna, hogyha fájna.

Áldott inség: magyar élet,
Világon sincs párod néked,
Nincsen célod, nincsen véged,
Kínhalál az üdvösséged.

Elbocsát az anyánk csókja,
Minden rózsánk véres rózsa,
Bénán esünk koporsóba,
De így éltünk vitézmódra.

 

Sípja régi babonának

Csak magamban sírom sorsod,
Vérem népe, magyar népem,
Sátor-sarkon bort nyakalva
Koldus-vásár közepében,
Már menőben bús világgá,
Fáradt lábbal útrakészen.

Körös-körül kavarognak
Béna árnyak, rongyos árnyak,
Nótát sipol a fülembe
Sípja régi babonának,
Édes népem, szól a sípszó,
Sohse lesz jól, sohse látlak.

Szól a sípszó: átkozott nép,
Ne hagyja az Úr veretlen,
Uralkodást magán nem tűr
S szabadságra érdemetlen,
Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.

Üzenhettek már utánam,
Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
Határ-szélen botot vágok,
Vérem többé sohse issza
Veszett népem veszett földje:
Sohse nézek többet vissza.

 

A Sion-hegy alatt

Borzolt, fehér Isten-szakállal,
Tépetten, fázva fújt, szaladt
Az én Uram, a rég feledett,
Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
Valahol Sion-hegy alatt.

Egy nagy harang volt a kabátja,
Piros betükkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr,
Paskolta, verte a ködöt,
Rórátéra harangozott.

Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.

Megvárt ott, a Sion-hegy alján
S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.

Ráncos, vén kezét megcsókoltam
S jajgatva törtem az eszem:
„Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.”

„Halottan visszajöttem hozzád
Én, az életben kárhozott.
Csak tudnék egy gyermeki imát.”
Ő nézett reám szomorún
S harangozott, harangozott.

„Csak nagyszerű nevedet tudnám.”
Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
Minden lépése zsoltár-ütem:
Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.

 

Hiszek hitetlenül Istenben

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? - ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.

 

Álmom: az Isten

Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.

Vele szeretnék találkozni,
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S újból imádkozni.

Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.

megosztás
A 10.A osztály diákjai szóbeli és írásbeli vizsgákon adnak számot négy tételből. Az alábbi táblázatok adnak segítséget a felkészüléshez és az értékeléshez. (A "vázlat" oszlop az elégséges szint, a "háttér" a közepes/jó, a "kérdések" pedig a jeles.)

A nyugati kultúra eredete (szellemtörténeti összefoglalás, amely a szóbeli felelet elején hangzik el):

A görögök találták fel a szépséget, a zsidók a történelmet, a kereszténység pedig a szuverén egyéniséget. Az ókori görögök mérték először emberi mértékkel a világot - ezért látja művészetüket minden kor tökéletesnek. Az ókori zsidóság az örök ismétlődés helyett lineáris folyamatként élte meg az időt, törekedve Isten akaratának beteljesítésére. Ebből származik a fejlődés eszméje, amely a nyugati embert a világ élvonalába emelte. A keresztény középkor pedig megteremtette az individuális kiteljesedés lehetőségét - amelyet a humanizmus évszázadai bontottak ki mind a művészet (reneszánsz), mind a vallás (protestantizmus), mind a társadalom (felvilágosodás) terén.

 

A címekre kattintva letölthető a táblázat Word dokumentum formájában. (Nagyobb kép megjelenítéséhez használd a jobb klikk + "Kép megnyitása új lapon" lehetőséget.)

Szophoklész: Antigoné

Források (kattints a linkre):

- görög színház: http://irodalom.net/cikk/28 (3-4. bekezdés)
- thébai mondakör: http://irodalom.net/cikk/28 (1. bekezdés)
- Delphoi: Delphoi.pptx

Válaszok:

- Mi a dráma? 
A művészetnek az a formája, amely emberi viszonyokban ragad meg társadalmi jelenségeket.
- Mi a különbség tragédia és komédia között? 
tragédia: nagy emberek bukásán rendülünk meg
komédia: kisszerű emberek lelepleződésén nevetünk
- Mit jelentett valójában az Oidipusz által kapott jóslat? Miben rokon a Jézust célzó sátáni kísértésekkel?
a, megöli az apját: tehát elfordult az istentől (apa = ős = ős-ten = isten)
b, birtokolja az anyját: az anya(g)i világot
Ami Oidipusznál a jóslat, az Jézusnál a sátáni kísértés:
a, ugorjon le: forduljon el Istentől (ezzel elveszítve a hitét)
b, fogadja el a világuralmat: önző módon vegye birtokba az anyagi világot
- Igazságosan döntött Kreón a testvérek eltemetéséről?
Valójában mindkettő bűnös volt: Polüneikész mert megtámadta Thébát, Eteoklész mert nem adta át a trónt (egyezségüket felborítva)
- Mit jelent a hübrisz? Melyik eposzi hős szenvedett ugyanebben a betegségben?
Hübrisz: túlzott elbizakodottság, gőg. A trójai háború végén Odüsszeusz magának tulajdonította a hadicsel sikerét, pedig Poszeidón segítsége nélkül elbukott volna. Tíz éves leckét kapott abból, hogy az ember kevesebb, mint az isten.
- Mit felel Iszméné Kreón vádjaira?
Magára veszi azt, amit meg sem tett, hogy megengesztelje halott testvérét. 
- Miért nem találkoznak Kreón és a fiatalok érvei?
Antigoné és Haimón a józan észt képviselik, Kreón a tekintélyének rabja. A fiatalok az istenekre és Théba népére hivatkoznak, Kreón címkézik: "éretlen", "asszony rabja", "törvényszegő". 
- Miért fontos kérdés, hogy isteni vagy emberi törvényt kövessünk? (belső/külső szabály)
Káoszból csak akkor lesz kozmosz, ha vannak mindenkire vonatkozó szabályok. Nem mindegy azonban, hogy ezeket hogyan éljük meg: ha külső kényszerként, akkor örökké lázadozni fogunk, és boldogtalanok leszünk. Ha belsővé tesszük (lásd: aranyszabály), akkor az elfogadott korlátok között szabadok lehetünk.

 

Shakespeare: Rómeó és Júlia

Forrás (kattints a linkre):
http://irodalom.net/cikk/47

Válaszok:

- Miért olyan különleges, hogy tizenévesek szerelméről tragédiát írt Shakespeare?
Azért, mert a klasszikus tragédiák szereplői mind nagy formátumú emberek, akik egész közösségeket érintő dolgokban döntenek. A szerelmet (pláne ifjak fellángolását) nem tartották tragédiához méltó témának.
- Mi volt a céljuk a misztériumjátékoknak?
Az, hogy megismertessék a bibliai történeteket az írástudatlan néppel. Látványos, nagy költségvetésű előadásokat fizetett az egyház a város főterén, a székesegyház mellé állított háromszintes színpadon.
- Miért nehéz kérdés a „ki vagyok én”? (Anger Management)
Az említett film főhőse sehogy sem tud felelni a kérdésre, mert hiába mondja a foglalkozását, hobbiját, jellemét, a terapeuta mindig visszakérdez: "De ki vagy te, David, valójában?" Az ember lényege nem fér bele ilyen kategóriákba.
- Hogyan nevelték a jó keresztény lányt a középkorban?
Gyakorlatilag lakat alatt őrizték. Egyetlen értéke a szüzessége volt, egyetlen erénye az engedelmesség, egyetlen "szórakozása" az ima. Nem olvashatott világi irodalmat, nem táncolhatott, nem találkozhatott idegenekkel.
- Mi az érdekházasság?
A házasság klasszikus formája: a szülők által vagyoni alapon összehozott férj és feleség.
- Hogyan osztályozták a bűnöket Dante poklában?
Tornácon a kereszteletlenek és a közömbösek, lejjebb a mértéktelenek (ételben, italban, szerelemben), alattuk az erőszakosak (mással, önmagukkal, Istennel szemben), lent pedig a csalók (akikben nem bíztak, és akikben igen: Lucifer és Júdás).
- Melyek a reneszánsz festészet stílusjegyei?
Nyugodt kompozíció (gyakran háromszög), perspektíva megjelenése, természeti háttér. Portrék.
- Miért nem fontos tudni a Capulet és Montague ellentét okát?
Mert nem az számít, hanem a tény, hogy a két szerelmest a társadalmi kötöttégeik akadályozzák szerelmük (és egyéniségük) kibontakozásában.
- Miért botrány a két fiatal első találkozása?
Mert nem találkozhattak volna kísérő nélkül. Nem beszélve arról, hogy Rómeó megérintette Júliát, majd csókot is kért tőle.
- Mi okozza a tragédiájukat?
A végzetes fordulatot egy "versenyfutás" hozza. Lőrinc barát levele vitte a jó hírt Rómeónak (Júlia csak tetszhalott), egy hűséges barát pedig a rosszat (Júlia halott). Az utóbbi ért oda korábban.
- Hogyan jelenik meg a szabadságvágy a Napfivér, Holdnővér című filmben?
Ferenc megpróbálja rávenni apját, hogy másként gondolkodjon a földi javakról (kidobja az értékeit). Ezért a püspök elé viszik, aki rendbontással vádolja. Ferenc elmondja, hogy mindennél többet ér a lélek (az indivíduum szabadsága), és ezt szimbolikusan is jelzi: levetkőzik, és visszaadja ruháját (és ezzel nevét) az apjának.

    

Balassi Bálint költészete

Forrás (kattints a linkre):
http://irodalom.net/cikk/23

További kérdés: 
(magyar reneszánszhoz) - Miért nem keresték a reneszánsz előtt a költői dicsőséget?

 

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem

 forrás: http://irodalom.net/cikk/26

https://www.dropbox.com/s/r8460lzk86tlbp5/Antigon%C3%A9.mp3?dl=0

https://www.dropbox.com/s/ks03kx0w4n7dv3h/Balassi.mp3?dl=0

https://www.dropbox.com/s/cfipy4quroq6xvh/R%20%C3%A9s%20J.mp3?dl=0

https://www.dropbox.com/s/ygommgeneb3dah1/Zr%C3%ADnyi.mp3?dl=0

megosztás
Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por es homou vogymuk. Menyi milosztben terümtevé elevé miü isemüköt Ádámot, es odutta valá neki paradicsumot házoá. Es mend paradicsumben valou gyimilcsektül mondá neki élnie.

A tihanyi apátság alapítólevele (1055)

feher vara rea meneh hodu utu rea

Jellemzők:
- a mostani egy szótagú szavak végén tővéghangzó volt: vár (vara), út (utu), had (hodu)
- a rag (-rá) még nem tapadt a szóhoz

Halotti Beszéd és Könyörgés (1200) - az első összefüggő magyar nyelvű szövegemlék

Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por es homou vogymuk. Menyi milosztben terümtevé elevé miü isemüköt Ádámot, es odutta valá neki paradicsumot házoá. Es mend paradicsumben valou gyimilcsektül mondá neki élnie. Heon tilutoá üt igy fá gyimilcsétül. Gye mondoá neki, méret nüm eneik: isa, ki napon emdül az gyimilcstül, halálnek haláláal holsz. Hadlavá holtát terümtevé Istentül, gye feledevé. Engedé ürdüng intetüinek, es evék az tilvut gyimilcstul. Es az gyimilcsben halálut evék. Es az gyimilcsnek ul keserü volá vize, hugy turkukat migé szokosztja valá. Nüm heon mogánek, gye mend ü fajánek halálut evék. Haraguvék Isten, es vetevé üt ez munkás világ belé: es lön halálnek es pukulnek fesze, es mend ü nemének. Kik azok? Mi vogymuk. Hugy es ti látjátuk szümtükhel: isa, es nüm igy ember mulhotja ez vermüt, isa mend azhuz járou vogymuk.


Ómagyar Mária-Siralom (1200) 
- az első magyar vers

 

 

 

 

megosztás
Fantasztikus drámai erőt ad a műnek az, hogy döntéshelyzetbe hozza a legelső embert, Ádámot. Lucifer álmot bocsát rá, amelyben megmutatja az emberiség történetét a kezdetektől az utolsó előtti pillanatig.

I. jelképek

Az első két színben a jelképek szintjén jelenik meg az, ami a későbbiekben a történelem valóságában:

1. teremtés és pusztítás dinamikája

A negyedik angyal hevesen kritizálja a teremtést, amelyben Isten az alkotó erő (aki állít), Lucifer pedig a romboló (aki tagad). Ez a dinamika előképe annak, ahogy később a történelmi színekben sorra kudarcot vallanak a nagy eszmék. Tehát nem valami „sátáni gonoszságról” van szó, hanem a világ tényleges működéséről: várunk valamit > csalódunk > újabb vágyat fogalmazunk meg stb.

[Az indiai istenség, Shiva tánca ugyanezt fejezi ki. Jobb kéz: dob (kezdet), bal kéz: tűz (vég).]

2. letaszítás (kiűzetés)

Isten éppen úgy űzi ki az engedetlen embert a Paradicsomból, mint a kritikus angyalt a mennyből. Mindkettő ugyanazt jelképezi: az ember kiszakad a nyugodt isteni egységből, és elindul a maga kérdésekkel teli útján. A kiűzetés tehát nem valamiféle „büntetés”, hanem annak érzékeltetése, hogy a szabad akarat hatalmas teher és felelősség. Ezentúl nincsenek készen kapott válaszok, hanem az ember maga dönt arról, mi jó és mi rossz.

[Az említett Shiva rendkívül plasztikusan formázza meg az isteni egységet, amelyet a zsidó mítoszban a tökéletes kert, a Paradicsom jelképez.]

  

 

II. történelemszemlélet

Azért van szüksége Madáchnak a zsidó mitológiára, mert a Biblia fogalmazza meg szimbólumok nyelvén a nyugati gondolkodás lényegét: a haladást. A zsidók szakítottak először a ciklikus időszemlélettel, szerintük az emberi történelem lineárisan halad a teremtéstől az apokalipszisig. De míg a zsidók a szilárd isteni akaratot hitték irányadónak, Madách már kérdésként fogalmazza meg: „Aztán mivégre az egész teremtés?” (Lucifer, első szín).

Fantasztikus drámai erőt ad a műnek az, hogy döntéshelyzetbe hozza a legelső embert, Ádámot. Lucifer álmot bocsát rá, amelyben megmutatja az emberiség történetét a kezdetektől az utolsó előtti pillanatig. Ha (Luciferhez hasonlóan) Ádám is értelmetlennek látja a teremtést, akkor egy mozdulattal véget vethet neki. (Mivel ő az első ember, öngyilkossága az egész faj halálát jelentené.)

 

III. tizenegy állomás

Bár hagyományosan az ókori Egyiptomot tartják az első történelmi színnek, a harmadik (még ha bibliai szereplőkkel is) már belép a történelembe: megmutatja a magántulajdon kialakulásának őskori pillanatát („Ez az enyém.” - Ádám). Ezzel fizikailag is megerősíti az isteni egységből való kiszakadás mozzanatát. Ahogy Csokonai írja: a „mienk”-ből „enyim, tied” lett. A férfi mellett a nő is megfogalmazza önmagát: az elveszett édent igyekszik újrateremteni („Én meg lugost csinálok, éppen ollyat, mint az előbbi” - Éva). Lucifer rögtön a jövőbe vetíti a két fogalmat, ezzel előre pörgetve a civilizáció folyamatát. tulajdon > ipar, család > haza

„Vajh, mi nagy szavat
Mondottatok ki. A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
És e két eszme nő majd szüntelen,
Amíg belőle hon lesz és ipar,
Szülője minden nagynak és nemesnek,
És felfalója önnön gyermekének.”

1. Egyiptom

"megleltem az utat, Mely a valódi nagysághoz vezet." "Erősebb lett az ember, mint az Isten." - A legelső eszme (vagy inkább ösztön) az uralkodás, ez a fáraó alakjában testesül meg (istenkirályság - despotizmus). Azért evett a tudás fájáról az ember, mert olyan akart lenni, mint az isten (ez Egyiptomban meg is valósul).

"Űrt érzek, mondhatatlan űrt." - Ádám Lucifer kérdésére válaszol: nem boldog, mert ürességet érez. Nem történik semmi, nincs feladat, nincs cél.

"Milljók egy miatt." - A meggyötört nép panaszát egy rabszolga veti a fáraó szemére.

"E millióknak kell érvényt szereznem. Szabad államban - másutt nem lehet. Enyésszen az egyén, ha él a köz" - Ádám felszabadítja a rabszolgákat, belátja, hogy az egyén boldogsága a közösség boldogságának függvénye.

2. Athén

"Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek." - mondja az egyik demagóg (népbutító szónok).

"Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!"- feleli a másik, fizetett árulónak titulálva az előbbit.

"E gyáva népet meg nem átkozom, Az nem hibás, annak természete, Hogy a nyomor szolgává bélyegezze" - Ádám mondja, amikor halálra ítélik. A "népnek" sosincs valódi hatalma, csak ereje, amit az ügyes gazemberek kihasználnak. Éppen úgy, mint a szabadszállási választáson megbukott Petőfi esetében. (Az apostol címűben is megjelenik ez a mozzanat.)

"Átláttad-é, hogy a bódult tömegnek Nemesb ura voltál, mint ő neked?" - Lucifer Egyiptom és Athén társadalmi berendezkedését állítja szembe, az előbbi javára. Jobb egy rendezett diktatúra, mint az ezer sebből vérző demokrácia.

"Örülj, mulass, tagadd meg az erényt." - A csalódott Ádám ebben a jelmondatban fogalmazza meg a hanyatló ókor legfőbb eszméjét, az élet nyers élvezetét.

3. Róma

"Ki hinne még közöttünk istenekben? Mondd Júliádra, jobban elhiszem." - A Krisztus korabeli nyugati világ súlyos lelki válságban szenvedett: a korábbi vallások már nem adtak útmutatást, feltöltődést. Az erkölcsi válság jele az is, hogy a harci fogadás tétje egy nő és egy ló.

"Forróbb a vágy, ha egy kis vér ömölt." - Az orgiákban a legalantasabb emberi ösztönök szabadultak el, a testiség és a halál élménye borzongató izgalomban egyesült.

"Nehány őrültet most feszítenek fel, Testvériségről, jogrul álmodókat." - Lucifer az őskeresztény vértanúkra hivatkozik ironikusan.

"Öleld meg, És lopd ki szájából az obulust." - A mulatozó társaság iszonyú jelenetben találkozik a halállal: Hippia megfertőződik, amikor szórakozásból megcsókolja a pestises halottat.

"El fogsz pusztulni, korcsult nemzedék" - Péter apostol jelenik meg, és ítéletet mond a hanyatló ókori világról.

"Emelkedjél fel hozzá, ím, e vízzel Lelked kitisztul menten a salaktól" - Az apostol megkereszteli a rémült lányt, aki a halál küszöbén megkönnyebbül. Ugyanígy hatott a kereszténység örömhíre az első századokban.

"Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad Érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet." - Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál). A bencés rend jelmondata visszhangzik Péter apostol mondataiban. A középkori vallásos gondolkodás lényege az önmegtartóztatásban való tökéletesedés.

4. Konstantinápoly

"Mondd, mit hiszesz, a Homousiont, Vagy Homoiusiont?" - Ádámtól kérdezik, hogy az egyháznak megfelelően gondolkodik vagy mást vall (azaz eretnek).

"Az ártatlant, atyám, csak nem kivánod." - Ádám kérdezi a főpaptól, aki szerint nem a popgány az igazi veszély, hanem az eretnekség. Ezért kell már gyerekként elpusztítani.

"Adjátok fel, barátim, azt az i-t" - Ádám kéri, hogy ébredjenek fel, és a kereszténység valódi üzenetét (szeretet) éljék meg.

"Bajnokok, vegyétek! Vegyétek a vezeklésnek tanát" - Egy szezetes búcsúcédulát árul.

"Enyém ez a jel, mást nem adhatok. A zárdafal közt nem tenyész remény." - Éva fekete szalagot ad emlékül az őt megmentő Ádámnak, jelezve, hogy elérhetetlen marad számára (apáca lesz).

"S miért? hát nem nagy eszme az, midőn Tengerfenékre szállok kulcsodért?" - Lucifer könnyűszerrel megkaphatná Helenét, de tréfálkozik vele. (Ádám és Éva emelkedett mondataival éles ellentétben áll a két szolga nagyon is profán beszélgetése.)

"Isten dicsére embert áldozának, S az ember korcs volt, eszmémet betöltni." - Ádám így értékeli a középkort: a megvalósult kereszténység a nyomába sem ért az eredeti eszmének.

"Ne lelkesítsen többé semmi is, Mozogjon a világ, amint akar, Kerekeit többé nem ígazítom, Egykedvüen nézvén botlásait. Kifáradtam - pihenni akarok." - Ahogy felépül a polgári társadalom, Ádám lemond a világmegváltó hős szerepéről, és elmerül a tudomány titkaiban.

5. Prága

"Rossz hír kering az udvarban felőled, Hogy új tanoknak híveül szegődtél, Rostálod a szentegyház téteit." - Keplert azzal vádolják, hogy a protestáns vallás felé húz.

"János, nekem szükségem volna pénzre." - Borbála szégyelli polgári származású férjét, aki nem tud a császári udvarhoz méltó egzisztenciát teremteni.

"Elárulom tudásomat miattad" - Kepler kifakad, hogy tudósként buta horoszkópokat kell gyártania, hogy megélhessen.

"kétséges rangodhoz csatoltam Jövőmet, és nem általam jutál-e Jobb társaságba? Hálátlan, tagadd el." - A 18. századi társadalmi feszültségek jelennek meg Kepler és Borbála kapcsolatában, a főúri és polgári réteg szembenállása.

"Hej, famulus! hozz bort, úgy reszketek, Fagyos világ ez, kell, hogy feltüzeljem. E törpe korban így kell lelkesülni" - A francia forradalom csak egy részeg álom lesz, jelezvén, hogy nem hozott tartós változást. (1789, 1793, 1799, 1815)

"Óh, hallom, hallom a jövő dalát" - Ádám a Marseillaise (a későbbi francia himnusz) dallamát hallja.

 

6. Párizs

"Egyenlőség, testvériség, szabadság! / Halál reá, ki el nem ismeri!" - Ádám lelkes jelszavait a nép vad üvöltése követi, rögtön meg is tagadva ezzel a szent célokat. Már a nyitó jelenetben látszik, hogy az egyenlőség erőszakos megvalósítása a szabadság elveszítésével jár. A testvériségről nem is beszélve.

"S kell-é kezes jobb, mint magam vagyok, Ki életem nem nézem semmibe?" - Egy tiszt jelentkezik a kivégzett áruló tábornok helyére, ám Dantonnak kétségei vannak a rátermettségét illetően. Az önérzetes tiszt öngyilkosságal "bizonyít", amelyre Ádám csak annyit felel: "Kár érte, egy ellenséges golyót megérdemelt..."

"Nincs engedélyem, polgár, a királytól, Hogy idegen seregbe léphetek." - A guillotine elé hurcolt márki viselkedése a valódi nemesség jegyeit mutatja. Az igazi arisztokrácia szolgálat: a középkorban Istennek, az újkorban a királynak. Danton rögtön felismeri a márki erkölcsi nagyságát, és tábornoki rangot ajánl neki.

"Az áldozatra szentelt állatot sem gúnyolák útjában a papok." - Éva két alakban jelenik meg Párizsban. Az egyik a márki testvére, egy elérhetetlen, eszményi nőalak. Miután őt megölik a forradalmárok, "feltámad" egy borzalmas, "felgerjedt pórnő" képében. Ádám iszonyodik tőle.

"Az áldozat, hidd el, magam vagyok." -

megosztás