2014 elején egy szolnoki művészeti iskola csapatát vittem a helyi színház által rendezett éves diákszínjátszó találkozóra, az "Ádámok és Évák ünnepére". A fesztiválon a társulatoknak nyolc perc játékidő állt rendelkezésükre, hogy színpadra vigyék Madách tizenöt színből álló, nettó két órás emberiségdrámáját. Fél év töprengés, és három eldobott forgatókönyv-ötlet után álltunk neki a végső kidolgozásnak. Tánc- és képzőművész kollégáim munkája mellett a legtöbb segítséget Vígh Erika tanárnő szelíd kritikái és Ónodi Gábor színész energikus ötletbombái jelentették. El is hoztuk a fődíjnak számító "Legjobb csapat" elismerést. Ám a munka igazi hozadéka nem is ez lett, hanem hogy az elkészült forgatókönyv oktatási anyagként is felhasználható, mert röviden és dinamikusan foglalja össze az emberiség... hogy is mondjam: tragédiáját.

Az előadás felvétele az alábbi linken nyílik meg (a hangminőséget felirat próbálja ellensúlyozni), alatta pedig a nyolc képre bontott szövegkönyv szerzői megjegyzései olvashatók.

1. A kulisszatitok (0:00-0:45)
A fejgép egy fehéringes, csokornyakkendős alakot világít meg, akit a tanítványaim találóan így jellemeztek: "egy beteg pincér". Ha rögtön madách-i alakot keresünk benne, akkor természetesen Lucifer kínálkozik megoldásnak. Ám amint megszólal, egy újkori, cinikus showman attitűdjével gazdagodik a figurája (gondoljunk Thomas Mann Cipollájára vagy a Cabaret című film ceremóniamesterére). Taszító bizalmassággal szólítja meg a közönséget, személyes titkot árul el:
"Tudjátok, imádom ezt csinálni. Nézni, ahogy szenvednek elveszetten, tanácstalanul, csak azt várják, hogy kézenfogd őket, és bevezesd a fénybe."
A fény kettős szimbólum a felütésben. Lucifer (jelentése: 'fényhozó') a fénybe, azaz: a tudásba vezeti az embert, ugyanakkor a színház fővilágosítójának szóló "Maestro, fényt!" felkiáltás egyben a teremtés aktusa is ("Legyen világosság").
Míg az elegáns Lucifer beavat a műsor titkaiba, mögötte egy rongyos ösztönszörny, egy ősgnóm kúszik a nézők felé. Gazdája lábainál a "sátán kutyája" engedelmes háziállattá válik, aki rögtön ugrik a mester parancsára.

2. Intro (0:45-1:32)
Lucifer szavára megkezdődik a műsor intrója: egy vad, szögletes tánc. Ennek során gomolyognak elő a kulisszákból a statiszták, akik a későbbiekben a show nézői, illetve a stilizált események szereplői lesznek. A riadt, tanácstalan főszeplő párost erőszakkal lökik a rivaldába (a darab egy korábbi verziója az Éhezők viadala alaphelyzetére épült). Az ősgnóm agresszív mozdulattal imitálja Ádám nyakának elmetszését, mintegy előre vetítve ezzel végzetét. A zene végével hirtelen a kép is változik: egy showműsor díszletei jelennek meg a háttérben.

3. A show (1:32-2:43)
Könnyed lendülettel, kincstári mosollyal tér vissza az imént még álarc nélkül nyilatkozó műsorvezető. Az "Ádámok és Évák show" játékszabályai mai összefüggésekkel vegyítik Madách ismert motívumait.
„Üdvözlöm az Ádámok és Évák show nézőit. Mint tudják, ez egy bevállalós kvízműsor. Ismerjük meg a játékosokat közelebbről: Ő Éva - ő Ádám. Többet nem is kell tudni róluk, hiszen semmi szerepük ebben a műsorban, csak jól dönteni. A kérdés: mitől lesz boldog az emberiség? Helyes válasz esetén egy álomhétvégét nyerhetnek a Hotel Paradisoban a K.O.média jóvoltából.”
Az egyéni boldogság welness jutalomhétvége képében jelenik meg (Hotel Paradiso - elveszett éden), a társadalmi boldogság pedig mint egy kétopciós kérdés, amelyre az őspár hivatott feleletet adni:
„Nos, Éva és Ádám: mi kell az emberiségnek? Az, hogy szabad legyen, vagy az, hogy vezessék?”
Hatalom vagy szabadság - e dilemma áll nem csak Madách művének, de az egész emberi történelemnek kvantumszintjén. A legegyetemesebb író, Dosztojevszkij a Karamazov testvérek egyik fejezetében fogalmazta meg ezt  evangéliumi súllyal. "A nagy inkvizítor" egy fiktív kihallgatás jegyzőkönyve, amelyben a 15. századi spanyol főpap elmagyarázza a földre másodszor látogató Jézusnak, hogy neki már semmi keresnivalója itt. Az inkvizítor monológja hatalom és szabadság kérdéseire épül, ezeket a gondolatokat a 6. kép kapcsán idézem fel részletesen.

Korunk (dez)információs/fogyasztói társadalmának atmoszféráját érzékelteti a játékmester nyílt cinizmusa. Hanyagul mutatja be a játékosokat (utalva arra, hogy ők csak bábok), nem hagy időt a gondolkodása, kajánul veti oda a közönségnek, hogy nem tudnak dönteni, és ő forszírozza, hogy végülis Ádám döntése érvényesüljön. A leplezetlen erőszakra, a negyedik hatalmi ág rémuralmára utal a szponzor neve is: K.O.média. Emellett benne van, hogy a színfalak mögött régen eldöntött meccs a társadalom számára izgalmas cirkuszként jelenik meg. Sőt, eszünkbe jut még Madách művének egyik őse, Dante enciklopédikus műve, az Isteni színjáték (Divina Comedia).

Szimbolikus mozdulatok kísérik az első emberpár választását (ezek majd a 7. részben új kontextusban térnek vissza). „Hatalom” - mondja Ádám, és karja, ökle a férfierő egyértelműen fallikus jelképét formázza, egyúttal fenyegetően meredve Éva felé. A nő ösztönösen mutatja az alternatívát: „Szabadság…” (a Tragédia záró monológjában Isten elárulja, hogy szándékosan ültette Évába azt a programot, amely visszahozhatja Ádámot, ha nagyon elszállna¹). Ám hiába kulcsolja kezeit Ádám öklére, hiába a női öl melege, a férfi (Lucifer sugallatára) már döntött: úgy tehető boldoggá az emberiség, ha uralkodunk felette. A showman elrángatja a tiltakozó Évát, és kezdetét veszi az őrület.

4. Hatalomtánc (2:43-3:54)
Bár egyértelműen felismerhető néhány konkrét madáchi szín (Egyiptom, Konstantinápoly), a koreográfia inkább a mindenkori hatalom lelki mechanizmusait jeleníti meg. A statiszta-tömeg monoton, révült mozdulatokkal követi a zene és a vetítés "utasításait". A showműsor emblémájának metamorfózisa nemcsak felvillantja az egyes diktatúra-típusokat, hanem gyakorlatilag egyenlőségjelet tesz közéjük. Ugyanúgy hipnotizált alattvaló a piramis kőhordója, mint a mennyiségi-keresztvető hívő, vagy az elszánt náci karlendítő. Kádár beszédfoszlányai felidézik  még a vörös diktatúrát is, és Ádámot végül egy gigantikus, arctalan bronzszobor temeti maga alá. (Éppen úgy, ahogy a fáraót a személyi kultusz ókori változatának embertelen síremléke, a piramis.)

5. A szabadság zsákutcája (3:54-4:45)

A vezér összeomlásával az alattvalók is deaktiválódnak. Éva az egyetlen, aki kívül áll az őrületen, és új lendületet adhat a történelem folyásának (éppen úgy, mint a londoni haláltánc végén). Szomorú pieta, ahogy ölbe veszi az élettelen Ádám fejét, és szelíden, minden neheztelés nélkül ismétli: "Szabadság". Az egyre éledező tömeg előbb suttogva, majd fennhangon, végül üvöltve visszhangozza a mágikus jelszót. Amint új erőre kap Ádám, leinti a félelmetes zajongást, és a vákuumszerű csöndben odailleszti a szabadság elé a még hiányzó két fogalmat: testvériség, egyenlőség. Jelzi ezzel, hogy a szeretet és odafigyelés nélkül a szabadság hajszolása meddő harc, sőt, vissza is üthet. Ezt rögvest igazolja is az átszellemült, agymosott tömeg válasza: "Halál reá, ki el nem ismeri!" Madách legzseniálisabb fogása, hogy Párizs forradalmi tömege már rögtön az első megszólalásával cáfolja szent elveit².
A darabunkban kissé elsiettük azt a mozzanatot, ahogy a felbőszült tömeg Ádámra ront. Éva egy kétségbeesett kiáltással ugrik a férfi nyakába, s mindkettőjüket maga alá gyűri a dühödt embermassza. Haláluk előtti pillanatban (épp úgy, mint a párizsi szín végén) állítja meg az időt Lucifer.

6. Kozmikus pillanat (4:45-6:00)
A vadállati csoportkép Hieronymus Bosh groteszk világát hivatott felidézni. Maga a mozzanat pedig az az örökkön ismétlődő jelenet, amelyben a mindenkori tömeg megfeszíti a mindenkori megváltót: Szókratészt, Krisztust, Szilvesztert³...
"Beláttad-é, hogy a bódult tömegnek nemesb ura voltál, mint ő neked?" - eredetileg az athéni szín végén kérdezi ezt Lucifer, jelezvén, hogy szerinte a despotikus Egyiptom sikeresebb volt, mint a demagógok mérgétől széthulló görög rend.
"Szabadság? Ezeknek?"- folytatja maró gúnnyal, szavai mögött ismét a nagy inkvizítortól kölcsönzött gondolatokkal: "Szabad szeretetre áhítoztál, és nem arra, hogy a rab szolgaian lelkesedjék a hatalom előtt, amely egyszer s mindenkorra megrémítette. Ám ezúttal is túlbecsülted az embereket, mert hiszen rabszolgák azok, még ha lázadóknak teremtődtek is. Tekints vissza, és ítéld meg magad: eltelt tizenöt évszázad, és nézd meg csak őket, kit emeltél magadhoz?" (Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek)
Lucifer itt jut el érvelése csúcspontjához, és négy szóban összefoglalja az emberiség szellemtörténetét:
"Vagy mit gondolsz, ki fogja majd megváltani a világot? A szerzetes? A filozófus? A politikus? A művész?" (Az utolsónál finom célzással az igazgató páholyába világít, emlékeztetvén arra, hogy mi is lenne a színház valódi célja.)
"Fenét!" - folytatja már leplezetlen, ördögi hévvel: "Csak te: az istenember."

Megint egy karamazovi pillanat: az inkvizítor szerint az evangélium legfontosabb titka Krisztus pusztabeli megkísértése. A hosszú testi-lelki böjtben emberként szenvedő Jézus nem fogadta el a rövidebb utat, hanem (hogy példát mutasson az embernek) végigcsinálta a leggyötrelmesebbet. A sátán három ajánlata ez volt: változtassa kenyérré a követ, hitének bizonyítására ugorjon le a toronyból, illetve: fogadja el a világuralmat. Azaz, váljon istenemberré. ("Erősebb lett az ember, mint az isten" - büszkélkedik Madách fáraója.)
A mi showman-Luciferünk másodszor ajánlja fel a hatalom lehetőségét, de most már nem a szabadság az alternatíva, hanem a halál:
"Állj fel, különben visszamész, és ezek szétszednek." (A videón Lucifer véletlenül módosította a szöveget, enyhítve élét: "...visszamész és folytatjuk.")
Látván, hogy Ádám nem mozdul, vállat rándít a műsorvezető, és kaján vigyorral jelenti be, hogy a kivégzési jelenet mindjárt folytatódik. De amint újra elindul a kozmikus óra, egy még hatalmasabb erő lép közbe: a Földszellem. Éppen úgy, ahogy a Tragédia űrbeli színében, itt is vissza kell rángatnia az életbe az anyagi létezés határait feszegető Ádámot.

7. Deus ex machina (6:00-7:18)
"Nem!" - kiált fel egy zakós fiú a nézőtér első sorában, majd a kigyúló totálfényben színpadra lép a statiszták riadt suttogásától kísérve: „Az igazgató! Az igazgató!" Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy Lucifer rövid próbálkozás után eláll az útjából, és csak tisztes távolból mer rákezdeni a méltatlankodásra (újrafogalmazva a "Együtt teremténk: osztályrészemet követelem" gondolatot):
"Hé, mit csinálsz?" - kiált fel, amikor látja, hogy az igazgató kiszabadítja a játékosokat, "Hiszen együtt találtuk ki ezt az egész cirkuszt. Hadd szórakozzunk! Legalább nézzük végig..." A Földszellem válaszul "fukar kezekkel" int a fogdmegeknek, és Lucifer máris bukott angyalként nézheti a folytatást a kispadról. Az igazgató atyai szeretettel karolja át a játékosokat, és a szabályokat felülírva egy új kezdés lehetőségét hirdeti:
"Gyermekeim, a nyeremény elúszott, de a lehetőség nem. Építsétek fel a paradicsomot magatok." Az Úr ad is meg nem is: önállóságot, szabadságot biztosít nekik, ám cserébe elveszi a feltétlen gondviselést: "vetevé űt ez munkás világ belé" (mondja a Halotti beszéd), tehát az ember kénytelen lesz fáradsággal keresni majd a kenyerét.

 Az őspár első mozdulataiban a műsor kezdetének szimbólumai köszönnek vissza:
"Enyém!" - a férfi öntudatra ébredése nem más, mint az a pillanat, amikor megfogalmazza a magántulajdon eszméjét, tehát identitása fizikai jeleként kihasít egy darabot a természetből. Rousseau szerint pont itt rontottuk el. Éva hiába ismétli szelíd, anyai mozdulatát, és hiába sűríti egyetlen jelszóba az aranykort: "Miénk..." - a civilizáció szekere, mint a jaggernati bálvány⁴, már fut feltartóztathatatlanul.
A darabunkat záró kozmikus jóslatot (amely eredetileg Luciferé a harmadik szín elején) a két teremtő erő között osztottuk szét:
Földszellem: "Nagy szavak: enyém - miénk. Család és tulajdon fogja alkotni a világot, melyből hon lesz majd és ipar, szülője minden nagynak és nemesnek..."
Lucifer: "...és felfalója önnön gyermekének."

8. Spirális világtánc (7:18-8:53)
Halleluja: Arthur Honegger Dávid király című zeneművének hátborzongató áriája kíséri az elmúlt harmincezer év történetét szimbolizáló örvénylő táncot. Az Ádám és Éva öleléséből születő emberiség spirális mozgásban tölti ki a teret, míg mögöttük (a videón nem látszik) egy kunyhó és egy templom épül kartonlapokból. Mintegy az ősgnóm nyitó szólójára válaszul most két lány lejt éteri balettet egy halványkék lepedővel, majd leterítik, hogy az Első Család (Lucifer nagybácsival és a két kis gyerekkel kiegészülve) elkölthesse meghitt vacsoráját. Mire a zene a záróakkordhoz ér, mögöttük tizenhat kartonlapból felépül egy város sziluettje, Ádám és Éva pedig boldog büszkeséggel koccint az elvégzett munka örömére. Fiaik épp egy almán készülnek osztozni, mire a segítőkész Lucifer egy ölésre is kiválóan alkalmas kést nyújt hátra nekik. Függöny.

Lábjegyzetek:

1.
Isten (15. szín):
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenül, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.

2.
A jakobinus diktatúráig valóban ott volt a "vagy halál" mint a francia forradalom negyedik jelszava.

3.
Szilveszter: Petőfi Sándor Apostol című művének főszereplője.

4.
jaggernati bálvány: Az indiai Visnu isten szobra, melyet ünnepén kocsin hordoznak körül. A rajongó hívek a kerekek elé vetik s eltiportatják magukat, remélve, hogy ezáltal magasabb kasztban születnek majd újjá. ("A civilizáció szekere, amely a jaggernati bálványéhoz hasonlatos, épp hogy kissé meglassítja vágtáját, ha a többinél kevésbé törékeny szív kerül útjába; majd gyorsan átgázol rajta, és diadalmasan robog tovább..." - Balzac: Goriot apó)