A busman ifjak beavatása (Zolnay Vilmos nyomán)
Jens Bjerre tapasztalta, hogy az avatás előtt álló fiúknak hosszú időn, esetleg éveken át éppen a legkívánatosabb ételeket nem szabad enniök, például oposszumhúst. Az étkezési tilalmak - jegyzi meg -a fiúk önfegyelmét hivatottak növelni. Szerinte ugyanez a cél vezeti egy hasonló tilalom fenntartásában a Kalahári busmanjait is. Leírása azonban más szempontból is érdekes, többek közt, mert jól bizonyítja a totemizmus és az avatási szertartások, főként a tetoválás összetartozását. Szó szerint idézzük:
„Végül a fiúknak (az újonnan felavatottaknak) be kell bizonyítaniok, hogy megérettek a vadászatra. Kapnak néhány mérgezett nyilat. Azelőtt csak felnőttek mellett vadásztak, de most egyedül kell elejteniük a nagyvadat. Napokon át üres kézzel, lógó orral térnek haza. Egy szép napon azonban sikerült végre leteríteniük egy őzbakot - igaz, nem valami díszpéldány, de mégiscsak az ő zsákmányuk -, ragyognak a büszkeségtől.
Az egyik varázsló kivág egy kis darabot a vad füléből, szemhéjából, szívéből, lábszárából meg homlokbőréből, és szénné égeti. A fiúk sorban leguggolnak eléje. A másik varázsló midegyikük homlokán, két szem között egy éles kővel sebet ejt. A vad hamuvá porladt húsát összekeverik egy bizonyos fa összezúzott ágából készült porral, ezt a keveréket aztán a varázsló beledörzsöli a sebbe.
Vérük és verítékük végigcsorog az arcukon, de meg se mukkannak. Tudják, hogy az állat éles látása, ébersége átszáll beléjük, ugyanolyan gyors lábúak és kitartóak lesznek, mint az elejtett vad volt.
Ezután egy órán át körtáncot járnak és énekelnek.
Naplemente tájt mindnyájan visszatérnek a településre, ahol harsány ujjongással fogadják őket. Szétosztják őzbakjuk húsát, s ünnepi lakoma keretében elfogyasztják, majd táncmulatságot rendeznek tiszteletükre.
A fiúk ezúttal nem részesülnek a húsból. Bebizonyították, hogy le tudnak teríteni egy vadat, most azt is meg kell mutatniuk, hogy többhetes éhezés után is képesek végignézni, hogy fogyasztják el a többiek az ő zsákmányukat.
Most még elég nagy megpróbáltatás számukra ennek az ünnepi lakmározásnak a látványa, de büszkén állják a sarat, mert tudják, hogy ezzel elismerést nyert férfiúi mivoltuk, és csoportjuk a vadászok közé léphet. Bátran viselkednek, fiatalabb pajtásaik igencsak irigylik és csodálják őket. Férfivá serdültek."
Beavatás az ausztráliai bennszülötteknél (A. F. Anyiszimov nyomán)
Az ausztráliai bennszülött fiúk 10-12 éves korukban elhagyták anyjuk házát, és a férfiak irányítása alá kerültek. További neveltetésük és taníttatásuk társadalmi ügy volt, és teljes mértékben alárendelődött annak a célnak, hogy leendő vadászokat képezzenek ki belőlük, akik a felnőtt férfiak csoportjának magvát alkották. A férfivá avatás a csoporttotemmel való egyesülés formájában megy végbe, és feltételezi, hogy bizonyos munkakészséggel rendelkeznek, és a viselkedés társadalmi normáit elsajátították. Hogy a férfi a többiekkel egyenlő helyet foglalhasson el a társadalomban, ahhoz egész viselkedésével be kell bizonyítania, hogy minden tekintetben a társadalom teljes értékű tagja tud lenni: szívós és ügyes vadász, minden helyzetben bátor és állhatatos, a társadalmi életben fegyelmezett, szükség esetén képes az önkorlátozásra. Ezek a követelmények szabályozzák az egyén viselkedését, s ezek rendelik alá az ifjúság nevelését a társadalom szükségleteinek. Ezekben a követelményekben, valamint a társadalmi együttélésre és a munkára való nevelésben az ősközösségi társadalom világnézetének minden racionális vonatkozása felhalmozódik: a tudás, a tapasztalat, a morál stb.
Az ősközösségi társadalom számára tehát természeti szükségszerűség volt, hogy megállapítsanak bizonyos szabályokat, amelyek alapján az ifjú átkerülhetett a felnőttek csoportjába. E szabályok betartása mintegy az egyén felkészültségének próbája volt, maga az átmenet pedig valamiféle egyesülést jelentett a csoporttotemmel. A totemisztikus világnézet keretei között ez az eggyé válás csak a totem közvetítésével történhetett meg. A jelöltet megismertetik a csoporttotem vérrokonságának mitológiai értelmezéséből adódó követelményrendszerrel, s ezzel mindent megtud annak az életnek az intézményeiről, amelyben a felszentelést követően aktívan részt kell vennie. A mitológia a legrégibb ősök korába vetíti vissza a valóságos életviszonyokat, de a szertartás mintegy visszahozza őket a való életbe, miközben megmagyarázza és megerősíti a fennálló társadalmi rendet
A totemisztikus mitológia elbeszélése és a mítoszok tartalmát illusztráló pantomimok bemutatása jó néhány napig eltart, miközben egy sereg más rituális cselekményre is sor kerül. Az ének, a tánc és a szertartásrend egy sor más eleme fokról fokra közelíti a jelöltet a ceremónia döntő állomásához: a körülmetélés szertartásához. Tvanirika, a Nagy szellem „elviszi” a jelöltet, és végrehajtja rajta az operációt. Elsőként felhangzik a közelgő Tvanirika hangja - fatülkök üvöltése s minden nő és beavatatlan férfi elrejtőzik a kunyhóban. A tülkök egyre erősebben üvöltenek, ahogy az éj sötétjéből a jelölt felé közelednek. A felszentelés helyén fényes lánggal égnek a meggyújtott kerítések. A jelölt sztoikus nyugalommal várja a rettenetes szellemet, aki rémületes hanggal és az égő kerítések lángjával jelzi közeledtét.
Ha a fülsiketítő ricsaj, a teljes sötétség és a lobogó lángok közepette a jelölt mozdulatlanul áll, amint azt az öregek megparancsolják neki, s a felnőtt férfiak látják, hogy a beavatás utolsó pillanatáig semmi sem ingatta meg bátorságát és kitartását, akkor úgy döntenek, hogy az ifjú méltó arra, hogy belépjen a felnőttek sorába. Eviszik a műtét végrehajtójához, aki kis kovakéssel körülmetéli.
Mivel a beavatás időszakában a jelöltet hosszú, éber őrködésre kényszerítik, és más testi-lelki megpróbáltatásoknak is alávetik, ezért végül is olyan kimerültség lesz rajta úrrá, hogy amikor visszatér a mindennapi életbe, úgy érzi, mintha holtából támadt volna föl. A felszentelés totemisztikus értelmezése így szól: a jelölt korábbi lénye meghal, a felszentelés utáni feltámadása pedig egyet jelent azzal, hogy csoporttotemje belészáll.
Nyugat és kelet temetési rítusai (Utazás Darjeelingbe)
Harmincezer évvel ezelőtt, a vadásztársadalmak korában harmincfős csoportokban éltek az emberek, s a törzs/család vezére az állatvilágból örökölt erőszakos módon vívta ki pozícióját. Tulajdona volt az összes nő, ellensége volt az összes ifjú, rettegve imádta és gyűlölte a törzs. Halálfelettinek, öröklétűnek gondolták, ugyanakkor folyamatosan az életére törtek. Csak halványan sejthetjük, mekkora megrázkódtatás lehetett a közösségnek, amikor a halhatatlannak hitt vezér a szemük láttára pusztult el (akár vadászbaleset, akár gyilkosság következtében). Ez az iszonyú élmény szülte a művészetet, ez volt a kultúrtörténet ősrobbanása. Egy barlangfestmény rendkívüli drámaisággal és kristálytiszta szimbólumokkal jeleníti meg az őseseményt: a megdőlt test a halált, a parancsnoki bot és a meredő fallosz pedig a rangot jelképezi.
Ma a pszichológia tudománya foglalkozik a traumák feldolgozásának módszerivel, az őskorban ezt a természet intézte: a törzs első reakciója az volt, hogy rárontottak a haldoklóra, ízekre tépték és felfalták. Később kialakultak az első rítusok, melyek során a férfiak időnként visszajártak az ősesemény színhelyére, hogy újra átéljék a szent megrázkódtatást. Véres jelképekben ismételték meg a történteket: embert áldoztak, húsát megették, majd a bőrét a vezér magára húzta, ezzel elevenítve meg a halott Őst.
Feltűnhet, hogy a képen látható varázslónak (az előző barlangfestményhez hasonlóan) nem emberi az ábrázata. Az ősember sosem formálta meg élő ember arcát, mert az egyenlő lett volna a lelke elrablásával. (Egyes törzsek ugyanezen okból máig nem engedik fényképezni kisgyermeküket.) Az legősibb szobrok arcai mind maszkok, többnyire állatokat utánzó vonásokkal. A halott Ős így válik idővel totemmé, vagy ahogy a magyar nyelv gyönyörűen őrzi: Ős-tenné.
Zolnay Vilmos A művészetek eredete című könyve alapján így foglalható össze az ősmese: a Világügyelő Férfi leküldi fiát, hogy megváltsa bűneiből az embereket, akik egy ideig ünneplik őt, aztán feláldozzák, majd a Fiú feltámad és visszamegy Atyjához.
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől,
(értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből)
született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül,
fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján,
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
(a rövid zárójeles kiegészítés a 381-es konstantinápolyi változatból való)
A szertartások öt eleme:
- feldíszítés
- rituális meggyilkolás
- a test szétosztása
- a lélek égbe küldése
- tombolás (káoszba merülés)
1. feldíszítés
A harmincéves Krisztus pálmaágakat lengető, lelkes tömeg kíséretében vonul be Jeruzsálembe. Valójában már ez az ünneplés is az emberáldozati szertartás része, hiszen elsődleges funkciója az, hogy kifejezze az isten és az áldozandó személy egylényegűségét. Voltak törzsek, amelyek hónapokon át istenítették az áldozatukat: etették, itatták, hódoltak neki. (És hogy közben véletlenül se szökjön meg, egy tucat kísérőt adtak mellé. Lásd: Krisztus tanítványai.)
A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse című filmben egyetlen drámai pillanatban összegződnek az imént leírtak. Jack Sparrow a törzsi trónról nézi, ahogy a férfiak énekes-táncos rituálé kíséretében tüzet gyújtanak. Akkor döbben rá, hogy őt akarják leölni, amikor a nyakába akasztják a levágott ujjakkal díszített szent nyakláncot. A törzs ezzel jeleníti meg az ős(ten) és az áldozat egységét. (A filmrészletet Gyömörei Gergely Mihály 10.A-s diák ajánlotta, ezúton is köszönet érte.)
2. rituális meggyilkolás
Nyelvismeret nélkül is jól látható, hogy mennyire szigorú rendet követ a szertartás: mindenkinek megvan a helye, mindennek megvan a jelentése. A közép-amerikaiak nem istenítették egyesével az áldozatokat, ők inkább a mennyisége mentek (az aztékok például százakat öltek le reggelente - hálából, hogy újra felkelt a nap). Az őrjöngő, extatikus tömeghisztéria csúcspontja az áldozat kivágott szívének felmutatása majd elégetése. Éppen úgy, mint az Indiana Jones és a végzet temploma című filmben. Sok közös motívum fedezhető fel a két jelenetben, még ha nem is azonos formában. Itt például nem a templom lépcsője, hanem egy mély szakadék választja el az áldozatot bemutató vezetőket a néptől.
3. a test szétosztása
Rendkívüli erejű szétosztás/szétszaggatás jelenet zárja a Mad Max Fury Road című filmet. A poszt-apokaliptikus történetben a már említett Immortan Joe zsarnokoskodik a sivatagban vegetáló törzsön. A köré épített kultusz miatt az őskorihoz hasonló légkör alakul ki körülötte: izzó gyűlölet és rettegő imádat övezi. Így végül a halhatatlannak tartott vezér holttestének látványa épp olyan reakciót vált ki a törzsből, mint őskőkori elődeinkből: rárontanak és széttépik.
Az áldozati szertartásokban gyakran vizuálisan is megjelenik a pokoljárás motívuma: az Apocalypto filmben a fej és test lépcsőn való legurítása, az Indiana Jones barlangi jelenetében pedig a még élő áldozat mélybe engedése.
A feszületen kiszenvedett Krisztus három napig feküdt holtan. (A misztikus szám talán szintén a téli napforduló idejéhez köthető, ugyanis ez csillagunk égi pályájának háromnapos mélypontja.) Jézus feltámadása isteni csodaként jelenik meg a keresztény mítoszban, ugyanakkor maga a kifejezés is arról árulkodik, hogy egykor ez egy mesterséges művelet volt: "feltámasztás". Szó szerint értendő: bottal támasztották ki a halottat.
4. a lélek égbe küldése
A Pulykaland (Free Birds) című animációs film letisztult formában mutatja meg a lélek "égbe segítésének" gyönyörű szertartását
A szélen álló két idegen pulyka abban a megtiszteltetésben részesül, hogy szemtanúja lehet a csatában elesett törzsfőnök búcsúztatásának. (Fontos, hogy csak szemtanúk lehetnek, mert a cselekvő rituálé joga kizárólag a beavatottaké.) Az új vezér az oltárra teszi a halott fejdíszét/koronáját, amely elindítja az őst a totemmé válás felé, aztán kitépi egyik tollát, és a földre dobja. (Az öncsonkítás a gyász legősibb jele, gondoljunk a természeti törzsek hegtetoválásaira.) Aztán halk mormolás kíséretében szárnyaikkal szelet támasztanak a madarak, és ez a közösen keltett energia repíti az égbe az őst. (1:07:35-től)
link: https://youtu.be/G0B5K_iHLPc
5. tombolás (káoszba merülés)
A szertartások záró motívuma az orgiába átcsapó féktelen tombolás, amelyben megszűnik minden korlát és szabály. Az egész közösség egy emberként merül vissza az őskáoszba, a halálba, hogy utána majd feltámadhasson, és isteni erő teljében kezdhesse újra az életét. A Matrix Reloaded című filmből idézzük ezt a tomboló szertartást:
link: https://youtu.be/Ndvfj1K-jBU
“Mit tenne most Jézus?” – kérdezi az Axis of Awesome karcos gospel-paródiájában. Bár a szellemes szöveg a szuperhősnek beállított Krisztust és a halandó hívőt állítja szembe, valójában a szolgai engedelmességet követelő egyház a célpont. A jó keresztény nem kérdez, nem kételkedik, nem gondolkodik – csak feloldja önmagát az egyetemes közösségben. Ennek veszélyeiről szól a dalt követő rövid vallomás, amely Amerika divatos felekezetét, a mormonokat kritizálja. Számos statisztika jelzi, hogy a rendkívül szigorú (ugyanakkor mennyei derűt reklámozó) mormon egyház hívei között igen magas a depresszióra való hajlam. Kevintől megtudjuk, miért…
A Star Wars filmsorozat sajátos bevezetőjével voltaképpen egy mini epikai műfajt teremtett. Az "opening crawl" elnevezés arra utal, hogy a filmet indító felirat mintegy "bekúszik" a képbe. Funkcióban és felépítésben is nagyon hasonló a hét film bevezetője. Elsődleges szerepük az, hogy biztosítsák az in medias res kezdés lehetőségét. Nem véletlen emlegetem ezt a kifejezést George Lucas filmeposzával kapcsolatban: a szerző állandó ihletforrásai voltak az ősi eposzok. Homérosz az Íliászt a "dolgok közepébe vágva" kezdte: megtehette, hiszen hallgatósága tökéletesen ismerte az előzményeket. 1977-ben Lucas is in medias res indít (egy heves űrcsatával), az előzményeket pedig közvetlen előtte, egy rövid, lényegre törő bevezető szövegben ismerteti. Az "opening crawl" felépítése mind a hét film esetében azonos:
- témamegjelölés
- három összetett mondat
- nyitott vég
Három példa a témamegjelölésre.
II. rész: "Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Szenátusban."
IV. rész: "Javában dúl a polgárháború."
V. rész: "Nehéz idők járnak a lázadókra".
Látható, hogy szinte tőmondatokban beszélnek, és fő motívumuk (ahogy az eposzoknak is) a harc, a háborús feszültség. (Lásd: Zrínyi Miklós: “Fegyvert s vitézt éneklek…”; Vergilius: “Arma virumque cano…”)
A folytatásban minden esetben három összetett mondat vázolja fel a történet kiindulópontját. Ahhoz, hogy ezek egyszerre legyenek informatívak és áttekinthetők, szükség van egy "hibrid" szófajra: az igenévre. Az igenevek rendkívül hasznos mondatépítő elemek. A melléknévi igenév ereje abban áll, hogy egyszerre fejez ki cselekvést és tulajdonságot. Segítségével tömöríthetjük mondatainkat, nem kell többszörös összetételekkel bajlódni. A folyamatos melléknévi igenév jelenbeli cselekvést nevez meg (ahogy angol megfelelője nevében is ott van a jelen: present), a befejezett pedig múltbelit (past participle). Néhány példa a Star Wars bevezető szövegekből:
folyamatos melléknévi igenév (Present Participle)
alarming chain of events: aggasztó eseménysor
stunning move: meglepő mozdulat
befejezett melléknévi igenév (Past Participle)
armored space station: felfegyverzett űrállomás
stolen plans: ellopott tervek
overwhelmed Jedi: túlterhelt jedi
besieged capital: ostromlott főváros
hidden base: eldugott bázis
dreaded Imperial Starfleet: rettegett birodalmi csillagflotta
De nemcsak melléknevet, hanem határozót is képezhetünk igéből, erre egy példát találtunk a hét szövegből:
határozói igenév (Adverbial Participle)
hoping to resolve: remélve, hogy megoldja
Lényegesen gyakoribb a főnévi igenév, az infinitive, amely gyakorlatilag az ige személytelen alakja.
to settle the conflict: lecsillapítani a konfliktust
to leave the Republic: kilépni a köztársaságból
to maintain peace: fenntartani a békét
to rescue the captive: megmenteni a foglyot
to destroy an entire planet: elpusztítani egy egész bolygót
A bevezető feliratok harmadik mondata mindig három ponttal zárul, ezzel adja át a teret a szöveg a filmnek, a betű a képi megvalósításnak...
Hasonló elven raktunk össze egy "opening crawl"-t az Antigoné előzményeiből a 11.E osztályban. A "Star Wars Intro Creator" programnak köszönhetően az eredetihez hasonló kisfilmet tudtunk készíteni belőle. Íme a thébai mondakört összefoglaló Antigoné-bevezető:
Théba súlyos emberöltőt élt meg. A szörnyű jóslatot beteljesítő Oidipusz vérfertőző házasságban uralkodott apja öntudatlan meggyilkolása után.
Az örökségen marakodó fiai polgárháborúba sodorták a várost, mígnem atyjuk átkát beteljesítve egymás kezétől estek el.
A frissen trónra került Kreón szigorú parancsa tiltja az áruló Polüneikész eltemetését, ám Antigoné számára az istenek törvénye saját életénél is fontosabb...
Mindhárom jellegzetesség tetten érhető benne:
- Rövid témamegjelölés: "Théba súlyos emberöltőt élt meg."
- Három mondat vázolja a történetet, ezekben gyakoriak az igenevek: beteljesítő, vérfertőző, marakodó, beteljesítve, került, áruló.
- A szöveg vége nyitva marad, átadja a szót a drámának...
Legtöbbször nevetséges megoldásokat szül a szinkron azokban a jelenetekben, amikor a szereplők nyelvek között váltanak. A Fringe című sorozat második évadában egy Közel-Keleti kocsma hátsó zugában akad rá két szövetségi ügynök az arab informátorra. A két férfi régről ismeri egymást, azonnal arabul kezdenek beszélni, de pár mondat után a nő kedvéért (illetve pontosítsunk: a lusta amerikai nézők miatt) angolra váltanak. Az eredeti szöveg:
informátor: A barátod beszél arabul?
nő: Csak egy picit, azt se túl jó.
informátor: Ebben az esetben beszéljünk angolul!
A szinkronszínészeknek végig magyar szöveget ad a fordító, akit a nyelvváltó mondat sem hoz különösebben zavarba. Botrányos igénytelenséggel gyalulja össze a szöveget:
informátor: A barátod beszél arabul?
nő: Kicsit, sajnos annyira nem jól.
informátor: Akkor ne beszéljünk arabul!
Sorozatunk első részében egy fájdalmas fordítási hibát mutatunk meg elrettentésül. Többek között az ilyen buta szövegtorzítások miatt nem érdemes szinkronos változatban nézni a filmeket.
A sziget című film egyik kulcsjelenetében Tom Lincoln találkozik saját klónjával, aki rácsodálkozik beszédük különbözőségére. Az amerikai angolt beszélő környezetben felnőtt klónnak furán hangzik a skóciai angolt használó Lincoln szavainak hangzása – azaz a férfi erős akcentusa. Így kérdez rá:
KLÓN: Miért hangzik másképp a beszédünk?
LINCOLN: Én Skóciában születtem.
A magyar szinkron minősíthetetlenül blőd, tré, agyatlan “poénra” cseréli a nyelvi játékot, nem beszélve arról, hogy elmarad a hangzásbeli megkülönböztetés is.
KLÓN: Miért van ilyen csúnya szemüveged?
LINCOLN: Fukar skót vagyok.
Az iszonyattal való szembesülés kihozza a filozófust az emberből. A True Detective sorozat főszereplői egy rituális gyilkosság helyszínelése után beszélgetnek az autóban. Rustin Cohle ekkor nyílik meg társának, Martynak. Két homlokegyenest ellenkező világnézet csap össze a louisianai pusztán. (A video linkje alatt a párbeszéd magyarázatokkal ellátott változata olvasható, a lábjegyzetben pedig három huszadik századi klasszikus idevágó versrészlete.)
Rust: Az itteni emberek mintha nem is tudnák, hogy ezen kívül is létezik más. Ennyi erővel a kibaszott Holdon is élhetnének.
Marty: [Az „itteni emberek” megfogalmazás miatt Marty azt hiszi, hogy helyi jelenségekről van szó, a társadalom bizonyos részeinek elszigetelődéséről] Sokféle gettó van a világon.
Rust: [Kiterjeszti a gondolatot az egész emberiségre] Az egész egy nagy gettó, ember. Csak egy óriási latrina a világűrben.
Marty: Amit ma láttunk... ez a legelbaszottabb dolog, amihez valaha is szerencsém volt. Kérdezhetek valamit? Keresztény vagy, ugye?
Rust: Nem.
Marty: Akkor minek van egy kereszt a lakásodban?
Rust: Ez egy meditációs forma. [Ebben a megfogalmazásban egyszerre van benne a nyugati és keleti szerzetesség felfogása: az önsanyargató, vezeklőövet viselő koldusbarát - és a tibeti szerzetes, aki a szemlélődés tiszta nyugalmában egyesül a Mindenséggel.]
Marty: Mégpedig? [Hogy is érthetné ezt egy amerikai díszkeresztény, akinek csak kegyes póz és identitáspótlék a vallásosság...]
Rust: Átélem a pillanatot a kertben. Annak a gondolatát, hogy hagyom magam keresztre feszíttetni. [Krisztus nagycsütörtök éjjelén a Gecsemáné kertben virrasztott – miközben a tanítványok kidőltek1. Megingott kezében a „keserű pohár”, bizonytalanság, halálfélelem fogta el, elhagyatottságában kétségesnek érezte a másnapi áldozatának értelmét. Ez volt pályafutásának legemberibb pillanata.]
Marty: De nem vagy keresztény. Akkor miben hiszel?
Rust: Abban, hogy az embereknek az ilyesmit nem munka közben kéne megtárgyalniuk. [Fanyar humorral próbálja rövidre zárni a beszélgetést, mert érzi, hogy Marty csak még jobban megbotránkozna a folytatástól.]
Marty: Ácsi, ácsi! Három hónapja együtt vagyunk, mégsem tudok semmit sem rólad. Tekintve a mai napot, tedd meg ezt a szívességet, rendben? Nem megtéríteni akarlak.
Rust: Nézd. [Rövid definíció következik.] Realistának tekintem magam, de filozófiai keretek között, az ilyet úgy hívják pesszimista.
Marty: Aha. És az mit jelent?
Rust: Azt, hogy nem vagyok partikba való. [Újabb kísérlet a téma lezárására.]
Marty: Megjegyzem, partikon kívül sem teljesítesz valami jól.
Rust: Úgy gondolom, az ember öntudatra ébredése az evolúció egyik legnagyobb hibája volt. Túlságosan is öntudatosak lettünk. A természet olyat teremtett, amit elkülönített magától. A természet törvényei szerint nincs is létjogosultságunk. [Kozmikus távlatokba helyezi az emberi elidegenedést. Épp úgy, mint Pilinszky János az Apokrif című versében2.]
Marty: [Az átlagember véleménye az egzisztencializmusról] Hú, ez istentelenül elbaszottul hangzik, Rust.
Rust: [Ha elkezdte, már nem áll le] Annak az illúziója alatt sínylődünk, hogy van saját identitásunk, amit az érzékszervi tapasztalataink és az érzéseink alakítanak. Úgy vagyunk programozva, hogy azt higgyük, mindenki lehet valaki, pedig valójában mindenki senki.
Marty: A helyedben, nem ontanám magamból az ilyen szarokat nyilvánosan. Az itteni emberek nem így gondolkodnak. Ahogy én sem.
Rust: [Még felteszi a pontot az i-re] Szerintem, a becsülendő dolog a fajunktól az lenne, ha megtagadnánk a programozásunk, nem szaporodnánk, kéz a kézben tartanánk a kihalás felé az utolsó éjfélkor, fivérek és nővérek, elfogadva a kegyetlen sorsunk3.
Marty: Mivel veszed rá magad, hogy reggelente kikelj az ágyból?
Rust: Azt mondom, magam miatt, de az igazi válasz egyértelműen a programozásom, és nem hiszek az öngyilkosságban.
Marty: Ilyen az én szerencsém, hogy pont ma kezdelek el megismerni. Három hónap és egy szót sem nyögsz ki...
Rust: Te kérdezted! [Akárcsak Jézus kedvenc mondata: „Te mondád.”]
Marty: És most könyörgök, hogy kussolj a picsába!
Lábjegyzetek:
1.
Dsida Jenő: Nagycsütörtök
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek,
s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem
a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt, és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indul
végzetes földön, csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis, szembe sorssal,
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek.
A sűrű füst, mint roppant denevérszárny
legyintett arccul.
Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem. Szerettem volna
néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt....
Péter aludt, János aludt, Jakab aludt,
Máté aludt, és mind aludtak....
Kövér csöppek indultak homlokomról,
és vigicsurogtak gyűrödt arcomon....
2.
Pilinszky János: Apokrif (részletek)
Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.(...)
Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.(...)
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.
3.
Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz (részlet)
Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon
Csak miriád virág szelíd sajkája leng:
Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,
Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,
Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva
A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!
S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka,
S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.
Honlapunk a középiskolai irodalomtanítás fejlesztését célzó közösségi tartalommegosztó fórum.
Az irodalom.net bejegyzésekre épül, amelyek az általános hírfolyamban időrendi sorrendben, a szerzők könyvtáraiban pedig egyéni rendezési elvek szerint jelennek meg.
A honlap háromféle felhasználói szinten használható:
- látogató: A honlap cikkeit böngészi - regisztráció nélkül.
- olvasó: E-mail címmel regisztrált felhasználó, aki könyvjelzőzheti a bejegyzéseket és követheti a szerzőket - ez esetben értesül legújabb bejegyzéseikről, és olvashatja a szerzők belső üzeneteit is.
- szerző: Bejegyzéseket közöl, rendszerez, illetve üzen a követőinek. (Szerzői jogosultság felkérés vagy jelentkezés útján adható.)
A bejegyzéseket öt típus valamelyikébe kell besorolni (jegyzet, feladat, vetítés, esszé, szövegtár) - kategorizálásuk lehetőségei azonban korlátlanok. Cikksorozatba rendezhetők a saját bejegyzések, és tanösvényeket lehet kialakítani a honlap bármely tartalmi eleméből. Ez utóbbi felel meg a hagyományos tankönyvi fejezetnek.
Az irodalom.net a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Baross Gábor Gépipari, Közlekedési Szakképző Iskolájából indult. Tar Sándor magyartanár találta ki és tervezte meg, Hicsó György főigazgató hagyta jóvá a támogatást, a kivitelezés pedig Gebei János (Webidea Informatika) és csapatának munkája.
